FC Barcelona – AC Milan 3-1

Egy olyan BL-ben, ahol az Arsenal szárnyal, Eto’o lövi a gólokat, és Kaká a csapata legjobbja és az Atlético Madrid a legeredményesebb spanyol csapat, alig beszél valaki arról a Barcelonáról, amelyik rutinból és laza egyszerűséggel hozza a meccseit, pedig azért tavaly szépen el lettünk már ásva a föld mélyébe az elődöntők után.  Ez a mostani volt a tökéletes csoportmeccs prototípusa: a továbbjutás két körrel a vége előtt már megvan, a csoportelsőség innen rutinfeladat, Messi egy szokásos duplával véget vetett a gyötrelmekkel teli, kínok között átélt és végtelenül hosszú, azaz négymeccses góltalanságának, a csapat pedig szárnyalt és magabiztosan győzött. Mindezeken túl annyi puskaport azért nem lőttünk el, hogy tavaszra ne maradjon semmi izgalmas, meghagytuk a lehetőséget a kieséses körökre is, hogy még nagyobb show-val és szenzációval rukkolhassunk elő.

FC Barcelona – AC Milan 3-1

Egy olyan BL-ben, ahol az Arsenal szárnyal, Eto’o lövi a gólokat, és Kaká a csapata legjobbja és az Atlético Madrid a legeredményesebb spanyol csapat, alig beszél valaki arról a Barcelonáról, amelyik rutinból és laza egyszerűséggel hozza a meccseit, pedig azért tavaly szépen el lettünk már ásva a föld mélyébe az elődöntők után.  Ez a mostani volt a tökéletes csoportmeccs prototípusa: a továbbjutás két körrel a vége előtt már megvan, a csoportelsőség innen rutinfeladat, Messi egy szokásos duplával véget vetett a gyötrelmekkel teli, kínok között átélt és végtelenül hosszú, azaz négymeccses góltalanságának, a csapat pedig szárnyalt és magabiztosan győzött. Mindezeken túl annyi puskaport azért nem lőttünk el, hogy tavaszra ne maradjon semmi izgalmas, meghagytuk a lehetőséget a kieséses körökre is, hogy még nagyobb show-val és szenzációval rukkolhassunk elő.

A Milan úgy jött ki a Camp Nouba, mint az utóbbi évek bármely egymás elleni meccsén: feladva a széleket, a pálya közepére koncentrálódva, hisz a mindenkori ellenfeleink már gépiesen fejből fújják az ellenünk hatásos taktikát. Pontosabban csak fújták, ugyanis idén olyan sokoldalúak vagyunk, hogy az már gömb, hogy minden egyes meccsen tudunk valami újat, addig nem látottat húzni, és még ha néha nem is úgy jön össze, ahogy azt szeretnénk, a legfőbb hozadéka a reformoknak, hogy az ellenfeleinknek tulajdonképpen fogalmuk sincs előre, mire készüljenek. Martino ezúttal jól döntött, amikor a passzsávok kereszteződésébe a fél csapat helyett csak Xavit és Iniestát helyezte, a két szélre extrém megoldásként Neymart és Alvest küldte ki, a tizenhatosnál pedig Messi és Alexis rohamozhatott. Így játszottuk le az első húsz percet, kiválóan és pontosan, amikor is, ha nem olvastuk volna el előre a kezdőt, szinte nem is tudtuk volna, hogy ki játszik a védelemben.

Balra Adriano, jobbra Alves „lábnyomai" – jól látszódik, mennyire féloldalasan játszottunk

Húsz perc után, mintha aztán meguntuk az addigi forgatókönyvet és változtattunk, széthúztuk a pályát, és ez azonnal meg is tette a hatását, amikor Neymar kiharcolta Messinek a tizenegyest, majd pedig röviddel később ismét rögzített helyzetből szereztünk lesgólt Busquets révén. Egy éppen olyan gólt, amilyet mi szoktunk mindig kapni, oldalról beívelt szabadrúgásból fejre érkező labdából. A második félidőben aztán Balotelli érkezése némileg megkavarta a csapatunkat, okozott egy kis nehézséget a védelmünknek, főleg, hogy a meccs ezen szakaszában a Milan több, számunkra mumus hosszú indítással is próbálkozott. Végül aztán Fábregas hathatós közreműködésével Messi megszerezte a biztonságot jelentő harmadik gólt, és ezúttal a hosszabbításban lőtt Milan-gól is elmaradt.

Összességében könnyen és megérdemelten hoztuk a meccset, lehetett volna simán 4-0 is, de a lényeg, hogy  innentől már játszhat a B-csapat a csoportkörben egy-két Iniesta-kaliberrel kiegészülve, hogy azért a csoportelsőség is biztos legyen. Idén talán most játszottunk a legmagabiztosabban, ami egyértelműen felfelé ívelő formára utal. Várjuk a folytatást.

Egyéni osztályzatok:

Valdés (6,5) – Komoly védenivalója nem akadt, ingyenjeggyel nézte végig a meccset. Az öngólnál is jól helyezkedett volna, ha Piqué nem hibázik, ezen kívül pedig egyetlen gyenge, körülbelül 175 fokból eleresztett Balotelli-lövés akadt, amit meg kellett fognia. Igenis jó kapusunk van.

Alves (5) – Leírni is képtelenségnek tűnik, de bizony rendesen kifogott rajta Kaká, aki mióta otthagyta a Realt, újra aranylabdáshoz méltóan tudott játszani, és csapata legjobbja volt. Az öngól miatt is őt vehetjük elő, simán nyerte ellene a sprintpárbajt egykori válogatottbeli csapattársa. Neymarral párhuzamosan, a szélen játszott, így a védekezésben azért hagyott kívánnivalót maga után.

Piqué (7) – Elég alternatív módon értelmezte azt, hogy kisfia tiszteletére találjon be a kapuba, de legalább így szó szerint elmondhatja majd, hogy Milannak lőtte a gólt. Persze igazán nem tehetett róla, abszolút vétlen volt és próbálta menteni a menthetőt, miközben Valdéssel nem sikerült megérteniük egymást hirtelen a kapu torkában. Maga a helyzet kialakulása volt a gond, azt pedig Alvesnek (illetve Kakának) már felróttuk. Ezen kívül helyt állt a védelemben, az öngólon kívül más hibája nem volt, persze épp elég az is.

Mascherano (8) – Saját magát is sikerült túlszárnyalnia, olyan védőmunkát mutatott be, amibe sehol nem lehetett belekötni, ugyanis abszolút hiba nélkül játszott. Két-három esetben kritikus helyzetben, utolsó emberként mentette meg a csapatot a bekapott góltól.

Adriano (6,5) – Mivel Alves a meccs egészében szélső támadó volt, a bal oldalon pedig Neymar játszott az oldalvonalnál, így ebben a különösen féloldalas csapatban az ő feladata az lett, hogy hátul maradjon, és harmadik védőként szerepeljen. Volt egy jó lövése, és néha azért előrejött a támadásokhoz is, de közel sem annyit, amennyire megszoktuk tőle. Talán épp ez okozta a csapat stabilitását, hogy Neymarral a fedélzeten megtehetjük azt is, hogy csak az egyik szélső védőnk járkáljon fel.

Busquets (8) – A Camp Nou valami hihetetlen ovációval ajándékozta meg a fejesgólja után, talán mert olyan ritkán szerez gólt (hat év alatt a tizedik gólja), vagy csak boldogsággal töltötte el őket a csendes és munkás játékos rivaldafénybe kerülése, de a lényeg, ezentúl esetleg a szabadrúgásokat is bevehetjük a gólszerzési opcióink közé. Ezen kívül is a tőle megszokott simán tökéletes meccset hozta, az első labdáját az 57. percben veszítette el, de ezt is csak kettő másik rossz passz követte az egész meccsen.

Xavi (6) – Rutinszerűen xavis íveléssel rakta Busquets fejére a labdát, ráadásul úgy, hogy az akár két másik embernek is jó lett volna. Amekkora király viszont a gólpasszokban, annyira nem kéne erőltetnie a távoli lövéseket, mert most sem igazán jött össze neki, négy próbálkozásból egy sem talált kaput. Most is túlságosan törekedett a biztonságos és százszázalékos passzokra, de ezt tényleg nehéz lesz levetkőznie ennyi év után.

Iniesta (6,5) – Szép meccset játszott, kevés hibával és látványos megmozdulásokkal. Neymar tizenegyese előtt is ő adta a passzt, ami így gólpassz lehetett volna, de végülis így sem jártunk rosszabbul. Különösen szép cseleket mutatott be, pont amilyeneket hiányoltunk eddig tőle ebben az évben. A cseréje nem feltétlenül volt érthető, bár minden valószínűség szerint Martino maga sem tudja, mit kezdjen vele és Cesc-kel.

Alexis (5) – Mostanra körvonalazódott, hogy a számára ideális játékszituáció az, amikor bőven van tér előtte és mellette, lendületből és gyorsaságból oldhatja meg a helyzetet, és nagyobb távolságban kell összejátszani a társakkal. Amikor kis passzokkal, statikus helyzetben, nyolc védekező játékossal szemben kellene megoldani, akkor előjön a tavalyi, kevésbé pozitív verziójú Alexis.

Messi (8) – Védjegyévé válik a sajátos módszere, amivel rendszeresen kussra inti a kritizálókat, hiszen már nem először teszi meg, hogy a fikázásra azonnal egy duplával vagy mesterhármassal válaszol. Ahogy azt a tizenegyest Abbiati orrcsontját célozva bebikázta a kapu kellős közepébe, abból látszott, mennyire elege lehetett az egész felhajtásból, a második gólját pedig már nem most láttuk tőle először. Meglőtte még ezen kívül a világ legszebb lesgólját is (lásd a poszt alján), amilyet viszont még ő sem csinált eddig, talán csak Ibrahimovictól látni hasonlókat, de erre ő is irigy lett volna, ha érvényes. Remélhetőleg Leo most már végleg felépül, tegnap már kifejezetten tetszett, ahogy lelkesen és lendületesen játszott, nem sétálgatott, hanem rendszeresen próbálkozott.

Neymar (7,5) – Unalmas mindig dicsérni őt? Pedig muszáj egyre nagyobb szavakkal jellemezni őt: az utóbbi évek egyértelműen legjobb igazolása volt, és lett volna akkor is, ha 100 millióba kerül. Kezdi igazán érezni a közös hangot Messivel, bár talán ezen a meccsen nem állt egyensúlyban a mérleg, ami az egymást segítő passzokat illeti – azaz néha még felfedezhető benne a túlzott udvariasság, vagy tisztelet, amikor mindenáron Leót akarja megjátszani, és ez tegnap abban nyilvánult meg, hogy emiatt több gólszerzési lehetőség is meghiúsult. A szólójánál meg tényleg mindenkinek leesett az álla.

Fabregas (7,5) – Ő az a középpályásunk, aki akármilyen keveset is játszik, a legjobb őszt hozza, a legszebben és a leghatásosabban képes Messivel összejátszani, és a leginkább sikerül megvalósítania a Martino fejében elképzelt játékot. Ahhoz viszont, hogy mindezt gyakrabban láthassuk, vagy Xavit, vagy Iniestát ki kell, hogy szorítsa a csapatból, mert azok a próbálkozások, amikor mindhárman (plusz Messi is) pályán voltak, nem voltak igazán sikeresek. Messi második gólja gyakorlatilag az ő egyszerű zsenialitásának köszönhető, úgy passzolgatták ide-oda a labdát ketten, mintha az könnyű lenne 4-5 olasz védő között.