Sok minden kerülhetett volna ebbe a posztba, de azt gondolom, az időjárás olyan mértékben befolyásolta/korlátozta a lehetőségeket, hogy utólag nem nagyon érdemes „okosnak lenni”. Emiatt aztán nem is pontoztam, mert azt gondolom, fals összkép, amit a pályán láthattunk. Egy dolog viszont talán külön szót érdemel.

Így utólag azt gondolom, Busquets túl korrekt volt, mert megfogta a férget, amikor az ugrott volna Piqué provokációjára. Mert alig hiszem, hogy bárkinek kétsége lenne afelől, Piqué tudatosan provokálta a férget, mégpedig egy pirosért cserébe. És be is jött. Volna. Persze a rivalizálás nem móka és kacagás, persze a párharcok lehetnek kemények, de az egyértelműen alattomos, akár sérülésveszélyt magukban hordozó aljasságok igenis megérdemlik a kiállítást. Még akkor is, ha rá is kell segíteni, hogy érkezzen a piros lap.

És ebben a gondolatmenetben a szándékos sérülésokozás a kulcs. Egy dolog a kemény párharc, szintén egy dolog némi kakaskodás a pályán, de megbocsáthatatlan, amikor nyilvánvalóan a bosszú vezérli a férget és joggal sejthetjük mögötte, hogy a következmények se érdeklik. Mert mondhat bárki bármit, azt a megmozdulást a kicsinyes bosszú motiválta és azt se bánta volna, ha akár egy komoly sérülést okoz.

És bizony igaza van Piquének abban, hogy ez komoly részben a klub hibája. Mert a klub a hallgatásával, a tétlenségével bátorítja a csőcseléket, a csőcselék pedig arra bátorítja a férgeket, hogy azt gondolják, bármit megtehetnek hazai pályán. Márpedig az, ami most már évek óta megy Espanyol pályán - elsősorban - Piquével szemben, gyakorlatilag egyenértékű a rasszista megnyilvánulásokkal. Ha pedig a rasszizmus ellen minden eszközzel harcolnak a futballpályákon, akkor az ilyen sorozatos verbális, alkalmanként fizikai erőszak ellen miért nem?

Egyéni értékelő:

ter Stegen – a gólról nem tehetett, sőt az is bravúr volt, hogy egyáltalán bele tudott érni a labdába.

Semedo – miután éveken keresztül voltunk féloldalasak a szélső védőink miatt, majd évekig voltunk semmilyenek a szélső védőink miatt, most az a helyzet, hogy nem vagyunk féloldalasak, de olyan igazán még kétoldalasak sem. Adja magát, hogy ha Alba fenn van, Semedónak visszavontabb szerepkör jut, de azt gondolom, akár már jövőre eljöhet a pillanat, amikor mindkét oldaluk veszedelmesen jó lehet a szélső védőknek köszönhetően. Ehhez már csak az kell, hogy Semedo tökéletesen illeszkedjen a csapatba, valamint megszerezze azt a rutint, ami jelenleg még kisebb hiányossága. Viszont sürgetni meg nem lehet.

Piqué – valószínűleg mindenki tudja, hogy egyszer ő lesz a Barça elnöke, én pedig már most kíváncsi vagyok arra, hogyan kezeli majd a klub kapcsolatát a városi riválissal. Mondjuk letudja azzal, hogy rendszeresen az alelnököt küldi el a Cornellá El-Pratba a meccsekre. Nekem személy szerint szimpatikus a hozzáállása. Azt vetíti előre, hogy ha tényleg elnök lesz egyszer, akkor karakteres figuraként fog a „politikában” is tevékenykedni, nem ezt a semmilyen vonalat erősíti majd, amit Laporta óta kapunk. Mert több mindent lehet kifogásolni Laporta munkásságában, azt nehezen vitathatja bárki is, hogy van stílusa. De akár azt is mondhatnám, hogy karizmatikus egyéniség. És egyre inkább úgy tűnik, hogy Piqué is az lesz.

Umtiti – a visszatérése után volt némi átmeneti megingás, de most újra átment fal üzemmódba. Emellett iszonyatosan érti és érzi a labdajáratást, a támadásépítést, magyarán minden tekintetben tökéletes eleme a csapatnak. Az meg pláne tetszik, hogy most már néha ki is nyitja a száját. És főleg egy ilyen ellenféllel szemben ez maximálisan érthető, sőt pozitívum.

Digne – nem könnyű manapság a fociban/a Barçában a szélső védők élete. Elsődleges funkciójuk szerint hiába védők, ha közben meg mindenki elvárja tőlük, hogy folyamatosan mutassák magukat támadásban is. Az egyensúly pedig a kettő között olyan ingatag, hogy nagyon nehéz megtalálni a középutat. Ha nem megy fel támadni, nem húzza szét a pályát, ha felment és közbejön – akár tőle függetlenül - egy labdavesztés, tompítás nélkül mehet az ellen a mögötte maradó társ(ak)ra. És mivel magasan helyezkedett, az ellen előtt nagy a terület, felgyorsulhat, ami pedig az egy-egy legrosszabb változata a védő szemszögéből. Ha más is volt a futballkörnyezet (tényleg? nem is biztos), Cruyff volt, aki azt mondta, hogy a szélső védő elsődleges feladata legyen a védekezés és csak akkor gondolkodjon támadásban, ha azt maradéktalanul képes megoldani. Így nézve pedig nehéz számon kérni egy fiatal játékoson, hogy miért nincs meg az évtizedes rutinja, ami alapján nagy biztonsággal el tudja dönteni, mikor vállalhatja be a támadást, akár a védekezés kárára is. Persze amikor megvan a baj, egyértelmű, hogy nem kellett volna, de ezt utólag már könnyű mondani.

Busquets – Messiről szokták mondani, hogy őt látva mindenki azt hiheti, nagyon könnyű jól focizni. Nos, szerintem amikor Busit nézi az embert a pályán, szintén azt látja, hogy „a foci marha egyszerű”. Nem kell mást tenni, csak folyamatosan magasan tartani a fejet, figyelni a többieket, azután pedig kiválasztani a megjátszható embert. És az se baj, ha a megjátszható emberről senki más nem tudja előre, hogy mire odaér a labda, megjátszható lesz, csak ők ketten. További fontos szempont pedig az, hogy amikor jön az ellen, akkor mindig ott kell lenni a labda útjában. Vagy úgy, hogy meg kell állítani a labdás embert, vagy úgy, hogy előre tudni kell, hol lesz a passzsáv. Aztán már csak lefüleljük a labdát és a folyamat kezdődik elölről. Magasan tartjuk a fejet és folyamatosan figyeljük, kit lehet megjátszani. Az „egyszerűségében” rejlik a zsenialitása.

Iniesta – azt gyanítom, kettő problémája volt ezen a meccsen. Az egyik az időjárás, a másik pedig Coutinho. És ez nem kritika egyikük felé sem, csak az a tény, hogy még nem értik/érzik egymást. Őszintén remélem, hogy marad jövőre akkor is, ha már esetleg keveset játszhat, mert például Coutinho számára Andrés lehet a kulcs, hogy nem is távoli jövőben bizonyos értelemben az utódja lehessen.

Paulinho – nem nagy újdonság, de nyilvánvaló, hogy – ahogy mindenkinek - neki is sokat számít, ha Messi a pályán van. Az tetszik, hogy (már) nem lóg ki lefelé a csapatból a passzjátékban, az is tetszik, hogy egyre jobb a középpályás letámadásban/védekezésben és az is, hogy benne van a kombinatív játék is, ha megfelelő társak vannak a közelében. Valószínűleg nem lesz belőle soha kulcsjátékos, de így is bőven túlteljesítette az előzetes elvárásainkat.

Alcácer – ha messze is van még attól, hogy „új Larssonunk” legyen, egyre inkább azt látom, hogy benne van a lehetőség erre a titulusra. Csendes, alázatos, a kapu előtt nagyon hatékony, az összjátékban egyre inkább észrevehető, védekezésben rendszerint érzékelhető a jelenléte. Ideális második ember, de mi más lehetne egy klasszis formában játszó Suárez mögött.

Coutinho – nincs könnyű helyzetben, mert új emberként nem ismeri a társakat, nem ismeri az automatizmusokat, így pedig kénytelen (majdnem kizárólag) egyéni játékban a csapat hasznára lenni. Egyelőre. Amíg viszont ez így van, nehéz a dolga, mert nem tud kiemelkedő és/vagy meghatározó lenni. Emiatt is nagyon nagyra tartom a kapufáját, ami pár centi híján a javunkra billentette a meccset. A második félidőben aztán kénytelen volt a jobb oldalra átmenni, aminek az oka az volt szerintem, hogy a pálya ott kevésbé volt vizes, ott több esély mutatkozott arra, hogy gyors, lapos összjátékban gondolkodhasson a csapat. Ezúttal nem sikerült így sem meghatározónak lennie, de biztos vagyok abban, hogy közel a nap amikor(tól) már sikerülni fog.

L.Suárez – éveken keresztül láthattuk, ahogy minden meccsen elbénázott pár helyzetet, míg végül lőtt egy(-két-három) gólt. Aztán azt is láthattuk, ahogy sorra hagyja ki a nagy helyzeteket, hogy aztán valami lehetetlen szögből verje telibe a kaput. Aztán idén már azt is láthattuk, amikor hónapokon keresztül semmi nem megy be, de mindvégig láthattuk a bénázásait mezőnyben. Végül idén újra megtalálta a gólszerző önmagát, ráadásul egyre kevesebbet hibázik mezőnyben. Az utóbbi néhány meccsen legalábbis ez a tendencia és örömteli, ha meg is marad. A gólszerzés és a kevés hiba a mezőnyben.

S.Roberto – inkább néz ki ártalmatlan kisgyereknek, mint emberevő szörnyetegnek, mégis úgy harcol minden körülmények között a pályán, mintha ez utóbbi lenne. Nála tényleg nem csak duma, hogy teljes szívével a csapatért, a klubért játszik.

Alba – rá akartak kijönni a figurák, de az oldala volt a pálya „alacsonyabban fekvő része”, ott nagyon lelassult minden. A labda és a játék is.

Messi – a Forma-1-ben szokták volt mondani, hogy az esős pálya mutatja meg a legnagyobbakat. Nos, Iniesta köztudottan nem azok egyike, akiket zavar a labda, mégis erősen meggyűlt a baja a vízzel. Ellentétben Messivel, akinek szinte egyáltalán nem okozott problémát ilyen pocsék körülmények között ugyanúgy bánni a labdával, mint ideális esetben. Nem tudott meghatározó lenni ennek ellenére sem, talán nem tudott teljesen felpörögni így, hogy nem volt kezdő, vagy nem volt véletlen a pihentetése sem. A vízilabda fizikálisan az egyik legmegerőltetőbb sportág, ha focipályán játsszák, akkor is. És ő korábban elmondta, hogy néha szüksége van a pihenésre, mert a teste jelzi már, hogy nem húsz éves.