Tot El Camp

Füstbe ment

2013. február 19. - vigvik

Végre a csapat hivatalosan is azt kommunikálja, hogy a BL-re koncentrál, úgyhogy mi is megkezdhetjük a felkészülést a Milan ellen. Ha valaki figyelmesen megnézte a johneagle ellen csatába küldött all-star csapatom, akkor eddig is lehettek arról sejtései, hogy igazából kedvelem Stendhal elfajzott fiait, így gondoltam olyan témát választok, ami mindkét érintett együttest pozitív színben tűnteti fel, ami igencsak leszűkítette a kört. Leginkább egy mindkét helyen sikeres és elismert játékosban gondolkodtam, de hiába volt igen nagy mozgás a két csapat között az utóbbi időben (különösen a Milan vett tőlünk előszeretettel jóárasított használt holmit), sokáig nem nagyon akadt igazán fasza jelöltem. Aztán egyszer csak előbukkant a füstből Ő.

Végre a csapat hivatalosan is azt kommunikálja, hogy a BL-re koncentrál, úgyhogy mi is megkezdhetjük a felkészülést a Milan ellen. Ha valaki figyelmesen megnézte a johneagle ellen csatába küldött all-star csapatom, akkor eddig is lehettek arról sejtései, hogy igazából kedvelem Stendhal elfajzott fiait, így gondoltam olyan témát választok, ami mindkét érintett együttest pozitív színben tűnteti fel, ami igencsak leszűkítette a kört. Leginkább egy mindkét helyen sikeres és elismert játékosban gondolkodtam, de hiába volt igen nagy mozgás a két csapat között az utóbbi időben (különösen a Milan vett tőlünk előszeretettel jóárasított használt holmit), sokáig nem nagyon akadt igazán fasza jelöltem. Aztán egyszer csak előbukkant a füstből Ő.

Érdekes, mert az első gondolatom, amikor ezen poszt megírása mellett döntöttem, az volt, hogy tiszta vicc, de nosztalgiával gondolok azokra az évekre, amikor még rendszeres időnként kikaptunk. Persze ez a dolgok egyszerű félremagyarázása. Hasonlóan emócionális emlékek rohannak meg a garázsból kialakított albérleti szobát felidézve, ahol fűtés ugyan nem nagyon volt, viszont legalább ha kiteregettünk, akkor nem lehetett normálisan aludni az ágyra lógó cuccoktól. Szóval nyilván nem az utolsó pillanatban benyalt bajnokik, meg a három gólos előnyről elbukott visszavágók hiányoznak, hanem csupa jó dolgok: érzések, megszokások - meg persze az emberek, a gesztusok, a kispadról felhangzó harsány fütty...

Magam is meglepődtem mennyi szállal kötődött a Barcelonához már játékosévei alatt is. Talán a legérdekesebb a posztok között bejárt evolúciója volt, hiszen csak Sacchi Grande Milanjában került a szűrő szerepkörbe, az 1988-as EB-t még Ronald Koeman oldalán, a védelem közepén játszva nyerte meg. Ez a legendás siker egyébként közvetlenül azután történt, hogy a nem sokkal később Barcelonába dobbantó Cruyff kitette az Ajaxtól, miután iszonyatosan összebalhéztak. Igen, az a Cruyff, aki később beajánlotta edzőnek a Barcelonához, és az egyik tanácsadója volt (még ha nem is hivatalosan).

Visszatérve még egy röpke gondolat erejéig arra, hogy pályafutását Guardioláéval azonos poszton fejezte be -s nyugodtan felsorolhatjuk itt még Vicente del Bosquet is, de röhögni fogtok, Tito Vilanova is középső középpályás volt (azt masszív guglizással sem sikerült teljes biztonsággal kideríteni, hogy védekezőbb vagy támadóbb felfogású). Bastila posztjának kvintesszenciája - miszerint Busquets játéka színtiszta következetesség - kapcsán fogalmazódott meg bennem a kérdés: vajon a pivotként összeszedett tapasztalat vagy a genetikailag bekódolt taktikai zseni a fontosabb? Melyik teszi az igazán jó Barca-edzőt? Sokáig úgy gondoltam, hogy ez egyfajta adottság, aminek kiteljesdéséhez kell némi játékosi tapasztalat. De ennyire szoros kapcsolat láttán felmerül a gyanú, hogy lehet a védekező középpályás pozícióban is valami... Az viszont nyilvánvaló, hogy egy jó edzőnek nem pusztán szakmai kihívásoknak kell megfelelni.

Szüksége van egyfajta nyertes mentalitásra is. Teljességgel megfoghatatlan dolog, ez pontosan mit is jelent, de tény, vannak roppant tehetséges emberek, akik természetükből fakadóan lesznek örök másodikok. Emberünkben azonban ez az X-faktor bizonyosan megvolt. Bőséggel. Aki 33 évesen az utolsó tétmeccsén a harmadik BL (ill. BEK) trófeáját nyeri, az nem csak győzni tud, hanem annál sokkal többet. Tud megálljt is parancsolni magának, sőt, végtelenül szerény és alázatos is. Egy bölcs ember.

Végül kell az adottság - s talán ez a legfontosabb-, hogy mindezt a szakmai és mentális tudást képes legyen átragasztani a környezetére, és kőkeményen követeljen - de mindeközben ember is maradjon. Ez utóbbi nem lehet probléma valakinek, aki szövetségi kapitényként lényegében nyilvánosan sírta el magát, miután az olaszok egy egészen valószínűtlen meccsen elütötték csapatát a hazai rendezésű Európa Bajnokság döntőjétől. Sőt, a Camp Noutól is könnyek között (vereséggel) búcsúzott el - némileg talán méltatlanul.

 

Vajon a zajos sikerek után mi vezetett idáig? Hogy ment füstbe az összes tervünk pillanatok alatt? Már akkoriban is sejtettük az okokat, amikor a sajtó azon kérdésére, hogy akkor Ronaldinho jár-e edzésekre egy kevéssé karakán "ma nem" volt a válasz. Azóta már sokkal pontosabban tudjuk, a fekete bárányokat emlegető Edmílson igazat szólt, s az öltöző valóban sokkal inkább hasonlított egy elit koktélbárra, mint professzionális sportegyesületre. A kőkemény követelés és az emberségesség vékony határmesgyéjén nem tudott már tovább egyensúlyozni, elbénázta, tönkretette, pedig ott voltak a kezében az eszközök - haragudhatunk is rá ezért.

Én csak azt tudom, hogy ez szerintem így nagyon jó volt.  Fogalmam sincs, hogy ha már 2003-ban találunk egy pre-Guardiolát, akkor is így alakult volna-e a klub legutóbbi tíz éve - és őszintén szólva nem is akarom megtudni, ennél sokkal jobb aligha lehetett volna. Minden idők legbölcsebb embere -legalábbis azok közül, akikhez volt szerencsém-, Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore (megy fejből) konkrétan meghalt, mielőtt kiderülhetett volna igazi zsenije. Az utólagos történések messzemenőkig őt igazolták, noha már nem ő mozgatta valójában a szálakat. Persze nem valószínű, hogy emberünk tudatosan hagyta kifolyni keze közül a dolgokat, s szándékosan tette villámgyorsan tönkre három év kemény munkáját, de egy dolog biztos: a csapat mostani gerince az ő kezei alatt tanult meg nyerni, majd tapasztalta meg a vereség keserű ízét is (néhányan nem először). S ha nem is ő vezette ki ezeket az embereket a gödörből, az biztos, hogy a nehéz időszakban jó példát mutatott nekik emberségből és méltóságból. Mindegy emiatt mit gondolnak rólunk, ez igenis nagyon fontos, hogy a klub első embere olyan valaki legyen, akire fel lehet nézni, s akire akkor is büszkék lehetünk, ha éppen nem jól mennek a dolgaink.

Ő pusztán követte a saját útját, s törvényszerűen, önmagából fakadóan bukott bele az egészbe. S én is hiszek abban, hogy az esményeknek van dinamikája, léteznek ok okozati összefüggések hosszú távon is, és igenis volt neki köze ahhoz, ami az utóbbi öt évben történt. Ha ezt is hozzáadjuk az általa kivívott sikerekhez, akkor nem marad más hátra, mint integetni neki, ahogy beleveszik a múlt egyre sűrűbb, de egyúttal egyre édesebb illatú füstjébe, s elmormolni az orrunk alatt: köszönjük, Frank Rijkaard.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása