Azt mondják, hogy az élet, a világ, a társadalmak, a világ társadalmai, meg a társadalmak világa és ezeknek a szavaknak az összes kombinációja mind fel vannak gyorsulva. Azt is mondják, hogy a felgyorsulás jó és azt is, hogy aki nem gyorsul fel, az lemarad. Fogalmam nincs, ki, mikor, hol és főleg miért találta ezt ki először, hogy aztán mantraként hirdesse, szerintem azonban a szlogen távolról sem feltétlenül igaz. Személy szerint inkább önös érdekeket sejtek mögötte, nem pedig azt, hogy ez lenne az egyetlen üdvös út a világ számára.

Elfogadom, sarkítok, de ha igaz lenne a mantra, akkor nem az évtizedekkel ezelőtt induló és akkor úttörő számítástechnikai cégek uralnák a piacot, hanem valamelyik azok közül, amelyik mondjuk két évvel ezelőtt dobta piacra az első akármilyen termékét. És nem az évszázaddal ezelőtt induló és akkor úttörő autógyárak adnák el a legtöbb autót, hanem az, amelyik mondjuk tíz éve kezdte működését. Vagy például Frenkie de Jong nem az évtizedek óta a holland iskolát követő Barçát választotta volna, hanem az alig nyolc éve feltőkésített és azóta identitást kevésbé, trófeákat annál inkább kétségbeesetten hajszoló PSG-t. Lehet persze hinni a felgyorsulásban és annak áldásos hatásaiban, de attól még igaz marad, hogy egy dolgot nem lehet semmivel kiváltani. Ez pedig az idő és az idő múlása alatt megszerzett tudás és tapasztalat. És én azt gondolom, mindez igaz az összes általam fentebb felsorolt szegmensre. Meg az egész világra. És az életre is.

Visszatekintve a Barça történelmére, nagyon jól tudjuk, hogy a csapat mindig akkor volt sikeres, amikor a – most már – évtizedekre visszatekintő saját hagyományaira támaszkodott. Amikor eltért ettől, jellemzően bajban volt. Én azt gondolom, azért van ez, mert az a tudás és tapasztalat, amit az ötvenes, majd később főleg a hetvenes évektől kezdve magáénak tudhat a klub, teljesen egyedi. És mivel teljesen egyedi, olyan előnyt ad, amelyet másoknak nagyon nehéz megszerezni, és amellyel mások fölé lehet emelkedni. Ahogy a fentebb említett iparágakban, de egyébként az élet minden területén. Nem lehet sürgetni az eseményeket, nem lehet semmivel kiváltani egy relatíve hosszú idő alatt felépített és emiatt jól működő rendszert, ha viszont már megvan, akkor alkalmas lehet arra, hogy a versenytársak fölé emelje azt, aki birtokolja. Ha viszont birtokoljuk, de nem használjuk, csak egy vagyunk a sok közül.

Végignézve a kulcsjátékosaink életkorát, tudjuk, hogy lassan itt a generációváltás. Elkerülhetetlen. Ha már tudjuk, akkor járunk el helyesen, ha felkészülünk rá. És ha már tudjuk azt is, hogy mi a legnagyobb erősségünk, akkor az a helyes, ha az előbb említett hagyományaink újbóli felépítésében látjuk a kulcsot az eredményes jövőhöz. Nem akarok és tudok receptet adni ehhez, azt viszont hiszem, hogy az egyik kulcsmomentum felépíteni egy középpályát, amely a leginkább közelít a Xavi-Iniesta-Busquets trióhoz. És azt gondolom, de Jong leigazolásával el is indultunk ezen az úton.

Xavi - Arthur

Többen hasonlítják Arthurt Iniestához, én azt gondolom, inkább Xavihoz áll közelebb. Sokszor konkrétan még a mozdulatai is centire ugyanazok, éppen a héten tűnt fel ez a „talppal megállítom a labdát, kicsit visszahúzom és fordulok” mozdulatsor, amelyről sziluett alapján akár azt is gondolhattam volna, hogy Xavi van a pályán. Arthur labdafedezése kiemelkedő, az nem kérdés, hogy folyamatosan passzra helyezkedik, már most érezhető, hogy mozgatja a csapatot minden irányban és néha már a támadópasszai is emlékeztetnek az „elődjére”. Ami különbség, hogy őt még hátrálásra tudják kényszeríteni az ellenfelek letámadással, míg Xavinál ez lehetetlen volt. Karrierjének csúcspontján! Mert ő se úgy kezdte, ahogy aztán a csúcson játszott. Szintén különbség a poszt, de azt gondolom, azt is megkaphatja elegendő fejlődési idő eltelte után. Illetve amikor felépült körülötte az a középpálya, amelyet célként feltételezek.

Busquets - de Jong

Csak összefoglaló videókat láttam eddig róla, amikben a hibák nyilván nincsenek benne, pár dolog mégis látszik. Fantasztikusan jól bánik a labdával, láthatóan nagyon gyors fejben, nagyon gyakran helyezkedik a védelem vonalában, nagyon sok megelőző szerelése van, ami igazolja az állítást, hogy nagyon jól lát a pályán, képes előre kiszámítani eseményeket. Ami különbség Busquets-hez képest, a támadó felfogása, részben kapcsolódva az, hogy szereti hosszú,- és keresztlabdákkal mozgatni a csapatot. Hozzáteszem, nagyon nagy pontossági aránnyal dobja előre, vagy keresztbe a labdát akár harminc-negyven méterre is. Sokat fut a labdával, sokszor tűnik fel az ellenfél tizenhatosa közelében, ami egyrészt az Ajax sajátossága, másrészt pedig igazolja, hogy bármelyik poszton bevethető a középpályán, mert pillanatnyilag az egész pályát bejátssza a két tizenhatos között. Ugyanakkor az összefoglalók feltűnő sajátossága, hogy elsősorban a védőmunkáját tudják kiemelni azokban is, ráadásul ő maga is Busquets-hez méri önmagát, vagyis nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a cél az ő utódját volt megtalálni a személyében.  

Iniesta - Puig

Említhetném Alenát is, mert nagyon ígéretes a srác, de számomra Puig az, akiben pillanatnyilag felismerni vélek egy esetleges "jövőbeni Iniestát". Főleg a kivételes minősége és a teljesen egyedi játékstílusa miatt. A posztjuk, a feladatkörük ugyanaz lehet, fizikálisan is közel hasonlóak az adottságaik, Puig talán egy kicsit masszívabbnak tűnik, még ha tudjuk is, hogy ennek semmi jelentősége. Puig folyamatosan kéri a labdát, tudjuk, hogy ez Iniesta játékának is alapvető eleme volt. Nagyon gyorsan átlátja az eseményeket, nagyon gyorsan reagál mindenre, a labdaügyessége kiemelkedő, bevállalja a cselezést is, és bátran lép be a támadóharmadba, ahol akár nagyon kis területen is képes pontosan játszani. Különösen ez utóbbi volt Iniesta egyik legnagyobb erőssége, amellett, hogy kiemelkedő tehetségnek tartom Puig-t, ez a pont az, ahol a legerősebbnek vélem az összehasonlítást. Mert elég ritkán látni olyan játékost, aki mindezeket tudja, viszont ettől még nem lesz támadó, hanem középpályás marad.

Nyilván nem látok a jövőbe, fogalmam nincs, végül hova fut ki ez a történet, az is lehet, hogy néhány év múlva alapjaiban változtatják meg előre nem látható események. Ugyanakkor erősen üdvözlöm a tényt, hogy megkezdtük a generációváltást, tudván, hogy egyre közelebb a Messi-korszak vége. Azt is üdvözlöm, hogy e mögött tudatos koncepciót sejthetek és azt, hogy ez a koncepció a saját – felbecsülhetetlen értékű – hagyományainkhoz való újraközeledést mutatja. Tudjuk, hogy Messi az egyetlen, aki pótolhatatlan, jöhet utána akárki, mi már valószínűleg nem érjük meg azt, hogy egy újabb hozzámérhető játékos feltűnjön a futball világában. De akárhogy lesz, reális esélyünk van arra, hogy egy olyan középpályát felépítsünk, amelynek kivételességét a közelmúltban megcsodálhattuk, és amely a csapat alapjait adhatja, függetlenül attól, kik játszanak majd előtte, vagy mögötte.

Spanyol bajnokság 21. forduló

Girona FC – FC Barcelona

16:15