Tot El Camp

Kapitány a hídon!

2011. augusztus 14. - johneagle001

Aki járatos a Star Trek sorozatok világában, tudja, hogy a jófiúk (na meg a jólányok) mindig akkor vannak a legnagyobb baj közepében, amikor valaki megszólal: „kapitány! (parancsnok!, mindegy) elfogy az energia!” (Az energiának mindig el kell fogynia, különben nem akar leválni a védőpajzs, bátor hőseink pedig nem kerülnek közvetlen életveszélybe, amiből aztán meg kell menekülniük.) Azt is tudhatjuk, hogy a kapitány válasza ilyenkor a beosztott felé jellemzően így hangzik: „kapcsolja rá a tartalékot!” Szituációtól (meg az írótól) függően akár azonnal, akár pár másodperc múlva menetrendszerűen érkezik az újabb helyzetjelentés, miszerint: „a tartalék is elfogyott!” (Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra, mert felmerül pár kérdés. A kapitány miért nem tudja a harmincadik alkalom után, hogy a tartalék vagy már kifogyott, vagy úgyis rögtön ki fog fogyni, így meg kapásból kihagyhatná a folyamatábrából ezt a pontot? Milyen szánalmas egy tartalék az, ami három másodperc alatt elfogy? Eleve miért nem visznek magukkal elég energiát? És egyébként is: milyen ócska hierarchia az, ahol a beosztott állandóan csak a kifogásait sorolja a felettesének?)

Na szóval. A parancsnok (kapitány, mindegy) ezután felszólítja - vagy ezt a beosztottat, vagy alkalmanként egy másikat -, hogy oldja meg a problémát. Ez a bizonyos mellékszereplő pár másodperces gondolkodás (vagy éppen egy másik mellékszereplővel folytatott rövid brainstorming) után bejelenti, hogy átirányít energiát mindegyhonnan és ezzel a probléma íziben meg is megoldódik. (Szintén felmerül pár kérdés, de inkább hagyjuk.) A vége az, hogy a rosszfiúk (vagy éppen rosszlányok) - különböző nevű energianyaláboknak bősz egymáshoz csapkodása után - legyőzetnek, majd hőseink a naplementében tovalovagolva végtelenségben tovaűrhajózva máris újabb lehetőségeket keresnek, hogy beleköthessenek egy újabb idegen fajba, és a következő epizódban az elejéről kezdhessék az egész cécót.

A filmekben ugyan nem láthatjuk azt, amikor az űrhajó leselejtezésre kerül, de – mivel a filmes technika fejlődésével párhuzamosan a gépek megszépülnek és modernizálódnak – biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb mindegyik a roncstelepen végzi. Azt is tudjuk, hogy az űrben eltöltött idővel arányosan a legénység egyre nagyobb tapasztalatra és tudásra tesz szert. Így pedig a gonosz szándékú idegen fajoknak egyre inkább legyőzhetetlennek kell tűnniük, hogy újra és újra megkönnyebbülhessünk kedvenceink diadala okán.

Én azt gondolom, hogy a Barça esetében a jelenlegi legnagyobb kérdés az, mikor válnak a játékosok (meg)elégedetté ebben az elképesztő kupahalmozásban? Ez a csapat még mindig nagyon-nagyon egyben van; a koncepció, a struktúra és az alkalmazott játékstílus szinte a tökéletességig csiszolt; minőségében pedig a játékoskeret is a legkiválóbbak közé tartozik. Ebben a csapatban benne van az, hogy további eredményes szezonokat prezentáljon, de évről-évre egyre inkább ott a kérdés: vajon a játékosokban marad-e elegendő küzdőszellem? (Nem a nyilatkozatokban, nem a közvélemény felé elmondott szavakban, hanem ott legbelül és igazán!) Ezzel együtt mikor áll be az állapot, amikor a csapat egyik tagja bejelenti Pep kapitány felé, hogy az energia ezennel el van fogyva?

Valójában gyanítom, hogy ez a „bejelentés” már nem egyszer megtörtént. Azt mindenesetre tudjuk, hogy a kapitány több alkalommal sikeresen bevetette már a „kapcsolja rá a tartalékot” mágikus mondatot újabb és újabb motivációs eszközökön keresztül. Gyaníthatjuk azt is, hogy a játékosok nem egyszer non-verbális jelzések formájában tudomására hozták: immár a tartalék is elfogyott. Az eredményességet látva pedig azt is feltételezhetjük, hogy a csapat tagjainak sikerült nem egy alkalommal a semmiből is újabb (mentális) energia-forrásokat mozgósítani.

Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy a csapat előbb-utóbb a „roncstelepre kerül majd”. Akár azért, mert végképp elfogy az energia, akár azért, mert végül tényleg olyan erőssé válik egy „idegen faj”, amit már a legkiválóbb legénység se tud majd legyőzni. Pep eddig minden évben képes volt egyre magasabbra emelni a szintet, éhesen és élesen tartani a játékosokat, ami végül újabb és újabb megnyert címeket eredményezett. Számomra a legnagyobb kérdés az: képes lehet-e egy újabb évben is megoldani ezt az egyre nehezebbé váló feladatot?

Nem tudom megmondani, a következő lesz-e a szezon, amikor megfordulnak az erőviszonyok a Barça és a Real között. Azt se tudom megmondani, hogy a ma kezdődő szezon első párharcából végül melyik csapat kerül ki győztesen. És azt se tudom megmondani, hogy melyik csapat szurkolói lesznek azok, akik jövő májusban elégedettebben dőlhetnek hátra a szezonzáró értékeléseket olvasva.

De azt biztosan tudom, hogy a csapatunk olyan sikereket ért el az utóbbi időszakban, amelyekről néhány évvel ezelőtt nem is álmodhattunk. Azt is tudom: a Rijkaard-korszak eufóriája utáni "ébredésben" elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyen rövid idő elteltével még annál is fantasztikusabb csapatot láthassunk hétről-hétre a pályán. Ezzel együtt azt is tudom, hogy nagyon-nagyon büszkének kell lennünk ezekre a játékosokra, és örülnünk kell annak, hogy ilyen kivételes időket élhetünk meg. Valamint azt is tudom, hogy történjen bármi ezen a hétvégén és később a szezon folyamán, marad okunk a legnagyobb elismerés hangján szólni a csapatról. Éppen úgy, ahogy jó szívvel emlékezünk minden egyes lecserélt űrhajóra, még akkor is, ha végül a roncstelepre került.

Én ezúton szeretném nagy tisztelettel és őszinte elismeréssel megköszönni az FC Barcelona minden játékosának, a mellettük dolgozó szakmai stábnak és a klub minden dolgozójának, hogy ilyen sok örömöt élhettem meg a csapat szurkolójaként az utóbbi években! Ezzel együtt kívánom minden szurkolótársamnak, hogy az előttünk álló szezonban is legalább ennyi örömben legyen részünk!

VISCA EL BARÇA!

comments powered by Disqus