Szeretném megosztani veletek a történetet apámról, Balogh Jánosról, becenevén Kaniszról, aki már nincs köztünk. Aznap délután halt meg, amikor a csapat a Depor elleni meccsre készült. Barca drukker volt és várta, szerette volna nézni a meccset, de már nem érhette meg.

Az utóbbi hét évben tolószékbe kényszerült, anyám gondozta. Vasárnap Fater egyedül volt otthon, sorban nézte a meccseket a tévében, és várta a Barcát. Délután még beszéltem vele telefonon. Osztottuk a szokásos témákat a családról, hogy vannak a gyerekek, meggyógyultak-e már a megfázásból, és persze beszéltünk a csapatról is. Mert mindig ez volt a fő téma. Hogy fognak felállni, játszik-e Iniesta, mi lesz az eredmény, marad-e a nyolc pont különbség, nagyon várta az El Clásicót… Én is, ő is egy nyögvenyelős győzelmet vártunk a Depor ellen… aztán letettem a telefont… és kora este, amikor anyám hazaért, már nem találta életben. Hirtelen szívmegállás okozta a halálát. Én beszéltem vele utoljára és az utolsó téma a Barca volt…

Apám nem volt klasszikus foteldrukker. Nem volt hungarokatalán, nem voltak zászlók a falon, nem volt meze, sálja, nem volt Barcás bögréje, de nagyon szerette a csapatot. Érdekes egyéniség volt. Hétköznapi, rokkantnyugdíjas uránbányász, akinek mindene a futball, egészen fiatal korától. Itt a faluban, Hidason ő volt a Császár. Így hívták, akik még látták játszani a nyolcvanas években. Jó spíler volt, a középpálya közepén játszott. Nem lett a falusi szintnél komolyabb játékos, pedig a hetvenes években leigazolta volna az akkori NB II-es Pécsi Bányász. Ahogy mesélte, járt edzésre oda is, játszott edzőmeccsen és kupameccsen és vele végeztették a szögleteket meg a szabadrúgásokat. Csak nem volt türelme. A falusi csapat nem adta ki az igazolását, vártak, húzták az időt, ő meg játszani akart és inkább visszajött Hidasra.

Nem tudom, más család, hogy van vele, de nálunk kölyökkoromtól kezdve kialakult az a sajátos helyzet, hogy a Faterral való viszonyom legfontosabb kötőeleme a futball lett, volt, maradt. Jártunk egyetemre öcsém is én is, lett diplománk, lett családunk, de apánk nem adott tanácsot, nem koordinált, nem próbált okos lenni helyettünk. Csak szeretett minket, egyszerűen és feltétel nélkül. Csak nem nagyon tudta kimutatni és közvetíteni az érzéseit felénk. Ez a falusi környezetben illetve az uránbányában szocializálódott ürgéknél talán nem ritka… Volt a futball, mint téma, minden más csak ezután következett… Öcsém tehetséges játékos volt kölyökkorában. Én sajnos botlábú voltam, velem csak beszélni lehetett a fociról. Mindig vittük öcsémet a meccsekre Faterral és elmélkedtünk folyamatosan. Az Öreg, amíg le nem bénult, nagyon szeretett meccsre járni, minden hidasi meccsen ott volt. Már kezdés előtt fél órával ott dekkolt a pályán. Anyám mindig azt mondta, ha apátok nincs ott, a bíró nem fúj a sípjába Hidason. Persze a miliőt is nagyon csípte, sörözés, ordítozás a pálya szélén és a végtelen észosztás a meccsek után…

A tolószékhez láncolódás után sajnos a meccsre járás is elmaradt. Nem tudta, nem akarta felvállalni, hogy ilyen lett. Mondtuk neki, hogy kivisszük a pályára, elüldögél, elbeszélget, de nem volt hajlandó menni. Hiába szerette mindenki a faluban, egyszerűen elszigetelődött a világtól.

A tolószékben a családon kívül lényegében egyetlen igazi kapcsolata maradt a külvilággal: a futball és leginkább a Barcelona. Persze szívesen nézte, ahogy az unokái játszanak körülötte, de igazából a foci kötötte le az utóbbi négy évben. Nagyon sok meccset megnézett és a hét fő eseménye mindig a Barca meccs volt. Sokat beszéltünk telefonon és állandóan kérdezgette, na, mikor játszik a Barca, na, melyik adón lehet majd nézni.

A kapcsolata a totális futballal a hetvenes években kezdődött. Ahogy mondta, nagyon szurkolt a hollandoknak hetvennégyben és a német válogatott meg a Bayern ősellenség lett onnantól számára. Aztán jött a Cruyff-féle Dream Team, akkor már a Barcának szorított és utána folyamatosan. Aztán amikor a kétezres években bejöttek a műholdas sportcsatornák, már minden meccset megnézhetett. A mostani generációból persze nagyon szerette Messit, egyetértettünk abban, hogy másik bolygóról jött. De Iniesta volt az igazi kedvence.

És hát az Öreg borzasztóan várta idén a clásicót. Izgult nagyon, hogy vajon marad-e a nyolc pont? Lesz belőle öt, esetleg tizenegy? Én azzal biztattam, hogy Valverde tudja, mit kell csinálni. Lesz egy stabil középpálya, egy masszív 4-4-2 Paulinhóval súlyosbítva és az egyetlen igazi csatár Suárez lesz. Messi majd jön-megy a középpálya és a támadósor között, hogy rágyorsíthasson a védelemre, vagy adjon egy olyan passzt, ami után vagy be lehet lőni, vagy egy gólpassz követi. Szóval nincs mit izgulni Fater, a Madridnak kell mindenáron győzelemre játszania, mert tizenegy pont sok. Jöjjenek ők és lehet kontrázni, és képzeld, állítólag trükköznek Dembélével, megy a ködösítés… Ha öt pont marad a fór, az is jó, de iksznél rosszabb úgyse lesz. Ha úgy tudunk játszani, mint a Valencia ellen az első félidőben, akkor meglehet a Clásico…

De ezt a meccset már nem látja a Fater és nem fogunk közösen elmélkedni a félidőben. Nem fogja szidni Suárezt, hogy megint mindent kihagy, és nem fogja kiemelni, hogy Jordi Alba milyen jó kis futballista… Remélem ott, ahol most van, lesz egy tévé, bejön a Sport1 és megengedik, hogy meccset nézzen… Csak én már nem tudok rácsörögni és megkérdezni, na mit szólsz ehhez a gólhoz, nem semmi volt ez a Messi, ezt csak ő tudja, hol van ettől Ronaldo…

Ha felmegy a csapat a pályára szombaton és győz, az a győzelem számomra kicsit Fateré is lesz… Kaniszé, Hidasról.

Balogh Miklós