Tot El Camp

Baj van! Baj van?

2011. október 26. - johneagle001

Amikor én a magam bulizós időszakát éltem, gyakran előfordult, hogy szombaton – de akár vasárnap is – dolgoznom kellett. Így aztán nem volt ritka az a szituáció sem, hogy ezen alkalmakkor gyakorlatilag még ittas állapotban 0 perc alvás után érkeztem meg a munkahelyemre. Volt nekem akkoriban egy kollégám, aki rendszeresen az alábbi szavakkal fogadott, miután meglátott ebben az erősen lerongyolódott állapotban: „Olybá tűnik jelen állapotod, kedves barátom, mintha méretes hímtag volnál, melyet fizikai erőbehatásnak tettek ki szilárd térelválasztó elemen”. Persze ilyen hülyén normális emberek nem beszélnek egymás között, tehát a szavai szó szerint rendszerint így hangoztak el: „úgy néző’ ki, baszod, mint a falhó’ vert lófasz!”. Valójában a mai napig nem tudom, miért is fejezi ki tökéletesen ez a hasonlat azt az állapotot, amikor valaki használhatatlan bármiféle értelmes tevékenység végzésére, de amikor tegnap este elhangzott a meccs lefújását jelző sípszó, kapásból ez jutott eszembe a csapatról. Olyanok voltak, mint az a bizonyos „falhó’ vert lófasz”.

Amikor én a magam bulizós időszakát éltem, gyakran előfordult, hogy szombaton – de akár vasárnap is – dolgoznom kellett. Így aztán nem volt ritka az a szituáció sem, hogy ezen alkalmakkor gyakorlatilag még ittas állapotban 0 perc alvás után érkeztem meg a munkahelyemre. Volt nekem akkoriban egy kollégám, aki rendszeresen az alábbi szavakkal fogadott, miután meglátott ebben az erősen lerongyolódott állapotban: „Olybá tűnik jelen állapotod, kedves barátom, mintha méretes hímtag volnál, melyet fizikai erőbehatásnak tettek ki szilárd térelválasztó elemen”. Persze ilyen hülyén normális emberek nem beszélnek egymás között, tehát a szavai szó szerint rendszerint így hangoztak el: „úgy néző’ ki, baszod, mint a falhó’ vert lófasz!”. Valójában a mai napig nem tudom, miért is fejezi ki tökéletesen ez a hasonlat azt az állapotot, amikor valaki használhatatlan bármiféle értelmes tevékenység végzésére, de amikor tegnap este elhangzott a meccs lefújását jelző sípszó, kapásból ez jutott eszembe a csapatról. Olyanok voltak, mint az a bizonyos „falhó’ vert lófasz”.

Ha a Barça közelmúltja nem olyan lett volna, amilyen lett, most bátran ki merném jelenteni, hogy pillanatnyilag aggódom, - sőt, erősen aggódom - a csapat jövőjét illetően. Mániákusan hiszek abban, hogy a sporteredmények javarészt fejben dőlnek el, így minimum felkapom a fejem arra, amikor komoly repedezéseket vélek felfedezni a motiváció, vagy éppen az önbizalom védőburkán. Önmagában a tegnap este látottak is elegendőek lehetnének ahhoz, hogy problémát érezhessünk a csapatban, de számomra az igazi intő jel a hónap eleji Puyol interjúban elhangzott „hibánk, hogy amikor rosszul mennek a dolgaink, hamarabb bedobjuk a törölközőt” mondatrész volt. (Arról beszélt, hogy a Madriddal szemben, mi a legnagyobb hiányossága a Barçának). Önmagában a tegnapi meccset tekinthetnénk csupán egyként a nyögvenyelős kínlódások között, és ez elfogadható is lenne. Viszont amikor egy ilyen meghatározó embertől hallhatjuk azt, milyen könnyen megzavarható a csapat, akkor van némi alapunk ugyanezt a pályán látottakra is kivetíteni. Tegnap este a Barça nem csak egyszerűen pocsékul játszott, hanem egyáltalán nem játszott. Tegnap este a Barça semmilyen formában nem változtatott a hozzáállásán még akkor sem, amikor a meccs vége felé komolyan felmerült a lehetősége annak, hogy pontot veszít a csapat.

Két pocsék szezont leszámítva az utóbbi nagyjából hat évben úgy nézhettem végig a csapat meccseit, hogy tudtam: lehet akármilyen rossz passzban a társaság, lehet akármilyen kellemetlen az ellenfél, a fiúk megrázzák magukat, ha valóban érzik a veszélyt. Számtalan alkalommal láthattunk példát arra, milyen rosszul járt szinte minden ellenfél, ha felpiszkálta a csapatot és a Barça győzelme bármilyen formában veszélybe került. Másképp fogalmazva hosszú időn keresztül megtapasztalhattuk azt, hogy szinte mindegyik ellenfél rosszul jött ki abból a helyzetből, ha komolyan ellenszegült a csapat akaratának. Ehhez képest az utóbbi hetekben és főleg tegnap este nekem konkrétan ijesztő volt azt látni, hogy esély nincs a csapatban ritmust, felfogást váltani, ha szükséges lenne. Márpedig a vége felé voltak pillanatok, amikor a Granada komolyan megcibálhatta volna az oroszlán képzeletbeli bajszát.

A mérkőzés szünetében a stúdióban elhangzott egy – szerintem – nagyon fontos mondat. Szó szerint nem fogom tudni visszaidézni, de Zombori Sándor véleményének lényege az volt, hogy mennyire nyugodtan kezeli a Barça a meccset. Semmi gond nincs azzal, hogy a csapat kivárásra játszik, aki az utóbbi pár évben figyeli a meccseket, tisztában van ezzel. Felkészülhetünk rá, alapvetően nem is várhatunk más játékképet. De! Az utóbbi években törvényszerűen pocsék tavaszi időszakokat leszámítva eddig nem számíthattunk arra, hogy a csapat képtelen reagálni a pályán történő eseményekre. Képtelen arra, hogy amikor érzékeli a veszélyt, változtasson a felfogásán, és érezhetően tegyen valamit az ellen, hogy veszni hagyjon egy meccset. A tegnapi csapatot látva esélyt nem láttam arra, hogy egy váratlanul bekapott gólra reagálni lett volna képes a társaság és ez az, ami számomra igazán veszélyesnek tűnik. Valahogy úgy éreztem magam, mint a Rijkaard korszak utolsó másfél évében, amikor Ronaldinho-nak véglegesen elment a kedve a játéktól. Bátortalan labdatologatás, elképzelés nélküli szánalmas próbálkozgatások, egykedvűség, fásultság, tanácstalanság. Szinte ugyanazt a régen látott „tegyen már valaki valamit, csak ne nekem kelljen” hozzáállást éreztem a játékosok mozgásán, az arcokon, a csapat összképében.

Bár komoly(nak tűnő) zavarok mutatkoznak, ahogy az írás elején jeleztem, mégse aggódom. Aggódnék és számon kérnék akkor, ha az elmúlt három év nem lett volna olyan, amilyen volt. A csapat elkényeztetett minket eredményességben, játékban, taktikában, egyéni és összteljesítményekben, hozzászoktunk, természetesnek vesszük. Pep érkezésekor ember nem volt, aki reménykedett volna egy hatkupás szezonban, mégis megélhettük. Az ezután következő két szezonnak úgy indultunk neki, hogy minden nyáron felmerültek óvatos vélemények, akik – ha nem is várták, de – felvetették a kérdést: a Rijkaard korszak tapasztalata alapján meddig tartható éhesen egy ennyire sikeres csapat? Tudjuk, tudhatjuk, hogy törvényszerűen jönnie kell – legalább - egy rosszabb szezonnak. Tudjuk, tudhatjuk, hogy képtelenség ilyen hosszú időn keresztül ilyen elképesztően magas szinten tartani a játékosok belső motivációját, és el kell jönnie a pillanatnak, amikor már csak a közvélemény felé elmondott szavakban jelenik meg az eltökéltség.

Nem vizionálom azt, hogy eljött ez a pillanat és ebben a szezonban már megtörik a csapat lendülete. Nem akarom egy kevésbé csillogó szezonkezdet alapján azt sugallni, hogy - átmenetileg - véget értek a jó idők. Azt viszont mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy ha ez a szezon kevesebb sikert is hoz a Barça szurkolóinak, akkor se fogom azt érezni, hogy csalódtam a csapatban. Nem gondolom azt, hogy nekünk most már alanyi jogon jár minden évben a bajnoki cím, pláne nem a BL győzelem. Annyira kivételes éveket élhettünk meg Barça szurkolóként az utóbbi három évben, hogy tisztességtelennek érezném a játékosokon számon kérni azt, ha ezúttal nem lesznek képesek tartani az utóbbi három év eredményességét és a mutatott játék színvonalát.

Egyenként:

Valdés – Ez ismét egy olyan meccs volt, ahol nem akadt sok dolga, talán párszor ki kellett futnia előreívelt labdára. - 6

Alves – Támadásban semmivel nem volt kevesebb, mint a csapat átlaga, csak ez most éppen nem jelent túl magas színvonalat. Volt pár kísérlete elfutásokra és talán kétszer is ígéretes összjátékokban vett részt. Viszont komoly mínusz jár neki azért, mert nem bírt Dani Benítez-zel. Emlékezetem szerint háromszor is bajba került, amikor 1-1-ben kellett volna levédekeznie, míg végül Busquets reagált a helyzetre és Mascherano is koncentráltabban helyezkedett az oldalán futó kontrákra. - 5

Mascherano – Ismét a csapat egyik legjobbja volt, de legalábbis a védelem leginkább emlékezetes alakja. Azon túl, hogy többször is jó ütemben és időben megállított kontralehetőségeket, a sárgáját úgy szedte össze, hogy az ellenfél 16-osa előtt szerelt. Már csak ismételni tudom magam: ha így folytatja, a Puyol nevével kezdődő Barça tengelyt lassan az ő nevével fémjelezhetjük. - 7

Abidal – Sok dolga neki se volt, nem is lesz ez emlékezetes meccse. Nála talán két alkalommal emlékszem említhető közbeavatkozásra védekezésben, ezentúl egy jó felfutásából egy kapura lövésre, ami pontos volt, de abból a szögből lehetetlen volt ellőni a kapus mellett. - 6

Maxwell – Gyakorlatilag akkor vettem észre, hogy a pályán van, amikor állba rúgták. Védekezésben semmi kihívást nem jelentett számára az ellenfél, viszont így lényegesen többet vártam volna tőle támadásban. Főleg úgy, hogy a meccs legnagyobb részében az újonc Cuenca játékát segíthette volna. - 5

Busquets
– Nálam a csapat egyik legjobbja volt, az tetszett a legjobban, hogy a második félidőben posztjához mérten mennyire aktívan lépett fel támadásokkal. Alapvető feladatát jól látta el, ha társak lettek volna hozzá, támadásban még inkább érvényesülhetett volna az eltökéltsége. Egyike volt azoknak, akiken éreztem a tenni akarást. - 7

Xavi – Vita nélkül ő a meccs embere. Eleve a győztes gól miatt ki kell emelni a csapatból, de azon túl is a legaktívabbak közé tartozott. Szintén sajnálatos, hogy ezúttal nem voltak meg a megfelelő társak a játékához, így is két távoli lövéssel (végre!) dolgoztatta meg az ellenfél kapusát. Már említeni se kell, hogy a csapatban betöltött szerepe mennyire meghatározó a játék egészére nézve. - 8

Cesc – Biztos, hogy a pályán volt, mert a meccs jegyzőkönyvekben szerepel a neve. Ezen kívül két igen harmatos lövésecske él emlékeimben a tegnapi produkciójáról, meg az, hogy néha ő is eladott labdát. Egyébként egyik kulcsfigurája volt a látványos semmittevésnek, nálam csak az menti valamennyire, hogy valószínűleg nincs még tökéletes erőállapotban. - 5

Cuenca – Az elején látszott rajta a tenni akarás, igyekezett egyéni megmozdulásokkal észre vétetni magát. Saját nevelésként nyilván van fogalma a labdajáratásról és a feltolt védekezésben is jó volt. Nagyon sajnálom, hogy pont egy ilyen punnyadt csapatban kellett bemutatkoznia, ennek ellenére is volt három kapura lövése. Kihagyta a meccs egyik legnagyobb helyzetét, de újoncon nem kérünk számon semmit akkor, ha a kulcsemberek ennyire harmatosak. - 6

Messi – Mindenki részéről jogos, ha pályafutása egyik legpocsékabb meccseként értékeli a tegnap estit. A helyzetben annyi ellentmondás van, hogy Xavi gólján túl a meccs legszebb jelenetét ő hozta azzal a csellel, amit a kapufa mellett elsuhanó tekerése követett. További pozitívum, hogy a maga részéről mindent kihozott abból a helyzetből, amikor a kapuson átemelt labdáját még éppen ki tudta kanalazni az ellenfél. Azt is érdemes megemlíteni, hogy szokásához híven most is legalább három alkalommal hosszan előrefutva támadta le az ellenfél kapusát. A két kiemelkedő pillanaton túl kulcsa volt annak, hogy ennyire pocsék lett a csapat a második félidőre = a kulcsembereknek az a dolguk, hogy előremozdítsák a csapatot, ne pedig kerékkötői legyenek. Biztos, hogy jó dolog, ha bebetonozott helye van a kezdőben? - 5

Pedro – Az egyik legaktívabb támadónk volt még akkor is, ha ez nála se jelent túl sokat. Messi majdnem kapufás lövése előtt ő tette le neki a labdát, az egy szenzációs megmozdulás volt, és Alves beíveléséből a fejese szintén a meccs jobb pillanatai közé tartozott. Ritka szerencsétlen volt az a mozdulatsor, ami miatt lesérült, most már azt is tudjuk, hogy nagyjából két hétig nem számíthat rá Pep. Tavaly a sérülése utáni időszakban heteken át nem talált magára, jelenleg eleve formán kívül van. Mi lesz ebből, amikor majd visszatér a pályára? - 6

Villa – Most jött el a pillanat, amikor legalább részben egyetértek azokkal, akik szerint nem igazán tökéletes a kapcsolata a többiekkel. Messi már a hétvégén „rászólt” Thiago-ra, hogy miért lövöldöz távolról, most ő kapott tőle egy "leb@szt" azért, mert kapura lőtt ahelyett, hogy a végletekig kijátszotta volna a helyzetet. Nem állítom, hogy pontosan tisztában vagyok a csapaton belüli viszonyokkal, de a Barça egyik legfontosabb értéke eddig az volt, hogy nem volt divat egymást cseszegetni – valós, vagy vélt – hibák miatt a pályán. Nem kéne rendszert csinálni belőle, mert ezek az apróságok mind az aggasztó jelek sorát szaporítják.

Iniesta – Sok ideje nem maradt, Cesc-nél jobban mozgott.

Keita – Van ember, akit meglepett, hogy csereként pályára lépett?

comments powered by Disqus