1973-ban Cruyff megérkezik a Barcelonához és egyetlen évre sem volt szüksége ahhoz, hogy a klub szimbólumává nője ki magát. Az ok pedig nem az, hogy vele együtt a csapat tizennégy év után ismét megnyeri a bajnokságot, hanem az 1974. február 17-én történtek. A nap, amikor a Barça 5-0-ra győz idegenben a Real Madrid ellen.

A győzelmet nem előzi meg olyan hosszú várakozási idő, mint a bajnoki trófeát, de még az sem különösebben lényeges, hogy mindez idegenben történt. Hisz alig két naptári évvel azelőtt oda-vissza győzött a Barça, de az idegenbeli győzelemre is mindössze három évet kellett akkor várni.

Hogy mi tette mégis különlegessé azt a győzelmet? Egyrészt persze a győzelem mértéke, másrészt viszont a politikai helyzet változása. A Franco korszak hanyatlóban, Katalónia egyre inkább érzi a szabadság levegőjét, az a győzelem pedig az elnyomás elleni harc legikonikusabb jelképe lett a sportpályán. És – a történelmi előzményekkel együtt persze - meg is határozta jó időre a Barcelona érzelmeit a Real Madriddal szemben.

A következő évtizedekben ugyanis a klub hiába válik egyre jelentősebb tényezővé a világfutballban, a szezonokat sorban határozzák meg a Real Madrid elleni eredmények. Jöhetnek akár egymás után az eredménytelen szezonok, a Barça szurkolóinak szemében állandó gyógyírt jelentenek azok az évek, amikor sikerül legyőzni az ősi riválist.

Az utóbbi években viszont olyan magasra tette a lécet saját magának a csapat, hogy kétlem, ez most is elég lehetne a megdicsőüléshez. De ahhoz semmiképpen sem, hogy a szezont végül pozitívan értékelhessük. És nem is feltétlenül a trófeák esetleges hiánya miatt!

Többen leírták már, hogy a Barcelona szurkolói számára önmagában nem elég a győzelem, szép játék is kell az elégedettségükhöz. Visszatekintve a szeptember óta történtekre, akár meg is fordíthatjuk a kijelentést. Egye meg a fene a szezont, ha cserébe legalább szép játékot kapunk! És talán az a legnagyobb problémánk idén, hogy már azt sem. Vagy csak nagyon ritkán. És teljesen kiszámíthatatlanul.

Annyira kiszámíthatatlanul, hogy ember nincs, aki meg tudná mondani, melyik arcát mutatja majd a csapat a szezon utolsó clásicóján. Mert elfogadhatjuk, hogy ezek a rangadók soha nem függenek a bajnoki táblázaton elfoglalt helytől, a pillanatnyi formától, a sérültektől, az eltiltottaktól, talán most lehetünk a legtöbben, akik kétkedve, de akár pesszimistán várják ezt a kilencven+ percet. Mert ha kizárunk minden más tényezőt, egy döntő szempont marad: a csapat állapota fejben.

Az pedig valószínűleg igencsak zavaros. A PSG lefocizott minket a pályáról, hogy aztán összeroppanjon, amint megérezte a vereség lehetőségét. A Juve lefocizott minket a pályáról, hogy aztán egyetlen pillanatig se remegjen meg a lábuk. A Real vezeti a bajnokságot, mi pedig a szezonban több alkalommal sem tudtunk élni a lehetőséggel, amikor botlottak. Most kezünkben a lehetőség, hogy még egy utolsó esélyt adjunk a bajnoki győzelmünknek, de ebből semmi nem lesz, ha nem leszünk képesek elbizonytalanítani őket a pályán.

Spanyol bajnokság 33. forduló

Real Madrid CF – FC Barcelona

Tv: 20:45, Sport1