Tot El Camp

Get a (li)fe

2017. szeptember 16. - vigvik

54197022.jpg

Ernesto Valverde ezt komolyan gondolja. Eddig én kételkedtem, de a Juventus ellen már egész szépen elnyújtott bemutatókat láthattunk a labdarejszolás Guardiola által gyöngybetűkkel megírt Káma-Szutrájából. Nem mondom, egy szunyókáló Öreg Hölgy társaságában talán ez az egyetlen etikus módja a felfokozott hangulat lehűtésének. Csak hát közben párhuzamosan toltuk az egész pályás letámadást is, így a mostanában rendre felbukkanó egy estés kalandunk végül mégis rossz szájízzel távozott. Pedig hát az aprómajmainkat be se vetettük.

Nem most fordul elő a klub történetében először, hogy egy új edző azonnal nehézségekkel találja szemben magát. Sőt, igazából csak néhány mázlistának adatott meg, hogy beleüljön valamiféle kívülről optimálisnak tűnő, kellemes állapotba - és ezeknek rendre nem lett túl jó vége. Az utóbbi időszakból Tito és Tata az, akikről előzetesen úgy gondoltuk, "könnyű dolguk lesz". Különböző okokból, de egyikük munkássága sem teljesedett ki a lehetőségekhez mérten. Rijkaard és Guardiola kifejezetten nehéz helyzetben vette át a csapatot, de Lucho úthengere se indult pöccröff.

Megfigyelhető, hogy minden felsorolt úriembernek minimum hónapok kellettek, mire összeállt a süteményük. Lalyos edzője Lajosnak konkrétan januárban kezdett szépen muzsikálni a műve, Rijkaardnak meg már csak tavasszal - nem is sikerült elsőre a tabella tetejére felkapaszkodnia, majd csak másodikra. Még Pep hipercsapata is igazán csak novemberben lett brutális (mondjuk akkor viszont annyira, hogy decemberben aztán nagyjából le is rendezte a ligát...).

Ernőbá egyelőre nem tököl, ő önt. Nem tudni, mennyire kényszer szülte dolog, hogy maximum a sajtószobában beszél a rotációról, a pályán nagyjából ugyanazokat az arcokat látjuk minden meccs elején. Elképzelhető, hogy a meglehetősen balsikerű szuperkupa meccsek után úgy gondolta, muszáj azonnal helyrebillenteni az öltözői hangulatot néhány győzelemmel, különben a végén még az előtt végzetes léket kap ez a hajó, hogy igazán vízre bocsájtanák. Mindenesetre ilyen szempontból igen régimódi építkezést láthatunk tőle - legalábbis egyelőre.

Ez a Getafe elleni meccs viszont végre információval szolgáltat: az első hullámok a csapat körül lecsillapodtak, ha szándékozik rotálni Valverde, most már relatíve nyugodtan megteheti. Az első osztályba frissen visszajutott madridi kis csapat nem kezdte rosszul az idényt, de azért talán tartanunk sem kell tőlük, pláne, hogy az egyetlen igazán veszélyes nevű játékosuk, Karim Yoda nincs a keretben (talán a bajnokságra sem nevezték?).

the-guy-who-3j9z04.jpg

A leírtaknak megfelelően kétféle kezdőt is el lehet képzelni: vagy lényegében a Juve elleni csapat folytatja (remélhetőleg ahol abbahagyta), ez esetben esetleg Iniesta helyén bukkanhat fel Roberto. Vagy lesz rotáció gazdagon, és bekerül Mascherano, Roberto, Deulofeu meg Paulinho és/vagy Gomes is. És miután ezt magabiztosan, kijelentő módban leírtam, nagyjából evidenssé is vált, hogy valami köztes megoldás lesz. Szóval hamarosan meglátjuk, hogy továbbra is csak a sajtószobában téma a rotáció, vagy a tettek mezejére lépünk.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása