Tot El Camp

Spanyol Szuperkupa - amikor minden képlékeny

2011. augusztus 17. - johneagle001

Először is lesz egy meccs, ami klasszikusan visszavágó. Másodszor pedig részemről lesz egy jó adag tanácstalanság, ami egyébként nem megszokott. Persze nem azért, mert én olyan marha okos vagyok, vagy a jövőbe látok, hanem a jelenlegi átláthatatlan helyzet és a vasárnapi meccsen tapasztaltak miatt. Az egyik zavaró körülmény az, hogy képtelenség várható kezdőt tippelni. Pep feltételezhetően a pillanatnyi erőállapot függvényében küldi majd fel a csapatot, és kevésbé támaszkodhat arra, hogy mit szeretne a pályán megvalósítani. Egyelőre nehezen követhető, olykor ellentmondásos hírfoszlányaink vannak több játékosról is. Ezzel együtt jelenleg lehetetlen eldönteni, hogy apró sérülések, vagy éppen a hiányos erőállapot miatt nem játszhat egyik-másik kulcsember, vagy csak rövidebb időszakra feltételezhető a pályára lépésük. Ezen kívül most azt is nagyon nehéz pontosan meghatározni, kik azok, akik igazán jó formában vannak. Kényszerhelyzet, vagy mi.

A Barça esetében még ennél is szokatlanabb az, hogy a játék várható összképével kapcsolatban se tudunk egyelőre semmit. Általában bekötött szemmel bejósolhatjuk azt, hogy a csapat a magabiztos labdabirtoklásra fog építeni, azt is, hogy ebből az altatásból indít majd támadásokat. Na meg ahhoz se szükséges varázskütyükre hagyatkoznunk, hogy az ellenfél erre majd jellemzően saját térfélről indított kontrákkal fog reagálni.

Viszont a Real vasárnap felborította a szokásos menetrendet, és egyelőre nem tudhatjuk, a Barça képes lehet-e ilyen rövid idő alatt jelentős változást produkálni. Számíthatunk akár arra is, hogy a megszokott csapatot láthatjuk, akár arra, hogy hullámzó lesz a játék, és a csapatok felváltva támadnak. Vagy akár arra, hogy a Barça ismét beszorul a saját kapuja elé? De még az se kizárt, hogy a csapat képes lehet a meccs bizonyos periódusában felvenni a megszokott ritmusát, és lesz majd olyan időszak, amikor nem tudja majd fenntartani azt. Abszolút képlékenység.

Ami jó eséllyel feltételezhető az, hogy a csapatban ezúttal nagyobb szerepet kap majd a fogcsikorgató küzdelem, mint a sziporkázó játék. Pep nagy figura, de ebből a katyvaszból ő se lesz képes egy pillanat alatt mágikus futballcsapatot fabrikálni. (Illetve én egyáltalán nem fogom bánni, ha a csapat alaposan rácáfol erre a feltételezésre, de a valós esély kicsi.) A játékosokon érezhető, hogy az eltökéltség meg van bennük, ez mindenképpen pozitívum és fontos eleme lehet a meccsnek. Küzdeni kell.

Jelentős szerepe lehet annak is, hogy a Nou Campban értelemszerűen pozitívabb közeg várja a csapatot, mint amit a Bernabéu közönségétől kap(hat)ott. Ugyanez fordított előjellel igaz az ellenfélre, ne becsüljük alá ennek a jelentőségét. Én azt gondolom, a fiúk alapvetően és jellemzően jó passzban vannak, a „Puyol-faktor” minél erősebb fokozására van szükség a fejekben. Mentális behatás.

Gyakran hangzik el az a „kifogás” a Barçaval kapcsolatban, hogy egyemberes csapat", mert „csak a Messi…”. Több szempontból sem értek ezzel egyet, de ezúttal nem kizárt, hogy valóban az egyéni képességeknek kell előtérbe kerülniük. És ebben az esetben nem konkrétan Messire gondolok, a csapatban több olyan klasszis van, aki „egyedül” képes meccseket eldönteni. A klasszis attól klasszis, hogy meghatároz egy-egy csapatrészt, olykor egy-egy csapatot, ezen kívül eldönti a címek sorsát. A világklasszis ugyanerről ismerhető fel, a különbség az, hogy egy TOP10-es csapatban teszi ezt (és milliárdos PR gépezettel a háta mögött). Egyéni összjáték.

Az világos, hogy a játékunkon gyorsítani kell, különben nem leszünk képesek a kapunktól távol(abb) tartani az ellenfelet. Sok egyéb mellett ehhez az is szükséges, hogy az első meccsen tapasztalható sok-sok technikai hiba egy csapásra a múlté legyen. Az biztos, hogy ha nem kényszerítjük több futásra az ellenfelet, hosszú időn keresztül lesznek képesek tartani a maguk által diktált tempót. Ráadásul, ha mi nem leszünk képesek fokozott iramban játszani, az első meccshez hasonlóan összeroppan a középpálya, ismét nagy teher nehezedik majd a védelemre és a támadósor se kaphatja meg a szükséges támogatást. A Barçatól idegen a kontrajáték, még akkor is, ha vasárnap a két gól saját térfélről indított ellentámadás eredménye volt. A csapatrészek alapesetben egy kiválóan begyakorolt rendszerben játszanak, értelemszerűen nagyon nehezen alkalmazkodnak a számukra szokatlan feladatokhoz, fontos lenne, hogy minél hosszabb időn keresztül legyünk képesek a saját játékunkat játszani. Uralni a pályát.

Uri Geller képes volt(?) a TV-n keresztül mindenféle pozitívan mentális energiákat sugározni felénk. Én nem javaslom azt, hogy mindenki összetaperolja a saját képernyőjét, mert koszos lesz, meg olyan közelről élvezhetetlen is a közvetítés. De biztos, ami biztos, küldözgessük csak serényen a szurkolásilag pozitív mentális energiákat, hátha ma este eljut egészen Barcelonáig és hozzájárul a sikerhez.

Barcelona – Real Madrid

Spanyol Szuperkupa 2. mérkőzés

22.00, tv: Sport1, a mérkőzés 23.00-kor kezdődik.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása