Tot El Camp

A fák az égig nőnek?

2011. december 10. - vigvik

A világ legpatinásabb, leghosszabb múltra visszatekintő összecsapása, amelyet csontvelőig átitat a történelem és a politika. Az új évezred elsőszámú edzőzsenijeinek ütközete, ahol játékfilozófiák csapnak össze. Klubmodellek, gazdasági szemléletek állnak egymással szemben, a világ legjobb klubcsapata címért öldöklő harcot vívva. Az utóbbi négy év két kimagasló támadócsillaga tovább küzd a futballuniverzum egyéni trónjáért. Nem mellesleg a spanyol bajnokság végső kimenetele szempontjából is döntő fontosságú meccs következik. Így hirtelen csak ennyi jut eszünkbe.

A világ legpatinásabb, leghosszabb múltra visszatekintő összecsapása, amelyet csontvelőig átitat a történelem és a politika. Az új évezred elsőszámú edzőzsenijeinek ütközete, ahol játékfilozófiák csapnak össze. Klubmodellek, gazdasági szemléletek állnak egymással szemben, a világ legjobb klubcsapata címért öldöklő harcot vívva. Az utóbbi négy év két kimagasló támadócsillaga tovább küzd a futballuniverzum egyéni trónjáért. Nem mellesleg a spanyol bajnokság végső kimenetele szempontjából is döntő fontosságú meccs következik. Így hirtelen csak ennyi jut eszünkbe.

Ha az ember meghallja a klasszikus zene kifejezést, jó eséllyel a Für Elise, vagy valami egyéb best of kapucsengő hits jut eszébe, esetleg egy többé-kevésbé felismerhetőre sikerült polifónikus Nokia-csengőhang az ezredfordulóról. Nem mintha ezek lennének a valaha született legkiválóbb alkotások (némelyiknél egyenesen érthetetlen, mitől fülbemászó), de ezek vannak a köztudatban, mert éppen úgy alakult, hogy valamiért sokat hallhattuk őket. A felkapottság pedig még akkor is megkoptatná, eltompítaná a ragyogásukat, ha történetesen néhány hangjegyben megfejtenék az univerzum legmélyebb titkait, és egyben receptet adnának a meccs alatt állandóan hideg, soha ki nem fogyó söröskorsó elkészítéséhez. Innen pedig már automatikusan működik az induktív emberi logika, miszerint akkor minden klasszikus zene szükségképpen unalmas és szar.

Valami ilyesmi hangulat uralkodott el a mai meccsel kapcsolatban is, mert valljuk be, hogy a tavaszi, foci címszó alatt előadott herepöcögtetés és fülszőrgöndörítés után jogosan az a közvélemény, hogy akkor már inkább egy Juve-Milan BL-döntő. (Erős ezt így kimondani, érzem én.) Verbálisan szétcincáltuk, agyonelemeztük, és ezáltal halálosan meguntuk azokat a meccseket, amik már önmagukban is éppen elég vacakok voltak, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott: emlékezetünkben napról napra még rosszabbak lettek. Az augusztusi történésekről meg hajlamosak vagyunk megfeledkezni, mert az tényleg csak valami statisztikai hiba volt, két nem igazán egy súlycsoportban lévő csapat közül nyert az (akkor még) gyengébbik, amelyik ráadásul többnyire alárendelt szerepet is játszott. (Az első meccsen mindenképp.) Így jutunk el oda, hogy ma estére eleve iszapbirkóra készülünk, és ez egy kicsit veszélyes dolog, mert ha előítéletekkel teli ül le meccset nézni, akkor hajlamos az ember fel is fedezni, amit látni akar.

Tulajdonképpen elég lehetetlen küldetés, de mégis azt javasoljuk mindenkinek, hogy igyekezzen úgy szurkolni, hogy közben elhiszi, ha Busquetsnek fáj, nem kételkedik állandóan a bíróban, és nem követel kiállítást, ha Pepe épp embert eszik valakivel barátkozik. Mert ez igenis egy nagyon jó meccs lesz. Ha történetesen nem örülnénk neki egy kicsit, akkor hozzátehetnénk, hogy sajnos, ugyanis a Barca miatt lesz jó csörte. Pontosabban azért, mert a csapat -kis túlzással- az életéért fog küzdeni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a meglehetősen kényelmes helyzetben levő Real egész ősszel úgy dorbézolt, mint valami durcis Voldemort a muglikkal teli piacon, akkor máris feldereng egy elképesztő iramú, lüktető ütközet képe, ahol a katalánok idén még nem látott elánnal préselik a kapujához az ellenfelet, akik azonban rendre kiszabadulnak a nyomás alól, és briketté kontrázzák őket. Valljuk meg őszintén, hogy tavasszal legalább annyira volt miattunk nézhetetlen a négyből legalább két meccs, mint a Madrid hozzáállása okán. Ha a Barca nincs rákényszerülve arra, hogy támadjon, hanem elég neki ráérősen támadgatni, akkor képes percekig adogatni hátul az offenzíva beindításának leghalványabb jele nélkül. Most ilyen biztosan nem lesz, mint ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy ha történetesen a Real hátrányba kerül, akkor majd pislognak csak, mint Özil operátorelmélet előadáson.

Amennyire adja magát a meccs képe, annyira nehéz pontos taktikai rajzokat tippelni. Mourinho vélhetően az egyik támadóközzépályását megint be fogja áldozni egy ütközőemberért cserébe. (Ha történetesen Di María kerül a padra, akkor a Real talonmáriás lesz, eh.) Hogy a másik, számunkra jóval érdekesebb oldalon mi lesz az alapelképzelés, azt saját bevallása szerint, a poszt írásának pillanatában, még Pep maga sem tudja pontosan, szóval mi inkább nem is próbálkozunk. Ha hihetünk Xavi nyilatkozatának -márpedig miért ne tehetnénk, egész ősszel ezt láttuk-, miszerint bármikor, pillanatok alatt képesek más rendszerbe átállni, akkor majdnem mindegy is tulajdonképpen.

Bármit is húz Guardiola, az a számunkra szokatlan helyzet állt elő, hogy nem a Barcelona a meccs esélyese. Most ne arra tessék gondolni, hogy feltétlen bele fogunk szaladni egy hatalmas pofonba, sőt nagyon is jó sanszunk van akár a három pontra is, de a forma, a hazai pálya, és a Barca győzelmi kényszere mind a Real malmára hajtják a vizet, és már régen nincs szó arról, hogy a két csapat között jelentős játéktudásbeli különbség lenne.

Amiben a Barcelona még mindig vitán felül előnyben van, az a Clásico pszichológiája, egyfajta mentális blokk garantáltan ott lesz most is a fővárosi fejekben, és tudjuk, hogy ez mindennél többet érhet. Eddig Mourinho hógolyókkal dobálva akarta ledönteni a Barca hóvárát, de az inkább csak megerősödött a további beépülő matériától. A Real már két ziccert hibázott idén, amikor lerázhatták volna ezt a súlyos béklyót, először a kupagyőzelem után, majd másodszor a szuperkupa párharc alkalmával, de tovább rontották csak a helyzetüket. Egyébként a pszichológiai hadviselés terén taktikai váltás történt, hiszen eddig kivétel nélkül pattanásig feszítették a helyzetet az előzetes beszólogatásokkal a csapatok (legyünk ennyire udvariasak, és vállaljuk fel ennek is a felét), most viszont meglehetős csend honol. José mester nem volt hajlandó nyilatkozni, ezzel próbált úgy tenni, mintha elege lenne az újságírókból, de mi inkább úgy interpretáljuk ezt, hogy beismerte, a szokásos uszító hadjáratai rendre inkább visszafele sültek el. Mindegy is az ok, kiutalunk neked egy jóféle bocskorszíjat José, nagyon jól csináltad, hogy végre befogtad.

Végül említsük meg, hogy van ennek a mérkőzésnek egy kis filmes romantikája is, ahogy az évek óta regnáló bajnok, aki a szakmabeliek szimpátiáját világszerte elnyerte, szinte élet-halál harcra kényszerül az ifjú trónkövetelő ellen. Szokjunk hozzá a gondolathoz, amit Guardiola már tavaly év közben elkottyantott: közeledik ennek az érának a vége. Nem biztos, hogy már most el is jön, de az, hogy esélytelenebb csapatként lépünk pályára, mutat valamit. Az ember hajlamos a futballban túlságosan szélsőséges érzelmekre, így ezt egyáltalán nem lesz könnyű feldolgozni, épp ezért jelezzük már előre - és bízunk benne iszonyatosan, hogy ezúttal (is) tévedünk. Ahogy Menotti, a Barca korábbi edzője mondta: "Ez a Barcelona már veszíthet, akár el is tűnhet, már így is szerves része a futball történelmének. Hova várjunk még kijelenteni ezt?"

Az általunk tippelt kezdő: Valdés, Alvés, Puyol, Mascherano, Abidal, Xavi, Busquets, Iniesta, Fabregas, Messi, Alexis

A HIVATALOS KEZDŐCSAPAT: Valdés, Alvés, Puyol, Piqué, Abidal, Xavi, Busquets, Iniesta, Fabregas, Messi, Alexis

A kezdőrúgás időpontja: 22 óra, Tv: Sport1

comments powered by Disqus