Bilbao meccs előtt annyira adja magát a megkerülhetetlen közhely, hogy nem is akarom megkerülni: Baszkföldre senki nem megy könnyű három pontért, így mindenképpen nehéz meccsre számítok. Ezek a baszkok igencsak büszke népek: nem szeretnek könnyű préda lenni, nem szokásuk feladni a küzdelmet, sokkal inkább azt szeretik, ha otthon tartják a bajnoki pontokat. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy ki merjem mondani: akármi is lesz a vége, meg fogunk szenvedni vasárnap este.

Bilbao meccs előtt annyira adja magát a megkerülhetetlen közhely, hogy nem is akarom megkerülni: Baszkföldre senki nem megy könnyű három pontért, így mindenképpen nehéz meccsre számítok. Ezek a baszkok igencsak büszke népek: nem szeretnek könnyű préda lenni, nem szokásuk feladni a küzdelmet, sokkal inkább azt szeretik, ha otthon tartják a bajnoki pontokat. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy ki merjem mondani: akármi is lesz a vége, meg fogunk szenvedni vasárnap este.

Az Athletic (bizony így kell helyesen leírni, mert angolok alapították a klubot!) Bilbao hazai pályán kivívott hírneve már elég lenne ahhoz, hogy nehéz meccsre számítsunk, de az idén egy további körülmény is előrevetít nehézségeket. Amíg otthon röpködnek a statisztikákba a millió-nullra végződő bemutató meccsek, idegenben igencsak szerényen muzsikál a csapat. Ebben a szezonban a mérlegünk: kettő darab döntetlen (négy bekapott góllal!), meg szintén kettő darab kínszenvedős egy gólos győzelmecske. Ez pedig nem számít különösebben jónak akkor se, ha egyszer már megjártuk Baszkföldet (Santander), illetve Preciado-nak szokása kiválóan felkészíteni a csapatát a nagyok ellen (Gijon). Nyilván nem tudom, miféle okai vannak annak, hogy a Camp Nou-tól távol ennyire harmatos (ízlés szerint behelyettesíthetők a "vacak", vagy akár "szar" jelzők is) a csapat, de nem a San Mamés lesz az a hely, ahol elvárás egy újabb "millió-nullás, hűha tikitakás, pályáról ellenfelet leradírozós" bemutató. Még akkor se, ha egyébként a csapat pillanatnyilag meglehetősen jó passzban van.

Amióta Pep az edző, hozzászokhattunk, hogy a keret darabszámra soványka, egyben minőségében túlzottan támaszkodik az alapcsapatra. Sánchez és Cesc érkezésével ez az első év, amikor ez a helyzet nem áll fenn, főleg, hogy Thiago egyre jobb, Cuenca meg egyszer csak berobbant a köztudatunkba. Apropó Cuenca! Megpróbáltam összeszedni mindenféle emlékeimet, de nekem az jött ki, hogy Giuly óta nem volt ennyire klasszikus értelemben vett szélsőnk. Az érdekesség számomra ebben a felismerésben az, hogy amíg nincs ilyen erényeket csillogtató játékosunk, eszünkbe se jut, hogy milyen jó lenne, ha lenne. Márpedig Cuenca éppen azt hozta a játékba, amit jó ideje nem láthattunk: az oldalvonal mellől mértani pontossággal és időzítéssel belőtt használható(!) labdákat. Amely beadások egyébként meg azért hasznosak, mert a középpályáról felfutó emberek így nem csak a mélységből érkező passzokkal bontják meg az ellenfél védelmét, de jó ideje először volt érzékelhető, hogy szélessége is van a csapatnak. Másnak is feltűnt, hogy a tökigbeállós ellenfelek védelmeit Cuenca-val sikerült többször is (számukra) veszélyes mértékben eltolódásra kényszeríteni az utóbbi két meccsen? Számomra azért jelentett ez komoly előrelépést, mert a totális foci alapvetően mélység ÉS szélesség együttese kell, hogy legyen, már pedig ez utóbbi erősen kiveszett és hiányzott is a csapateszköztárából. Persze nem akarok előre szaladni és azt se gondolom, hogy Cuenca ezzel máris bejátszotta magát a kezdőbe: őrségváltás nyilván nincs, de azért ígéretes színfoltot hozott a csapatba az új fiú. Apropó új fiú(k)!

Xavi nem játszott szerdán, és én azt véltem észrevenni, hogy a Cesc-Thiago páros képes volt kiváltani a játékát. Először vettem észre azt, hogy Thiago hatékonyan képes megvalósítani a Xavi jelentette védőmunkát, és ezt még meg is toldja iszonyatosan gyors, kombinatív összjátékokkal. Cesc pedig ebben a párosban azért érdekes, mert tökéletesen érti Messi játékát, így pedig Xavi szerepét elsősorban a támadóharmadban volt képes megvalósítani. Amúgy meg a szezon eleji vacakolások után komolyan éledezni látszik Alves is, aki szintén vágja, hogyan és miért is szokott össze-vissza futkorászni Messi. Összegezve: az utóbbi hét tapasztalata számomra az, hogy egyre több ember képes hatékonyan Messi játéka alá tenni azt, ami elengedhetetlen a tömegével meglőtt mesterhármasokhoz, illetve egy világklasszis középpályás és egy baromi patent brazil gyerek kitesz egy Xavi-t. Elkanyarodtam a beharang alaptémájától, de különböző okok miatt kimaradtak ezek a fejtegetések, szóval szükségét éreztem közzétenni ezeket a tudományosságokat is.

Na szóval az van, hogy a keret jelenleg bőségesnek tekinthető, Pep számára adott számtalan variációs lehetőség, hogy egyéni erősségeket és az ellenfelet figyelembe véve küldjön kezdőt a pályára. Kopogjuk le gyorsan, de jelenleg a védelem fizikai állapota is rendbe jönni látszik. Persze könnyen vagyunk, mert ha mégis beütne valami újabb gond, Mascherano több mint elégséges „tartalék”. A középpályán és a támadósorban is bőséges a kínálat: Villa, Iniesta és Xavi is pihenhetett hét közben, így az általunk esetleg nem ismert apró fáradtságok, nyűgök és bajok mindenkinél kilőve. A keret brutális, a forma jónak mondható, a frányaság "csupán" az idegenbeli meccsben és az ellenfél említett kivételes hazai erejében van.

Az utóbbi években a Bilbao olyan csapatnak számított, amelyet hazai pályán jellemzően magabiztos gólkülönbséggel vertünk, idegenben viszont vagy minimális egy góllal nyertünk, vagy éppen döntetleneket játszottunk velük. Illetve gyorsan ki is javítom magam, mert a tavalyi szezon ennek éppen a fordítottja lett. 2010. szeptember végén egy 3-1-es meccset követően hoztunk el három pontot a San Mamés-ből, idén februárban viszont egy 2-1-es győzelemre futotta „csak” a Camp Nou-ban. Tavaly ráadásul a kupában is találkoztunk, ami egy gólnélküli döntetlen hozott nekünk hazai pályán, és csak a Baszkföldön elért 1-1-el ment tovább a csapat.

A Bilbao a bajnokságban jelenleg a 9. helyen tanyázik, mindössze három pontra a számukra fontos Európa liga indulást érő 6. helytől. Az évet meglehetősen vacakul kezdték (szeptemberben 3 vereség és 2 döntetlen), azonban októberben már feljövőben vannak. 3 győzelem, 2 döntetlen, amelyek közül a kétszer egy pontot Gijonból és Valenciából hozták el, miközben még az Európa ligában is megvertek mindenkit, aki az útjukba kerül. 3 győzelem, 1 döntetlennel úgy vezetik a csoportjukat, hogy csak nagyon nagy butáskodás esetén nem játszanak majd tavasszal a nemzetközi porondon. A Bilbao esetében átigazolásokról nem tudunk beszélni, hisz kizárólag baszk játékos lehet a csapat tagja. Némi jövés-menés volt náluk, kölcsönbe távozó, vagy éppen onnan visszaérkező játékosok személyében, egyébként meg a csapatot alkotó alapjátékosokat jól ismerjük, nem is emelek ki senkit közülük. Ha egyéni képességekben itt-ott vannak is hiányosságaik, bőven pótolni képesek azt csapategységben, a közös akaratban, nekik elég egyetlen kivételes Llorente ahhoz, hogy bárki ellen komoly erőt képviseljenek. (Na végül mégis csak kiemeltem egy valakit.)

Nem fogom elismételni, hogy mennyire nehéz meccsre számítok (erre mégis), zárásként inkább egy aranyos sztori az új La Masia megnyitó ünnepségéről. A program egyik része az volt, amikor Iniesta-t két kis srác (Alejandro Viedma és Adekanye „Bobby” Ohobolaji) kíséretében a színpadra hívták, hogy beszéljen pár szót az érzéseiről. Andrés-ünk röviden beszélt az emlékeiről, de olyan szépen, hogy eközben Piqué és Pedro azonnal könny gyülekezési fesztivált rendeztek az összes szemeik sarkában.

Majd a műsorvezető a srácokhoz fordult:

- Alejandro, mi tetszik a legjobban a La Masia-ban, a Playstation-t leszámítva?
- A légkör, az új barátaim, az ételek… és a Playstation természetesen.

Ezután következett a holland srác, aki még nem beszéli a nyelvet, csupán néhány szót.

- Bobby, mi az a pár szó, amit már tudsz katalánul?
- Bona nit! Benvinguda! Visca el Barça, Visca Catalunya!

(Élőben szerintem jobban átjön majd a jelenet, 1:20:30-nál kezdődik.)