Mondhatnám, hogy ideje lenne a Realnak végre magára találnia, mert egyre kevesebb öröm van abban, hogy legyőzzük őket. Megint. És megint. De nem mondom, mert hiába állapot, attól még jó érzés marad. He. És he. Kisördög balra el!

Volt okunk tartani ettől a héttől, mert tudtuk, hogy a szezon egészét befolyásoló kulcspillanatok várnak ránk. Ami viszont fontos, hogy csak tartanunk kellett tőle, aggodalomra valójában nem volt okunk. A Realnak volt egy jó félideje a négyből, egyébként pedig leginkább az történt a pályán, amit mi akartunk. Ezzel pedig tulajdonképpen domináltunk. Ha nem is hengereltünk, de mindenképpen domináltunk. És személy szerint, amikor hiányolok valamit a meccseink összképéből, az mindig az, milyen mértékben sikerül ezt megvalósítanunk. Mert a dominancia, a pozitív futball a játékunk, a filozófiánk, az örökségünk lényege.

Akármerről forgatom, jó érzés most Barça szurkolónak lenni. Akik pedig hajlamosak eltolódni az antimadridizmus felé, akár azt is mondhatják, történhet bármi, ez a szezon már csak jó lehet. Mondjuk tíz év múlva visszatekintve rá. De mivel személy szerint nem vagyok hajlamos erre, azt gondolom, az ellenféltől függetlenül két fontos dolgot vittünk véghez "csupán". Megadtuk magunknak a lehetőséget egy trófeára a kupadöntővel és tekintélyesnek nevezhető előnyt szereztünk a bajnokságban az egyik lehetséges riválissal szemben.

Kisördög jobbról vissza. Ugyanakkor csak maguknak köszönhetik, ha a kevésbé szélsőséges szurkolók is elégtételt éreznek a tegnap látottak után. Igen, megbüntettük Ramos-t és a vele fémjelzett csapatot is, miután sokadszorra és következetesen köpött a sportszerűségre és a tisztességre. A pályán és az eredményben mutattuk meg, hogy lehet ezt másképp is csinálni, nem kizárólag a tisztességtelen viselkedés lehet az egyetlen út, még az élsport hidegen kiszámított, eredmény és pénzcentrikus világában sem. Ráadásul nem kell az erkölcsi győzelemmel sem példálóznunk, mert eredményben is megmutattuk, hogy melyik csapat a legjobb Spanyolországban!

Egyéni értékelő:

ter Stegen – ezúttal nem volt szükséges félistenné válnia, mert olyan védelem volt előtte, amilyen. Ami maradék dolga volt, azt pedig a maga szokásos perfekcionizmusával megoldotta - 7

Sergi Roberto – azt gondolom, alapvetően az a problémánk Valverdével, hogy alig, vagy egyáltalán nem látjuk a szerepét a csapat játékában és/vagy eredményeiben. Most viszont kétszeresen is megfordult ez a tendencia, az egyik pedig az ő beállítása volt. Szerdán Vinícius volt a legfőbb főfájásunk oka, most viszont reagáltunk és abszolút ütött az elképzelés. Egy alkalommal sikerült elfutnia a vonal mellett, egyébként Sergi folyamatosan jó ütemben felvette őt, végül pedig a védelem együttes munkájával le is vette őt. A pályáról. Ráadásul Sergi Roberto tudott az egyik legfőbb fegyverünk lenni a támadásokban is a jó ütemű felfutásaival. Amiből az egyik győztes gólt is hozott - 9

Piqué – talán egy alkalommal sikerült emlékezetesen nem jól közbeavatkoznia, de azon túl a mutatott játéka és a statisztikai adatai is ledózerolják az összképet. Mint ahogy ő maga is tulajdonképpen ledózerolta a Real összes támadási szándékát. Számomra nem kérdés, ki volt a meccs embere - 10

Lenglet – eddig rendszerint olyanokat ír(hat)tunk róla, hogy „csendben tette a dolgát”, „megbízhatóan dolgozott az egész meccsen” és ezeknek különböző variációit. Most viszont egy Real Madrid kellett ahhoz, hogy felsőfokokra emelhessük a jelzőket a neve mellett. Pedig – vagy éppen azért, mert – hatalmas nyomás alatt játszotta végig ő is az egész meccset. Kiváló, perfekt, fantasztikus! - 9

Alba – majd látni fogjuk még sokszor, hogy az egyik legnagyobb erősségünk a pályán az oldalváltások, amikor ő fut üres területbe a pályán, és ezek tulajdonképpen most is megvoltak, ezúttal mégis fontosabbnak érzem azt, hogy védekezésben mit adott a csapatnak. Alacsony játékos, vagyis duplán kell támaszkodnia arra, hogy mennyire képes pontosan átlátni a pályát, mert ha elrontja a helyezkedést, a levegőben már nem sok esélye marad párbajt nyerni. Főleg akkor, ha egy levegőben hagyományosan erős Real az ellenfél. Ahogy a többi védőnél, nála sem kizárólag a közbeavatkozások számát érzem döntőnek, inkább azok minőségét. Összességében legalább harminc – akár negyven – alkalommal vállaltunk be létfontosságú akciókat a tizenhatoson belül, mindezt pedig sikerült maximálisan koncentráltan és pontosan végrehajtani. Mondani se kell – mert mindenki látta – nagy nyomás alatt - 8

Busquets – ha már clásico, jól ismerjük a pillanatokat, amikor már a meccsek elején előad néhány pofátlan cselt, afféle „csak, hogy mindenki tudja, hol a helye” felütéssel. Kulcsfontosságú pillanatok ezek, mert nagyon kellenek, főleg a meccsek elején, ahol a Real szintén hagyományosan nekünk szokott ugrani. Mi viszont – ha ellen akarunk állni a presszingnek és nem visszaszorulni a kapunk elé – akkor járunk el helyesen, ha minél kevésbé engedünk ennek és Busquets kulcsember abban, hogy ne kizárólag a védővonalban mozogjon a labda, hanem minden lehetséges alkalommal tartsuk magunkat, még inkább bemozgassuk a labdát az első letámadó sor mögé. Amit a szemére vethetek, ezek az érthetetlen pillanatnyi „bemélázások”, amikor gond nélkül szerelik, mert miközben még a labdát simogatja, nem veszi észre a mögötte közeledő ellenfelet. Tegnap is két-három alkalommal előfordult - 8

Arthur – tegnap azt hiszem végső választ kaptunk a számomra legégetőbb kérdésre: próbálkozunk erő(s)emberekkel frontálisan védekezni, vagy a védekezésnek azt a módját választjuk, ami a Barça sajátja: a labdabirtoklást? A válasz pedig: következetesen jobbak vagyunk, amikor a saját filozófiánk felfedezhető a pályán, törekszünk is erre, amikor csak lehetséges, ugyanakkor az emberi feltételek még nem tökéletesen adottak ehhez. Ezért aztán néha kompromisszumra kényszerülünk. Arthur vitathatatlanul bejátszotta magát a csapatba és be fogja a kezdőbe is idővel. De megkockáztatom: néhány év és a kulcsjátékosaink között fogjuk számon tartani őt - 8

Rakitic – az előző gondolatmeneten haladva, ő lehet a „kakukktojás”, és talán a nem egyértelmű megítélésének is egyik oka az, hogy nem látjuk a helyét világosan a jövő csapatában. Nagy harcos, de ez nem szempont, ha labdabirtoklásból akarunk villámgyors támadásokat felépíteni. Bejátssza az egész pályát, de erre nincs szükség a „fusson a labda, ne az ember” felfogás mellett. A labdaügyessége is korrekt, ez a jelző viszont kevés, ha az a célunk, hogy az ellenfelek számára lereagálhatatlan sebességű játékot akarunk a pályán - újra - megvalósítani. Világos, hogy a jelenlegi csapat egyik legfontosabb tagja, ugyanakkor nem biztos, hogy ez a(kár már a közel) jövőben is így lesz – 8

Messi – örülök az ilyen pillanatoknak, amikor indokolatlanná válik a Messi-függőségünkről beszélni. Sőt, azt gondolom, a Messi-függőségünk tulajdonképpen nem más, mint hogy ő egyedül képes a maga brutális hatékonyságával gólokat szerezni a csapatban. Mert akkor érezzük igazán, amikor a többség elront/kihagy x darab helyzetet, majd jön ő és a semmiből megmutatja a kiutat az addig – ha nem is vergődő, de – tanácstalan csapatnak. Viszont egészen más lesz ez akkor, ha jön a gólunk, neki pedig „semmi más dolga nem marad”, mint lekötni az ellenfél jelentős kapacitását, mozgatni a csapatot, akár gyakran visszalépve, vagy éppen példát mutat a többieknek, amikor hosszú métereken keresztül kergeti a labdás embert, esetleg konkrétan labdát szerez letámadásból. Jó jövőképnek tűnik az, hogy nem kizárólag a góljai jelentenek számunkra előnyt, de előfordulnak olyan meccsek is, ahol a világszínvonalon is kiemelkedő irányítóképességeire támaszkodhatunk - 8

Dembélé – nemrég volt csak, ezért egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a sérülése után még nem tudott csúcsrapörögni, vagy a Realtól szeppent meg, de tény, hogy ez még nem az a Dembélé, akiért lelkesedni tudtunk. Minden adott volt ahhoz, hogy nagy meccset játsszon, volt területe futni, volt ideje pontosan megoldani kontrákat, azonban rendre becsúszott egy kisebb hiba, ami miatt nem zártuk le a meccset viszonylag gyorsan. Vagy nem is kizárólag arról van szó, hogy konkrétan hibázott volna, inkább az ösztönös húzásait hiányoltam, amiket korábban kétség nélkül és rendszerint sikeresen bevállalt. És amikből elég lett volna akár csak egy is, hogy megszerezzük a másodikat. Majd rendben lesz ő, lehetséges, hogy nem pont a Real volt az ideális ellenfél számára megugrani ezt a szintet - 7

Suárez – furcsának tűnhet, de bizonyos értelemben ez a Suárez nekem jobban tetszett, mint a szerdai. Ugyanis szokásom többre tartani egy egész szezonon keresztül tartó kiegyensúlyozott jó teljesítményt egy hektikusan ugráló, ezzel együtt kiszámíthatatlan produkciónál. Tegnap nem szerzett két – és fél – gólt, abszolút rendben volt ugyanakkor a mezőnyben. Elmaradtak a bosszantó elemi hibái, hasznos tudott lenni kicsiben is, és futotta tőle két jó átlövésre is. Az én értékítéletem szerint ebben lehetne kiegyensúlyozottabb, akkor – nem a legjobb szó erre, de - szívesebben fogadnám a két-háromgólos meccseit is - 7

Vidal – fentebb írtam, hol volt egyértelműen tetten érhető Valverde keze nyoma a csapaton, a másik ilyen pillanat Vidal beállítása volt. Sergi Roberto egész meccsen nagy nyomás alatt volt, adta magát, hogy be kell biztosítani a Real bal oldalát, mert ők voltak a legveszélyesebbek. Vidal pedig jött, látott és győzött. Kiválóan és irgalmatlan határozottsággal megtámogatta Sergi Robertót, ráadásul tökéletes tudott lenni a labdakihozatalokban is. Alig húsz percet volt a pályán, mégis övé lett a legtöbb szerelés az egész mezőnyben. És ez nagyon kellett ahhoz, hogy a végén egy pillanatig ne kelljen aggódnunk. És azt gondolom, amint ő elkezdett a pályán tevékenykedni, mindenki meg is nyugodott. Onnan lényegében nem volt kérdés, hogy mi lesz a vége.

Coutinho – nem akarok már olyanokat mondani, hogy „majd meglátjuk”, meg „nem tudom, mi van vele” és hasonlók, de csak ezt tudom. Jobb híján. Még akkor is, ha nem feltétlenül csereként a végén beállva elvárható valami überprodukció bárkitől is pont egy ilyen meccsen.

Semedo – időhúzó csere volt.