Tot El Camp

Majdnem csoportgyőzelem

2018. november 07. - johneagle001

maxresdefault_11.jpg

Van a focinak egy olyan „szabálya”, amit valahol még nagyon az elején tanítanak: mindig veszélyes az előny megszerzésének pillanata, mert dekoncentrálttá teszi a csapatot az eufóriát követő pár perc. Tegnap ez valószínűleg be is következett, mi azonban „továbbfejlesztettük” idén, mert képesek vagyunk egy egész meccsre kiengedni, ha vezetünk. Valami ilyesmit érzek én mostanában a csapaton, de persze vannak itt pozitívumok is bőségesen.

Szokták mondani, hogy a BL más kávéház, itt majdnem nagyobb súllyal esik latba a nemzetközi rutin, mint az összes többi feltétel. Emellett tudjuk, hogy idegenben ez hatványozottan igaz ránk nézve, és talán az ilyen szituációk mutatják meg a legjobban, mit jelent nekünk Messi a pályán.

Vitathatatlan, hogy nagyon jók voltunk. Tulajdonképpen minden statisztikában felülmúltuk az ellenfelet, viszont ez igaz a kihagyott helyzetek számában is. És igen, itt jön a mondat, hogy Messi az, aki bármit el tud dönteni „egyedül”, annyival mindenki más fölé emelkedik azzal, amit csak ő tud. Ő az, akinek nem remeg meg a lába, aki olyan szinten koncentrált tud lenni, hogy nincs az a külső körülmény, ami megzavarhatná őt ebben. És ő az is, aki helyzet nélkül tud gólokat szerezni, miközben erre csak nagyon kevesek képesek a világban. Évtizedeken keresztül ezt fenntartani pedig senki.

15415367316364.jpg

Kérdéses volt számunkra, hogy mire leszünk majd képesek ebben az évben idegenben a BL-ben, azt hiszem, választ kaptunk rá. És a válasz nagyon pozitív. Nagyon jól reagált a csapat a hétvégi nagyon necces bajnokira, nagyon élesen kezdtünk és folytattunk tegnap. Nagyon jól reagáltunk az ellenfélre, tudtuk dominálni a meccs jelentős részét, ugyanakkor az is kezd kirajzolódni, hogy a szakmai stábnak minden valószínűség szerint a motiváció felépítése és fenntartása lesz a legnagyobb feladata idén.

Érezhető, hogy a verhető ellenfelekkel szemben jobban megszenvedünk, míg a nagy kihívásokra nagyon jól reagálunk. Ez nagyon ígéretes a BL-re nézve, de azt is jól tudjuk, hogy a BL őszi és tavaszi időszaka két külön kategória. Hiába akarnánk itt esélyeket latolgatni a végére nézve, számtalan alkalommal láttuk már, hogy végül nem azok jutottak el a döntőig, akik a csoportkörben a legjobbak voltak. De attól még tény marad, hogy előzetesen a sorsolásunk nagyon keménynek ígérkezett, ennek ellenére gyönyörűen lesimáztuk. Alig négy forduló kellett a továbbjutásunkhoz, minden valószínűség szerint az elsőségünk se kérdéses, a folytatásról pedig bővebben majd akkor lesz érdemes beszélni, ha odaérkezünk.

Egyéni értékelő:

ter Stegen – egyszer sem kellett védenie, ezúttal azonban joggal jöhet a mantra, amit Valdésnél zsolozsmáztunk: a Barçában alap, hogy a kapus kiváló legyen a labdával. Is. Ő pedig az. Is – 7

Sergi Roberto – láthatóan meggyűlt a baja Perisiccsel, ugyanakkor nagyon kevesen vannak a világon, akiknek nem. Főleg akkor, ha a mi játékunkban még területe és ideje is van kedvére futkorászni a vonal mellett. Jók ezek a felfutásai (és most nem Perisicsre értem, bár azok is!), elfogadom, hogy emellett a védekezésben is hamarabb benne van a hibalehetőség, de kicsit hiányolom tőle a pluszt, amit szívesen látnék. Gyakrabban - 6

skysports-barcelona-inter-milan_4478378.jpg

Alba – nagyon éreztem rajta az akarást, viszont nagyon nem jöttek felé a kiugratások. Nagyon sok labdát szerzett (kilenc!), kiosztott három kulcspasszt is, önmagában a statisztika azt bizonyítja, hogy abszolút a helyén volt védekezésben és támadásban is. Csak ugye már nem ehhez vagyunk szokva tőle, hanem ahhoz, hogy látványosabban bizonyítja, miért is hülye Luis Enrique napjaink (csak egyik?) legjobb szélsővédője - 7

Piqué – Cruyff mondta anno, hogy képes egyszerre mind a tizenegy játékosát figyelni, nekem szerencsére nem kell ilyen elvárásoknak megfelelnem, előfordulhat, (és elő is fordul!) hogy kimarad valaki a látószögből. De ilyenkor jön jól a statisztika, ami a blogger legjobb barátja, ha egyéni értékelőről van szó! Tíz alkalommal avatkozott közbe sikeresen, ebből hét a saját tizenhatosunkon belül történt, vagyis nagyon a helyén volt, ha már közvetlen lövési esélye volt az ellenfélnek. Egyébként egy buta hibájára emlékszem, amit rögtön utána egy becsúszó szereléssel javított is - 7

Lenglet – megvolt a jól megszokott megpattanója, megvolt a testközelből lemozizott ellenfél támadása, de nem nagyon értem ezeket nála, mert egyébként meg nagyon ígéretes játékos. Nem mondom, hogy mindenáron alapember, de nem is gondolta senki azt, hogy azért jött volna hozzánk. Valószínűnek tartom, hogy neki még időre lett volna szüksége az alkalmazkodáshoz, de Vermaelen váratlan sérül Umtiti sérülése miatt kicsit hamar került a mélyvízbe. Úszni pedig még nem tanult meg rendesen a Barcelona közeli vizekben - 6

Arthur – azt látom, hogy két szintet kell meglépnie az „új Xavivá” válásához, ebből az egyik – és a fontosabb – hogy semmilyen mértékben ne tudja befolyásolni őt az ellenfél kiléte. Szerintem mindenki emlékszik arra, hogy Xavinak tökmindegy volt, ki az ellenfél, mit akar az ellenfél, hogyan próbál meg fellépni vele szemben az ellenfél, bármilyen körülmények között felvitte a pályára azt, ami a saját tudása és stílusa volt. Arthurnál ez még nincs meg, alig pár napja a Rayo ellen láthattuk, hogy semmivé lesz a magabiztossága, ha olyan ellenféllel találkozik, aki először a fizikai kontaktot keresi vele, azután meg majd foglalkozik a labdával is. (<-Zárójelben jegyzem meg, hogy Xavinak – főleg a végén már - megvolt az a tekintélye és hitelessége is a bírók szemében, hogy minden alkalommal fújtak neki/neki fújtak, ha elvették tőle a labdát.) A másik, ami még kell – de ez a távolabbi cél – a mérnöki pontossággal végrehajtott, „gyilkos” támadópasszok, amikkel Xavi kiszolgálta a csapatot. Arthurnál talán az is történhetett, hogy nagyon gyorsan teleharsogta a közvélemény az ő fejét is az „új Xavi” szlogennel, ettől a nagy elvárástól pedig elbizonytalanodott. Talán emiatt érezhető, hogy kicsit megtorpant a fejlődési íve. Akárhogy is, hallgassunk Puyolra, aki nemrég azt mondta, hagyjuk ezeket a cimkéket, hagyjuk a fiút tanulni, fejlődni, javulni, hogy idővel aztán ne az „új Xavi” legyen, hanem ő legyen Arthur. De emlékezzünk arra is, hogy Xavinak is nagyon sok időre volt szüksége ahhoz, hogy ne az „új Guardiola” legyen, hanem saját jogán kaphassa meg az elismerést – 6

1541548897_ap18310738163313-small.jpg

Busquets/Rakitic – párba vettem őket, mert mindkettejükre igaznak érzem, hogy a Rayo meccs után nagyon határozottan helyére lett téve a középpálya. Főleg Busquets volt önmagához képest szokatlanul harcos, ketten együtt pedig gyakorlatilag esélyt nem adtak az Internek, hogy bármilyen építkezésben is gondolkodhasson. Ez persze elsősorban az első félidőre igaz, a másodikban értelemszerű, ha kezdtek elfogyni ebben a magas tempóban. De nagyon jó fényt vet a jövőre nézve, ha tudjuk, hogy nem kell mindenáron a dicső múltba tekintgetnünk, napjaink Barcájának középpályája is képes ezt a nagyon magas intenzitású letámadást a pályára vinni – 7

Dembélé – jelenleg „tyúk, vagy tojás” szituációnak érzem a helyzetét, mert nem tudom eldönteni, hogy először leromlott és azután került ki a kezdőből, vagy pedig kikerült a kezdőből és amiatt torpant meg a fejlődési íve? Nagyon jól kezdte a szezont, egyre inkább remélhettük, hogy valami jó történik a csapat házatáján, aztán jött a megtorpanás, végül pedig most van ez a jó nagy katyvasz, ami alapján nagyon nehéz megítélni őt. Ha teljes és „normális” lett volna az első szezonja (kezdve eleve a megérkezésével), azt mondanám, itt az ideje elvárásokat támasztani felé, így azonban azt gondolom, hogy még mindig nagyon fiatal. Éretlen fejben, a játékban és most van a legnagyobb szüksége a nyugodt légkörre, valamint arra, hogy sok bizalommal felépítsék benne a feltételeket, hogy befuthassa azt a pályafutást, amiről tudjuk, hogy a képességeiben megvan – 6

Coutinho – a tegnapi utolsó cirka tizenöt perc volt az idei majdnem egyetlen kivétel, ezért továbbra is fizikális problémákat sejtek a visszafogottsága mögött. Hétről-hétre láthattuk, hogy folyamatosan elfogy a meccsek végére, emiatt is gondolom azt, hogy azért nem ülnek a dolgai, mert nincs igazán jó kondícióban. A mai támadókról majdnem mindenhol elmondták már, hogy az első két-három méteren dől el minden, vagyis a robbanékonyságukban rejlik a sikerük titka. Ha ez igaz (és miért ne?), akkor okkal kereshetjük a passzivitásának és a suta egyéni megmozdulásainak okát valahol itt. De ha ez igaz, akkor szerencsés a helyzet, mert egy viszonylag pontosan behatárolt és viszonylag könnyen orvosolható problémáról van szó. Nagyon jó volt a meccs végén, amikor már (el)fáradt az ellenfél – 7

truc-tiep-inter-milan-vs-barca-3h00-ngay-7-111541541323.jpg

Luis Suárez – egy nagyon erős talán, de azt érzem rajta, hogy kicsit átfordult az elszántsága görcsösségbe. Ő reagált a legjobban Messi hiányára, ő vette a hátára a csapatot, főleg góllövésben, ugyanakkor a tegnapi rengeteg kihagyott lehetőség talán arra utal, hogy túlpörögte a szituációt. Ettől még nagyon ígéretes a helyzet, mert ha képes lesz fenntartani ezt a formát addigra, amikor majd Messi is a pályán lesz, nagyon fogunk örülni annak, hogy nálunk van. Viszont itt jegyezném meg, hogy tegnap is kiosztott négy(!) kulcspasszt. Az pedig irgalmatlanul sok, főleg az ő posztján – 7

Vidal – a hétvége után végre megint olyan helyzetben állt be, amikor szüksége volt rá a csapatnak. Biztos vagyok abban, hogy jót tesz az önbizalmának, a beilleszkedésének és a javulásának, ha egymás után kapja az ilyen „megbízásokat”. Ő konkrétan az a típus, akinek a kihívások kellenek ahhoz, hogy jó és egyre jobb legyen.

Malcom – még szeptemberben a Valladolid ellen lett volna meg a lehetősége, hogy a beállása utáni első labdaérintésével belopja magát a szurkolók szívébe, akkor arról volt szó, hogy egy utolsó percekben szerzett góllal biztosítsa be a győzelmünket. A második alkalom tegnap jött el és góllá is lett. Pedig az egyik legnehezebb feladat az ilyen pár percekre megkapott bizalmat meg is hálálni. Ígéretes, csak így tovább!

sqma6uelordwnkah4r5ssjh46q.jpg

comments powered by Disqus