Érdekes egy meccs volt a tegnapi, leginkább azért, mert láthattunk egy hibás Barçát (is) a pályán. Ahogy nekem átjött, az Osasuna sok tekintetben megpróbált úgy reagálni az ellenfélre, ahogy azt pont mi szoktuk. Magasra húzott védelmi vonal, rengeteg mozgás, ami a labda mozgását követi, aztán labdaszerzésből egy lehetőleg gyorsan lepörgetett támadásvezetés. (Nem tévedés, ez az idei Barça, a tötyörgés immár a múlté. Leszámítva persze azt, amikor a sokgólos vezetés birtokában a tötyörgés a védekezést szolgálja.)

A különbség annyi volt, hogy a támadásvezetést nem összjátékkal, sokkal inkább a középső támadó felé irányzott előreívelésekkel tervezték megoldani. A helyzet azonban rávilágított a Barça legnagyobb erényére is.

Érdekes egy meccs volt a tegnapi, leginkább azért, mert láthattunk egy hibás Barçát (is) a pályán. Ahogy nekem átjött, az Osasuna sok tekintetben megpróbált úgy reagálni az ellenfélre, ahogy azt pont mi szoktuk. Magasra húzott védelmi vonal, rengeteg mozgás, ami a labda mozgását követi, aztán labdaszerzésből egy lehetőleg gyorsan lepörgetett támadásvezetés. (Nem tévedés, ez az idei Barça, a tötyörgés immár a múlté. Leszámítva persze azt, amikor a sokgólos vezetés birtokában a tötyörgés a védekezést szolgálja.)

A különbség annyi volt, hogy a támadásvezetést nem összjátékkal, sokkal inkább a középső támadó felé irányzott előreívelésekkel tervezték megoldani. A helyzet azonban rávilágított a Barça legnagyobb erényére is.

Ha feltolod a csapatot a pályán, értelemszerűen sokkal kisebb terület marad előtted, ennek átjátszásához pedig elengedhetetlen az a fejbeni és játékbani gyorsaság, ami éppen a Barça egyik erénye. Sok meccsen láthatunk olyat (főleg tökig visszaállt ellenfelekkel szemben), hogy a kezdeményezést ily módon ajándékba kapó csapat egyszerűen nem tud mit kezdeni az előnyével.

A meccs képe ekkor válik borzalmassá, mert a tanácstalan gurigázásból képtelen mással próbálkozni a támadó csapat, mint céltalan és találomra előredobált ívelgetésekkel. A véleményem akkor lesz a legnyilvánvalóbb, ha megnézzük az első gól eseményeit. Fut egy Barça támadás, az Osasuna kapusához kerül a labda, aki megpróbálja kapásból laposan megjátszani azt, nem pedig elrúgni a Holdba. Az eredmény: odaadja Xavinak, aki nem átall azonnal gólpasszt adni belőle Messinek. Annyit azért az Osasuna védelmére érdemes idetenni, hogy ők nagyon is próbáltak élni a lehetőséggel (a góljuk konkrétan nagyon szép és gyors összjáték eredménye lett), a kiállítás azonban alapjaiban felforgatta az elképzeléseiket. Abban a pillanatban vége is lett a meccsnek, pedig nem kizárt, hogy egész másképp alakulhattak volna az események.

Egyéni értékelő:

Valdés – három alkalommal volt szükséges némi hoppmariska kíséretében felnyúlnia egy-egy kényelmesen aláhulló labdáért, egyszer pedig észnél kellett lennie, nehogy beessen mögötte a kapuba – 6

Alvés – szokatlan volt, hogy az első félórában szinte nem is ért labdába, de azután alaposan bepótolta a mulasztását. Nem tudom, kinek az ötlete volt eltűntetni előle a támadót néhány meccsel ezelőtt óta, de biztosan állíthatom, hogy működik a változtatás. Gyanítom, hogy a legnagyobb kérdés az volt a taktikai stáb számára, hogy lesz képes egymagában levédekezni a saját maga mögött hagyott irdatlan területeket, de egyelőre működni látszik, legalábbis nagy bajunk még nem lett belőle. Nyolc nap alatt adott négy gólpasszt, míg eddig az egész szezonban egyet! - 8

Puyol – a meccs pillanata az a jelenetsor volt, amikor egy szöglet utáni kavarodásban fennragadt, majd egy beívelést megpróbált kapura juttatni egy kicsavart karaterúgás kíséretében. Ezután a földre került, majd dühösen rá is csapott (kétgólos vezetésnél, emberelőnyben!), felpattant és sprintben elindult vissza a labdáért, ami eddigre már az ellenfélnél volt. Hátul nem állították különösebb kihívás elé, néhány támadás levédekezése jutott neki, valamint egy szokatlan, de szép csel utolsó emberként. Viszont a legkellemesebb meglepetés az volt, hogy a meccs elején adott egy zseniális „gólpasszt” Thiagonak! Nagyon bírom azokat a pillanatait, amikor megunja a szépelkedést és előrebikáz egy egészségeset a labdába. Kell néha ebben a formában is felszabadítani a csapatot a nyomás alól, ő pedig pontosan tudja, mikor lesz ez hasznunkra. Évek óta jellemző, hogy vele a pályán nyerjük a Madrid elleni meccseinket, szerdán mindenképpen a kezdőben akarom látni! – 7

Mascherano – Puyollal ellentétben nála már nagyon is észrevettem védekezésre utaló jeleket, ez pedig nyilván azért volt, mert a csapat bal oldala kapta a támadásokat, persze már amíg. Legalább két pontos belépővel jelezte, hogy a pályán van, ebből az egyik az első percekben létfontosságú is volt. Nagyon kellenek is a magabiztos emberek hátul, hiába csapatszintű a védekezés, errefelé gyakran előfordul, hogy 1-1-ben kell betonbiztosan játszani – 7

Adriano – idei meglepetésemberünk nem hagyott fel jó szokásával és újabbal gazdagította az emlékezetes meccsei számát. Kapta is a feladatokat szép számmal, főleg a legkritikusabb első húsz percben. Dicséretére válik, hogy Villával közösen szinte hiba nélkül oldották meg az oldaluk levédekezését. A kapott gól persze éppen onnan jött, de többszöri visszanézés után biztosan állíthatom, hogy inkább volt az Osasuna érdeme, mint a Barça (vagy konkrétan az ő) hibája. Nem is igazán érdemel sok szót, ez benne van minden meccsben, főleg egy olyanban, ahol aztán később legyaluljuk az ellenfelet. Fogalmam nincs, mi történt vele idén (talán a váratlan és belőle a legjobb reakciót kihozó vetélytárs Alba személyében?), de az biztos, hogy tegnap is nagyon jó volt támadásban, neki is komoly szerepe volt abban, hogy könnyedén elbírtuk Iniesta hiányát. Már mindenképpen a szezon egyik legnagyobbat javuló játékosa, idén végre kijön belőle mindaz a vállalkozószellem, amit éveken keresztül hiányoltunk - 7

Busquets – az a legfurcsább benne, hogy tulajdonképpen borzalmasan groteszk mozdulatokkal képes végrehajtani bámulatos cseleket. Hiszem, hogy maximálisan demoralizáló az ellenfelek számára, hogy éppen egy ilyen kényes poszton szereplő játékos alázza őket ilyenekkel, de egyben bizonyíték is arra, hogy fejben nagyon ott van. (Más kérdés, hogy éppen ezekben a megoldásokban rejlő hibák tudják azt az érzést közvetíteni, hogy flegmaságra hajlamos olykor.) Nagyon rendben volt tegnap is, ráadásul pont a kritikus első cirka húsz percben bizonyított, amikor a leginkább észnél kellett lenni. Azt már nem tudom, hogy keveredett legalább egyszer oda, de majdnem sikerült gólpasszt adnia az ellen tizenhatosán belül - 8

Thiago – az első percekben kapott egy zseniális Puyol labdát és két ember között sikerült átvennie olyan szűken, hogy máris gólhelyzetbe került. Az első pillanatban meg is lepődtem, mert azt hittem, Pedro az, de aztán kiderült, hogy mégsem. Nagyon jó a fickó támadásban, jó hír, hogy most már biztosan számíthatunk arra, nem esik kétségbe, ha a kapu elé kerül. Továbbra se érzem viszont azt, hogy igazán jól érezné magát a posztján. Persze pontos a labdajáratásban, persze vannak jó meglátásai és néha nagyon ügyes labdákat kínál előre. Úgyszintén nem esik zavarba, ha egy váratlan csellel kell megoldani a szituációt, de védekezésben nem érzem igazán magabiztosnak. Lehet, hogy ez csak egy csalóka gondolat, de él bennem a gyanú, hogy igazából Iniesta helyén lenne a legjobb, na persze csak ezért felesleges lenne megbontani a jól bevált rendszert. Meglepőek voltak az eladott labdái és ez azért is furcsa, mert a második félidőben is képes volt elrontani tök egyszerű szituációkat. Számomra ezek azt jelzik, hogy van még mit lecsiszolni a brazilos lazaságából, kell még idő fegyelmezettebbé, koncentráltabbá formálni őt - 7

Xavi – az Osasuna megtette nekünk azt a szívességet, hogy – ha már félig Barçát játszottak – bődületes eltolódásokat produkáltak, tálcán kínálva valamelyik oldalt egy támadásvezetésre. Ez éppen az a helyzet, ami nagyon fekszik a játékának, nem is vacakolt sokat, dobálta előre a jobbnál jobb félmagas íveléseket. Nagyon tetszett, hogy visszatért ez a játékelem korábbról (ld. később Cesc is), mert ha képes a csapat pontosan megcsinálni (márpedig képes), ér annyit, mind kicsiben átjátszani az ellenfeleket. Na persze ehhez kell(ett) az is, hogy valaki folyamatosan mutassa magát, ezen a meccsen folyamatosan meg is voltak a beinduló emberek, akár konkrét gólszerzési céllal, akár előkészítési szándékkal – 8

Messi – nem fogom tudni megmondani, mennyire „piszkálta fel” CR mesterhármasa, de tény, hogy talán a megszokottnál is agresszívebben tört a kapu felé, nem is véletlen a négy gól. Voltak pillanatok, amikor esetleg(!) választhatott volna jobb megoldást (passz társnak), de ezek később így is bőven megvoltak. Főleg a második félidőben engedte át ebben az értelemben a terepet másoknak, nem rajta múlt, hogy végül nem lett nagyobb arányú a győzelem. Ahogy a többiek, emberelőnyben már ő is nagyon élt támadásban, a gólok száma is jelzi, hogy végül jutalomjáték lett számára ez a meccs - 9

Villa – egész meccsen nem tűnt fel Iniesta hiánya és ez elsősorban az ő érdeme, mert kiválóan hozta a posztját. Na persze ehhez az se ártott, hogy meggyőzően nyertünk, nyilván lettek volna ötletek cserékre, ha sehogy nem akart volna működni a csapat. Lehet, hogy kellett volna, de eddig észre se vettem, milyen jó előkészítésben, de legalábbis meglepett az, hogy mennyire érti és érzi a Barça játékát. Számtalan jó kiugratási kísérlet, pillanatok alatt meghozott jó döntések és (majdnem mindig) pontos végrehajtások – ez lenne a lényeg, benne pedig van annyi minőség, hogy mindezt képes legyen valóra váltani a pályán is. A legszebb pillanat a Messinek mellel letett „gólpassza” volt, de védekezésben is kiválóan összedolgozott Adrianoval, nagyon kár, hogy a gól végül nem jött össze neki. Persze ami késik, nem múlik - 8

Pedro – ki ez az ember, és mit csinált a rosszul megérdemelt Pedronkkal? Már önmagában a góljai is figyelemre méltók, de ennél is meglepőbb az, hogy mezőnyben vállalkozik egyéni megmozdulásokra, amiket elég jó százalékkal sikeresen meg is old. Olyan, mintha egy csapásra felszabadult volna, látszik rajta, hogy élvezi is a játékot, és nem csupán görcsös akarattal próbál megfelelni az elvárásoknak. A küzdőszellem változatlanul meg van benne, mert nagyon sokat melózik a pályán, de újabban ez az akarat nem korlátozódik a védekezésre, hanem csíp-rúg-harap és megy a labdák után konkrét gólszerzési célzattal. Alig pár hete akartam, hogy a második vonal bizonyítson, terhet vegyen le az évben eddig csillogó játékosoktól és íme, máris megkaptam. Tetszik - 8

Cesc – szerintem marhára élvezte ezt a majdnem félórát és ezt azért (is) gondolom, mert amikor beadták egy rövid időre az arcát közelibe, mintha egy szemtelen félvigyort véltem volna felfedezni rajta valamelyik látnoki módon előreívelt labdája után. De legalábbis kiolvasni véltem a szemeiből a „láttad ezt, koma?” összekacsintást valakivel. Ha nem lett volna előtte Xavi még élesben ilyen brutális, azt mondanám, megdöntötte az egységnyi játékidőre jutó gyilkos passz előredobálás világrekordját. Így csak azt gondolom, hogy Alba mellett a szezon legnagyobb ajándéka nekünk az, hogy Tito a képességeinek legmegfelelőbb pozíciót és területet tudta/tudja megadni neki a csapaton belül.

Sánchez – meg lehet próbálni engedékenyen legyinteni erre a kilátástalan önbizalomhiányra (mert szerintem egy támadó esetében ez a szerencsétlenkedés annak a jele), de egyáltalán nem tartanánk viccesnek, ha közben meccsek mennének el rajta. A Barcelona professzionális futballklub, nem pedig jótékonysági intézmény. És ez még akkor is igaz, ha jó közösségi szellem uralkodik a csapatban, ezért minden támogatást megkap az, aki átmeneti(nél egy pöttyet hosszabb) problémákkal küszködik. Higgye el nekem mindenki, hogy ha nem szaladna ennyire a szekér, se mi szurkolók, se a csapattársak nem lennének ennyire elnézők a hibák ilyen tömegével szemben. A tegnapi meccs után fordult meg a fejemben az a gondolat, hogy lehet, szerencsésebb lenne felhagyni ezzel a túlzott udvariaskodással vele szemben. Nem kizárt, hogy most már inkább egy határozott ultimátumra lenne szüksége, mert az lenne, ami végre kibillentené ebből a helyzetből. Abból próbáltam kiindulni, hogy munkahelyen se árt néhány jól irányzott kemény szó, ha már a biztatgatás sehogy nem visz előrébb, és ezt akkor is tartom, ha én kaptam, és nem én adtam őket. Egyszóval tapasztalatból tudom, hogy működik a dolgok ilyenformán való megoldása (is). Az semmiképpen nem normális helyzet, ha egy ilyen kiváló (tudom, hogy az, láttam már korábban) támadónál arra kapom fel a fejem, hogy sikerült két emberen ügyesen átjátszania magát. Ennek természetesnek kellene lennie, egyebekről nem is beszélve.

Song – egyszer labdát vesztett, de utána is ment, egyszer pedig dobott egy alig hosszúra sikerült kiugratást, asszem’ éppen Sáncheznek.

Jordi Roura – nem szokásom az edzőket külön megemlíteni, de ezúttal okot látok rá. Lehet, hogy csak én vagyok ezzel így, de Pep karizmatikus személye után, már Tito is első ránézésre egy jellegtelen embernek tűnt, természetes, ha Roura esetében ezt még inkább így gondolom. Azonban a tegnap este olykor bevágott képek bebizonyították számomra, hogy ez távolról nem így van. Együtt élt a játékkal a vonal mellett, majdnem végig irányított, utasított, nagyon rendben volt a fickó. Jó tudni, hogy továbbra is áll megfellebbezhetetlen akarat a csapat felett, garancia a jó folytatásra, ha a közvetlen vezetés a kezében tartja az eseményeket.