Az alábbi történetre véletlenül bukkantam, és annyira megtetszett, hogy azonnal elhatároztam, poszt(ok) lesz(nek) belőle a blogon. Az alábbi történet fikció, amely azonban valós eseményeken, a Barcelona közelmúltjának történelmén alapul, azon belül is nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből építkezik. Az alábbi történetben olyan párbeszédek (is) találhatók, amelyek nem hangzottak el, vagy pedig nem szó szerint így hangzottak el a szereplők között.

Az alábbi történetből megtudhatunk több olyan információt, ami eddig nem feltétlenül volt mindenki számára tudott, ezzel együtt (megjegyzések segítenek megérteni egyes pontokat). Az alábbi történetet nagy örömmel magyarítottam, remélem, hasonló örömmel olvassa mindenki.

Az alábbi történet tisztelgés Xavi Hernández előtt.

Az alábbi történetre véletlenül bukkantam, és annyira megtetszett, hogy azonnal elhatároztam, poszt(ok) lesz(nek) belőle a blogon. Az alábbi történet fikció, amely azonban valós eseményeken, a Barcelona közelmúltjának történelmén alapul, azon belül is nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből építkezik. Az alábbi történetben olyan párbeszédek (is) találhatók, amelyek nem hangzottak el, vagy pedig nem szó szerint így hangzottak el a szereplők között.

Az alábbi történetből megtudhatunk több olyan információt, ami eddig nem feltétlenül volt mindenki számára tudott, ezzel együtt (megjegyzések segítenek megérteni egyes pontokat). Az alábbi történetet nagy örömmel magyarítottam, remélem, hasonló örömmel olvassa mindenki.

Az alábbi történet tisztelgés Xavi Hernández előtt.

Xavi született futballista, aki egy futballista családba született. Hat éves korában vette észre édesapja, hogy mielőtt belerúgna a labdába, mindig felméri a lehetőségeket, és nem csupán céltalanul játszadozik vele, ahogy a vele egykorúak. Azonnal tudta, hogy a fia más, mint a többiek. A család mindig is szerette a futballt, de ebben az időben már csak távolról figyelték az eseményeket. Amikor ráébredtek, hogy a fiuk különleges, ez megváltozott.

(Xavi édesapja hivatásos labdarúgó volt, rövid ideig a spanyol elsőosztályban is, de alapvetően a másodosztályban játszott. Két fivére és a nővére is futballoztak.)

*

Tíz éves korában egy nap édesapja beültette az autóba és elindult vele. Nem szólt egy szót sem, nem viselkedett különösen, így Xavi nem tudhatta, hogy a La Masiába viszi. Arra a pályára, ahol egykor Guardiola és Amor is elkezdte pályafutását. A kisfiú számára nem volt ez több játéknál, senki nem tudta és nem is tudhatta, hogy a jövőjét határozza meg ez a nap. Felment a pályára, elkezdett játszani, de nem érzett semmi különöset. Terrassa, vagy Barcelona, mindegy volt. Amikor hozzákerült a labda, Xavi ösztönösen tudta, hogy mit tegyen vele.

Egy idős ember megállította őt, amikor lefelé mentek a pályáról:
-  Állj csak meg, fiam!
-  Tessék.

Az öreg rászegezte tekintetét és kedves mosollyal így szólt:
-  Te mindig hátul maradtál, miközben a többiek támadtak. Miért csináltad ezt?

A kérdés beugratásnak tűnt számára, de az öreg nem tűnt olyannak, mint aki trükkös kérdéseket tenne fel.
-  Ha mindannyian támadunk, az ellenfél könnyen gólt szerez.

Az öregember összeráncolta a szemöldökét, majd így szólt:
-  Jó válasz, kölyök. Mi a neved?
-  Xavi, Terrassából.
-  Nos, Xavi Terrassából. Szeretnél-e a Barçában játszani?

A szavak önkéntelenül törtek elő a kisfiúból:
-  Igen! Természetesen, igen! Nagyon szeretnék!

*

A nevek és az arcok minden évben változtak körülötte, ahogy gyakran kortársait megelőzve haladt előre. Kicsit bánatos is volt emiatt, mert zavarta, hogy folyamatosan mások és mások körülötte a csapattársak. Egyetlen dolog volt csak állandó: labdakezelés, passz, labdakezelés, passz...

Ő pedig figyelt, tanult, passzolt.

Amikor első alkalommal látta személyesen Guardiolát, egyszerűen mozdulni nem volt képes. Korábban látta már a TV-ben, vagy a stadion lelátóján, de ilyen közelről még soha sem. Nem ő volt az egyetlen. A La Masia étkezője, amely állandóan az ételt pillanatok alatt befaló gyerekek zsivajától volt hangos, halálos csendbe merevedett, amikor belépett a játékos. Luis vádlón Xavira vetette a szemét és így szólt:

-  Te tudtad, igaz? Tudnod kellett, mert te mindig mindent tudsz! És nem szóltál!

(Luis azóta hitt Xavi különleges és mindentudó képességében, amikor az első találkozásukkor ismeretlenül is így szólt hozzá: - Te Luis vagy, igaz? Luis Garcia Badalonából.)

(Luis Garcia Sanz – 1995-2004 között volt a Barcelona játékosa. 1997-2002 között a B csapat tagja, a 2003-04-es szezonban az első csapatban 25 meccsen lépett pályára, pályafutása legemlékezetesebb időszakát később a Liverpoolnál töltötte a 2004-2007-es években.)

Igaz, hogy Xavi mindenről tudott, ami a La Masiában történt, de Guardiola felbukkanása annyira váratlan volt, hogy őt is meglepte.
-  Egyáltalán nem tudtam – suttogta vissza – ilyen későn már nem szokott itt lenni.

Guardiola eközben elvigyorodott, körbenézett a teremben és így szólt:
-  Csak meg szerettelek volna nézni titeket. Ha zavarok, gondoljátok azt, hogy itt se vagyok.

A gyerekek megdöbbenve és szótlanul vártak, Costas úr volt, aki válaszolt:

(Quique Costas – 1971-80 között a Barça játékosa, 170 meccsen lépett pályára, tagja az 1979-es KEK győztes csapatnak. Később több különböző feladatkört betöltött a klub utánpótlásában, a történetnek ebben a szakaszában a B csapat edzője.)

-  Nem hiszem, hogy lehetséges lenne téged nem észrevenni. Beszélj! Hadd tudják meg a gyerekek, miért jöttél. Fogadom, hogy mindegyikük kíváncsi rá.
-  Szeretek itt lenni, ez az én második otthonom. Korábban megnéztem a Cadete A meccsét az Espanyol ellen, és miközben néztem a gyerekeket, eszembe jutott ez a hely.

Xavi felegyenesedett ültében. Pep látta őt játszani? Pep látta őt játszani a saját posztján? Látta, hogy ő viseli a csapatban a karszalagot? Észre se vette, de a keze elkezdett remegni. Pep elmosolyodott, a szeme csillogott, a hangja és a varázsa megtöltötte az egész termet.

-  Van egy különleges oka annak, hogy miért játszunk egy meghatározott stílusban, és miért akarjuk ugyanezt megtanítani nektek. Azért tesszük, mert azt gondoljuk, hogy ti is felelősséggel tartoztok Katalóniának és a szurkolóknak. Ezek nem régimódi elvek és ez nem a régmúlt. Ez igaz ma és igaz lesz mindaddig, amíg viselitek a csapat mezét. Ne érezzétek ezt tehernek, gondoljatok úgy erre, mint kiváltságra. Mert az is. Kiváltság.

Xavi meg mert volna esküdni, hogy Pep egy pillanatra ránézett és a szavai és a mosolya csakis neki szóltak.

-  Fejezzétek be a vacsorát, azután csináljátok meg a házi feladatotokat. Jó éjszakát!

Luis ismét duzzogott. Miután egyszer már valakit felhívtak a B csapathoz, mindig rosszat jelentett, ha visszarendelték a Juveníl A-ba.

-  Néha azt gondolom, soha nem lesz belőlem játékos!
-  Ezzel a hozzáállással nem is – felelt könnyedén Xavi, miközben oldalba bökte.

Luis lehajtotta fejét, szavai tompán törtek elő:
-  A tisztesség nem mindig kifizetődő. Azok az idők már elmúltak.
- Sajnálom. Mi mást kellett volna mondanom? – felelt kérdéssel Xavi miközben megvonta a vállát. – Mindenki tudja, milyen nehéz ez a folyamat. Mindannyiunknak csak egy nagyon halvány esélye van.

Korábban bemutatkozhattak már a B csapatban, és ezzel mindketten megváltották a lottószelvényüket. De sok fiatal távozását látták már, akik nagyon közel kerültek az első csapathoz, mégse maradhattak a klubnál. Mást azonban nem tehettek, csak remélhették, hogy egyszer valóra válik az álmuk. Luis felemelte a fejét és így szólt:
-  Te is tudod, hogy ez nem igaz. Te mindannyiunknál jobb vagy és ezt egyszer valaki észre is fogja venni.
-  Ezt én nem tudom.

Van Gaal volt a vezetőedző és Pep pályafutása legjobb időszakát élte. Xavi egyáltalán nem volt biztos abban, hogy valaha is teljesülhetnek a vágyai.

*

Azután Pep egyszer csak megsérült és egy egész szezon alatt sem javult az állapota. Olyan pletykák keltek szárnyra, amit Xavi egyetlen futballistáról sem tudott volna elképzelni, nemhogy Guardioláról. Ő soha nem találgatott, mindig tudni akarta a dolgokat. A szezon végén Pep még mindig sérült volt, átesett egy újabb műtéten és az orvosok azt jósolták, hogy véget ért a pályafutása. Amikor Xavi megkapta az első meghívását a nagy csapatba, nem is tudta, hogyan érez.

(1998-tól kezdve Pepet sorozatos sérülések sújtották, hosszú távolléte alatt pedig egyre vadabb elképzelések születtek arról, hogy miért gyógyul ilyen lassan. Már játékos korában is adott az öltözködésére, a megjelenésére, választékosan fejezte ki magát, ráadásul legjobb barátai között számtalan író, költő, zenész található. Egy focistától mindez máris "gyanús", de a legnagyobb "bűne" mégis az lett, hogy szintén egyik jó barátja (a divattervező Antonio Miro) felkérésére részt vett modellként divatbemutatókon. Ezekről az alapokról elindulva az újságíróknak már csupán egyetlen "apró lépés" volt azt kitalálni, hogy homoszexuális, a következő "logikus következtetés" pedig az lett, hogy HIV-fertőzött és íme máris "kiderült" a valódi oka a hosszadalmas gyógyulásának.)

Van Gaalnak volt egy jellemző arckifejezése, amitől mindenki úgy érezte, hogy semmibe nézi. Eltelt néhány hétbe, míg Xavi rájött, hogy ez nem szándékos. De legalábbis arra, hogy ez nem csak az ő személyének szól, még Figo és Rivaldo is megkapta ugyanezt a lesújtó pillantást. Luis Enrique, akit Xavi nagyon megkedvelt („szólíts csak Lucho-nak, kölyök”) elintézte azzal, hogy visszavigyorgott az edzőre. Amikor Van Gaal valóban nem kedvelt valakit, nem érte be egyetlen megvető pillantással. Xavi tudta ezt, látta néhány alkalommal sajtótájékoztatókon.

(Van Gaal hírhedt volt arról, hogy folyamatosan összeütközésbe keveredett a játékosaival és a sajtóval.)

Új vizsga várt a fiatal játékosra:
-  Kölyök! Ma kezdő leszel!

Xavi gondolatban azonnal visszavont minden rosszat, amit addig az edzőről megfogalmazott magában.
-  Rendben, mester – válaszolt éppen csak megremegő hangon.

Van Gaal szemei rávillantak:
-  Probléma?
-  Dehogy, mester.

Ez volt a pillanat, amire egész életében várt, amióta megtudta, mit jelent valamiért megdolgozni.
-  Ne cseszd el – mondta Van Gaal mogorván, ami nála majdnem felért egy mosollyal –  fogadtam rád.

Megveregette Xavi fejét, mielőtt otthagyta.

*

A kezdőrúgás előtt Lucho átölelte:
-  Rendben vagy, kölyök?

Nem kapott levegőt, alig állt a lábán, úgy érezte, mindjárt felrobban – és imádta ezt az érzést.

(Xavi később elmondta, hogy abban a pillanatban úgy érezte magát, mintha részeg lett volna.)

Xavi vett egy mély levegőt és kifújta:
-  Persze, rendben. Nagyszerűen.

Azután útjára indította a labdát és attól a pillanattól kezdve a debütálása csak annyi volt számára, mintha bármelyik más pályán játszott volna. Egymás után jöttek hozzá a labdák és mielőtt cselekedett volna, máris tudta, hogy mit kell tennie. Higgadt volt és céltudatos, mindaddig, amíg meg nem látta a saját lövését, ahogy a hálóba csapódik. Akkor ismét elakadt a lélegzete.

(Xavi 1998. augusztusában debütált a Barçában egy Mallorca elleni Spanyol Szuperkupa meccsen, ahol máris megszerezte első gólját a csapatban.)

-  Holnaptól visszamész a B csapathoz!

Mit tettem? Szükséged van egy középpályásra, tudom, hogy szükséged van!

De Xavi jól nevelt gyerek volt, aki soha nem mondott ellent.
-  Rendben, mester.

*
Két héttel később visszatért, de azt kívánta, bár ne kellett volna. Ha csak a játékról lett volna szó, azzal nem lett volna semmi probléma, de eddigre a saját szemével győződhetett meg arról, hogy az újságok pletykái a klubon belül harcokról nem voltak alaptalanok. Semmi szüksége nem volt arra, hogy ő maga is ennek a részévé váljon. Azon kapta magát, hogy csodálja Pepet, amiért képes volt szembenézni a sajtó keltette viharral. Nem értette, hogyan lehet bárki képes arra, hogy ezzel megküzdjön.

(A Barçát a poszt-Cruyff időszakban (1996 után) úgy definiálják, mint a „Cruyff-hívők” és a „Cruyff-ellenesek” klubját. Ekkoriban ez a belső harc meghatározta a klub teljes struktúráját, annak minden szintjén, a vezetőségtől a takarítószemélyzetig. Az első csapat játékosai voltak leginkább szem előtt, elkerülhetetlenül belekeveredtek a küzdelembe, Guardiola helyzetét alapjaiban határozta meg a csapaton belüli státusza kapitányként és a szókimondó stílusa. Pep elkötelezett híve volt a katalán szellemiségnek és annak, hogy a klub Cruyff elvei szerint működjön tovább, annak távozása után is. Bár nehéz időszak volt ez a klub számára, végül évekkel később ez a szembenállás adott létalapot a "Laporta-forradalomnak", jelentős részben ez adta a kulcsot a választási győzelméhez.)

Van Gaal hangja olyan volt, mint egy kiképző őrmesteré, különösen, amikor az utasításait adta edzéseken.
-  Tudod, mit fognak mondani holnap, amikor meglátnak a pályán? Az a kölyök pocsék! Guardiola soha nem hibázott passzt! Azt akarom, és neked is azt kell akarnod, hogy elfelejtsék Guardiola nevét!

De én ezt egyáltalán nem akarom!

Xavi megpróbálta elnyomni a borzongást, majd összerezzent, amikor meglátta Sergi baljóslatú arcát, aki szintén megdöbbent Van Gaal félresikerült motivációs kísérletén.

(Sergi Barjuán – a La Masia egyik első sikertörténete. Az öltöző egyik meghatározó személye ebben az időben, Guardiola, Luis Enrique és Abelardo mellett.)

Szép munka volt, mester! Meggyőzted az öreg játékosokat arról, hogy téged nem érdekel Pep.

-  Jobb leszek, mester.

Van Gaal bólintott:
-  Rendben, ne feledd.

Szerencsére ebben a pillanatban Rivaldo éppen az oldalvonal felé vitte a játékot, így Xavi kaphatott egy szusszanásnyi szünetet. Lucho kezét érezte a vállán.
-  Rendben vagy, kölyök? Őszintén sajnálom, szarul mennek a dolgok mostanában errefelé. Mi tudjuk, hogy te nem gondolod ugyanezt.
-  Persze, rendben vagyok. Köszönöm

Elég volt neki magában megélnie ezeket a nehéz időket, nem akarta, hogy más is tudjon arról, mennyire aggódik.
-  Biztos?
-  Mondd meg kérlek Pepnek, őszintén remélem, hogy hamarosan újra játszhat.
-  Úgy lesz, kölyök.

„Szemben álltam Peppel, ez volt az én balszerencsém” – Xavi, Xavi 550

„Xavi Pep ellen” – heteken keresztül ezzel volt tele a sajtó. Nem Van Gaal, és nem is valaki más a csapatból szította ezt a harcot. Ahogy mindenki, Xavi is tudta, hogy Pepnek vannak ellenségei a klubon belül, de bántotta, hogy egy olyan ember lett piszkos játszmák eszköze, akinek ő soha nem ártott volna. Amikor kettejükről kérdezték, mindössze annyit felelt, hogy megtiszteltetés számára, ha Pephez hasonlítják, és ez volt az őszinte igazság. Amit nem mondott el, az volt, hogy minden tisztelete ellenére is egyre nagyobb feszültséget és félelmet érez amiatt, hogy éppen Pep áll az útjában. Őt azért hozták, hogy átvegye Pep helyét, Xavi számára nem is lehetett más cél, mint ez.

-  Nem tudom, mit tegyek – mondta csendesen.

Apja a fékre lépett és az első helyen leparkolt az autóval.
-  A Milan ajánlatára gondolsz?

Lehet, hogy tényleg el kellene mennem? Elég jó vagyok, és ha nem sikerül a Barcelonában, a Milan nagyszerű alternatíva. A legtöbb ember nem is álmodhat ilyen ajánlatról. Milyen lenne fekete-piros mezben pályára lépni?

Az apja szemébe nézett és ugyanazt a végtelen türelmet és megértést látta ott, amit mindig. Xavi elmosolyodott.
-  Menjünk haza, apa. Éhes vagyok.

Folyt. köv.