A tegnapi meccset követően nagy örömmel nyugtáztam, hogy az utóbbi hetek csendje után megmozdult a szurkolói véleményáradat a Barcelona környezetében. Végre történt egy olyan volumenű esemény, amelyik még ezt a (nem kicsit) fásult szurkolótábort is képes volt kizökkenteni a nyugalmából és én ezt pozitívumként értelmezem. Ezzel együtt viszont meglepve tapasztaltam, hogy erősen jelen van az a véleményvonal is, mely szerint valaminek változnia kell a csapatban, különben a Madrid ellen esélyünk nem lesz. Előre elnézést kérek a hangnemért és akinek nem inge...., de ugyan a tegnap esti Milan mi a szent szar volt, ha nem egy olyan topcsapat, amelyik a világ bármely keretével szemben kiválóan megállná a helyét?
A tegnapi meccset követően nagy örömmel nyugtáztam, hogy az utóbbi hetek csendje után megmozdult a szurkolói véleményáradat a Barcelona környezetében. Végre történt egy olyan volumenű esemény, amelyik még ezt a (nem kicsit) fásult szurkolótábort is képes volt kizökkenteni a nyugalmából és én ezt pozitívumként értelmezem. Ezzel együtt viszont meglepve tapasztaltam, hogy erősen jelen van az a véleményvonal is, mely szerint valaminek változnia kell a csapatban, különben a Madrid ellen esélyünk nem lesz. Előre elnézést kérek a hangnemért és akinek nem inge...., de ugyan a tegnap esti Milan mi a szent szar volt, ha nem egy olyan topcsapat, amelyik a világ bármely keretével szemben kiválóan megállná a helyét?
A kiindulási helyzet tekintetében azt javaslom, hogy aki az elmúlt cirka négy évben ott tartotta, most vegye ki a fejét José seggéből, és nézzen körül egy kicsit a nagyvilágban. Mivel a mai napon már olvashattunk egy remek írást a Milan tegnap esti taktikájáról, nem fogok beleokoskodni, csupán egyetlen szeletet emelek ki belőle, ami nekem feltűnt.
Allegri kitalált egy olyan megoldást, ami eddig senkinek nem jutott még eszébe, pedig valójában ordít a lehetőségért: a Milan tegnap este jelentős részben azzal kerekedett a Barça fölé, hogy amikor csak pillanatnyi lehetősége volt, a csapat mindig magasan játszott a labdával. Fog a fene statisztikákat guberálni, de szemre lejött az, hogy a Barcelona az idei szezon összes meccsén nem küzdött ennyit magas labdákért, mint a tegnapi kilencven(akárhány) perc során, és törvényszerűen tömegesen vesztették is ezeket a párharcokat a fiúk. Ráadásul nem hogy az idén, de az utóbbi négy évben nem láthattuk ezt a felfogást ennyire dominánsan megjelenni és számomra ez teszi igazán jelentőssé. A tanulság ebből: túlságosan nyilvánvaló az ellenfél legnagyobb hiányosságát felhasználni ellene, így nem is teszi senki. Illetve Cruyff után szabadon még egy magam fabrikálta gondolat: a futball a világ legegyszerűbb játéka, nem szabad hagyni, hogy bárki is túlbonyolítsa. 
Egy kicsit szeretnék még tornázni ezen a Milan-Madrid összevetésen, mert nem fogadom el azt, hogy ha a Milan ellen ennyire megszenvedtünk, akkor a Real meg majd bedöngöli a csapatot a földbe. Számomra először az jön át egy ilyen véleményből, hogy ami a pályán történik, egyedül és csakis a Barcelona és játékosai függvénye. Pedig sok egyéb mellett az sem szerepel a futball szabálykönyvében, hogy „a Barcelona könnyed, lebilincselő, tetszetős és szórakoztató játékkal – és legfőképpen - MINDIG GYŐZ”. Mivel pedig ez nincs sehol kőbe vésve, így az ellenfelekre nem vonatkozik kötelező érvénnyel, tehát ne akarjuk elvenni a Milantól azt az érdemet, amit szerintem tegnap este abszolút jogosan kivívtak maguknak. Kiválóak voltak egyénenként és csapatként is, bőven hozzátették a magukét ahhoz, hogy olyan eredményt érhessenek el a Barcelona ellen, amely után elismerés jár nekik. Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de azt gondolom, hogy a tegnapi Barcelona éppen hogy jó eséllyel vette volna fel a küzdelmet a Real ellen, és semmiképpen nem érzem azt, hogy a tegnap esti Milan kategóriákkal gyengébb lett volna, mint az idei Madrid. Sőt!
A Milan „dolgaiba” nem akarok belepofázni, mert vannak nálam sokkal inkább hozzáértő szurkolók, viszont néhány szót magunkról. Egyre biztosabbnak látszik, milyen irányba próbál változni a Barcelona játéka, mert amit a hétvégén leírtam a csapatról, ismét megvalósult tegnap a pályán. Tökéletesen kijött, hogy mit jelent Alves (illetve a hiánya), ismét lőttünk gólt keresztben védelem mögé belőtt labdából, amire többen érkeztek befutó emberként, és ismét nem volt se érdemleges középpályás szűrés, se a széleken megbénított ellenfél.
Ezek persze mind valós és megoldásra váró problémák, viszont egy olyan meccs után, amikor átlépjük a szezon eddigi legnagyobb mumusát (=idegenben eredményesnek lenni) és legyőzünk egy kiválóan teljesítő csapatot, nem akarok kritikát megfogalmazni azt érzékeltetve, hogy Pep hibázott. Amit viszont fontosnak tartok kiemelni: a fiúk ismét bizonyították, hogy amikor kell, küzdeni is tudnak, ez pedig számomra nagyobb érték, mint a 60-0-ra nyert gálameccsek sorozata. Jobban örülök annak, hogy küzdeni tudásból vizsgázott jelesre a csapat, mintsem hogy a gálaelőadást hiányoljam a tegnap estéből, a posztban eddig leírtak alapján egy pillanatig nem fordul meg a fejemben az, hogy elégedetlennek kellene lennem.
Egy Barcelona blogban a legizgalmasabb téma egy ilyen meccs után persze a bíráskodás, így szükséges néhány szót leírnom erről is: a mérkőzés játékvezetője Wolfgang Stark volt.
Egyéni értékelés:
Valdés – nála a legérdekesebb az, hogy hibázott-e a góloknál? Visszanézve a jeleneteket, én azt gondolom, hogy mindkettőnél részben kiszolgáltatott volt az össze-visszakeveredett védelem mögött, és ugyan a másodiknál kicsit rezeg a léc, mégis inkább hajlok afelé, hogy ne az ő nyakába varrjam. Nem hiszem, hogy sok kapus képes lett volna ilyen közelről ilyen erővel megküldött pontos lövést kipiszkálni. - 7
Puyol – iszonyatosan hálátlan feladatot kapott, mert körülbelül három pozícióban is meg kellett felelnie. Jobbhátvédként többször kapott lendületből érkező labdás embereket, folyamatosan középre is kellett mozognia szituáció függvényében, plusz egyfajta emberfogó feladatot is kapott, amikor elkísérte a labdákért visszalépő Ibrát. Rengeteget melózott, nagyon sokszor volt aktív a védekezésben, ilyen jól cselező játékosokkal szemben nem lehet hibájául felróni azt, hogy nem mindig volt képes hibátlanul megoldani a szituációkat. Az első Milan gólpassz kiváló technikával meglőtt labda volt, akárhogy nézem, nem tudom a szemére vetni. Nálam a csapat egyik legjobbja volt, küzdelemből, akarásból, példaképségből – szokás szerint – jeles. - 8
Mascherano – a védelem minden tagján nagy teher volt a tompítás nélkül érkező kontrák miatt, neki is kijutott bőven a jóból. Szembetűnő hibájára nem emlékszem, annál több alkalommal láthattuk a jellegzetes „csúszó-mászó technikáját", amivel legalább kétszer kulcspillanatban avatkozott közbe. Szintén rengeteget futott és küzdött, a védelem gyakori rendezetlensége pedig önmagában nem az egyéneken múlt. - 7
Busquets – ő volt az egyik, akin azt éreztem, hogy vagy nem világos a feladata, vagy nem képes azt maradéktalanul teljesíteni. Védőként ő is rengeteget melózott, magasságából adódóan a fejpárbajok is gyakran neki jutottak, nála is legalább két fontos közbelépés rémlik. Viszont az is feltűnő volt, hogy mennyire hiányzott a középpályáról, részben abban láttam a pocsék labdakihozatalok okát, mert a sok védőfeladat mellett nem maradt ideje megtámogatni az előre játékot. - 7
Abidal – már csak ismétlem magam, de szintén a rengeteg meló jut eszembe először róla is, hiányoltam viszont a higgadt eleganciát, amit jó lett volna a játékba csempészni. Nála is érdemleges kérdés, hogy a gólban mennyire volt hibás, én azt gondolom, Boateng akkora zsenit villantott be a cselnél, amit képtelenség volt lereagálni. Igyekezett a szokott százalékban megtámogatni a széljátékot, ez a feladatkör a csapat egészéből eredően nem tudott emlékezetes maradni - 7
Xavi – szerintem ő volt az, aki legkevésbé játszotta azt, amit megszokhattunk tőle, ezzel együtt lett a játék képe nagyban más, mint ami a Barça sajátja. A feladatköre elsősorban támadó szellemű volt, ez egyrészt hatalmas előny, másrészt viszont részben oka volt annak, hogy képtelenek voltunk olyan szinten uralni a meccset, ami „normálisnak” tekinthető. A gólja remek volt, az első gól részben, a 11-es szintén az ő érdeme, egy többfunkciós középpályás, aki csatár szerepben is bizonyít, nincs mit gondolkodni a pontszámon. - 9
Keita – vegyes gondolatok vannak bennem a tegnap esti játéka kapcsán, mert a lepattanók összeszedésében hozta, amit nagyon jól tud, a saját oldalát kevésbé tudta jól megtartani, viszont ismét adott egy gólpasszt. Azt gondolom, a felé támasztott elvárásokhoz mérten ez a jobb meccsei közül volt egy. - 7
Thiago – az a Cesc-nek bokából dobott labda már megint egy „hűdebrazil” volt, nagy örömmel látom, hogy hétről-hétre ilyen sok kreativitást és váratlanságot tud adni a csapatnak. Én jobbnak érezném a teljesítményét, ha világosabban kirajzolódna a pályán a feladata, sok meccsen érzem azt, hogy túl sok mindenből ki kell vennie a részét és nem képes egyértelműen megfelelni minden szerepkörben. Továbbra is nagyon értékelem, hogy ilyen alázatosan védekezik, talán markánsabb lehetne a játéka, ha a középpályán és támadásban is egyértelmű lenne a feladatköre. Egyre inkább tekintem a csapat teljes jogú tagjának, nálam már túllépett az ígéretes tehetség és a „meglátjuk, lesz-e belőle valami” kategórián. - 7
Messi – mielőtt bármilyen irányba elvinném a megítélését, mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy a brazil-argentin barátság jegyében megkapta Thiago Silva-t jó pajtásnak, aki pedig van akkora kaliberű védő, hogy akár 1-1-ben képes legyen megfogni még őt is. A nem létező Milan középpálya miatt nagyon sokszor volt szokatlanul nagy területe labdával futni, én az ellenfél védelem egyéniségeinek tudom be azt, hogy ennek ellenére se tudott akciógól(oka)t lőni. A Sevilla meccs óta bennem az ideg, amikor 11-est rúg, de azt feltétlenül elismerem, hogy van benne kurázsi újra és újra odaállni. A 11-eseket be is kell lőni ahhoz, hogy a jegyzőkönyvekben gólokként szerepeljenek. - 8
Cesc – ismét támadófunkció, ismét jó összjátékok Messivel, plusz egy zseniálisan kapura dobott kapáslövés. Végeredményben ő se tudott élni az ajándékba kapott szabad területekkel és ez kicsit levon a teljesítményéből. - 7
Villa – nem is nagyon tudom, mit mondjak róla, mert szívem szerint nem bántanám. De ahhoz képest, hogy a szokatlanul nagy területek miatt mennyire adott lett volna a lehetőség végre nagyot alakítani, ez egy nagy rakás kaka volt. - 4
Alexis – érdekes volt látni, hogy ez a csendes(nek tűnő) játékos milyen paprikásan képes reagálni egy-egy beszedett bokacsattintásra, ez a hozzáállás pedig pozitív minden csapatban. A relatíve kevés játékpercben majdnem gólt is szerzett egy kiszorított helyzetből.
Pedro – mivel keveset láttuk játszani a sérülése óta, nem akarom azt feltételezni, hogy egyértelműen gödörben van. Az még a kevés kapott időben is lejött, hogy jó szokása szerint még mindig alázatosan segíti a csapatot védekezésben.
J. dos Santos – örömmel láttam egy újabb (majdnem elfelejtett) fiatalt a csapatban, csak így tovább Pep!
