A fifa.com a napokban jelentetett meg egy kétrészes interjút Guardiolával, amiben többek között az idei megváltozott szisztémáról is faggatták, és ez tovább mélyített bennem egy kérdést, amire már egy ideje keresem a választ. Általában a írásaimban igyekszem a hadrendet, a teljesítményeket a lehetőségekhez képest objektíven, összefüggéseiben szemlélni. Most ebből a szempontból teljesen rendhagyó poszt következik, mert taktikáról fogok szólni abszolút szubjektíven, meglehet, hogy tájékozatlanul, olykor a találgatás mezejére tévedve. Ezt az írást inkább tekintsétek egyfajta gondolatébresztő, vitaindító szösszenetnek, arra buzdítok mindenkit, hogy ossza meg velem, velünk a témában a véleményét.

A fifa.com a napokban jelentetett meg egy kétrészes interjút Guardiolával, amiben többek között az idei megváltozott szisztémáról is faggatták, és ez tovább mélyített bennem egy kérdést, amire már egy ideje keresem a választ. Általában a írásaimban igyekszem a hadrendet, a teljesítményeket a lehetőségekhez képest objektíven, összefüggéseiben szemlélni. Most ebből a szempontból teljesen rendhagyó poszt következik, mert taktikáról fogok szólni abszolút szubjektíven, meglehet, hogy tájékozatlanul, olykor a találgatás mezejére tévedve. Ezt az írást inkább tekintsétek egyfajta gondolatébresztő, vitaindító szösszenetnek, arra buzdítok mindenkit, hogy ossza meg velem, velünk a témában a véleményét.

Indulásnak néhány mondatot idéznék a bevezetőben citált interjúból. Amikor az idei változtatásokról kérdezték, Pep így válaszolt: "Az emberek taktikát emlegetnek, de amikor jobban megnézed, rájössz, hogy a taktika igazából csak a játékosokról szól. Úgy vátoztatod a dolgokat, hogy a futballistáid a legjobbat hozzák ki a meglévő képességeikből, de ennél többet nem tehetsz. A hadrend előtt el kell gondolkodj rajta, hogy mit fog az ellenfél tenni, mely játékosai okozhatnak problémát. Amit idén változtattam az csak egy válasz azokra a tervekre, amit a riválisaink alkalmaznak mostanában ellenünk. Az idő múlásával kiismertek, problémákat okoztak, amiket meg kell oldanunk."

Kis ellentmondást érzek ebben a válaszban, mert míg a maga oldaláról azt állítja, hogy a játékosok és képességeik azok, akik igazából a taktikát alkotják, nem pedig ő az agy, addig az ellenfeleknél elismeri, hogy egyre jobban kiismerték a Barcelonát, és egyre hatékonyabb terveket alkalmaztak ellene. Ez persze csak Guardiola megszokott szerénysége, de az mindenesetre kiderül belőle, hogy a taktika azért fontos szerepet játszik az együttes sikereiben (nahát). Az idei legszembeszökőbb újdonság a három védős szisztéma széleskörű alkalmazása volt, eleinte őszintén rettegtem tőle, mostanra már inkább büszke vagyok rá, hogy így is lehet. Amibe azonban jobban bele szeretnék mélyedni az nem ez (erről már úgyis értekeztünk a blogon), hanem a folyton változó hadrend és a meccs közbeni állandó reakciók a történésekre.

Itt jegyezném meg, hogy amiről mostantól szó lesz, az könnyen lehet, hogy csak nekem új. Bár többször láttam a Cruyff-féle Dream Teamet játszani (ez még akkoriban kisebbfajta csodaszámba ment nálam...), de túl fiatalon (és sajnos túl kevésszer) ahhoz, hogy a taktikáról igazán komoly emlékeim legyenek. Nyilván van egyfajta rálátásom a totális focira (főképp john kiváló cikkeinek hála) és az akkori formációkra, és ebben a kialakult képben ez a fajta folytonos reaktivitás nem szerepel, de nem állíthatom biztosan, hogy a jelenség valóban teljesen új. (Sőt, inkább az ellenkezőjére fogadnék.)

Visszatérve a témához: először kicsit olyan érzés volt, mint a Panzer General után Warcraftozni - Pep a fociból valós idejű stratégiai játékot kreált. Minden edző húz kisebb-nagyobb módosításokat meccs közben, de azért a komolyabb átalakításokat a szünetre szokták hagyni, vagy esetleg vészhelyzetben kezdenek kapkodni. Nagyon ritka az, hogy egy csapat 4-5 határozottan különböző hadrendben is játszik egy mérkőzésen. Az iktatott képen a Milan elleni idegenbeli meccs negyedórákra lebontott, kiátlagolt hőtérképei láthatóak. Talán a második (16.-30. perc) és harmadik (31.-40. perc) között nincsenek markáns különbségek, kivéve, hogy szűkebben helyezkedtünk, de az összes többi rajz más-más formációt mutat, és itt nem kizárólag játékosok helycseréiről van szó, hanem felállásbeli, szerkezeti módosításokról, amik az ellenfél játékát igyekeznek mind jobban kioltani a meccs előrehaladtával, illetve nyilván az újdonság erejével hatottak.

Ez számomra elég vad gondolatnak tűnt, amikor először véltem felfedezni a pályán. (Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem értem mi történik. Aztán mire kibogoztam, kezdhettem elölről.) Egy kicsit még a számítógépes játékokra visszatérve: bizonyára sok olvasó játszott (vagy akár játszik) valamelyik focimenedzser programmal - én se vagyok kivétel. Az első próbálkozásaimnál pontosan azt csináltam, amit Pep most, folyamatosan babráltam a csapaton a meccsek alatt, ide-oda tologatva az embereimet és a különböző csúszkákat. Botrányos vereségekkel zártam persze minden összecsapást, és egy idő után be kellett lássam, hogy ez így tényleg nem működik. Hiszen a valóságban se variálnak állandóan össze-vissza a nevesebb edzők, holott maga a gondolat szép és ígéretes, hogy a folytonos fejlesztésekkel a kilencven perc végére teljesen föléjük növünk taktikailag - csak éppen nem kivitelezhető a gyakorlatban. (Tisztára mint a kommunizmus.)

Illetve fogalmazzunk mostmár múlt időben: eddig nem volt kivitelezhető a gyakorlatban. Azt hiszem, hogy amivel Pep próbálkozik, az bizonyos értelemben forradalmi - ha elő is fordult már korábban a futball történetében hasonló gondolatkísérlet (amiről -mint már írtam- nem tudok biztosat állítani), a jelenlegi közegben számomra teljesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez bármilyen szinten is sikeres lehet. Maga a Barca volt a legjobb példa erre az eddigiekben, hiszen úgy uralta az európai focit, hogy a szisztéma ugyan hosszú távon rendre módosult, de néhány hónapos időszakokat nézve megvolt az állandóság, az aprólékosan kidolgozott, összecsiszolt csapatjáték jelentette a sikerek egyik zálogát. A különböző felállások közti átmenetek mindig folyamatában történtek. Szóval a nagy kérdés, hogy miként működhet az, ami az utóbbi évtizedben lényegében lehetetlennek tűnt: folyamatos, radikális szerkezeti változtatásokkal reagálni a meccs alakulására a korábban megszokott hangsúly áthelyezések és játékocserék helyett. Természetesen nincsen erre válaszom, csak néhány tényezőt tudok felsorolni, amik véleményem szerint szerepet játszhatnak ebben.

A legfontosabbnak azt érzem, hogy a csapat gerince immár évek óta együtt játszik, sokan közülük már akkor is együtt kergették a labdát, amikor még Mourinho azt csinálta, amihez (feltehetőleg) ért. A köztük meglévő telepatikus kapcsolatrendszer minden felállásban megmarad és működik, legfeljebb kevésbé lesz hatékony. Azután az együttes játékát roppant erősen determinálja a rövid passzos támadójáték és a presszing, ezek adott esetben a részleteiben nem kidolgozott taktikában is jól meghatározott és összehangolt csapatmozgást implikálhatnak. Ezeket az agyakba beégett futballsémákat neveztem el magamban rendezőelveknek, amik minden csapatnál jelen vannak persze, a kérdés inkább az, hogy mennyire vannak kibontva, kifejtve. Képzeljük el, hogy van egy tudományágunk, aminek csak axiómái vannak. Aligha lenne alkalmazható a gyakorlatban, az elméletet fel kell az alapvetésekből építeni, míg végül valóban használható eredményeket kapunk. Úgy érzem, hogy a Barca egy szintet etéren visszalépett, nincsenek kidolgozva a részletek a végletekig, csak általános tételek vannak, amikből a játékosok feladata a pályán levonni a helyes következtetéseket.

Ehhez persze megfelelően intelligens futballisták kellenek, ezek fontosságát Guardiola is hangsúlyozta az interjúban. Közülük is kiemelném Xavit. Az ő szerepe egyrészt már annyira lerágott csont, hogy nincs mit róla mondani, másrészt viszont bármely Barcáról szóló elemzésben megkerülhetetlen. Érzésem szerint ő egy személyben képes biztosítani azt az egyensúlyt a támadás és védekezés között, amire a csapatnak feltétlen szüksége van. A túlzott kitámadás veszélyeit nem szükséges ecsetelnem, a modern foci egyik leggyilkosabb és legkönnyebben tanulható fegyvere a kontrázás. A Barcának azonban fokozottan ügyelni kell arra is, hogy ne szoruljon nagyon be a térfelére, ilyenkor a sok szűk passz törvényszerű hibákhoz vezet, amik a saját kapuhoz közel végzetesek lehetnek. Az egyensúly eltalálása az állandóan változó felállásban roppant nehéz, ebben (is) kulcselem a katalán karmester. (Így zarójelben hozzátenném, hogy bizony Busquets nevét is illene ebben a szakaszban megemlíteni, de nem akarom hogy még nagyobb arca legyen túlzottan elbízza magát, úgyhogy inkább nem.)

Végül a totális foci egyik alapkövetelménye a játékosokkal szemben, hogy több pozícióban is jól tudjanak teljesíteni. Ennek iskolapéldája a csapatban Dani Alvés, aki a jobb szélen bármilyen poszton klasszist tud, de a három védős rendszerben bekként is használható, sőt a brazil válogatottban a középpálya kreatívabb szekciójában is feltűnt néhány meccsen (nehéz elképzelni, hogy pont oda nem volt emberük). De sorolhatnánk a neveket bármeddig: Mascherano, Keita, Puyol, Alexis, Iniesta, Busquets, Adriano, Fabregas stb. Ennyire rugalmas kerete egyetlen másik csapatnak sincs, de nem is emlékszem hasonlóra a közelmúltból. (Vegyük észre, hogy a legutóbbi hat igazolásunkból öt igazi jolly joker...)

Ez az egész persze inkább csak újabb kérdéseket generál. Vajon ez lesz-e a jövő útja? A jól begyakorolt, végletekig kidolgozott taktika helyett jön-e a reaktív, valós idejű stratégia? A jelenlegi Barcelonának ez valamilyen értelemben természetes lépés volt, ahhoz hogy kamatoztathassák kiváló egyéni képességeiket, érdekükben áll taktikailag elbonyolítani a játékot, a nehezen átlátható, előre nem feltérképezhető szituációk mindig az erősebb félnek kedveznek. Ettől függetlenül ez az egész ősz egy roppant bátor lépés volt Guardiolától, 27 tétmeccsen 27 különböző kezdőcsapat, és talán ő maga sem tudja mennyi taktikai variácó. Megmondom őszintén, hogy a Clásicoig erős kétségeim voltak az egész rendszer sikerességgével kapcsolatban. Persze az az egy meccs nem nyugtatott meg teljesen, de azt mindenképp bizonyította, hogy továbbra is megbízhatok Pep ítéleteiben.