0-3-at álmodtam. A kommentátor a második félidő tizenegyedik percében azt kiabálta: „Messi, Messi,  még egy védőt megver, Neymar...., gól! Micsoda játék! Elképesztő formában a Barcelona és nagy bajban az Atletico. Ezek után gyakorlatilag el is dőlt a továbbjutás sorsa.”

 Akár így is lehetett volna.

Előzetesen okkal hihettük azt, hogy nyerőszériába kerültünk, így meglehetősen kellemetlen pofon lett a Betis elleni döntetlen. Személy szerint a kupasorsolást gyanítom az események mögött, de legalábbis kevésbé kellett volna erőket tartalékolni, ha nem az Atléticót dobja a gép.

Akárhogy is, a január-február hagyományosan nehéz időszak számunkra, a szezon összképét pedig a fennmaradó időszak adja (majd) meg. Nagyon le vagyunk terhelve, hogy a túlzottan is állja-e a helyét, pár hét múlva kiderül.

Sűrű napjaink vannak, jönnek a meccsek, mint a vonat; de ahogy a katonák mondják, a fájdalom a barátod, mert azt jelenti, hogy élsz, így igaza van a Lajos bának, hogy a sok meccs jó, mert azt jelenti, minden fronton versenyben vagyunk.

Vasárnap délben a sevillai kiscsapatot kellene jobb belátásra bírni.

Nézzük.

Az volt a jó a tegnapi meccs forgatókönyvében, hogy kb. minden jóérzésű barcelonai  Luchóval az élen pontosan így képzelte el. Az ellenfél jön, mert jönnie kell, mi meg majd kontrázunk, mert feltolt védekezés ellen azt kell, és persze nem utolsó sorban mert most már tudunk is. Neymar gyorsasága, Messi "képességei" és Lalyos fizikai jelenléte ebben a rendszerben aztán nagyszerűen kamatoztak, s a főként szűrésre kalibrált középpálya Mascheranóval az élen nyomta is a zsugát a tridente alá.