Tot El Camp

Beharang helyett

2013. augusztus 17. - johneagle001

A poszt alapesetben beharang lenne, azonban annyi minden történt a nyáron, mi meg annyira nem foglalkoztunk vele, hogy van sok minden egyébről írni való bőven. Gyanítom, mindenki tudja, hogy vasárnap megkezdődik a szezon, azt is, hogy a Levante ellen kezdjük a bajnoki sorozatot, jövő héten pedig máris a heti kétmeccses terhelést a spanyol szuperkupa okán.

Szokásunk szerint tiszteljük az ellenfelet, értelemszerűen nem írunk le senkit előre, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy hazai pályán erősen a Barça mellett szólnak az esélyek. Nem fogunk meglepődni azon, ha az első forduló három pontja itt landol, de a szezon esélyeiről – meg még sok minden másról is – bővebben a hajtás után.

A poszt alapesetben beharang lenne, azonban annyi minden történt a nyáron, mi meg annyira nem foglalkoztunk vele, hogy van sok minden egyébről írni való bőven. Gyanítom, mindenki tudja, hogy vasárnap megkezdődik a szezon, azt is, hogy a Levante ellen kezdjük a bajnoki sorozatot, jövő héten pedig máris a heti kétmeccses terhelést a spanyol szuperkupa okán.

Szokásunk szerint tiszteljük az ellenfelet, értelemszerűen nem írunk le senkit előre, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy hazai pályán erősen a Barça mellett szólnak az esélyek. Nem fogunk meglepődni azon, ha az első forduló három pontja itt landol, de a szezon esélyeiről – meg még sok minden másról is – bővebben a hajtás után.

Új edzőnk van

Előrekerült a sorban, hisz a nyár legjelentősebb eseménye valószínűleg ez. Nem is kérdés, hogy minden együttérzésünk, reményünk és kívánságunk a gyógyulásra Titoé, ugyanakkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy az ő döntése volt a távozás (már az előző szezon végén felajánlotta a lemondását), egyben az áhított állandóságot hozhatja a csapat életébe az új edző.

Annyi biztosnak látszik a játékosok által elmondottak alapján, hogy a Barça játéka gyakorlatilag semmiben nem fog változni. Illetve annyiban mégis, hogy Martino visszahozza(?) azt, ami a legjobban hiányzott tavaly: a magasra feltolt egészpályás(!) letámadást. Ez reményeink szerint magával hozza majd, hogy megszűnnek a középpályásvédelmi és a védelmi problémáink, illetve külön érdekes lesz, hogyan próbál meg a csapat egyszerre álmoskásan labdatartani és izgalmasan látványos támadófocit produkálni a tavaszi kifulladásos szakaszban is, nem pedig csak ősszel.

Minden játékos kiemelte, hogy Martino nyugodt személyiség, valamint azt, hogy nagyon világosan képes közvetíteni az elképzeléseit a csapat felé. Az első azért jó, mert Pep és Tito is a nyugalmával tudta magáénak a csapat bizalmát, a második pedig azért, mert ezek szerint vannak elképzelései.

A Barça edzőjének lenni pillanatnyilag egyszerre hálás és hálátlan feladat. Hálás, mert a hazai és a nemzetközi mezőnyben is számottevő a csapat, de hálátlan, mert ezzel együtt az elvárások is magasak. Legfőképp pedig azért hálátlan, mert az edzőnek úgy kell rövidtávon (=azonnal) hatékony módosításokat (neadjisten’ újításokat) eszközölnie a játékban, hogy mindeközben meg van kötve a keze a szinte végtelenségig berögződött sportszakmai alapok miatt. Nálunk pillanatnyilag előállt az a szokatlan helyzet, hogy először az edzőnek kell alkalmazkodnia a csapathoz, és csak ezután gondolkodhat változtatásokban, de mindezt csak úgy, hogy továbbra is folyamatosan figyeli, nem sérülnek-e azok a bizonyos Pep (és persze Cruyff) által lefektetett alapelvek.

Hogy hosszútávon mit ad Martino a csapatnak (=zsákutcába futó szakmai vezetést, vagy pozitívan ható újszerű impulzusokat), egyelőre kérdés, az viszont valószínűsíthető, hogy idővel újabb emberek távoznak a Pep (és Tito) által felépített szakmai stábból. Példaként: Tito konkrétan a rögzített helyzetek levédekezésével kapcsolatos problémáink miatt hozta Rubít a stábba, akinek a jövőbeni munkaköre pillanatnyilag inkább kérdéses, mint egyértelmű. De míg egykori La Masia „osztálytársként” Altimira pozíciója nem volt kérdéses Pep és Tito mellett, a Martino által hozott emberek miatt gyaníthatóan az ő szerepe is csökken majd.

A szakmán túl az edzőváltás érdekes háttéreleme számunkra az, hogy Rosell szakítani kíván(t) a hagyománnyal, melynek értelmében helyi kötődésű ember irányítja a fiúkat. Sokadik bizonyítékát láttuk annak, hogy igenis létezik a klub vezetésén belüli ellentét (=egyedül Zubizarreta támogatta Luis Enriquét, a többi fickó mind Rosell mögé állt) és ebből a szempontból tökmindegy, hogy kinek lesz igaza, a lényeg, hogy új irányvonal jelent meg a klubon belül sportszakmai kérdésekben.

Minősíteni nem akarom, nyilván jót is hozhat az új gondolkodásmód, az meg gyakorlatilag borítékolható, hogy a sajtó azon is talál majd fogást, ha Martino egyetlen vereséget nem szenved az egész szezonban. A puding próbája az evés (az új edzőé meg a komoly ellenfelek), meglátjuk, mi sül ki ebből. A csapat érdeke (is) azt diktálja, hogy bízzunk Martinóban, legyünk türelmesek és álljunk mellette akkor is, amikor majd beszalad az első vereség.

Távozók

A sorban az első Villa, akit nagyon kedvelünk, kívánunk neki minden jót, viszont azzal is tisztában vagyunk, hogy ha itt marad, „az életben nem lett volna esélye” stabil helyet kiharcolnia magának a jövő évi Vb-keretbe. Majdnem ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy jobb lesz az Atléticoban, de ez nem a Barça kritikája, inkább a szituációé.

Ott alapemberként kezelik, ott megadják számára a legideálisabb posztot a pályán, itt erre esélye nem volt, és valószínűleg nem is lett volna. Emberként (is) nagyon fog hiányozni, kívánunk neki minden jót, külön kívánunk sok sikert a Real Madrid ellen(i pontelvevési alkalmakhoz)!

Lehetett volna első, de most jutott eszembe, így csak másodikként említem Abidalt. Titohoz hasonlóan megközelíthetjük érzelmi oldalról is az ügyét, viszont az ő esetében sportszakmai szempontból is hibát követett el a vezetőség. Szerintem. Ugyanis kizárt dolognak tartom, hogy Eric ne egyezett volna bele egy olyan szerződésmódosításba, amelynek következtében a klubot semmilyen hátrány nem érte volna, ha bekövetkezik a legrosszabb, és újabb hónapokon keresztül nem állhat a csapat rendelkezésére. (Főleg most lett igaz az előző mondat, mert úgy néz ki, igazából nem is akarunk új védőt, inkább megvárjuk, hogy a sérülések miatt lesz-e égető szükségünk egyre a téli átigazolási időszakban...)

A legnagyobb veszteségünk, hogy Abidal személyében éveken keresztül volt a játékosaink mellett egy olyan ikon, aki „puyoli tartást” volt képes adni a csapatnak. A sajtó szerint a klub minden érintett részlege áldását adta a maradására, egyedül az orvosi stáb volt szkeptikus, de ahogy fentebb is írtam, végtelenül egyszerű lett volna feloldani az egyébként nem tagadható kételyeket a jövőjét illetően. Hónapok óta vergődünk a védőigazolással, cserébe eldobtunk egy olyan – a végtelenségig lojális - játékost, aki még mindig képes világklasszis szintet adni a világ bármelyik csapatának.

Már korábban is voltak erre utaló jelek, de idén nyáron elég egyértelműnek tűnt, hogy a Barça nem tud mit kezdeni az utánpótlásával. Leszámítva (a szinte már irreálisan hűséges) Dos Santos-t és Tellot, most már sorozatban minden fiatalnál előkerül az a probléma, hogy képtelenek vagyunk elegendő játékidőt (=a korának és tudásának megfelelő kihívást, ezzel pedig egyenes vonalú fejlődést) biztosítani nekik.

Vezetőségi szinten gyakorlatilag az egész nyár arról szólt, hogyan próbálunk meg kicsikarni minden épkézláb fiatalból egy olyan szerződéshosszabbítást (=kivásárlási árat), ami azt jelenti, hogy esélyünk marad a közeljövőben komolyabb összegért eladni őket. Pillanatnyilag úgy tűnik, egyáltalán nem arról van szó, melyik fiataljainkat hogyan fogjuk-akarjuk beépíteni az első csapatba, hanem arról, hogy ne áron alul vigyék őket más klubok. Azokról nem is beszélve, akiket ingyen engedünk el, főleg akkor, ha már eleve pénzért hoztuk a B csapathoz, most meg kiderült, hogy mégse kell. 

Néhány konkrét példa az előzőekben leírtakra. A kölcsönbe távozók között az első Deulofeu (aki tőlem mehet, ha akar, csak adjanak jó pénzt érte), a második pedig Rafinha (akinek esélye nincs arra, hogy valaha is az első csapatba kerüljön, hisz a természetes posztjain olyan nevek játszanak, mint Iniesta, Cesc és most már Neymar). A sorban pedig nem az utolsó, hanem az egyik legfontosabb: Bartra.

Személy szerint nem győzött meg egyértelműen arról, hogy mindenképpen helye van az első csapatban, de a körülmények úgy hozták, neki lett a legnagyobb esélye arra, hogy végül állandó kerettag legyen. Az évek óta húzódó védőhiány ellenére is azért nem hosszabbít (vagy legalábbis azért húzza az időt), mert az új védőhöz köti a jövőjét. Ha jön valaki, mehet kölcsönbe, ha nem, akkor (jobb híján?) marad. Sehogy nem érzem azt, hogy túlzottan szerencsés ez a megközelítés, mert ezzel tulajdonképpen kétségek közé kényszerítjük a fiataljainkat, amiből logikusan következhet x idő után a játékosokban kialakuló bizalomvesztés a klub felé. De azt se hiszem, hogy ha nem vagyunk képesek „munkát biztosítani” az utánpótlásnak, akkor bármi áron (=szinte bármilyen engedmények árán) szabadulnunk kellene tőlük. Fogalmam nincs, hol a probléma a fiatalok menedzselésének folyamatában, de azt érzem, hogy azzal a tudásbázissal, amit a La Masia biztosít, lényegesen pozitívabbnak kellene lennie az anyagi mérlegének.

Az előbb felvetett témakörhöz sorolom Thiagot is, mert ha nem is rögtön a B-ből ment el, a probléma ugyanaz: nem tudtunk elég játékpercet garantálni neki. Első ránézésre a nyár legnagyobb ostobasága volt, hogy elengedtük. Másodikra már nem feltétlenül.

Egyrészt az igazi posztja szerintem éppen az előbb említett helyen van (Iniesta, Cesc, Neymar), másrészt pedig ahova megpróbáltuk beerőltetni őt, leginkább csak szenvedett. Én is tudom, hogy a csapat egyik legmagasabb passzátlagát hozta, de akár be is csukhatnánk a boltot, ha egy saját nevelésű játékosunk nem lenne képes kilencvenakárhány százalékkal toligálni a labdát a védelem előtt úgy, hogy a kutya nem zavarja ebben a tevékenységben.

Ami miatt viszont végképp nem sajnálom a távozását, az hogy Sergi Roberto így kapott váratlan utat a nagycsapatba. Amióta tavaly láttam őt több meccsen is, mániákusan hiszek abban, hogy ő lesz az új Xavink. Egyben szerintem a legnagyobb hiba lett volna nem megadni magunknak az esélyt, hogy kiderüljön, igazam van-e.

Maga Xavi mondta a felkészülési meccsek alapján, hogy S. Roberto máris többet ad a védekezéshez, mint Thiago, nekem ez elég bizonyíték, főleg, hogy magam is így gondolom. Addig kevés esélyünk lesz egy szilárd védelemre, amíg Busquets egyedül fedi le a középpályát szélességben, mellette pedig egy tavaszra elfáradó (=védekezésben egyre kevesebbet adó) Xavi, vagy egy védekezésben súlytalan Thiago van a pályán. Leszámítva persze, ha a célunk az, hogy az ellenfelek úgy robogjanak át a középpályánkon, ahogy és amikor nekik kényelmes, illetve alkalmas.

Érkező(k)

Neymarról korábban már írtunk, egyelőre nincs okunk türelmetlennek lenni vele szemben, főleg azért, mert Xavi maga mondta el, hogy a csapat legfontosabb feladata meghagyni a pályán mutatott személyiségét. Magyarán a cél mindössze annyi, hogy maradjon csak meg ugyanez az ösztönös támadószellemisége.

(Mivel már nem először utalok rá, egyre vonzóbb a gondolat, hogy Xavi egyszercsak a Barça edzője lesz. Nem mostanában kezdett el részletekbe menően valóban(!) érdekes, lényegretörő és nagyon fontos meglátásokat elmondani a sajtónak, de idén nyáron vagy négy különböző nyilatkozatrészletben is olvastam tőle átlagfocistáktól szokatlan taktikai mélységű gondolatokat. Ha gondolatban mellétesszük Puyolt, mint másodedzőt és elsőszámú öltözői hangulatfelelőst, máris elkészült a következő „csodabarça”, amelyik végigveri a világot.)

Középső védőnk továbbra sincs, világos, hogy kellene egy. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy Rosell nagyon okosan kezeli a kérdést. Egyszerűen nem hajlandó vacak árut venni, de még fontosabb, hogy nem hajlandó licitháborút nyitni, és ész nélkül dobálózni a tízmilliókkal csak azért, hogy gyorsan ledarálja az ügyet.

És ha már Rosell. Minden – a politikusokat idéző stílusa miatt kialakult - ellenérzésem mellett is megemelem a kalapom a fickó előtt. A blogban már többször említettük a fickó gazdasági jellegű munkáját, idén nyáron két olyan volumenű (és évekre szóló) megállapodást sikerült tető alá hoznia (EA Games, Panasonic), amivel a klub továbbnyomulhat, és az eddigieknél is szélesebb körben mutathatja meg magát. Laporta volt az elnök, aki hosszú idő után megadta a sportszakmai sikereket a Barçának, viszont Rosell az, aki képes lett a létező legtöbbet kihozni a klub hirtelen jött népszerűségéből.

Bajnoki esélylatolgatás

Aki az utóbbi években követi a csapatot, valószínűleg nem fog meglepődni, ha azt írom ide: erős(ebb) őszre és visszafogott(abb) tavaszra számítok. Magyarul is meg tudom fogalmazni: valószínűleg könnyen lépünk át a BL csoportkörön és a legtöbb spanyol bajnoki-kupa ellenfélen, aztán meg egyszercsak mindenféle bajunk lesz, amikor élesbe fordul a tavaszi idény. Fogalmam nincs, mire lesz elég az utóbbi, de nem hiszem, hogy döbbenetes újdonságokra lenne képes a szakmai stáb. (Cáfoljanak rám nyugodtan, én fogok a legjobban örülni neki…)

A bajnokságban vélhetően megkapjuk ugyanazt, amit az előző szezon kivételével gyakorlatilag évek óta figyelhetünk: a Barça és a Real szoros versenyfutása dönti el a címet. Tudom, tavaly is ezt jósoltam, dehát gondolta a fene, hogy Madridban annyira komolyan hiszik a „tizediket, vagy semmit” elvét, hogy végül meg is kapták a kettő közül az egyiket. Mivel a Barça és a Real továbbra is toronymagasan kiemelkedik a spanyol mezőnyből, a bajnoki trófea valószínűleg ismét azé lesz, aki kevesebb pontot dobál el váratlanul itt-ott-amott. Ha pedig igazán akarunk legvégül legtöbb pontot, akkor máris itt az első alkalom, hogy bizonyítsunk: a Levante ellen.

Spanyol bajnokság 1. forduló

FC Barcelona – Levante UD

TV: Sport1, 19:00

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása