Spanyol bajnokság, 17. forduló: FC Barcelona - Rayo Vallecano

Facebook Tweet Tetszik

2011. november 29. - vigvik

A hétvégi vereség után még kissé melankolikus állapotban leledzünk, de máris újra bajnoki: a klub világbajnokság miatt a 17. forduló meccsét préselték be erre a csodával határos módon üresen maradt dátumra. Az előjelek vegyesek: az impozáns hazai mérleggel szemben a nyomasztó, hat pontos hátrány, a nem meggyőző forma, és gólképtelen csatáraink rémképei állnak, de az egyre közelebb kerülő Clásico is befolyással lehet a csapatra. Guardiola nem egyszer rángatta ki a sárból az elakadni látszó szekeret, kérdés, hogy most hű csatlósa, Tito Vilanova nélkül is képes lesz-e erre.

Valljuk be férfiasan, hogy ez nem is olyan jó érzés. Kezdtünk hozzászokni a szurkolásnak a vérnyomásbarát formájához: egészséges mértékben izgultunk, eljátszottunk a gondolattal, mi lesz ha kikapunk, de azért legbelül tudtuk, éreztük, hogy a végén úgyis nyerünk - és úgy is lett. Különösen igaz volt ez az utóbbi három év novemberében, rendre ez volt az a hónap, amikor a csapat csúcsformába lendült, és az útjába kerülő akadályokat nem csupán félretolta, hanem módszeresen széjjeltrancsírozta - korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül. Ehhez képest most nemhogy nem vagyunk a topon, de ott tartunk, hogy se jól működő alaptaktikánk, se kialakult alapcsapatunk nincs. Van ellenben hat pont hátrányunk, ami feletti kesergésünk miatt sokan körberöhögnek minket, mondván még korai a bajnoki címről beszélni, meg egyébként is nevetségesen kicsi a lemaradás. Nekik üzenjük egyrészt, hogy bizony a Barca-győzelem lett az utóbbi időben a mi heroinunk, egy-egy adagnak már nincs túl nagy hatása, de ha nem kapjuk meg, akkor elvonási tüneteink vannak. Másrészt vegyük figyelembe, hogy az utóbbi két év gyakorlata szerint a Madrid várhatóan körülbelül 20 egységet fog összesen elhullajtani. Ehhez mérten a hat igenis jelentős sajnos. Persze-persze nem kell nagy elkeseredésünkben rögtön a Habfehér Lelkiöröm öngyilkos szektához csatlakozni, ez a hátrány még bőven ledolgozható, de tény, hogy most újra komolyan meglegyintett bennünket a trónfosztás szele.

A legfőbb gond azonban nem is a számszakilag mérhető differencia, hanem hogy a csapat időnként egy idegen autót vezető sofőrre emlékeztet, aki ugyan általában rendben eljut a nagymamától hazáig, de folyton keresgélnie kell a műszerfalon a megfelelő kapcsolókat, és a pedálok beállításához sincs hozzászokva. Egyszerűen azt érezzük, hogy a folyamatos taktikai variációk és a rotáció miatt most hiányoznak bizonyos automatikus rutinok, amiket a játékosok gondolkodás és különösebb koncentráció nélkül hajthatnának végre (pl. Xavi kiteszi oldalra Alvésnak), ezért a védekezés alapvető stabilizálása, illetve a szokásos labdajáratás sokszor túlságosan nagy energiát emésztenek fel, ami azután a többi játékelemben törvényszerűen hiányzik. Röviden mondva a korábban megszokott félelmetes összeszokottsági szint mintha csökkent volna. Mindezt pedig még tetézi a halandó csatárok egységesen botrányos formája. (Halkan jegyezzük meg, hogy jelenleg Messi is félig halandó.) Alexisszel szemben persze igazságtalan a megállapítás, de a tényen ez sem változtat: Messi után Xavitól (!) és Fabregastól várhatjuk leginkább a gólt.

Azért volt szükséges összefoglalni a helyzetet, mert bármennyire is mást hangoztat a csapat környékén mindenki, igenis fél szemmel már a madridi kirándulásra sandítunk. Jelen állapotok szerint -valljuk be- nem sok jóra számíthatunk, így a mai meccs jelentősége több szempontból is megnőtt. Először is nyilvánvalóan pillanatnyilag abszolút tilos további pontokat szétszórni. Ezzel várhatóan nem is lesz gond, a Camp Nou szerencsére még tartja magát (fenemód jókor jön a zsinórban három hazai meccs). Másrészt nagyon szükséges lenne pár szintet feljebb tornázni azon az átkozott formán. Az eligazolt játékosok szinte kivétel nélkül azt nyilatkozzák, hogy a Barca játéka mennyire tervszerű, apró részleteiben kidolgozott. Egyszerűen nehéz elhinni azonban, hogy ez akkor is működhet, ha szinte minden meccsen mást, valami újat próbálunk. A továbbra is lábadozó Tito nélkül Pep most egyedül matekozhat (Henk ten Cate szelleme, hess, hess!), hogy az új kocsit alakítja, a sofőrt próbálja hozzászoktatni, esetleg visszaülünk a régi verdába. Számunkra a legjobb opciónak még mindig a tavalyi alapcsapat eröltetése tűnik (Pedro helyén Alexisszel), de igazából mindegy, csak azt kérjük, hogy azt vigye végig az elkövetkező három meccsen, legyen valami állandóság, kiszámíthatóság a játékunkban.

A Rayo optimális ellenfélnek látszik kezdetnek, nem túl erősek, nincsenek is kimondottan jó formában, de biztosan nem fogunk rajtuk átgyalogolni, ha csak a mezeket tesszük ki a pályára. Babonások esetleg negatív előjelként élhetik meg, hogy mikor utoljára első osztályúak voltak, akkor a Barca UEFA-kupás helyért küzdött, meg hogy a frissen feljutók ellen általában gyengébbek vagyunk. Azonban a keret hosszú idő után újra teljes (eltekintve persze Afellaytól), ez pedig mindenképp pozitívum, és egyúttal a várható kezdőcsapatra tippelést is nehézkessé teszi, de az biztos, hogy néhány ujjába bele kell harapjon Guardiola. A padra mindenesetre szép gesztus lenne nevezni Tellot, a jelenlegi választéknál sokkal rosszabb úgyse lehet nyár eleji remek góljaival rászolgált erre.