Az előző részben némi történelmi áttekintés után megismerkedhettünk a totális foci néhány alapelemével. Íme a folytatás, amely teljessé teszi az ismertetőt, majd elkerülhetetlenül a vége feliratba torkollik:

Az előző részben némi történelmi áttekintés után megismerkedhettünk a totális foci néhány alapelemével. Íme a folytatás, amely teljessé teszi az ismertetőt, majd elkerülhetetlenül a vége feliratba torkollik:

A totális futball kulcselemei

- Rugalmasság

A posztok variálhatósága létfontosságú, de ugyanannyira fontos a sebesség is. A játékosoknak biztosítaniuk kell egymást, amikor a posztcserékkel becsapják az ellenfelet, de ennek nagyon gyorsan kell megtörténnie, a csapatfelállás egységének felbomlása nélkül. Ez azt jelenti, hogy amikor a játékosok posztot cserélnek, a legközelebb állóval tegyék, pl. a jobb hátvéd a jobb oldali középpályással, vagy pl. a bal szélső a középső támadóval. Minden játékosnak el kell sajátítani a védekezés és támadás alapjait, elsősorban az 1-1 elleni játékban és akkor képesek lesznek megfelelni az átmeneti szerepükben.

A totális focinak ez az eleme az, amelyik kevésbé domináns a Barca játékában, mint ahogy azt a ’70-es években láthattuk megvalósulni. Az eredeti felfogás az volt, hogy a csapat mindig tartja az alap formációt, azonban a játékosok folyamatosan váltogatják posztjaikat úgy, hogy helyet (ezzel együtt feladatkört) cserélnek. A posztcserék természetesen jelentkeznek a csapat játékában, de ez jellemzően inkább a szélső támadók oldalcseréit, az egy oldalon játszó támadók és védők mozgásait, a középpályások egymás közötti oldalváltásait, illetve a támadóknak középpályásként való helyezkedéseit – és viszont - jelenti.

Az idézet utolsó mondata emellett megvilágítja azt is, hogy miért ennyire univerzálisak a jelenlegi Barca játékosai, főleg a középpályások. A csapat minden egyes tagjáról elmondható, hogy akár támadásban, akár védekezésben képes jól játszani és ez megfizethetetlen előny akkor, amikor csapatszintű védekezésről, vagy csapatszintű támadásról beszélünk. A játékosok elsajátították az 1-1 elleni játékot annak mindkét oldalán, így pedig az elsősorban védekező posztok birtokosai is képesek támadásban labda biztosan játszani, a támadók pedig képesek - akár 1-1-es szituációban is - már időben levédekezni a kontrákat, sok esetben megbénítva ezzel az ellenfeleket.

- Koncentráció

A mentális kondíció ugyanolyan fontos, mint a fizikai erőállapot. Egyes játékosok pillanatnyi kihagyása megbomlaszthatja az egész csapatot, és láncreakciót indítva katasztrófát okozhatnak. A stílus hosszú periódusokra igényel óriási koncentrációt, ez pedig nagy kihívás elé állítja, és folyamatos nyomás alá helyezi a játékosokat. Nagyon fontos, hogy a csereként beálló játékosok is azonnal készek legyenek a játék sebességét fenntartani.

Hogy valójában mennyire fontos és nehezen elsajátítható szempontról van szó itt, jól láthatjuk abban, ahogy a Barca Akadémiáról kikerültek és a „kintről érkezők” tűrik a labdajáratás monotóniáját. Hibák persze előfordulhatnak bárkinél, de az előző szezonban például szembetűnővé váltak az Alves által - szabad helyzetben - elkövetett egyszerű passzhibák. Amíg elmondhatjuk azt, hogy a kapus személyében is olyan játékosa van a Barca-nak, akinek a passzjátéka pontosabb, mint sok más csapatnál a középpályásoké, a „kintről érkezett” ember képes a legártatlanabb helyzetben is veszélybe hozni a csapatot egyetlen pillanatnyi figyelmetlenséggel.

- A támadás akkor kezdődik, amikor megszerezted a labdát

A játékstílusban ez azt jelenti, hogy a védekezés az ellenfél térfelén történik. Előfeltétele, hogy a játékosok az ellenfél ellentámadásait amilyen hosszan csak lehetséges meggátolják a területek lezárásával, miközben levadásszák a labdát.

„A legfőbb szándék a támadó nyomású fociban a vadászat. Visszaszerezni a labdát, amilyen hamar csak lehetséges úgy lehet, ha már az ellenfél térfelén visszatámadunk. Az ellenfelek csapdába ejtése a saját térfelükön csak úgy lehetséges, ha minden vonal feltolt és egymáshoz közel zárt. Ez automatikusan azt is jelenti, hogy sok szabad területet hagysz a saját térfeleden és kiteszed magad az ellentámadásoknak. Muszáj kontroll alatt tartanod az ellenfeledet, ha támadófocit játszol.”- Rinus Michels

A vadászat azt jelenti, hogy két, vagy éppen három játékos nyomást helyez a labdát birtokló ellenfél játékosra. Az elmélet az, hogy az első játékos nem fogja megszerezni a labdát, de elhamarkodott passzra kényszeríti az ellenfelet. A második védekező játékos feladata a nyomással előidézni egy újabb elhamarkodott passzt, míg a harmadik játékos végül megszerzi a labdát. A vadászat szigorúan véve se nem emberfogó, se nem zónavédekezési séma. Inkább az a lényege, hogy minden ellenfelet, aki a labda előtt, de attól távolabb helyezkedik, emberfogással kezel, a csapat többi része pedig területvédekezéssel lezárja a labda közelében a megjátszható embereket. A labda mögött helyezkedő ellenfeleket, illetve azokat, akik az adott helyzetben nem képesek túl sokat tenni (=legkevésbé veszélyes emberek) szabadon hagyja. Ez azt jelenti, hogy a játékosok folyamatosan a labda körüli területre koncentrálnak. Kötelességük figyelni az ellenfeleket, lezárni az útvonalaikat, amikor előre mozoghatnának, és mindenekfelett megelőzni a mélységi passzok lehetőségét, amik az utolsó védelmi vonal mögötti üres területre érkezhetnek.

Ha mindez megvalósul az ellenfél térfelén, akkor a csapat az ellenfél támadóit elviselhetetlen nyomás alatt lesz képes tartani. Csak akkor tér vissza a csapat a saját térfelére, ha az ellenfél sikeresen képes lett enyhíteni a nyomást.

A labdavadászat elemei a leírtak szerint jelennek meg napjainkban is és ez a Barca játékának ad egy nagyon látványos elemet. Számtalan alkalommal észlelhető, hogy az első Barca játékos még éppen csak elhamarkodott passzra kényszeríti az ellenfelet, a második már nagyon közel jut a labda megszerzéséhez (vagy éppen már meg is szerezte), míg legkésőbb a harmadik már zavartalanul lekezelheti azt. A csapat bármely tagja egyénenként képes hatékonyan védekezni, egységként is képes a legmagasabb szintű területvédekezést játszani és ez teszi nagyon nehézzé a játékot a Barca ellenfelei számára. Nem célom bűnbakként említeni a feltoltan helyezkedő (támadó) játékosokat, de a bekapott gólokban minden esetben észrevehető egy, vagy több ember fegyelmezetlensége. Azokról a helyzetekről van szó, amikor a létszámhátrányba kerülő védőket kisegíthetnék azzal, ha az ellenfél térfelén megvalósított létszámfölénnyel élve idejében és határozottan megelőzik a kontratámadásokat, mielőtt azok valósággá válhatnának.

Más oldalról tekintve ezt a játékelemet, a Barca minden meccsen úgy lép pályára, hogy a konkrét védekező feladatot ellátó játékosokon túl további 4-5 olyan támadó (vagy szituációtól függően hosszabb-rövidebb időszakokra támadó szerepkörben játszó) játékos is pályán van, akik képességeiket és a pályán betöltött szerepüket tekintve is megfelelnek a manapság - nem érdemtelenül - kiemelt fontosságúnak tekintett labdaszerző középpályás fogalmának. (Még akkor is, ha a pályán elfoglalt pillanatnyi helyük nem felel meg annak, ahol ezt a posztot természetesnek tekintjük, tehát nem a védelem előtt helyezkedve látnak el szűrő funkciót.) Amikor a focicsapatok edzőinek meg kell határozniuk a soros meccsre a taktikai elképzelést és ahhoz igazodóan kijelölni a pályára lépő játékosokat, rendszerint kompromisszumra kényszerülnek a védekező és támadó feladatok kiosztásában úgy, hogy valamelyik szempont hátrányt fog szenvedni a másik rovására. Ezzel szemben a Barca-ban mindkét elem életben maradhat úgy, hogy a védekezés és a támadás egyszerre nagyon magas színvonalon fenntartható.

- Ha megszerezted a labdát létfontosságú, hogy azonnal ne veszítsd el

Ideális esetben a labdát megszerezni az ellenfél térfelén azonnali gólhelyzetet teremt, de a játékosok előtt álló terület valószínűleg nagyon sűrű lesz. Ebben az esetben a labdát azonnal meg kell védeni egy támogató játékostárs felé irányított passzal, eltávolítva azt a veszélyes területről. A fiatalok, vagy azok a játékosok, akik nem sajátították le tökéletesen a rendszert túlbuzgók lehetnek, amikor védekeznek és a higgadtság hiányában rossz döntést hozhatnak, amikor kijönnek a védekezésből és támadásba váltanak. Ők gyakran egyszerűen visszaadják a labdát az ellenfélnek és ezzel újra, meg újra védekezni kényszerülnek.

Ez az elem tökéletesen felismerhető a Barca játékosok helyezkedéseiben, így a pálya bármely pontján minden esetben található legalább egy biztosító ember a labdát birtokló társ körül. A labda tartózkodhat bármelyik harmadban, bármelyik oldalon, minden esetben megfigyelhető, hogy az ellenfelek helyezkedésével összhangban a játékosok reagálnak és törekednek minden esetben a társ felé világosan kommunikált helyzetben menekülési útvonalat adni, hogy szükség esetén biztonságos területre juthasson a labda.

- Összegzés

Ezt a stílust megtanulni nagyon nehéz, mivel a csapat önmaga idézi elő a vele szemben álló zárt védekezést, amit aztán feladata lesz lebontani. Szükséges, hogy a csapat mestere legyen a gyors labdajáratásnak, tudni kell játszani az 1-1-es szituációk mindkét oldalán, villámgyors reakciók kellenek a labdabirtoklás váltakozásakor, képesnek kell lenni nagyon kis területen dolgozni, a játéksebesség gyors váltására és a legmagasabb koncentrációra hosszú időszakokon keresztül nagy stressz alatt is. Ez nagy kihívás a fiatalok számára. Ha a tanulásuk csak 11 évesen kezdődik, csak a legjobbak lesznek képesek megérteni az alapokat, és csak akkor válnak képessé közreműködni a rendszerben, amikor idősebbek lesznek.

„Ez a rizikós játékstílus egyénenként kíván sok futballkapacitást. Magával vonja, hogy gyakran kell kis területen játszani, amikor a támadásokat építed, viszont a védekezésben meg nagy területen kell játszani kevés emberrel. Így a játékstílus módszeres folyamatot igényel az utánpótlás nevelésben, és speciális adottságú játékosokat igényel, például erős szélső játékosokat a védelemben és a támadásban egyaránt.” – Rinus Michels

A támadójáték kedvelt területe az ellenfél térfele. Az összes játékos ott van és a kapus tulajdonképpen söprögetőként is funkcionál a saját vonalak mögött. Minél tovább sikerül ezen a területen tartani a játékot, annál kevésbé jelent veszélyt a saját csapat számára és annál nagyobb nyomás alatt tartják az ellenfelet. A legnagyobb veszély az utolsó védelmi vonal mögött hagyott nagy szabad terület. Egy egyszerű hosszú passz egy gyors játékosnak azonnal jó helyzetet teremt az ellenfél számára. A védekező fázisban az egész csapatnak részt kell vennie. A csapat nem működhet jól egy minőségi ellenféllel szemben egyetlen söprögetővel, aki az utolsó védelmi vonal mögött több tíz méterre helyezkedik el, ha a támadók nem tudnak, vagy nem akarnak nyomást gyakorolni az ellenfélre. Ha ez bekövetkezik, el fogják veszíteni a csatát a középpályán és a támadásaikat túl mélyről kell indítaniuk, a saját térfelükről.

Ez a játék több, mint gyors labdajáratás, gyors pozícióváltoztatás és kizárólag támadások sorozata. Tiszta elkötelezettség nélkül nem működik, a „piszkos munkából” mindenkinek ki kell vennie a részét, a labda gyors visszaszerzése és ezzel az ellenfél semlegesítése mindennél fontosabb. Magas szintű letámadás nélkül a labdavadászat hatástalan és a sima, gyors és eredményes védekezésből támadásba váltás nélkül a stílus nehézzé, ha nem lehetetlenné válik.

A Barca játékának egyik különlegessége, hogy a csapat az ellenfél térfelén való helyezkedéssel tulajdonképpen önszántából alakítja ki azt a kis területet, ahova aztán szándékosan beviszi a maga játékát és ezzel tálcán kínálja a lehetőséget az ellenfelek védőinek, hogy agresszíven és gyorsan léphessenek fel a támadásokkal szemben. Első hallásra ez nem egy okos megoldás, viszont a Barca játékosok magas szintű technikai képzettsége lehetőséget ad a csapat számára, hogy nagyon kis területen is képesek legyenek sok pontos átadásra, illetve nagyon szoros fedezésben a labdával futni. Másik fontos képesség a játékosok magas szintű taktikai felkészültsége, mert ez által válik lehetővé, hogy gyorsan és összhangban reagáljanak a labdabirtoklások váltakozására: támadásból védekezésbe rendeződni és viszont. Végül egy nagyon fontos szempont a játékosok összeszokottsága, aminek köszönhetően több alkalommal is szinte vakon továbbíthatják a labdát a társ felé, számítva arra, hogy a másik időben leolvassa majd és jól is értelmezi a szándékot. Mindezeken túl a feltolt játék előnye, hogy a védekezést könnyebbé teszi, mert a labda elvesztése környékén a csapatnak több játékosa is helyezkedik, így azonnali letámadás esetén megakadályozhatják, de legalább lelassíthatják a gyors ellentámadásokat.

Az én értelmezésemben összegezve az egyik "nagy titok" a Barca játékában az, hogy a csapat a játékot a teljes focipálya méretének általában a felébe kényszeríti be és tartja is benn nagyon hosszú időszakokon keresztül. Az ebben rejlő előnyt pedig a csapat számára az adja, hogy míg a Barca játékosai képesek ezen a kis területen is pontosan és gyorsan játszani, az ellenfelek jellemzően nem, de legalábbis közel nem ennyire hatékonyan. Miközben általánossá válik a vélemény, miszerint a futballpályák mérete "túl kicsi lett" az utóbbi évtizedekben a sportolók fizikai fejlődése miatt, a Barca e trenddel szembehaladva kispályás focit játszik a nagy pályán.

Néhány gondolat a tiki-taka-ról

A tiki-taka elnevezést Andrés Montes rádiós műsorvezető terjesztette el, amikor a 2006-os VB-n a Spanyolország-Tunézia meccsen látva a válogatott stílusos passzjátékát, így kiáltott fel: „Estamos tocando tiqui-taka, tiqui-taka.” („A játékunk olyan, mint a tiki-taka, tiki-taka.”) Az elnevezés egyrészt hangutánzó szó, másrészt pedig utal a ’70-es évek elején népszerűvé vált gyerekjátékra, amit mi magyarok tiki-taki néven ismerünk.

A Barca és a spanyol válogatott által képviselt tiki-taka tulajdonképpen alig pár éve nyerte el azt a formáját, hogy annyira egyedi vonásait észlelhetjük, melyek alapján egyáltalán önálló játékrendszernek tekinthetjük. Jelenleg is szinte hétről-hétre változik és formálódik, a mellett, hogy az alapjai világosak maradnak. A totális focit évtizedek távolából tudjuk vizsgálni, így könnyű helyzetben vagyunk, amikor nagy mélységében beszélünk róla, vagy egyáltalán filozófiaként tekintünk rá. A tiki-taka csak részben más, csak a legszükségesebb elemeiben igazodik a modern foci követelményeihez, illetve a rendelkezésre álló játékos kerethez. Így pedig csak néhány olyan meglátás áll rendelkezésünkre, amelyekkel érzékeltethetővé válik az egyedisége. Amikor – mondjuk - húsz év múlva megjelennek az első mélyelemzések napjaink Barca-járól, akkor már lényegesen könnyebb lesz az önálló vonásait rendszerbe illeszteni, történelmi összefüggések sorozatába helyezni, és ezzel teljes képet adni róla.

Az alábbiak a jelenleg fellelhető leginkább lényegre tapintó meglátások a nemzetközi szakirodalomból:

„A stílus alapja a barangoló mozgások és a felcserélhető posztok a középpályások között, bonyolult séma szerinti labdajáratás éles egy-két érintős passzokkal.” – Jonathan Pierce, Sunday Mirror

„A tiki-taka voltaképpen egy ideális egyensúly, egyszerre védekező és támadó, így a csapatnak nem kell éles váltásokba bonyolódnia a meccsek során többször is.” – Raphael Honigstein, Guardian

„A futball létező legnehezebb változata a tiki-taka. Egy kompromisszumok nélküli passzjáték, erőteljes, magas színvonalú presszionálással. A totális futball fejlesztett változata, ahol a magabiztos labdatartás fontosabb, mint a játékosok pozíciócseréje. A tiki-taka lehetővé teszi a spanyolok számára, hogy kontrollálják a labdát és az ellenfeleket is.” - Raphael Honigstein, Guardian

„Mivel fizikálisan és magasságban nem elég erősek ahhoz, hogy erővel nyerjék a meccseiket, hát monopolizálják a labdát, hogy ne kelljen párharcokba bocsátkozniuk.” – Raphael Honigstein, Guardian

Bár nem gondolom magamról, hogy az idézett szakújságírók szintjén lehetnék képes nyilatkozni a Barca játékáról, mint elméletről, de azért van egy gondolatsor a fejemben, amit én az előző szezon egyik érdekes pontjának érzek, amikor a Barca játékát, mint filozófiát kísérlem meg értékelni:

A tavalyi szezon legfeltűnőbb vonása – főleg tavasszal - az volt, hogy az ellenfelek többsége felállt területvédekezéssel tudott kisebb-nagyobb sikereket elérni a Barca-val szemben. Lehetett akár 4-4-2, 4-5-1, 5-4-1, 4-1-4-1, 4-4-1-1, a leginkább hatékony megoldás a pálya teljes szélességének két vonalban történt lezárása volt a csapat ellen. (Szerintem azért, mert ezzel a megoldással lehet elvágni, eltávolítani egymástól a középpályát és a támadósort, egyben gyorsan átrendeződő létszámfölényekkel semlegesíteni a szélső támadókat, lezárni és visszaszorítani a betörni készülő középpályásokat, vagy éppen a középső támadókat arra kényszeríteni, hogy gyakran lépjenek vissza labdáért.) Amelyik csapat az ellenfelek közül képes volt ezt fegyelmezetten és szorosra zártan fenntartani, sokkal jobb eséllyel szállt harcba, mint bármelyik más felállás követői.

A felállt területvédekezésekre reagálva a csapat igyekezett a labdát az ellenfelek vonalai közé úgy juttatni, hogy egy játékos oda kontrolláltan bevitte azt, és nem egy távoli (=kétséges) passzal próbálta meg a középpálya eljuttatni a támadókhoz. Ezzel a csapat elérte azt, hogy a támadásvezetések során a lehetőségekhez képest a leghosszabb ideig tartotta kontroll alatt a labdát, ami azt eredményezte, hogy az ellenfél kapujától való nagy távolság ellenére is egyidejűleg érvényben maradt a labdatartó és rövid passzos (=gyors és pontos) játékelmélet. Én ebben a játékelemben érzem azt, hogy talán húsz év múlva is megérdemel majd egy sort, amikor valaki a tiki-takáról ír.

Forrás: bettersoccermorefun.com