... i Azvedo. Bár korábban csak keveseket foglalkoztatott közülünk, amióta tudjuk, hogy Neymar itt lesz a következő x szezonban, értelemszerűen érdekel minket, vajon ki is ez a közismert, mégis tökismeretlen figura? Szerencsénkre alig tudhattuk meg a hírt, hogy jön, a Konföderációs Kupán máris lehetőségünk nyílt öt teljes meccsen keresztül lefigyelni őt.
Mivel nem fogadjuk el bizonyítékként a jutubválogatásokat se pro, se kontra, illetve nem hiszünk az ilyenkor jellemzően dobált felszínes véleményekben („Európában még nem bizonyított…” „az európai védők majd kettéttörik a pályán…”), vettük a fáradságot, hogy alaposan megnézzük, mit tesz a pályán, majd mindezen meglátásokat posztba is öntöttük. Hajtás után minden, amit Neymarból/ban látni véltünk a Konföderációs Kupán, mindez pedig szigorúan Barça szemüvegen keresztül.
Kezdjük a leghamarabb felfedezhető vonásával, a gyorsaságával. Ez leginkább labda nélkül értendő, ebben a formában máris lenyűgöző és döbbenetes jelzőkkel illethető. (Legszélsőségesebb példaként láttam olyat, amikor egy kontránál sikerült vagy húsz métert vernie az összes csapattársára.)
Labdával együtt se a rosszabbak közül való a sebessége, azonban kevésbé minősül különlegesnek, ha Messi a viszonyítási alap. Ugyanakkor ha már Messi viszonyítási alap: Neymarban is megvan ugyanaz a döbbenetes indulósebesség, amivel rágyorsít az ellenfelekre labdával. Gyanítom, hogy a pályán ez lehet az egyik leghasznosabb - ellenoldalról nézve pedig a legkellemetlenebb - fizikai adottsága. Ha már hasonlítgatásról van szó, a következő menüpont a labdafedezése lesz, ami magabiztos, azonban kevésbé szép. Már persze akkor, ha általánosságban Xavi, támadásban pedig Iniesta az "elvárt alapszintünk". (Ha a nevek említése igazságtalannak is tűnik, Neymar vételára, hírneve és jövője szempontjából ezek a személyek mérvadók, illetve valószínűleg ő is tisztában van azzal, hogy leggyakrabban ezek a nevek kerülnek majd szóba a megítélésekor.)
A Barçában komoly kihívás lesz számára, hogy mennyire akar részt venni a csapat játékában, vagy másként fogalmazva a labda nélküli mozgás különösen fontos elvárás lesz vele szemben. Nos, a látottak alapján jelenthetem: ebből a szempontból nagyon rendben van a fickó, a Konföderációs Kupa alatt ugyanis szinte folyamatosan igyekezett üres passzsávokba mozogni. Nála szó nincs arról, hogy az a kényelmesen lődörgő típus lenne, aki alig veszi a fáradságot megjátszható helyzetbe hozni magát, majd egy játékból abszolút kizárt helyzetben is számonkéri a többieken, miért nem adták neki a labdát. 
Vonal mellett és középen is használható játékos. A támadósorban és a támadók mögött is. Jól ad be és képes ugyanolyan kreatív passzokra, átemelésekre, okosan belőtt támadópasszokra, mint Xavi, Cesc, vagy éppen Iniesta.
Valószínűleg többen szerették volna ezt látni, de egy pillanatig nem igaz, hogy önző lenne, vagy öncélú trükközgetésekkel rontaná csapata játékát és/vagy a morálját. Többször is láttam lövőhelyzetben inkább továbbpasszolni a labdát, de valószínűleg tudatos gólpasszt egyet se adott volna, ha az egyetlen szándéka önmaga dicsőségét hajkurászni a pályán.
Nagyon harcosan és direkten (pláne első szándékból!) tör a kapu felé, nekünk meg Samu óta nincs ilyen karakterű támadónk Messin kívül. A lövéseit rendszerint a sarkokra helyezi, ami értelemszerűnek tűnik, ugyanakkor világszerte ismert támadóktól is láttunk már olyan meccset, amelyeken mintha feltett szándékuk lett volna kizárólag kapusba lődözni az összes lehetőségüket. Mindkét lábbal nagyon jól lő, valószínűleg mindenki tudja, hogy két gólját is a rosszabbik lábával szúrta rá. Barçás szemmel nézve a legjobb az benne, hogy habozás nélkül elvállalja a befejezéseket, amikor a legminimálisabb lehetőséget is meglátja a gólszerzésre. Ezzel együtt a csapatvezetés feladata is nyilvánvaló(nak tűnik): eszébe ne jusson senkinek kiölni belőle ezt a tulajdonságot!
Védekezni visszalép, azonban ezt „jó támadó módjára” teszi, magyarán kevésbé hatékony a konkrét labdaszerzésekben, azonban a szándék az ellenfél zavarására megvan benne. Láttam tőle olyan pillanatot (többet is), amikor nem volt rest saját elvesztett labdája után indulni, szintén láttam többször letámadó célzattal ellenfél játékost (akár a kapust!) zavarni.
Bár a védekezés feltehetően érdekes szempont lesz nálunk, azt gondolom, ebben a csapatban/csapatszerkezetben vétek lenne a támadójátékát feláldozni ennek kedvéért. Ha már a Barça így is-úgy is részben szakítani kíván a Pep-féle tökigletámadós irányvonallal, ne akarjuk őt keretek közé szorítani (=visszafogni), főleg akkor, ha a keret egyébként is tele van olyan sokoldalú játékosokkal, akik képesek megoldani a védőfeladatokat is mögötte. Ráadásul a többiek minderre úgy képesek, hogy nem csorbul a csapat támadópotenciálja, vagy kizárólag a kettős feladatkör miatt nem szorulnak háttérbe a támadó középpályásaink. Pillanatnyilag nem hiszem, hogy feltétlenül helyes lenne őt "kinyírni" azzal, hogy meccsről-meccsre megtörjük, elbizonytalanítjuk és idővel egyre inkább kiöljük a lendületét (=a támadószellemiségét) az esetlegesen túl merev (általa pedig túlvállalt) taktikai fegyelemmel.
Bátran cselez a támadóharmadban, ez a jelenlegi keretünket nézve mindenképpen ritkaság pozitívum. Ezzel együtt is hajlamos túl sokáig cipelni a labdát, és azt végül elveszteni. Mindez szerintem azért nem (lesz) feltétlenül probléma, mert egy támadótól elfogadható szemlélet, másrészt egy klubcsapat összeszokottabb egy válogatottnál, a csapatszintű mozgások kivédhetik, hogy kényszerből kelljen túl sokat simogatni a labdát adott szituációban. De mondhatom úgy is, hogy a brazil válogatottban töredékét nem kapta meg annak a támogatásnak, amivel majd a Barçában garantáltan számolhat. A cseleivel kapcsolatban azt érdemes kiemelni, hogy a széles repertoár (egyszerű rágyorsítástól a testcseleken át az esernyőig) kiszámíthatatlanná és váratlanná teszi őt.
Ez a váratlanságfaktor egyben azt is jelenti, hogy könnyedén leköt három-négy embert az ellenfél csapatából, számunkra ez máris erős pozitívum, mert a jelenlegi keretből ezt "csak" Messiről és Iniestáról mondhatjuk el. A jövőképünk meglehetősen pozitív, ha elképzeljük, hogy – mondjuk – a baloldalon egy Iniesta-Neymar-Alba hármas, vagy éppen egy Iniesta-Neymar-Cesc hármas milyen irtózatos nyomást lehet képes bármelyik védelemre helyezni. (És akkor még középen érkezik Messi, illetve valahol elől esetleg Sánchez/Villa szítja a kedélyeket, végső esetben pedig Pedro és/vagy Alves a jobb oldalon vár a lehetőségre, hogy begyalogoljon a végletekig eltolódott ellenfél védelme mögé.) Csak feltételezni tudom (de azt nagyon), nem csak a hírneve generálta, hogy az ellenfelek mindenáron akarták megállítani, hanem testközelből is hamar rá kell jönnie minden védőnek: életveszélyes.
A Konföderációs Kupán látottak alapján korántsem fogják őt eltiporni az európai védők. Először is a Barçában a fizikai jellemzők eleve nem mindent felülíró kritériumok, másodszor meg alapvetően elég jól tűri, hogy rendszerint először felrúgják, és csak azután nézik a labdát az ellenfelek. Az alapvetően kitétel annyiban indokolt, hogy nála is elszakad a cérna, ha (és akinek) úgy tetszik, képes átmenni primadonnába. A fizikai jellemzőivel kapcsolatban Pruna doktor annyit közölt eddig, hogy a stáb számára még nem egyértelmű az ideális kondíciója, "első ránézésre" egy, legfeljebb két-három kiló pluszt tud elképzelni, amire várhatóan szüksége lehet az alkalmazkodáshoz. 
Mivel korábban egyáltalán nem követtem a pályafutását, a sajtóból derült ki számomra, hogy ezidáig Neymar korántsem volt az a kiforrott vezéregyéniség, mint amilyennek a Konföderációs Kupán bizonyult. Ezen az öt meccsen folyamatosan irányította, biztatta a társait, őszintén meglepett, hogy fenntartások nélkül elfogadták őt ebben a szerepben az idősebb játékosok (is).
Ha Cruyff aggódik is a két dudás effektus miatt, én azt gondolom, jelenleg nagyon is szüksége van a Barçának egy ilyen karakterre. Egy olyan karakterre, aki képes gúnyos mimikával elküldeni az uruguayi Gonzálezt azért, mert beszólt neki valamit, miközben szöglethez készülődött. Ettől valószínűleg kevésbé leszünk „meszkeunklub”, de gyaníthatóan képesek leszünk (elsősorban szellemi) támadópotenciált felmutatni a pályán az esetleges bizonytalan tökölődés helyett. És még az se kizárt, hogy a komolyabb ellenfelekkel szemben is.
Neymar technikailag legalább korrekt minősítést érdemel, más kérdés, hogy majd csak itt derül ki számunkra, vajon a Barçában megszokott erőből lőtt átadásokkal is képes lesz-e megbirkózni? Nyilván képes alapvetően pontosan továbbítani a labdát, hisz mégse Magyarországon tanulta a szakmát azonban jelenleg még hiányzik belőle a szándék, hogy meg is könnyítse a csapattárs(ai) dolgát. Nem a „cruyffi technika” szellemében játszik, azaz többször előfordul, hogy a társa kénytelen megtörni a mozdulatsorát a labdakezelés kiigazítása miatt. Illetve több esetben is előfordult, hogy ilyen apró pontatlanságok miatt akadt el, vagy állt meg egy-egy támadás a válogatottban. Az utóbbi évek új érkezőinek tapasztalata alapján várhatóan ebben építi fel majd a Barça a legerősebb szemléletváltást a játékában. Játékosa válogatja, én úgy vettem észre, hogy általában fél év után, de az első szezon végére biztosan minden új játékosunk képes volt alkalmazkodni ehhez a felfogáshoz, így azzal is a csapat erősségévé válni, hogy a játék sebességét fenntartani képes legyen, de legalábbis ne lógjon ki durván lefelé a társaságból. 
Az összkép? Ha meg tudjuk állni, hogy túlzottan „elbarszásítsuk” Neymart és hajlandók leszünk a csapat játékát hozzá is igazítani (nem pedig kizárólag Messihez), akkor mindenképpen ígéretes lehetőségek rejlenek benne. Ha képesek leszünk nem csak abban a formában megtalálni a helyét a pályán, hogy egy baloldali támadóra úgyis szükségünk volt, de úgy is, hogy igazodik hozzá a csapat, akkor máris jelentős erősítésnek tűnik a srác. Ha valahogy sikerül megtalálni a módját annak, hogy egészséges egyensúlyt alakítsunk ki a klub játékfilozófiája és az új érkező egyénisége között, akkor minden esélyünk megvan egy alaposan felfrissülő támadójátékra és ebből eredően az előző szezonnál jobb összképre. (Az összkép alatt nem az eredményességre, hanem a mutatott játékra gondolok!) De ha „csak” annyiban megváltozik általa a csapat, hogy a végeredményektől függetlenül megszűnnek a kilátástalanul fásult és tanácstalan meccseink, akkor máris pozitívum az érkezése. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a sráccal lehetőséget kaptunk az előző szezon hibáinak kijavítására, szélesebb értelemben véve arra, hogy megfordíthassuk az utóbbi évek - bizonyos szempontból lefelé tartó, bizonyos szempontból pedig zsákutcának tűnő - tendenciáját. A kérdés, egyben az egyetlen kétely pillanatnyilag (bennem) az, hogyan tudunk/akarunk/fogunk sáfárkodni vele?
