Az a büdösnagy igazság, hogy amióta Leonyid Anderjovics Messi beteljesítette a próféciát, nem sok futball esemény hoz már lázba. Megszállt egyfajta elégtétel, aminek köszönhetően haláli nyugalommal tudok nyugtázni bármilyen hírt, bejelentést, boszorkányüldözést, vádaskodást – amelyekből mostanság újra jut dögivel –, vagy teszemazt egy BL napot (már ha a tegnap esti felmelegített tökfőzelék szagú dagonya annak számít).

A Manchester United elleni oda-vissza azért egy kicsit más.

A Manchester Unitedet – bármilyen mélyre is húzta le magát a retyón Ferguson távozása óta, –  ugyanúgy tudom tisztelni, mint előtte. A Manchester Unitednek megvan az a különleges aurája, patinája, ami csupán maroknyi csapatnak Európa-szerte... Lényegtelen, hogy a középcsatárt úgy hívják Lukaku, vagy Fellaini, a klub presztízse megmaradt. Túlélt mindent. Még Mourinhót is. Ez pedig olyan érték, amit nem tud venni egyetlen arrogáns arab oligarcha sem. Illetve csak remélni tudom, hogy nem.

De mi beszéljünk kicsit inkább Xavi Barcájáról, mert ahogy a podcastban is elmondtuk, a változás az elmúlt néhány hónapban bizony szembetűnő. Az elején kipróbált 14 féle/fajta védelem/felállás után kialakult végre egy olyan gerinc, sőt, kezdő tizenegy, amelyre enyhe erekcóval képes tekinteni az egyszeri Barca drukker.

Xavi Barcája egy rendkívül gördülékeny kis csapattá alakult, amely a játék fázisától függően többféle formában is képes működni. Általában 424-es felállással kezdenek. Ilyenkor a kirúgásoknál Frenkie visszalép Busi mellé (adva még egy opciót Stégának), s területet nyitva Lewandowskinak. A polák mellett ilyenkor Pedri bukkan fel rendszeresen, afféle árnyék/opcionális támadóként. Ezt a taktikai elemet Pep és Conte is előszeretettel használja, ugyanis a csapat így képes a pálya kulcsfontosságú területeit elfoglalni, Frenkie pozíciós játéka pedig tovább segít a hibalehetőségek minimalizálásában. Ehhez persze még szükség van egy olyan kapusra, mint Ter Stegen, aki gyakorlatilag a védelmi vonalba fellépve ad további passzopciót a labdakihozataloknál.

Amikor rövidebb passzokkal hozza ki a labdát a csapat, Pedri azonnal visszalép a középpályára, így 433-ban próbálják átjátszani az ellenfelet. Az alakzat nagyszerü, hiszen szinte teljes a pálya lefedettsége, de a távolságok miatt a játékosoknak komoly technikai szintet kell képviselniük. Ha a keret nem megfelelő ehhez, csak szenvedünk... Lásd az elmúlt néhány év.

Xavi legnagyobb ötlete/újítása Gavi „beemelése” volt a támadóharmadba, ami épp eköré a technikai/intenzív játékirányítás köré összpontosul. Egyrészt ez egy jóval konzervatívabb megközelítés, (nem vérbeli szélső), másrészt egyensúlyt hoz a direktebb támadásvezetés, ill. labdatartás közé. Gavi technikailag rendkívül jó, intenzitásban meg olyan, mint aki megivott 17 kávét. Egy tálca RedBullal. Ennek köszönhetően a Barca irányítani tudja a meccseket folyamatos labdajáratással, és képes visszaszorítani az ellenfelet intenzív letámadással. A kis goldenboy szerepeltetésének további hozadéka, hogy – mivel nem tipikus szélső, mint Ferran, Ansu vagy Raphi, –  inkább a középpálya/támadósor belseje felé indul meg a félterületeket célba véve, amivel a pálya közepén alakít ki létszámfölényt és nyit placcot a Baldé-Alba-Alonso hármas egyikének. 

Ehhez jön ez a szemetgyönyörködtető hátsó sor, ahol Koundé belépésével kialakul a háromvédős felállás (lásd még: Walker a Citynél, White az Arsenalnál), előttük pedig Frenkie pakolja magát dupla-pivotként Busi mellé (Gündogan, Bernardo, Xhaka), így fedezve a bal oldalt egy esetleges ellentámadásnál.

Persze nem Xavi szarta a spanyol (katalán) viaszt, más edzők is előszeretettel pakolják tele a támadósor minden szegletét. A már említett Antonio Conte is hasonló rendszerben támad a széleken a szárnyvédőkkel (Xavi erre egy szárnyvédőt és egy szélsőt használ), de a Barcának ebben is megvannak az egyedi vonásai. Míg az olasz kotta szerint vált 424-ről 325-re, addig Busiék jóval kiszámíthatatlanabbak (a jó értelemben) ezen a téren is.

A Barca a már említett 424-ről gyakorlatilag a kiismerhetetlenség homályába bújva bármilyen formációval előrukkolhat, legyen teszemazt akár 316 (első kép), vagy 226 (második kép).

Ez szép és jó, de mi történik labdavesztésnél? Nos, ilyenkor szinte azonnal fölkapja a csapat a Batman jelmezt, és 4411-ben támadja le/szeparálja el a labdát kihozó ellenfelet. Mindezt úgy, hogy Pedri fellép Lewandowski mellé, akivel oldalra szorítják a labdás embert, akinek így jelentősen megcsappan a passzopciók száma, így lehet előrebikázni a pettyest. (Megj.: bár nem sok MU meccset láttam az idén, az mindenképp feltűnt, hogy labdakihozatalok során magas letámadásnál rendesen megkínlódnak, s ebben az David de Gea sem segíti a helyzetüket, aki kapusok szintjén átlagosnak mondható a passzjátékával.)

Pablo Martín Páez Gavira rászabadul a középhátvédre, ezzel szűkítve a passzsávot, Baldé sprintben közlekedve iparkodik nyomást helyezni a passzoló játékosra, míg Christensen maszturbatív jelleggel foglalja el a labda oldalán üresbe mozgó területet/ellenfelet.

Amennyiben a rosszfiúk 3 védővel állnak fel, az sem jelent gondot. Ilyenkor a két szélső rámoccan a két szélső középhátvédre, Lewa és a kölykök a középpályáról megszállják a pálya közepét, Busi pedig vérbeli karmesterként irányít és foglal el veszélyesnek ítélhető pozíciót.

Mivel a csapat profilja elsősorban a meccs irányítása (passzokkal, letámadással) ritkán fordul elő, hogy mélyen kell védekezniük. A jó hír viszont, hogy a kéznél lévő minőség miat ez sem megoldhatatlan feladat már Xavi Barcájának.

Egy szó mint száz, a mai meccs alakulásától függetlenül kijelenthetjük, itt bizony valami rendkívül faszipántos dolog van kialakulóban.

Hogy a mai meccsre is átvarrjuk a szálakat, nézzük hol okozhat nekünk fejtörést Erik ten Hag csapata:

A MU jelenlegi legnagyobb fegyvere a csapategység, amely CR szerencsésnek mondható hisztijével és dobbantásával mérföldeket javult. E mellé az egység mellé nőtt fel Rashford, és vált gyakorlatilag egyfajta vezérévé a támadósornak. Ez a Marcus gyerek, aki mindamellett, hogy lassan meccsenként préseli a gólokat még ráadásul egy mocskosul szimpatikus figura is (pályán kívül és belül egyaránt).  Nem titkolom, amióta bemutatkozott a MU-ban azóta magasan a kedvencek között tartom számon. Gyors, jól cselez, kapu előtt higgadt... olyan mint egy jó Fati, csak ő már túllendült a mentális blokkon. Pechünkre?

És ha a bal szélen kibélelt pozícióját párosítom azzal a ténnyel, hogy Koundé alkalmanként ég és föld között ragad (középpályán besegít, védelemből kilóg, no meg, hogy a csapat struktúrája a középpályások elbitangolása miatt ideiglenesen imitt-amott széthullik, de erről majd máskor) a mögötte lévő szabad terület bizony komoly potenciált rejthet magában ezzel a Rashford gyerekkel a leshatáron. Más téma persze, ha Xavi erre is kitalál valamit, teszemaszt odasúgja Ronaldnak, hogy ölelgesse kicsit az angolt inkább ő, Koundé meg majd behúzódik a helyére.

S ha már egyéneket emeltem ki, a másik (a nagy hiányzó Eriksen hiányában) legyen az a Bruno Fernandes, aki bár a statok alapján sok eladott labdával operál a támadók és a középpályások között, mégis maga az életveszély, ha második hullámban tud érkezni a kapu elé.

Ideát is van persze hiányzó: ha nincs Busi, nincs aki diktáljon, irányítson vagy megnyugtassa a csapatot... és ilyenkor jön az a bizonyos széthullás (Villarreal, Sevilla). A helyét minden bizonnyal de Jong veszi majd át, kiegészülve azzal a Kessiével dupla-szűrőben, aki Pedrivel fog helyet cserélgetni a mérkőzés során. A másik pedig az önmagát meghazuttoló, Camp Nou-t lázba hozó szúnyogarcú Oszmán, aki nélkül eléggé szárnyaszegettnek fest a támadósorunk. Legalábbis a jobb oldala mindenképp.

Favorit nincs. Alonso van.

Isten irgalmazzon.

Ready or not. Here we come.

Teaser trailer #BarçaManchesterUnited

pic.twitter.com/3wczi6WFC9

— Fer (@ryghtan) February 16, 2023