Tot El Camp

Vissza kell térnünk a saját filozófiánkhoz!

2017. július 21. - johneagle001

juventus-v-barcelona-after-the-match.jpg

Továbbra is szeretjük, ha visszavonult/eligazolt/más módon távozott játékosok nyilatkoznak, mert továbbra is hisszük/tapasztaljuk, hogy a lényeg/a valóság rendszerint akkor kerül napvilágra. Évek távolából visszanézve valamennyire objektíven, illetve a kötelező, „csak nem fogok a kenyéradóm kezébe harapni” udvariasság mellőzése okán.

Aztán meg továbbra is szeretjük, ha olyan ember nyilatkozik, akiben itt-ott az intelligencia is megtalálható, sőt, ha kell, a felszínre is tőr! Ha pedig e két szempontot akarjuk keresni/megtalálni, akkor nem is lehet ideálisabb célpontunk, mint Xavi Hernández, aki mindezen tulajdonságokat/képességeket/körülményeket részben egykor, részben immár is, magáénak mondhatja.

Nemrég a ’Tactical Room’-nak adott egy interjút, mi pedig lemagyarítottuk. Az egészet.

TR: Amikor elhagytad a Barcát, úgy érezted, túl sok lett számodra a csúcsfoci?

Xavi: Azért döntöttem a távozás mellett, mert az utolsó években nagyon durva dolgokat éltem meg. Főleg mentálisan sokalltam be a 2013-14-es szezonban és ki akartam lépni a csúcsfutball világából. Az utolsó, mindent eldöntő bajnokin a Camp Nouban az Atlético ellen, egyszer csak a kispadon találtam magam. Tata Martino akkori döntése pályafutásom legnagyobb sokkja volt… Végigjátszottam az egész szezont és a mindent eldöntő pillanatban hirtelen a padon találtam magam! Kemény ütés volt. Harmincnégy éves voltam és úgy éreztem, az emberek már nem hiszik rólam azt, hogy megfelelhetnék úgy, ahogy korábban… És azt gondoltam, éppen a megfelelő pillanatban váltok… Furcsa év volt az, mert az öltözőben nagyon alacsonyak voltak a követelmények. Éppen csak kezdtünk magunkhoz térni Tito tragikus betegsége után és Martino nem volt egy magas elvárásokat támasztó edző... És aztán ugyanez történt velem a válogatottban is. Elutaztam a világbajnokságra, az első meccsen, Hollandia ellen kezdő voltam, de a másodikon, Chile ellen már nem. És én csak Vicente miatt utaztam el. Amikor megnyertük az Eb-t 2012-ben, azt mondtam neki, vége, visszavonulok a válogatottságtól. Győzelemmel akartam elköszönni, de Vicente addig győzködött amíg beleegyeztem, hogy a világbajnokságig még maradok. És akkor az első létfontosságú meccsen a padon találtam magam…

481652c5977bbfccbdb7e269473ee397.jpg

Aztán Bartomeu felhívott engem és arra kért, maradjak még legalább egy fél évet, mert Luis Enrique addigra már elvesztett két kapitányt is, Victor és Puyol is távozott a csapattól, nagy űrt hagyva maguk után. Luis Enrique is felhívott és azt mondta nekem: „ne légy bolond, Pelopo! Gyere és beszélgessünk!” És meggyőzött arról, hogy még egy évig maradjak. De ezután nem vártam tovább, 2015. februárban aláírtam az Al-Saddhoz. Ez volt az utolsó évem a Barcánál, de itt már elértem önmagam határait. Játszhattam volna még a szezon egy részében, főleg csereként, de én nem akartam ezt további két-három évig. Én azt gondolom, egy sportolónak méltóságteljesnek kell lennie, én pedig alázatosan megpróbáltam a szezon során mindvégig jó kapitányként helytállni. Megígértem Luis-nak, hogy jó kapitány leszek és megadok mindent a csapatnak amit csak tudok, de ezt nem lehet úgy végigcsinálni, hogy közben alig játszol a pályán. Azt gondolom, hasznos volt a jelenlétem, még akkor is, ha nehéz év volt az számomra. Nehéz volt, mert éreztem, hogy nem vagyok igazi alapember, hisz nem tudtam háromnaponta pályára lépni. Harmincöt évesen már senki nem tud topcsapatokban kulcsemberként játszani. El kell fogadnunk, hogy az idő múlik. Ez természetes. De én még játszani akartam. Ezért fogadtam el a katari ajánlatot, mert ezen a szinten még képes vagyok erre. És az itteni akadémián végzett munkám is nagyon hasznos számomra, mert megismerhetek más képzési módszereket és futballkoncepciókat. És eközben megfigyelhettem a Bayern, a Milan, a Cultural Leonesa, a Juventus és a Chelsea edzéseit is. És sok új ötletet láttam. Elhivatott labdarúgó vagyok, szeretem látni a játékot minden lehetséges oldalról.

TR: Nem érzed úgy, hogy a Barca eltávolodott a játékstílusától és attól az elvtől, hogy a saját akadémiájára támaszkodjon?

Én azt gondolom, hogy általánosságban véve elaludtunk egy kicsit. Az emberek korábban azt gondolhatták: nálunk van Puyol, Iniesta, Messi, Valdés, Piqué, Busquets, Pedro, minden évben érkezik két játékos az akadémiáról, tehát minden rendben van. De ez az út már nem működik. Én a La Masián tanultam meg játszani, nem az első csapatban. Gyerekként a Cadetében és a Juvenílben tanultam meg a taktikát, a technikát, a játékelméletet, a gyakorlást, mindent… Mesterkurzusban volt részem Joan Vilának köszönhetően, aki az edzőm volt. Az edzők az akadémián játékosokat formáltak, senkit nem érdekelt a bajnoki cím. Mert abban az életkorban az a fontos, hogy játékosokat neveljünk. Győzni persze jó, de nem az a cél. Most pedig láthatjuk, hogyan lépett osztályt a Barca B. Persze örülök neki, de ez nem lényeges. Pep csak a harmadosztályban játszott a csapattal, mégis felhozta Busquets-et, Pedrót, Jeffrent, Victor Sánchezt és Bojant is az első csapathoz. Pedig csak a harmadosztályban játszottak addig. És ezek a játékosok minden probléma nélkül helyt álltak az első osztályban is. Rögtön a harmadosztály után.

xavi-camp-nou-2015.jpg

Miért? Mert mindannyiukat a Barca stílusára nevelték. Nem számít, hogy a Barca B éppen melyik bajnokságban játszik. Természetesen örülök a sikernek, de ha a fejlődésről és a versenyképességről beszélünk, akkor nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a játékost egy meghatározott játékstílusra neveljük. A fő kérdés az, hogy hány játékos tudna ebből a Barca B-ből az első csapatban helytállni? És a válasz pillanatnyilag nem túl pozitív. A B csapat céljának annak kell lennie, hogy hat-nyolc-tíz játékos is kész legyen az első csapatban játszani, nem pedig kettő-három. És ha ez megvalósul, akkor az első csapat edzőjének nem kell azon gondolkodnia, hogy ki játsszon a védelemben, vagy a középpályán, ha valamelyik játékosa megsérül. Ez az akadémia lényege. És én azt gondolom, hogy a Barca elaludt ezzel kapcsolatban…

TR: Ismétlődő kérdés a Barca számára az erőjátékosok szükségessége…

Minden szempontot figyelembe kell venni a játék érdekében és alapvető, hogy a fizikai kondíció fontos a futballban. De nem ez a legfontosabb a Barca játékában. Nem becsülöm le a fizikum fontosságát, de nem ez a legfontosabb. Pep idejében velünk volt Keita és Touré, akik sok párharcot megnyertek, de a csapat nem játszott arra, hogy párharcokat nyerjen. A mi célunk az volt, hogy távol tartsuk magunktól az ellenfeleket és ezzel elkerüljük a párharcokat. Ha néha megtörtént, akkor ott volt Keita vagy Touré, de a célunk alapvetően az volt, hogy elkerüljük ezeket. Nem is tudom elképzelni a Barca jövőjét másképp, csakis ezzel a stílussal, ami a sajátunk volt. Luis Enrique változtatott néhány dologban, de a játékstílus nem veszett el számunkra. De vissza kell térnünk az alapokhoz! Természetesen az új igazolások hatással lehetnek a csapat játékára. Más az, ha futó játékosaid vannak, mint az, ha a pozíciós játékra igazolsz.

TR: Szóval a Barcának támogatnia kell az alapfilozófiát?

Igen. Vissza kell térnünk ahhoz, amit mindig is játszottunk. Én elmentem megnézni a Barca B, a Juveníl és más akadémiai csapatok meccseit, és azt láttam, hogy a minta ugyanaz. De ha minden edző hozzátesz valamit a saját elképzeléseiből, a csapatok megváltoznak akkor is, ha ezt nem akarjuk. Vissza kell térnünk a saját filozófiánkhoz! Nem játszhatunk "mindent, vagy semmit" alapon! Persze ez néha működhet, ahogy azt láthattuk idén a Bernabéuban, de ez nem a mi stílusunk. Tudom, hogy Messi rendkívüli és a lehetetlenre is képes, de a Barcelona koncepciója nem a szerencsejáték. Mert ha a szerencsére alapozol, tízből kilenc esetben nem az fog történni, amire számítasz.

80b3c57cf9959ac3817fda3989e6dfa4_jpg.png

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása