Tot El Camp

Konzervatív erőtér

2017. november 27. - vigvik

dpnxrscvaaerez.jpg

Érdekes játék a futball. (Az ég kék, stb.) Szerintem ha egy éve valaki azt mondja nekem, hogy 2017. november 26-án a spanyol bajnokság csúcsrangadóján mindkét csapat egy totál klasszikus 4-4-2 rendszerben áll majd ki, biztos körberöhögöm. Pedig ez történt, a Valencia a legősibb őskövülethez nyúlt vissza, a középpályán két belső verőemberrel, meg a szélső kengyelfutó gyalogkakukkal.

diablo.jpgMi a leginkább Ancelotti Milanjához köthető gyémántot adtuk elő, mélységi irányítóban Busival, és annyi fűszerrel, hogy támadásban sok posztcsere történt. Biztos sokat játszott Valverde a CM 03-04-gyel (amit sokan a mai napig minden idők legjobb managerjátékának tartanak), abban volt cheat taktika a 'Diablo' fantázianevű kreáció, lényegében ezt kopiztuk. Vermaelen kényszerű hadrafogása miatt érthető és indokolt volt a meglehetősen sűrű középpálya, és az első félidőben működött is a koncepció. Valójában persze a felállásnál sokkal fontosabb maga a stílus, és a gyors rövidpasszos játék meg az agresszív letámadás is kiválóan muzsikált.

Én azt gondolom, hogy Neto óriási potyája törvényszerű volt. Ha nem ő roppan meg, akkor előbb-utóbb valamelyik társa teszi meg helyette, mert óriási nyomás alatt volt a Valencia. Sajnos a különös történések mintha kicsit elkedvtelenítették volna a csapatot, és szünet utánra a Valencia teljesen a maga javára fordította a meccs képét, végül az egy pontnak is örülhettünk.

Valverde továbbra is hozza a szuperracionális-hiperpragmatikus énjét, és tulajdonképpen megint nem tévedett igazából, a terve működött. Talán a cserékkel rosszul nyúlt most bele, bár tény, hogy nincs nagy mozgástere jelenleg, de Paco meghúzása nagyon adta magát. Illetve a második félidőben nagyon sokáig nem reagáltunk semmit arra, hogy a jobb oldalunkból bohócot csinálnak, nem mondhatni, hogy előzmények nélküli lett volna a kapott gól... Mindenesetre én aláírtam volna előre ezt az eredményt, úgyhogy szerintem mélabúra azért nincs okunk, még ha ott is mocorog az emberben, hogy több volt ebben.

ter Stégen (7,5) - Tulajdonképpen a kapus poszt az egyetlen, ahol nem láttam még a Barcában világklasszist. De lassan már ez is csak múltidő.

Semedo (6) - Kifogta a tutit, Guedes alighanem bárkiből hitvány gyroshúst gyártott volna, furcsa volt látni, hogy még nála is egy sebességgel feljebb játszik valaki. Ilyenkor ugye a csapatnak kellene oda extra erőket csoportosítania, hogy a védekezési lukat betömjék - ez nem történt meg. A gólban benne is volt, meg nem is, lejátszották rajta az overlapet, ő meg tisztességesen elszenvedte. Támadásban belőle is hiányzott a pontosság, pedig néhányszor került ígéretes pozícióba.

Umtiti (7) - Semedo felől csőstül kapta az áldást, pesztrálhatta a dackorszakában bennragadt Zazát, és a bal szemét mindig a ketyegő Vermaelenen tartotta, hogy szükség esetén odatehesse a mázsás tökeit magát, ha baj van. Nem volt ez egyszerű munka, fogjuk rá, hogy megoldotta. A gólnál szerintem már kiszolgáltatott helyzetben volt, rátolta a zsetonját a pirosra - fekete lett.

Vermaelen (7) - Meccs előtt fogadni mertem volna rá, hogy vagy mennybe megy, vagy kurva nagy flop lesz, de tévedtem volna. Az 50. perc környékén pedig megvolt az esélye, hogy felöltse a régen látott Verminátor gúnyát, de egy ici-picit elmérte a fejes ütemét. Utána gyorsan könnyelműsködött egyet, de azzal vissza is rángatta magát a földre. A gólnál róla szakadt le az ember, de én azt gondolom, hogy ebben a helyzetben a középső védőknek nincs sok értelme embert fogni, mert szinte lehetetlen, maximum Puyol tudta volna a berobbanó Rodrigót valahogy tartani. Az adott körülmények között ez egy nagyon-nagyon korrekt meccs volt tőle, kár, hogy pontosan tisztában vagyunk vele: ahogy esetleg terhelni kezdenénk, megsérülne.

Jordi Alba (8) - Amennyire egyértelműen bebuktuk a másik oldalt, annyira simán nyertük a balt. A gólja gyönyörű volt, nagyon szépen kontrollálta a mozdulatot.

dpnybxeuqaaebtn.jpg

Busquets (7) - A középpályára felrajzolt gyémánt pirlója sokkal testhezállóbb neki, mint a négyes láncban valamelyik belső poszt. Ennek ellenére az maradt meg bennem leginkább, hogy rengetegszer kényszerült nem kívánatos versenyfutásra, úgyhogy csodálhattuk bőséggel pokoli lassúságát.

Rakitic (5) - Nem természetes posztja ez a jobb oldali, ez nyilvánvaló. Szerintem a kapott gólnál leginkább ő hibázott, ha másban nem, hát legalább rá kellett volna üvöltenie Semedóra, hogy váltson, majd ő érkezik Guedesre. De nem is volt elkésve, akár mehetett is volna tovább Gayával is. Egyébként is meglehetős homályban tolta, különösen a második félidőben járt úgy, mint én szoktam mostanában a vasárnapi focin: mire visszaérek, már mi támadunk; mire felzárkózok a támadáshoz, már megint az ellenfél jön.

Paulinho (7) - A gyémánt csúcsára került, oda, ahova a legnagyobb zsugásokat szokás tenni. De Ernő rendszerében más a helyzet, mert igazából Messi irányít, Pál dolga leginkább az, hogy Messi helyett is fusson. Ez egy nagyon testhezálló szerepkör neki, jól érkezett a kapu elé többször is, és Busquets előtt folyton támadhatta a labdást.

Iniesta (6) - Nem éreztem sokkal jobbnak Rakiticnél... Az ő oldalán pedig jobb esélyeink voltak, és valamivel előrébb is játszott, mint Ivan odaát. De amennyire jól indult a meccse, utána folyamatosan fáradt és tűnt el.

dpl8ybfwsaevfjt.jpg

Messi (7,5) - Klasszikus értelemben nem volt jó meccse, de azért csak lőtt egy gólt és kiosztott egy mesteri gólpasszt. Csupán az eredmény ismeretében hihetnénk, hogy akkor magának asszisztált, de nem.

Suárez (5) - Mind a két félidőben volt egy-egy kibrusztolt helyzete, és nagyjából ennyi. Nagyon sovány (mármint nem Lalyos), a mentális állapotát mi sem bizonyítja jobban, mint a tömérdek lesrefutása, amik sokszor ígéretes akciókat akasztottak meg.

Deulofeu (-) - Szerintem mehet a seggére a billog: alkalmatlan. A jávorszarvasok jutnak róla eszembe, azokra ha ráijeszt az ember, akkor gondolkodnak pár másodpercet, mielőtt szaladni kezdenek. Nem értem, miért nem Paco jött be.

Denis (-) - Ő nem az a játékos lesz, aki a kapott 15 percekkel jól sáfárkodik majd, mint anno Solskjaer. Vagy kapja meg a tartós bizalmat, hogy felépíthesse magát, és kiderüljön mi van benne, vagy hagyjuk őt is a picsába.

dpl4sjhw0aabej7.jpg

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása