Tot El Camp

A szezonról, féltávnál

2019. január 13. - johneagle001

barca_eibar.jpg

Lehet, hogy volt több is, de két olyan esemény biztosan történt a héten, ami némi elgondolkodásra adott okot. Az egyik a hétközi kupameccsen látottak, a másik pedig Munir távozása. A téma nagyon összetett, évekre visszanyúlik, ezért nem is próbálom meg teljes mélységében kivesézni, de legalább egy jelentős szeletet igyekszem kiemelni belőle.

Az elején máris leszögezem, hogy ha most is vált határozottan érezhetővé, a helyzet nem Valverdével kezdődött. Mert gyakorlatilag Pep távozása óta élünk a gálakezdő vs minőségi második sor ellentmondásaiban. Nagyon röviden arról van szó, hogy a kezdőcsapat mögé nem tudunk érdemben használhatónak tekinthető második sort tenni. Ha úgy jobban tetszik: játékoskarrierek zsákutcája lettünk.

Az okok – azt hiszem – elég világosak. Adott a mindenkori gálakezdő, akiktől – minőségüket tekintve – joggal várhatunk eredményességet, azonban a második sor játékosainak se ideje, se érdemi lehetősége nincs arra, hogy bizonyítsanak, vagy pontosabban arra se, hogy legalább minimális mértékben alternatívát jelenthessenek a csapat számára.

maxresdefault_14.jpg

Vagy másik oldalról megfogalmazva: a Barça évek óta semmilyen formában nem vonzó a – nem klasszis, de legalább – jó játékosok számára. És szerintem meg is érthetjük őket, ha az esetleg vonzó anyagi ajánlatok ellenére sem választanak minket. Nem akarok neveket sorolni (mert nem is tudok), de ha kicsit is belegondolok, mi értelme lenne egy erős középcsapat kimagasló játékosának idejönni? Mert lehet, hogy kiváló beugró lehetne a kupameccseken, illetve arra a néhány hétre, amíg kiesik előle az alapember, de nyilvánvalóan nem perspektíva senki számára az, hogy lecserélje a megbecsült pályafutását a Barça logóban való edzegetésre, meg a padon ücsörgésre. Így pedig – lássuk be – nem marad más számunkra, mint olyan fiatalokat leigazolni, akik úgy gondolják, hogy vállalják a lehetetlent és megpróbálnak évi tíz meccsnél többet kiharcolni maguknak a csapatban.

Az alaphelyzet adott, a probléma pedig folytatódik, mert hiába lelkes egy játékos, hiába van fizikálisan rendben, hiába tűnik ígéretesnek, minden valószínűség szerint elkezd majd visszaesni érdemi bizonyítás hiányában. És én személy szerint két okot látok e mögött. Az egyik, hogy a(z él)sport egyik legfontosabb eleme a szellemi beállítottság, illetve, a sportban elért eredmények jelentős részben fejben dőlnek el. Itt pedig beáll az a szituáció, hogy az edzéseken jól teljesítő játékos egyik pillanatról a másikra, és teljesen kiszámíthatatlanul éles helyzetben találja magát, ahol AZONNAL bizonyítania kellene a közönség, a közvélemény felé. De mivel éppen akkor tele a csapat hozzá hasonlóan bizonytalan emberekkel, a bizonyítás nagyon nehézzé, majdnem lehetetlenné válik számára. És elég egyetlen rossz meccs, máris elindulhat egy olyan lefelé tartó spirálba, amiből ki se keveredik akár hónapok, évek alatt sem. Nem sorolok neveket, de szerintem nem is kell annak, aki követi a csapatot az elmúlt pár évben.

eibar-vs-barcelona-0-2-all-goals-highlights-1080i-17-02-2018-youtube-thumbnail.jpg

A másik ok ebből indul és a végeredménye is ugyanez lesz: a kétségekben vergődő játékos – személyes karakterétől függően - egy idő után elkezdi kényelmetlenül érezni magát a csapatban, hogy végül – szintén személyes karakterétől függően – motiválatlanná váljon. Akár azért, mert nem kap lehetőséget, akár azért, mert amikor végre kap, nem kap sikerélményt. Csak fogcsikorgató küszködést. Xavi mondta el a Pep-korszakról, hogy az egyik titok a játékrendszerben való feltétlen hit volt. Abban az időszakban történhetett bármi, akár egy nehezebb meccs nehezebb időszakában, akár egy hosszabb időintervallumban, a játékosok pillanatig nem aggódtak, mert tudták, hogy a szisztéma idővel meg,- és feloldja ezeket a kétségeket. Azt gondolom, és ezért is gondolom, hogy az ilyen egyéni problémák – sok egyéb körülmény mellett – ezzel lehetnének megoldhatók, kiválthatók.

A csapat körüli problématenger másik eleme a La Masia. Gondolom, azzal mindenki tisztában van, hogy a Pep-korszak egyszeri és megismételhetetlen volt, de ennyi idő után mégis joggal merül fel a gondolat a fejekben, hogy ha már ilyen irgalmatlanul túl van terhelve a klub költségvetése a játékosok fizetései miatt, ráadásul gazdaságilag pengeélen táncolunk a stadion átalakítása miatt, miért nem nyúlunk vissza a közelmúlt egy jól működő eleméhez és szerzünk játékosokat a lehető legolcsóbb módon? A személyes válaszom pedig az, hogy a Barçának nincs játékrendszere.

Mert az nem játékrendszer, hogy van néhány ügyes játékosunk, akik majd csinálnak valamit, miközben megpróbáljuk erőltetni a közelmúltunk – egész világ által megcsodált - szisztémáját, a nélkül, hogy az a labdabirtokláson kívül bármilyen elemében is megfelelne annak a kockázatvállalásnak, aminek kitesszük a csapatot. Ha nincs meg mögötte a végletekig kidolgozott csapatszintű letámadás, ha a játékosok nem tudják automatikusan végrehajtani a dolgukat a pillanatnyi szituáció függvényében, az nem lesz más, csak egy bátran magasan helyezkedő csapat, amelyik az ellenfélre bízza az események alakulását. Ha nincs meg a szintén végletekig kidolgozott, háromszögekben való gondolkodás, miközben az ellenfél magasan letámad, megint nem beszélhetünk másról, mint arról, hogy a játékosaink szenvednek, mert nem tudják a labdát minden körülmények között magabiztosan eljuttatni oda, ahova ők akarják. Vagyis nagyon magasra nőtt az egyénekre hárított teher, amit nem vált ki a játékrendszer.

dwwh8z5u8aa4okh.jpg

Rengeteget írtak róla, gondolom, mindenki tudja, hogy a La Masia sikere a Pep-korszakban jelentős részben annak volt köszönhető, hogy az onnan kikerülő játékosok egy konkrét játékrendszer tökéletes mesterei voltak. És mivel mesterei voltak, a világ összes csapata fölé emelkedhettek. De mi történt volna, ha kiemeljük őket ebből a rendszerből és rájuk kényszerítünk egy másikat? Valószínűleg az, ami most. Esetlegesség, tervezetlenség, szervezetlenség, a pillanatnyi egyéni képességekre bízott rulett. Ami vagy éppen kijön, vagy nem. Ugyanakkor mi volt a hollandoktól megörökölt játékrendszer egyik nagy erőssége? Hogy a gerincen kívül bármelyik játékos helyettesíthető egy másikkal, aki hasonlóképpen mestere a szisztémának. Azaz nem kellett minden posztra világklasszisokkal telepakolni a csapatot ahhoz, hogy az jól működhessen. És itt körbe is ér a mondanivalóm.

A La Masiáról nem érkezhetnek „helyettesítők”, utódok, mert a játékrendszer, amire elvileg éveken keresztül felkészítették őket, nincs is meg a felnőtt csapatban. A második sor játékosai pedig nem érkezhetnek egyetlen konkrét szempontrendszer alapján, mert a jelenlegi szempontrendszer annyira széles, hogy képtelenség neki megfelelni. A foci csúcsszinten nem úgy működik, hogy „eddig 4-3-3 volt gyerekek, de holnap 3-5-2-ben kezdünk”! A grundon lehet, de ezen a szinten már nem önmagában a játékosok egyéni képességei döntenek, hanem az, hogyan képesek együttműködni csapatként. Ha nincs meg az egyértelmű alapszisztéma, ha nincsenek mögötte a tökélyig begyakorolt automatizmusok, az összehangoltság a csapatrészek között vertikálisan és diagonálisan, abból egyszerűen nem lesz következetesség, hanem nagyjából az a kiszámíthatatlan katyvasz, amit hétről-hétre láthatunk.

dwp-xb7x4aic9x-_jpg_large.jpg

Lehet, hogy annak tűnik, de az írás nem akart Valverde kritikája lenni. Ahogy írtam az elején ezek a problémák nem vele kezdődtek, legfeljebb most váltak nagyon szembetűnővé. Szintén nem álmodozom arról, hogy a Pep-korszak visszatérhet, azt viszont igenis nagyon szeretném látni, hogy hova tartunk? Szeretnék látni egy világos irányvonalat, egy érzékelhető koncepciót, de akár valami fejlődést valamilyen egyértelmű irányban. Szeretném látni, hogy ha egy játékos egyik héten valamilyen konkrét feladatot kap, akkor a következő héten, hónapban az hogyan változik és/vagy milyen hatással van a csapatra. De legalábbis azt, hogy ha egy játékos egyik héten valamit csinál, akkor a következő héten is viszontlássam azt tőle. Mert visszatekintve a szezon eddigi történéseire, nagyon nehéz egy irányba tartó változásokat felfedeznem a látottakban.

Spanyol bajnokság 20. forduló

FC Barcelona – SD Eibar

18:30

comments powered by Disqus