Tot El Camp

Övrebo, a magyar humor gyilkosa

2011. szeptember 13. - totelcampblog

A futball ad, és ugyanannyit el is vesz – ez volt minden idők egyik legnagyobb magyar edzőgéniuszának, Bukovi Mártonnak a világnézete, bár arra valószínűleg ő sem gondolt volna soha, hogy az 'elvesz' címszónál a magyarok humorérzékét kell majd keresni. Pedig mégis megtörtént. 2009. május 6-án valami megváltozott néhány rossz döntés, és egy skandináv kontár miatt.

Színészválogatott, divatmajmok, szövetség csapata, labdafényező kisfiúk, bárszalonna, csalók, betyárok, haramiák, ez lett a Barcelonából. Egy tűt, egy ártatlan tréfát nem lehet leejteni a magyar interneten anélkül, hogy három hozzászólás alatt ne jussunk el a legocsmányabb káromkodások és nyomorforgató metaforák erdejébe, a primitívség nem ismer határokat, ha a Barca vagy a Real kerül szóba.

Tiszteld az ellenfeled, hiszen csak legyőzése által válhatsz naggyá – mondta Muhammad Ali, pedig őt aztán nem lehet alakoskodással vádolni, iskolázatlan utcagyerekként nőtt fel Fred Stoner edzőtermében, a lényeget mégis értette.

Épp' a napokban folyt vita arról, hogy nekünk mit jelent a 'mi', lehet-e azonosulni egy nyugati klubbal, amelyhez nyilvánvalóan semmi közünk, amikor mit sem értünk a Rangers vs Celtic rivalizálásból, a lyoni gyármunkások és az O. Marseille között feszülő ellentétekről, vagy éppen a katalán nacionalizmusról, esetleg az osztálykülönbségekre épülő Real vs Atletico konfliktusról. A tényeket ismerjük, de hát egy europolgárnak is hiába magyarázod, mi az, hogy balsors, akit régen tép. Ettől persze még lehet valaki Barca- vagy Real-drukker az utolsó hajszáláig, csak a kulturális, történelmi többletideológiákat ne emeljük már át.

Aki még tud és akar magyar klubokkal azonosulni az elmúlt húsz-harminc év mérhetetlen mocska mellett, hajrá. Aki meg inkább nemzetközi csapatoknál találja meg az értékrendjének, beállítottságának megfelelőt, hát legyen. Komolyan az e-pénisz méregetés a legfontosabb kihívása a szurkolói létnek, és fel kell találnunk a hungarokatalánság intézményét, hogy meg lehessen vitatni egy meccs eseményeit? Ha mindenki egy csapatnak drukkolna, a világ legunalmasabb tevékenysége lenne a futballról beszélgetni, pedig igazából a legizgalmasabb.

Ha már Magyarországon nevetséges politikai iszapbirkózássá silányul minden érdeminek szánt beszélgetés, akkor törvényszerű, hogy japán másodosztályban esett öngól kapcsán is Busquets kikacsintós fetrengését, meg Pepe hentes-mészáros tevékenységét kell taglalni? Kiábrándítóan unalmas ez, srácok, kicsinyes, méltatlan és szánalmas vergődés a saját korlátoltságunk hálójában.

A sport, különösen a labdarúgás, az élet azon kevés területe közé tartozik, ahol soha nem lesz helye mellébeszélésnek, sunyításnak, ködösítésnek. Pontosabban van, de csak a meccs napjáig, ott aztán kiderül, ki hány fekvőt nyomott edzésen. És aki lenyomta, elismerést érdemel, de egy fejbólintást biztosan.

Tiszteletre és alázatra épül a sport
, nem üresfejű, gyermeteg locsogásra, ha nincs megalapozott véleményed, és csak annyira vagy képes, hogy beletöröld a mocskos lábad valamelyik csapatba, akkor bizony nem vagy te szurkoló, se culé, se madridista, se semmi más, csak egy vérszívó kullancs, egy lábszárra tapadó pióca.



Nincs a világban egyetlen igazán nagycsapat sem, amelynek fejlődésében ne lenne mérhetetlen szerepe egy azonos erősségű helyi riválisnak. Barca-Madrid, Liverpool-Manchester, Porto-Benfica, Boca Juniors-River Plate, Fradi-Újpest.

A szurkolói létforma nyilvánvalóan irracionális, érzelmekkel teli, erősen módosult tudatállapot, egyik éltető eleme pedig a másik drukker kárára történő élcelődés, zrikálás, mindenkinek van valami a tarsolyában, amivel szopathatja a havert, amivel oda bök, ahol a legjobban fáj, de anélkül, hogy közben a saját fröcsögő nyálába fulladva kívánná a másik halálát. Mert mint minden esetben, az embernek nemcsak jogai, kötelességei is vannak, ki nem mondott, de általánosan elfogadott normák, értékek követése.

A labdarúgás tehát jellegénél fogva kiválóan alkalmas az önző, önérvényesítő törekvések legyőzésére, és a jó közösségi szellemű, önfeláldozó ember kialakítására. Akaraterőre, fegyelmezettségre, önuralomra, küzdőképességre, az ellenfél megbecsülésére van szükség a mérkőzéseken. Szintén Bukovi.

Gondolkodjatok, srácok, mielőtt nekiestek a klaviatúrának.

comments powered by Disqus