Tot El Camp

Frenkie goes to Hollywood!

2019. július 27. - Bendak

Bár az átigazolási szezonból még jónéhány hét hátra van, - s igen mélyre becsült elnökünk megjegyzései alapján várható még távozó és érkező is – a nyár legnagyobb, vagy talán legizgalmasabb fogása már a zsebünkben van. Fiatal, holland, szöszi középpályás… a csávó már ennyi alapján is sikerre van kárhoztatva. Na jó, ne rohanjunk ennyire előre (és hátra sem), de valóban akad itt némi hasonlóság valakivel...

Frenkie De Jong 1997 május 12-én született Arkel nagyjából 3200 fős városkájában, ahonnan az útja egyenesen a tillburgi akadémiára vezetett (2,5 óra biciklivel). Itt, az ország déli részén fekvő Willem ll csapatánál 10 évet húzott le, s bár itt került sor a bemutatkozásra is az Eredivisie-ben (az ADO Den HAAG csapata ellen csereként 22 percet játszott), az igazi áttörés még váratott magára... amíg a piros-fehérek rá nem találtak. Frenkie ekkor még finoman fogalmazva ismeretlen név volt hazai viszonylatban (is), így az Ajax szimbolikusnak mondható 1 euróért, valamint egy olyan kitétellel, hogy a Willem ll egy esetleges további eladás után 10%-ban részesedik az összegből, sikeresen leigazolta a De Jong család üdvöskéjét.

Frenkie a megegyezés alapján december 31-ig még maradt „kölcsönben” gyermekkori csapatánál, ahol ez idő alatt mindösszesen egy meccsen kapott szerepet,... majd elérkezett január elseje, és a bútorozás Amszterdamba, a karrierje pedig új irányt vett. Az Ajax ifi-csapatában tizenöt mérkőzésen lépett pályára (Eerste Divise = holland második liga), ahol két gólt és három gólpasszt osztott ki. A következő szezonban aztán végleg beindult a szekér: harminc  mérkőzésen játszhatott, ahol - ennek megfelelően - a mutatói is megugrottak: nyolc gólpassz, hat gól, a 2016-17 esztendő végén pedig az szezon tehetségének választották.

A következő szezont már az Ajax felnőtt csapatánál kezdte meg, ahol szép fokozatosan építették be a csapat középpályára. Az újjáépülő Ajax ekkor az Európa-ligában volt érdekelt, ahol Frenkie is kapott néhány percet, például a döntőben is a Manchester United ellen.

Húsz éves korára huszonhat alkalommal lépett pályára az Ajax Amsterdam színeiben, ahol a játékperceknek és Erik ten Hag edzőnek köszönhetően – a szakik szerint is – elképesztően sokat fejlődött. A fantasztikus BL szereplésnek és az Ajax látványos játékának köszönhetően Európa szinte minden klubja Overmarsék ajtaján kopogtatott a De Jong – De Ligt párosért, de szerencsénkre Bartomeu és Abidal kapcsoltak a leggyorsabban, így Frenkie De Jong két héttel a huszonkettedik szülinapja előtt hivatalosan is az FC Barcelona játékosává vált.

Egyik legjobb mérkőzése az Ajax színeiben a Spurs ellen:

Ali Dursun (FDJ ügynöke): „A megbeszélések elhalkultak a Barcával, más csapatok voltak a lehetséges opciók (City, PSG), de az elnökük találkozni akart velünk. Azt mondtam Frenkie-nek, hogy ne is figyeljen oda Spanyolországra, de később úgy döntöttük, rászánunk negyvenöt percet és meghallgatjuk őket... és pontosan negyvenöt perccel később meg voltunk róla győződve, hogy a Barca a megfelelő választás...

De Jong: „A Barca pontosan azt mondta, amit hallani akartam. Egy szó sem esett a pénzről, csakis a fociról.”

Stílusa (dióhéjban):

Frenkie vérbeli középpályás, de ezzel nagyjából nem leptem meg senkit. Azzal viszont már lehet, hogy az ifiknél, a Willem ll-nél, de alkalmanként még az Ajaxnál is bevetették középső védő poszton. A legjobban persze nem itt teljesített, hanem a „double-pivot” egyik tagjaként, vagy a belső-középpálya bal oldalán. Egy-egy alkalommal kipróbálták a széleken a vonal mellett, de a teljesítménye jócskán elmaradt a vártaktól. Frenkie-nek középen a helye, ahol tüzközelben van, ahonnan irányíthat, ahonnan mozgathatja és segítheti az egész csapatot, ahol kedvére ficánkolhat Messi, Busquets és Arthur között.. (ahh, még belegondolni is jó)

A szerepe a labdakihozatalok során kulcsfontosságú volt az Ajax színeiben. Érdekesség! Míg nálunk egyfajta tézissé vált, hogy ilyenkor Busi lép vissza a két védő közé, és segíti a labdaelosztást, addig De Jong egy hasonló, ám sokkal kötetlenebb, mondhatni váratlanabb módon teszi ugyanezt. Ha kell középen, ha kell a jobb, vagy ha úgy a legjobb, a bal oldali középső védő helyére visszazárva, ezzel is felborítva/elbillentve az adott ellenfél csapatának szerkezetét. Olyan is volt, hogy a (nálunk is feljebb helyezkedő) balbekk helyét vette át, akinek így megnyílt a terület (s vitte magával az emberét), Frenkie pedig köszönte szépen, szétháromszögezte a társakkal az ellenfél megborult letámadását. (Képzeljük el az ebben rejlő potenciált Albával!)

Apropó háromszögezések: ha van specialitása, akkor az a kényszerítőzés. Az Ajaxnál bizonyos adatok szerint átlagosan a kényszerítőzések 80%-ban vett részt. Ezt sugallja a talán leginkább rásüthető jellemvonása is: a rövidpasszos játék. Fejben elképesztően gyors, erre már láthattunk példát az Ajaxnál is, ill. az elmúlt néhány edzésen is, amióta a csapathoz csatlakozott. Remek technikai képzettségéhez elképesztő játékintelligencia és mobilitás csatlakozik, amitől az ellenfél középpályásainak rémálma lehet.

A szakértők és a holland foci bennfentesei azonban emiatt óva intették, ugyanis Frenkie hajlamos túlpörögni és idejekorán elfáradni, azaz Valverdének (többek között) meg kell még tanítania őt beosztani az energiáit. Előfordult, hogy egy-egy mérkőzés 40. perce körül meg kellett állnia fújni egyet, mert túlhajtotta magát... egyem a szívét.

Visszatérve a labdakihozatalokra: Sergi Robertót néhány alkalommal megdicsértük, hogy mennyire okosan veszi észre a megüresedő „utcácskákat”, üres területeket és támadja meg azokat labdástul. Nos Frenkie a játék ezen elemében rendkívül hasonló, sőt, többször is előfordult, hogy egymaga oldotta meg a labdakihozatalokat. Ez persze olykor kockázatosnak is bizonyult, de a már említett technikai képzettségének, és cselezőkészségének hála többnyire sikerrel oldotta meg ezt az akadályt is.

q9xcgpwz3vr21.jpg

Az Ajaxban meccsenként átlagosan 3,2 másodpercet birtokolta alkalmanként a labdát.. 

A letámadások során, mivel kiválóan olvassa a játékot, pontosan tudja mikor és hova kell helyezkednie, és az ellenfél melyik játékosát kell nyomás alá helyeznie. Ha elszenvedője a letámadásnak akkor talán Griezmannt is meg lehetne kérdezni, ugyanis szabályos módon szinte lehetetlen tőle elvenni a labdát.

 Griezmann: „A legnehezebb ellenfél? Frenkie De Jong! Próbáltam folyamatos nyomás alá helyezni, de mindhiába!”

Baromi jól fedezi a testével, s van ez a "balra testcsel, jobbra elviszem" mozdulatsora, amivel rendszeresen becsapja az ellenfeleit... (Xavi könnybelábadó szeme vagyok). Van aki szerint talán túlságosan is a biztonságra utazik, de a holland iskola miatt afféle default programként van benne az „inkább visszapassz, mint eladott labda” algoritmus. Persze kulcspasszokra is képes, (sőt!) de az igazság az, és a statisztikai mutatók is ezt igazolják, ritkábban vállalja be a vonalakat megbontó vertikális passzokat.

Statmájereknek: 2018-19 - átlagosan három hosszú labdát oszt ki meccsenként, 92%-os passzpontosság, átlagosan 1,5 labdaszerzés, és 1,5 szerelés.

Védekezésben kerüli a testkontaktust, mindent az intelligenciájával igyekszik megoldani, illetve egyéb tulajdonságaival – labdafedezés, gondolkodás, helyezkedés, futás.. Felelősségteljesen visszazár, tartja az alakzatot, amivel sokat hozzátesz a védekezéshez. Fejjátéka a stílusa miatt nem igazán kerül előtérbe, de meglepően nagy hatékonysággal fejeli le a rá felívelt labdákat.

Frenkie legnagyobb értékeit tehát a bal oldali középpályás posztján tudnánk kihasználni – legalábbis az eddig látottak alapján, - s köszönhető ez annak pl. hogy a labdát mindig (tényleg mindig) jobb külsővel tereli. Ballal szinte alig ér hozzá, s ha igen, akkor is csak alapdolgokra használja. Ami számomra meglepő volt, hogy szögletet sem végez el soha, pedig kiváló a rúgótechnikája. Ehelyett beáll a szögletzászlótól kb húsz méterre, és a neki lepasszolt szögletet innen íveli rá a társak fejére.

Frenkie De Jong bár már most is fantasztikus szintű játékos, bődületes ökörség lenne azonnal a nyakába akasztani egy ekkora gigaklub teljes középpályájának koordinációját. Idővel, megfelelő támogatással és társakkal azonban biztosak lehetünk abban, hogy a holland srác mesébe illő története valahol a csillagok között érhet majd véget...

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása