Tot El Camp

Gyújts fényt! III.

2012. december 28. - johneagle001

Váratlanul éles fájdalmat érzett a térdében egy edzésen. A következő hónapok hozták pályafutásának legnehezebb időszakát, addig nem volt sérülés, ami ennyire megviselte volna. Távol lenni a csapattól, a labdától, elviselhetetlen érzés volt. Hiányzott neki a Barça.

Meglepte, hogy hiányolta őt a közönség és a közvélemény. Addig magától értetődő volt, hogy ott van, most először tűnt fel, mit jelent, amikor hiányzik a csapatból. Öt hónappal később a Camp Nou a nevét skandálta miközben elindult bemelegíteni. Az őrült hangzavarból egyszer csak kihallott egy régóta hallani vágyott kiáltást is: Xavi, szeretünk téged!

(Xavi a 2005-06-os szezonban szenvedett el egy komoly sérülést, aminek következtében a szezon második felét kénytelen volt kihagyni. Többek között az Arsenal elleni győztes Bajnokok Ligája döntőben sem játszhatott.)

Váratlanul éles fájdalmat érzett a térdében egy edzésen. A következő hónapok hozták pályafutásának legnehezebb időszakát, addig nem volt sérülés, ami ennyire megviselte volna. Távol lenni a csapattól, a labdától, elviselhetetlen érzés volt. Hiányzott neki a Barça.

Meglepte, hogy hiányolta őt a közönség és a közvélemény. Addig magától értetődő volt, hogy ott van, most először tűnt fel, mit jelent, amikor hiányzik a csapatból. Öt hónappal később a Camp Nou a nevét skandálta miközben elindult bemelegíteni. Az őrült hangzavarból egyszer csak kihallott egy régóta hallani vágyott kiáltást is: Xavi, szeretünk téged!

(Xavi a 2005-06-os szezonban szenvedett el egy komoly sérülést, aminek következtében a szezon második felét kénytelen volt kihagyni. Többek között az Arsenal elleni győztes Bajnokok Ligája döntőben sem játszhatott.)

*

Amikor Xavi először találkozott Messivel, furcsállta, hogy mennyire visszahúzódó személyiség, nehezen tudta elképzelni, hogy ez a félénk kis argentin egyszer a Barça vezéregyéniségévé válhat. De soha nem hitte volna azt sem, hogy a Camp Nou képes lenne egy törékeny kisgyerek vállára tenni az egész csapat terhét. Leo megfelelt a Barça szabványoknak: kicsi volt, csendes, mégis öntudatos. Idővel aztán kilépett mentorai védőburkából, és hamarosan érezni lehetett rajta, hogy képes lesz elbírni a felelősség súlyát. Xavi valahogy mindenkinél hamarabb megérezte, hogy a korona Ronnie fején már nem áll megingathatatlanul, és hamarosan többen is lettek, akik ugyanezt gondolták. Leo egy edzésen különösen megalázó helyzetbe hozta Giuly-t, aki viszont az öltözőben baráti öleléssel fogadta:
-  Miattad fognak kidobni a csapatból, kölyök. De tudod, mit? Nem érdekel. Csak ígérd meg, hogy így folytatod.

Leo elpirult.
-  Amíg csak képes leszek rá. Ígérem.

Messi más volt, mint Xavi, de az igazán fontos dolgokat ugyanúgy látták. Mindketten megértették, mit jelent az, hogy maradhatnak a klubnál és azt is, hogy akiknek távozniuk kellett, miért kellett elmenniük. Végül azonban Rijkaard csapata is összeomlott. Az összeomlás nem volt olyan lassú, mint Van Gaalé, hirtelen jött, szinte pillanatok alatt maga alá temette a csapatot.

*

Az elnök változásokról beszélt, az igazgatók megújulásról. Xavi egyetértett velük, tisztában volt azzal, hogy forradalomra van szükség.

*

Pep érkezésénél jobb végszót nem is kaphatott volna az események láncolata, mintha egyenesen Xavi lázadó gondolatai hívták volna őt.

Nem volt nagy hazatérés. Egyszerűen és csendben megérkezett és elkezdett dolgozni a B csapatnál, anélkül, hogy a média rázendített volna a régi történetekre. A késő ’90-es években Pep meghatározó személyiség volt, a nevével jól lehetett növelni az újságok példányszámát, de most, hogy az egykori leghangosabb ellenzői mind eltűntek a klubtól, nem volt senki, aki szíthatta volna a feszültséget.

Xavi a folyosón várta Pepet, amikor kijött az első sajtótájékoztatója után a teremből.
-  Jó hogy újra itt vagy – mondta.

Pep megfogta a vállát, és a fülébe súgta:
-  Még nem. Még nem egészen.

Xavi néha gyűlölte önmagát azért, mert olyan jó jósnak bizonyult. Folyamatosan figyelte a környezetét, mérlegelt, gondolkodott, és gyűlölte, amikor végül beigazolódtak a feltételezései. 2007 tele volt hibákkal, a Barça minden három lépésben botlott egyet. 2008-ról kiderült, hogy még sokkal rosszabb. Amikor Xavi Ronnie-ra nézett, egy olyan embert látott, aki nem végzi becsületesen a munkáját, mert a külvilág jobban foglalkoztatja. Kiábrándító volt, a csapat helyzete pedig kilátástalan. Csakúgy, mint korábban, most is előbb rosszabbra kellett fordulniuk a dolgoknak, hogy aztán jobbak lehessenek.

*

A gyanú azonban őt se készítette fel arra, ami az El Clásico-n történt. Rossz érzés volt, hogy sorfallal kellett köszönteniük a friss bajnok Real Madridot, a vereség így nem 1-4-es arányú volt, sokkal nagyobb. De a legrosszabb az volt, amikor Puyíra nézett és látta a szemében a lemondást. Xavi huszonnyolc éves volt, ekkorra már tizenhét évet adott az életéből a klubnak. És tudta, hogy kész akár újabb tizenhetet áldozni érte. De nem így.

*

A következő időszak borzalmas volt, az egyetlen apró fény Pep kinevezése volt az első csapat élére. Az elkerülhetetlen pletykák ismét lábra keltek, azonban Xavit ez ekkor már egyáltalán nem érdekelte. Kényelmesen hátradőlt, mosolygott és minden idegszálával a válogatottra koncentrált. Az Európa-bajnokság után soha senki nem említette többé a korábbi pletykákat róla és Pepről.

*

Xavi ezen a nyáron hosszabb szabadságot kapott, csakúgy, mint a többiek, akik megjárták az Eb-t. Kicsit aggódott is emiatt, de aztán mire elutazott Skóciába, hogy megkezdje a felkészülést a többiekkel, azonnal érezte, hogy a csapat kicserélődött. A személyek sokban ugyanazok maradtak, viszont a légkör felismerhetetlen volt.
-  Hallanod kellene, hogyan beszél hozzánk – mondta Piqué tágra nyílt szemmel – még soha nem láttam ilyet! Pedig láttam egy nagy mestert Manchesterben is – mondta, miközben élénken gesztikulálva mímelte a dühös edzőt, amíg meg nem hallotta a háta mögött Andrés kuncogását.

Zengett a folyosó Gerard körül, amíg előadta a történetet.
-  Ah, a hajszárító, ugye – kapott a fejéhez Xavi.
- Igen, az. Pep nem kiabál és mégis. Majd meglátod. Azt mondta, találkozni szeretne az edzés után a kapitányokkal, át kell adnom az üzenetet Victornak is. Megyek is, megkeresem. Viszlát!

Xavi gyorsan Puyíra pillantott és látta, hogy vigyorog. Mindketten tudták, hogy valami jó kezdődött el.

*

Az edzés után mind a négyen Pep hotelszobájába mentek, ami ideiglenes irodaként is funkcionált. A szobában volt egy asztal két székkel, és egy kanapé, amin éppen hárman fértek el. Xavi, hogy a többiek zavarát feloldja, gyorsan leült Pep mellé. Victor felvonta a szemöldökét, majd így szólt:
-  Látni akartál minket, főnök?
-  Igen. Meg szeretném beszélni veletek a „cantera-megállapodást”.

Tudtam!

-  Ki mondta el? – kérdezte Xavi, miközben Puyíra pillantott. – Lucho volt, igaz? Soha nem tudta tartani a száját.

Pep szórakozottan nézett rá, mintha csak egy vicc hangzott volna el régi barátok között. A mosoly ottmaradt a szemében még akkor is, amikor megszólalt:
-  Ez nem fontos. Azt akarom, hogy tudjátok fiúk, mindenben támogatlak titeket. Minden módon, minden szempontból. Mindannyian hiszünk a projektben, igaz?
-  Az előző szezon után nehéz igent mondanom, de igen. Természetesen – szólt Puyí lassan.

Mindenki bólintott. Pep nem tűnt elégedettnek. Ismét mosolygott, de ezúttal élesen nézett körbe.
-  Tavaly voltak hibák! Nem ismételhetjük meg ezeket a hibákat, ezért is kell ragaszkodnunk a megállapodáshoz!
-  A múlton már késő változtatni – szólt Victor és hogy enyhítse a feszültté váló hangulatot, szélesen vigyorgott.

Andrés gyorsan oldalba bökte és élesen nézett rá.

Ez az ok, amiért úgy játszunk, ahogy. Ezért tanultuk ezt mindannyian éveken keresztül.

Bármilyen sokat tanult a La Masiában Xavi, ezt a napot soha nem felejtette el. Volt rá egy fogadása, hogy a többiek sem. Andrés hangja halk volt, de határozott.
-  Hiszünk a rendszerben, mester.
- Tudom. Ha nem így lenne, most nem lennétek itt – szólt Pep könnyedén, és egy meleg, jóváhagyó pillantást vetett rá. – De ez itt egy sikervezérelt világ. Először meg kell szereznünk a jogot arra, hogy a saját stílusunkat játszhassuk.
-  Eredményekre van szükségünk – szólt Puyí halkan. Feszülten gondolkodott, nyoma sem volt benne az előző év rezignált fásultságának.
-  Pontosan – szólt Pep. – De gondolkodjunk másként. Egyszerűen csak folytatnunk kell a munkát, ami hosszú évekkel ezelőtt elkezdődött a klubnál. Ez viszont csak akkor lehet sikeres, ha rengeteg munkát teszünk bele. Én azt akarom, hogy mindannyian velem tartsatok!

A hangja megváltozott, éles lett és parancsoló, Xavi képtelen volt kivonni magát a hatása alól.
-  Igen, főnök.

Pep ismét elmosolyodott, a mosolya szélesebb volt, mint eddig bármikor.
-  A dolgok meg fognak változni. Ígérem!

(Ez a beszélgetés feltételezhetően soha nem hangzott el, az viszont biztos, hogy Pep már a kezdetektől folyamatosan egyeztetett a kapitányokkal (Puyol, Xavi, Valdés, Iniesta) a fontos döntésekben, így nem véletlen, hogy éppen ők négyen szerepelnek ebben a jelenetben. Többek között Eto'o is azért maradhatott a csapat tagja (Pep az érkezésekor kijelentette, hogy Ronaldinhoval és Decoval együtt nincs rá szüksége, később mégis visszakozott) 2008 nyarán, mert az edző is megfelelőnek ítélte a hozzáállását és a kapitányok is támogatták a maradását.)

Xavi maradt utolsónak. Amikor a többiek már kinn voltak, Pep megállította egy pillanatra.

-  Köszönöm.
-  Mit?
- Tudod te azt – mondta Pep mintegy mellékesen. – Hogy nem engedted végképp szétesni a csapatot. Kemény voltam veled és nagy terhet tettem rád, de csak azért, mert tudtam, hogy képes vagy erre.

Xavi nem tudta eldönteni, mit feleljen. Köszönöm? Bocsánatkérés elfogadva? Vagy talán: hogy lehet valaki ilyen nagylelkű? Végül az őszinteség mellett döntött:
-  Semmit nem változtál.

Pep meglepettnek tűnt. Sokféle válaszra számított, de erre nem.
-  Gondolod? És ez jó, vagy rossz?
-  Én… nem is tudom. Istenem, Pep te folyton akkora terhet teszel másokra. Nem vagyok biztos abban, hogy ez helyes.
-  Túl sokat aggódsz. Megtanultam a leckét. Negyven éven keresztül a rossz gazdálkodás és a belső harcok tartották vissza a Barçát. Ha mindent irányítanunk kell, hogy ezt megállítsuk, akkor azt fogjuk tenni. Túl sokszor szalasztottuk már el a lehetőségeket. Soha többé nem tehetjük ezt.

*

Elvesztették Ronnie-t, Decot, Edmilsont, Zambrottát, Thuramot, Oleguert. Majdnem Samuelt is, de az utolsó pillanatban Pep meggondolta magát. A csapat stábja szinte teljesen kicserélődött. Az edzések, az étkezések, a média kizárása – minden megváltozott. Ez forradalom volt.

„A két edző nagyon különböző. Rijkaard hisz az önszabályozásban, de ez egy olyan klubban, mint a Barcelona nem tartható fenn sokáig. A játékosok nagyon sok pénzt keresnek és sikerekben is volt részük. Pep megköveteli, hogy az egész közösség fejet hajtson az akarata előtt. Mint edző, tudja, hogy mit akar és nagyon világosak az elképzelései.” - Xavi, 2008. augusztus

*

Elvesztették az első meccset.

-  Mi történt? – tette fel a kérdést Pep az öltözőben.

Csend.

Az, hogy ugyanezeket a rohadt hibákat követtük el tavaly is – gondolta Xavi. Tudta, hogy jobb, ha nem mondja ki hangosan.

- Gyerünk, mindenki tudja! Az, hogy amint kiléptetek a pályára, azonnal elfelejtettetek mindent, amit korábban mondtam az edzéseken.

Mindent egybevetve, az „elfelejtettétek” igen nagyvonalú megfogalmazása volt a pályán történteknek, Xavi erősebb kifejezést használt volna. Pep még mindig nem emelte fel a hangját. Nem volt rá szükség.

-  A csapat csak akkor fog működni, ha figyeltek rám. Ígérem nektek, hogy abban a pillanatban győzni fogunk – de még több minden is történik majd – amint visszatér a bizalom, amit belétek helyeztem. Azt akarom, hogy a következő meccsen mindannyian ugyanúgy cselekedjetek a pályán, ahogy azt edzésen begyakoroltuk. Világos?
-  Igen, főnök – hangzott a visszafogott kórus.

Ahogy Xavi körbenézett, látta, hogy megújul az eltökéltség az addig lehajtott arcokon. Csak remélte, hogy ez elég lesz.

Két nappal később bekopogtatott Pep irodájának ajtaján a délutáni edzés után.

-  Gyere be!

A szoba kínos aprólékossággal elkészített mappákkal volt tele, az asztalt uralta a számítógép hatalmas monitora. Pep rosszallóan nézett a csupasz falakra.
-  Ha majd végeznek az átalakítással a Ciutatban, végre olyan irodám lesz, ahonnan gyönyörű a kilátás.
-  Tényleg elmegyünk innen? – kérdezte Xavi hitetlenkedve. Hallott erről pletykákat, de nem hitte el. A klub vezetése évtizedek óta megszokott helyen volt, és Pep még új volt, nem lehetett ideje megszilárdítani a pozícióját. De úgy látszik, mégis keresztülvitte az akaratát.

(Pep az érkezése után nagyon sok változást hozott a csapat mindennapjaiba. Ezek közül az egyik az volt, hogy a klub néhány évvel azelőtt épült edzőközpontjába (Ciutat Esportiva Joan Gamper) tette át az első csapat székhelyét. Egyrészt azért, hogy elzárja a játékosokat a külvilágtól, másrészt pedig azért, hogy a teljes futball szakág egy helyen élje mindennapjait.)

Ha az kell, hogy mindent irányítsunk a változás érdekében, akkor azt fogjuk tenni. Tudhatta volna, hogy nem kellene kételkednie.

Pep elmosolyodott.
-  Ez volt az egyik kikötésem, mielőtt megkezdtem a munkát, ahogy azt valószínűleg már te is tudod. Miért keresel?

Xavi leült az íróasztallal szemben, egy pillanatra úgy érezte magát, mint diák a tanára előtt. Szokatlan volt számára az érzés, mivel már a harminchoz közeledett.
-  Minden rendben?
-  Igen. Nincsenek kétségeim, ez működni fog. És te rendben vagy?

Tipikus Pep válasz. Mindig kérdéssel fejezi be a válaszait. És igaza van, hogy a fene egye meg!

-  Nem. Túl sokat játszok biztonsági passzokkal.

Pep megrázta a fejét.
-  Ha úgy érezném, hogy túl biztonsági a játékod, akkor szólnék neked. Szóval nincs semmi probléma. Az egész játék a te kezedben van. Te mindig tisztában vagy azzal, hogy mikor kinek mennyi szabadságot adhatsz. Érted?

Xavi mereven bólintott.
-  Próbálom megérteni.
-  Frank elég okos volt, hogy a játék irányítását kettőtök kezébe tette Decoval. Nos, Deco már nincs itt, már csak egyedül vagy. Andrés ott van melletted, Leo előtted, de most már csak te szabhatod meg a játékunkat.

Xavi elmosolyodott.
-  Tudod, néha tényleg megijesztesz.
-  Ezt bóknak veszem – felelte Pep nevetve.

„Xavi olyan játékos, akiben benne van a Barcelona DNS. Olyan, aki tudja, mi a jó futball, olyan, aki alázatos, és aki hűséges a klubhoz. Az első pillanattól kezdve, amikor megláttam őt a pályán, tudtam, hogy ő lesz az agy a Barça mögött hosszú évekig. Ő sokkal jobban játszik, mint én valaha is. Sokkal jobb, mint én a legjobb időszakomban” – Guardiola, 2008

(A fenti párbeszéd feltételezhetően egy másik, de valós eseményen alapul. A Numancia elleni vereség (0-1) és a Racing elleni döntetlen (1-1) után Iniesta volt az, aki a csapat megbízásából felkereste Guardiolát és négyszemközt az öltöző bizalmáról, a játékosok feltétlen támogatásáról biztosította őt.)

*

Xavi passzolt, a Barça játszott. Győztek.

A kupa és a bajnoki cím után jött Róma, ahol annyira jól játszottak, hogy saját magát kellett megcsipkednie, hogy elhiggye, ez nem álom. Egy olyan este volt ez, amikor körbenézett és azt látta, hogy Pep úgy vigyorog, mint egy kisfiú. És tudta, hogy ha tükörbe nézne, ugyanezt a kifejezést látná a saját arcán is. Mert kiérdemelte ezt a pillanatot. Mert majdnem tökéletesen játszott az egész világ szeme láttára. És mert győzött.

(2009. május 27. Bajnokok Ligája döntő: FCB - MU 2-0, Stadio Olimpico, Róma.)

A klub összehívta őket egy közös fotózásra, mielőtt nyári szünetre mentek volna.

-  Beszélhetnék veled?
-  Bármikor. Menjünk az irodámba.

Ahogy Pep remélte, új irodája kiváló kilátást adott az edzőpályára. Sokkal szebb volt, mint a rosszul megvilágított doboz a Camp Nouban. Padlótól a mennyezetig érő ablakai voltak, innen is láthatta az edzéseket, ha épp nem volt kedve a helyszínen megjelenni.
-  Nagyon szép.
-  Én is úgy gondolom. Itt bárki láthatja, hogy éppen veled beszélgetek, ahogy most is.

(Valójában a csapat már 2009. januárjában átköltözött a Ciutatba, kicsi az esélye, hogy Xavi egészen nyárig (majdnem fél évig) ne járt volna Pep irodájában egyszer sem.)

Pep szája vigyorra görbült.
-  Így nem találgatnak az emberek.

Hosszú ideje ez volt az első alkalom, hogy Xavi nem értette, mitől ilyen vicces ez.
-  Azt gondolod, hogy meg kellett volna szólalnom annak idején? Túl csendes voltam?

Pep gondolkodott egy pillanatig.
- Szerintem az óvatosságod hasznodra volt. Ha én akkor bölcsebb vagyok és hallgatok, sokkal kisebb bajba kerültem volna.

Ez az önkritika nevetésre ingerelte mindkettejüket.
-  Te az elveidre hallgattál. Ez nem lehet annyira rossz dolog.
-  Hallgathatunk az elveinkre úgy is, hogy nem kiabáljuk őket világgá – mondta Pep szelíden. – Cselekedj a magad módján. Ne kövess se engem, se senki mást.

Xavi bólintott.
-  Már évekkel ezelőtt felhagytam azzal, hogy a te életedet éljem. Túl fárasztó.

Pep mosolya kesernyés volt.
-  Én is csak ember vagyok, te is tudod.
-  Nem, ez nem igaz. Nem nekem és nem a többi culénak.

El mite – a becenév elmondott mindent. Még azok is, akik gúnyosan ejtették ki, kénytelenek voltak elismerni, hogy ez kétélű fegyver. Bármilyen felhanggal is használták, ők maguk is építették a mítoszt.

(El mite – katalán szó, jelentése: a mítosz, Pep beceneve még játékos korából. Félig tréfásan azt értették alatta, hogy olyan ember, aki túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. A 2009-es triplázás után ismét felkerült az El Pais címlapjára, „Pep, a szimbólum, Pep, a mítosz”-ként.)

-  Felesleges a múltról beszélni – szólt Pep halkan.
-  Néha igen.

Pep szimbólum volt, de ember is. És Xavi tudta, hogy tartozik neki.

– Sajnálok mindent, ami korábban történt.
-  A bocsánatkérés felesleges, ezért nem is fogadhatom el.

Felemelte a kezét, amikor Xavi szólni akart.
-  Tudod, néha arra gondolok, milyen jó lenne elmenni egy tengerparti házba, ahol a polcokon könyvek sorakoznak. Teljesen elvonulnék a világ elől, és ott élnék néhány évig. Talán tovább is.

Xavi elképzelte a képet. A házat, a tengert, a csendet. Aztán megpróbálta elképzelni ott Pepet.
-  Ez soha nem működne. Szükséged van az életre és a viharra, mint halnak a vízre.

Pep meglepetten felnevetett.
-  Hm, talán. Te is ilyen vagy, lehet, hogy igazad van.
- Szó se lehet róla. Ha egyszer abbahagyom, nem lesz senki, aki rávenne, hogy visszatérjek.
-  Mit akarsz? Otthon ülni? – kérdezte Pep ugratva. - Halálra unnád magad.

Peppel ellentétben, saját magát el tudta volna képzelni egy csendes házban, ahogy a kutyájával játszik, és csak szórakozásból követi a futballt. Hogy mennyi ideig lenne ez kedvére, azt nem tudta.
-  Az első hetekben talán tetszene, de aztán nem lennél boldog, hogy csak kívülről láthatod a Barçát - folytatta Pep.
-  Lehet, de még van időm játékosként is.

Xavi harminc éves volt, amikor ötszázötvenedik alkalommal magára öltötte a Barça mezét. Eddigre életének kétharmadát a Camp Nou árnyékában töltötte.

„Számomra a Barça mindenekfelett áll. Tegyük fel, hogy az Arsenalban, vagy a Bayern Münchenben játszanék. Folyamatosan az érdekelne: mi van a Barçával? Mi történik ott? Azt figyelném, kik játszanak, mit csinálnak, hogyan teszik a dolgukat… Imádom ezt a klubot, imádom! Úgy értem, nézd… Én mindig azt mondtam, hogy addig nem megyek el innen, amíg ki nem dobnak az utcára. Nem fogok elmenni soha!” – Xavi, Xavi550

Vége


comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása