Nem szeressük eztet az Espanyolt
Oka is van annak, hogy a címben megfogalmazott álláspontot képviselem és el is mondom majd, de előbb idekívánkozik a hét eseménye: Josep Guardiolát választották meg a 2011-es év edzőjének. Bár meglehetősen sok kritika érte/éri a díjat kiosztó IFFHS nevű szerveződést, ezen bölcs döntés után leszögezhetjük, hogy mégiscsak értenek valamihez. Ugyana klubcsapatok és nemzeti válogatottak rangsorolása olykor tartogat érdekességeket, legalább egy ilyen abszolút nyilvánvaló helyzetben sikerült megfelelő személyt találniuk. Mert hát ki a jófranc kaphatta volna a címet egy olyan évben, amikor nem volt jelentős válogatott torna, azt pedig kimondhatjuk, hogy a Barça az öt bádogbödön birtokában egy elég jó évet futott? Nemszeretés a hajtás után.
Szóval nem szeressük eztet az Espanyolt mégpedig azért, mert hungarokatalánok vagyunk. Minden szempontból elfogadhatatlan az, hogy a kisebbségi-nemzetiségi-nacionalizmusos-liberáljobbrabalraelőrehátra szellemiségében élet-halál harcot vívó katalán nemzet kellős szíve közepében ott lehet egy ilyen koronás-árulós-mocsokfasiszta kinövés! Sokak szívében-lelkében ott él még a francoista rezsim borzalmas diktatúrája, ezek nem átallanak koronát viselni a címerükben és a kizsákmányoló-elnyomó rendszer csatlósaiként elszívni a szabadság édes levegőjét az összes forradalmi szabadságharcosoktól. Nem beszélve arról, mi is mennyirenagyon átérezhetjük ama sokat szenvedett és elnyomott katalán nép történelmét, miközben a mi magyar(oskodó) lelkünkben is ott tombol még Dózsa György, Mohács, a török, a Habsburg, a náci, az orosz elnyomás őszbeforduló busongó-jajongása. Ki kéne tépni mindnek a szívét-máját, közepesen átsütve elfogyasztani, a stadionjukat meg beszántani és sáfrányt termeszteni benne. Már csak az a kérdés, hogy a koronások a fasiszták, vagy az a hungarokatalán, aki az előzőekhez hasonlókat mond?
A forradalmi elvhűségen túl nem szeressük eztet az Espanyolt a labdarúgást érintő kérdések miatt sem. Nagyon nem szeressük a háziderbit, mert ezek az aljasok nem csak a mindennapi életben aljasok, de a futballpályára is magukkal viszik a már említett koronacsatlóssági szellemiséget. (Mindenkinek meg van még Zambrotta Barcelonába érkezése? Be akart szállni az első taxiba, a sofőr meg aszonta neki, hogy ő Espanyol szurkoló, így meg nem fog egy „ilyet” szállítani.) Az Espanyol Madrid elleni meccseinek végkimenetele soha nem kérdéses, csakcsupán a gólaránynak feljavítását szolgálják, mert annyira könnyen adják a bőrüket. De bezzeg, amikor a Barça az ellenfél, kettőzött erővel harcolnak-küzdenek, gonoszkodnak, aljaskodnak, bevetve minden létező eszközt annak érdekében, hogy hátráltathassák szeretett csapatunkat. Fertő, fertő, fartő!
Azon túl, hogy nem szeressük őket, nem is értjük, főleg a szurkolóikat. Arra gondolok, hogy nyilván számtalan Barcelona szimpatizáns van kis hazánkban, akinek feltett szándéka egyszer eljutni az „istenek csarnokába”, hogy élőben is megláthassa az ottani sok-sok csodát. A feltett szándékon túl többek életében azonban van olyan akadály, mely leküzdhetetlen, így pedig jellemzően csak szándék marad. Ehhez képest felfoghatatlan az, hogy a barcelonai emberek számára abszolút elérhető egy meccs a Camp Nou-ban, akkor viszont totál hülyeség, ha nem élnek a lehetőséggel, hanem inkább a szomszédba járnak pályára bekiabálni, meg nézegetni a kék-fehér mezes játékosokat. Tisztára értelmetlenség.
Nézzünk némi közelmúlt történelmet, mert az is van. A tavalyi szezonban ugyan oda-vissza megcsappantottuk őket (2-0, 5-1), azonban az azt megelőző időszakban szoros győzelmek, döntetlenek, illetve olykor beszaladó Barça vereségek jellemzik a párharcot. Ez pedig máris okot ad arra, hogy ne vegyük félvállról a meccset, hanem inkább vegyük komolyan, éppen úgy, ahogy a mester is jelezte játékosai felé. Asszem nincs már senki, aki meglepődne azon, hogy véglegesnek tekinthetjük a csapat szerkezetváltását. 3-7-0 formációban játszunk most már minden meccset, ahol a 3-as szám jelöli a három darab védőfunkciót, a 7-es pedig a középpályásokat össze-vissza, mikor ki éppen merre jár, sétál, szalad, ugrik, fejel, cselez, labdavezet, összejátszik, labdakezel, passzol. A december hónap eredménysora és a mutatott játék alapján azt se felelőtlenség kijelenteni, hogy mostanra a csapat a közepesnél kicsit magasabb szinten bírja játszani ezt a felállást, a kezdeti problémák tovatűntek, szabadon érvényesülhetnek a csapatban és egyéniségeiben rejlő lehetőségek. Az átállás egyelőre lezárt kérdésnek tűnik.
A meccs előtti óvatosság mindenképpen indokolt, de az aggodalom nem. Én azt gondolom, de la Peña távozásával sokat veszített az Espanyol. Elsősorban játékerőben, sokadsorban pedig abban, hogy a Barça ellen mindig képes volt bámulatos meccseket játszani, ezzel pedig további erőfeszítésekre sarkallni, egyben remekül vezérelni a csapattársait. Eszemben nincs olyasmit belemagyarázni, hogy „pont és éppen a Barcelona ellen…”, vagy hogy „valamiféle bosszúállás tüze űzte őt előre…”, csak azt gondolom, hogy ezt a „tüze űzte” szópárost mindenképpen bele akartam tenni a posztba, ez a mondat meg éppen megfelelt ehhez. Az idegenbeli frászunk tovatűnni látszik, de azt is érdemes hozzátenni, hogy az érzés csalóka lehet, ugyanis nincs rá bizonyíték. Ugyanis az van, hogy a Barça majdnem pont egy hónappal ezelőtt játszott utoljára bajnokit, ami pedig a Madrid meccs volt és éppen idegenben sikerült egy jó kis győzelmet kasszírozni. Viszont az a meccs külön kategóriát képvisel, előtte meg ott sorakoznak a bosszantó döntetlenek és a Getafe elleni vereség is. A betegség tűnni látszik, de majd kilátjuk, valóban eltűnt-e.
Beharangnak alapeleme kell(ene) legyen a várható kezdő, én egyszer próbálkoztam meg vele és akkorákat trafáltam mellé, hogy ezúttal nem kívánok felületet adni a „de hát nem is azok játszanak” típusú kommentekhez. Legnagyobb valószínűséggel lesz egy darab kapus, meg tíz darab mezőnyjátékos a pályán Barça részről, abban bízok, hogy ezek a számok a lefújás pillanatában is stimmelni fognak.
RCD Espanyol - FC Barcelona
TV: 21:30 – Sport1
Oka is van annak, hogy a címben megfogalmazott álláspontot képviselem és el is mondom majd, de előbb idekívánkozik a hét eseménye: Josep Guardiolát választották meg a 2011-es év edzőjének.
Már csak azt nem tudom, hogy az IFFHS által adott cím az igazinak számít-e, vagy pedig van még másik "év edzője" cím is, amelyik igazibb ennél? A díjnak persze örülünk és gratulálunk is hozzá! Nemszeretés van a hajtás után.
Nem szeressük eztet az Espanyolt
Oka is van annak, hogy a címben megfogalmazott álláspontot képviselem és el is mondom majd, de előbb idekívánkozik a hét eseménye: Josep Guardiolát választották meg a 2011-es év edzőjének. Bár meglehetősen sok kritika érte/éri a díjat kiosztó IFFHS nevű szerveződést, ezen bölcs döntés után leszögezhetjük, hogy mégiscsak értenek valamihez. Ugyana klubcsapatok és nemzeti válogatottak rangsorolása olykor tartogat érdekességeket, legalább egy ilyen abszolút nyilvánvaló helyzetben sikerült megfelelő személyt találniuk. Mert hát ki a jófranc kaphatta volna a címet egy olyan évben, amikor nem volt jelentős válogatott torna, azt pedig kimondhatjuk, hogy a Barça az öt bádogbödön birtokában egy elég jó évet futott? Nemszeretés a hajtás után.
Szóval nem szeressük eztet az Espanyolt mégpedig azért, mert hungarokatalánok vagyunk. Minden szempontból elfogadhatatlan az, hogy a kisebbségi-nemzetiségi-nacionalizmusos-liberáljobbrabalraelőrehátra szellemiségében élet-halál harcot vívó katalán nemzet kellős szíve közepében ott lehet egy ilyen koronás-árulós-mocsokfasiszta kinövés! Sokak szívében-lelkében ott él még a francoista rezsim borzalmas diktatúrája, ezek nem átallanak koronát viselni a címerükben és a kizsákmányoló-elnyomó rendszer csatlósaiként elszívni a szabadság édes levegőjét az összes forradalmi szabadságharcosoktól. Nem beszélve arról, mi is mennyirenagyon átérezhetjük ama sokat szenvedett és elnyomott katalán nép történelmét, miközben a mi magyar(oskodó) lelkünkben is ott tombol még Dózsa György, Mohács, a török, a Habsburg, a náci, az orosz elnyomás őszbeforduló busongó-jajongása. Ki kéne tépni mindnek a szívét-máját, közepesen átsütve elfogyasztani, a stadionjukat meg beszántani és sáfrányt termeszteni benne. Már csak az a kérdés, hogy a koronások a fasiszták, vagy az a hungarokatalán, aki az előzőekhez hasonlókat mond?
A forradalmi elvhűségen túl nem szeressük eztet az Espanyolt a labdarúgást érintő kérdések miatt sem. Nagyon nem szeressük a háziderbit, mert ezek az aljasok nem csak a mindennapi életben aljasok, de a futballpályára is magukkal viszik a már említett koronacsatlóssági szellemiséget. (Mindenkinek meg van még Zambrotta Barcelonába érkezése? Be akart szállni az első taxiba, a sofőr meg aszonta neki, hogy ő Espanyol szurkoló, így meg nem fog egy „ilyet” szállítani.) Az Espanyol Madrid elleni meccseinek végkimenetele soha nem kérdéses, csakcsupán a gólaránynak feljavítását szolgálják, mert annyira könnyen adják a bőrüket. De bezzeg, amikor a Barça az ellenfél, kettőzött erővel harcolnak-küzdenek, gonoszkodnak, aljaskodnak, bevetve minden létező eszközt annak érdekében, hogy hátráltathassák szeretett csapatunkat. Fertő, fertő, fartő!
Azon túl, hogy nem szeressük őket, nem is értjük, főleg a szurkolóikat. Arra gondolok, hogy nyilván számtalan Barcelona szimpatizáns van kis hazánkban, akinek feltett szándéka egyszer eljutni az „istenek csarnokába”, hogy élőben is megláthassa az ottani sok-sok csodát. A feltett szándékon túl többek életében azonban van olyan akadály, mely leküzdhetetlen, így pedig jellemzően csak szándék marad. Ehhez képest felfoghatatlan az, hogy a barcelonai emberek számára abszolút elérhető egy meccs a Camp Nou-ban, akkor viszont totál hülyeség, ha nem élnek a lehetőséggel, hanem inkább a szomszédba járnak pályára bekiabálni, meg nézegetni a kék-fehér mezes játékosokat. Tisztára értelmetlenség.
Nézzünk némi közelmúlt történelmet, mert az is van. A tavalyi szezonban ugyan oda-vissza megcsappantottuk őket (2-0, 5-1), azonban az azt megelőző időszakban szoros győzelmek, döntetlenek, illetve olykor beszaladó Barça vereségek jellemzik a párharcot. Ez pedig máris okot ad arra, hogy ne vegyük félvállról a meccset, hanem inkább vegyük komolyan, éppen úgy, ahogy a mester is jelezte játékosai felé. Asszem nincs már senki, aki meglepődne azon, hogy véglegesnek tekinthetjük a csapat szerkezetváltását. 3-7-0 formációban játszunk most már minden meccset, ahol a 3-as szám jelöli a három darab védőfunkciót, a 7-es pedig a középpályásokat össze-vissza, mikor ki éppen merre jár, sétál, szalad, ugrik, fejel, cselez, labdavezet, összejátszik, labdakezel, passzol. A december hónap eredménysora és a mutatott játék alapján azt se felelőtlenség kijelenteni, hogy mostanra a csapat a közepesnél kicsit magasabb szinten bírja játszani ezt a felállást, a kezdeti problémák tovatűntek, szabadon érvényesülhetnek a csapatban és egyéniségeiben rejlő lehetőségek. Az átállás egyelőre lezárt kérdésnek tűnik.
A meccs előtti óvatosság mindenképpen indokolt, de az aggodalom nem. Én azt gondolom, de la Peña távozásával sokat veszített az Espanyol. Elsősorban játékerőben, sokadsorban pedig abban, hogy a Barça ellen mindig képes volt bámulatos meccseket játszani, ezzel pedig további erőfeszítésekre sarkallni, egyben remekül vezérelni a csapattársait. Eszemben nincs olyasmit belemagyarázni, hogy „pont és éppen a Barcelona ellen…”, vagy hogy „valamiféle bosszúállás tüze űzte őt előre…”, csak azt gondolom, hogy ezt a „tüze űzte” szópárost mindenképpen bele akartam tenni a posztba, ez a mondat meg éppen megfelelt ehhez. Az idegenbeli frászunk tovatűnni látszik, de azt is érdemes hozzátenni, hogy az érzés csalóka lehet, ugyanis nincs rá bizonyíték. Ugyanis az van, hogy a Barça majdnem pont egy hónappal ezelőtt játszott utoljára bajnokit, ami pedig a Madrid meccs volt és éppen idegenben sikerült egy jó kis győzelmet kasszírozni. Viszont az a meccs külön kategóriát képvisel, előtte meg ott sorakoznak a bosszantó döntetlenek és a Getafe elleni vereség is. A betegség tűnni látszik, de majd kilátjuk, valóban eltűnt-e.
Beharangnak alapeleme kell(ene) legyen a várható kezdő, én egyszer próbálkoztam meg vele és akkorákat trafáltam mellé, hogy ezúttal nem kívánok felületet adni a „de hát nem is azok játszanak” típusú kommentekhez. Legnagyobb valószínűséggel lesz egy darab kapus, meg tíz darab mezőnyjátékos a pályán Barça részről, abban bízok, hogy ezek a számok a lefújás pillanatában is stimmelni fognak.
RCD Espanyol - FC Barcelona
TV: 21:30 – Sport1
Oka is van annak, hogy a címben megfogalmazott álláspontot képviselem és el is mondom majd, de előbb idekívánkozik a hét eseménye: Josep Guardiolát választották meg a 2011-es év edzőjének.
Már csak azt nem tudom, hogy az IFFHS által adott cím az igazinak számít-e, vagy pedig van még másik "év edzője" cím is, amelyik igazibb ennél? A díjnak persze örülünk és gratulálunk is hozzá! Nemszeretés van a hajtás után.
Szóval nem szeressük eztet az Espanyolt mégpedig azért, mert hungarokatalánok vagyunk! Minden szempontból elfogadhatatlan az, hogy a kisebbségi - nemzetiségi - nacionalizmusos - liberálisos - jobbrabalraelőrehátra szellemiségében élet-halál harcot vívó katalán nemzet kellős szíve közepében ott lehet egy ilyen koronás - árulós - mocsokfasiszta kinövés!
Sokak sajgó szívében - lelkében ott él még a francoista rezsim borzalmas diktatúrája, "ezek" meg nem átallanak koronát viselni a címerükben és a kizsákmányoló - elnyomó rendszer csatlósaiként elszívni a szabadság édes levegőjét az összes forradalmi szabadságharcosoktól. Nem beszélve arról, mi is mennyirenagyon átérezhetjük ama sokat szenvedett és elnyomott katalán nép történelmét, miközben a mi magyar(oskodó) lelkünkben is ott tombol még Dózsa György, Mohács, a török, a Habsburg, a náci, az orosz elnyomás őszbeforduló busongó-jajongása. Ki kéne tépni mindnek a szívét-máját, közepesen átsütve elfogyasztani, a stadionjukat meg beszántani és sáfrányt termeszteni benne. A kérdés csupán az, hogy akkor most a koronások a fasiszták, vagy az a hungarokatalán, aki az előzőekhez hasonlókat mond?
A forradalmi elvhűségen túl nem szeressük eztet az Espanyolt a labdarúgást érintő kérdések miatt sem. Nagyon nem szeressük a háziderbit, mert ezek az aljasok nem csak a mindennapi életben aljasok, de a futballpályára is magukkal viszik a már említett koronacsatlóssági szellemiséget. (Mindenkinek meg van még Zambrotta Barcelonába érkezése? Be akart szállni az első taxiba, a sofőr meg aszonta neki, hogy ő Espanyol szurkoló, így meg nem fog egy „ilyet” szállítani.) Ezek a leírhatatlan jelzősök a Barça ellen mindig kettőzött erővel harcolnak-küzdenek, gonoszkodnak, aljaskodnak, bevetve minden létező eszközt annak érdekében, hogy hátráltathassák szeretett csapatunkat. Fertő, fertő, fartő!
Azon túl, hogy nem szeressük őket, nem is értjük, főleg a szurkolóikat. Arra gondolok, hogy nyilván számtalan Barcelona szimpatizáns van kis hazánkban, akinek feltett szándéka egyszer eljutni az „istenek csarnokába”, hogy élőben is megláthassa az ottani sok-sok csodát. A feltett szándékon túl többek életében azonban van olyan akadály, mely leküzdhetetlen, így pedig a vágy jellemzően csak szándék marad.
Ehhez képest felfoghatatlan az, hogy a Barcelonában élő emberek számára könnyedén elérhető egy meccs megtapasztalása a Camp Nou-ban, akkor viszont totál hülyeség, ha nem élnek a lehetőséggel, hanem inkább a szomszédba járnak pályára bekiabálni, meg nézegetni a kék-fehér mezes játékosokat. Tisztára értelmetlenség.
Nézzünk némi közelmúlt történelmet, mert az is van. A tavalyi szezonban ugyan oda-vissza megcsappantottuk őket (2-0, 5-1), azonban az azt megelőző időszakban szoros győzelmek, döntetlenek, illetve olykor beszaladó Barça vereségek jellemzik a párharcot. Ez pedig máris okot ad arra, hogy ne vegyük félvállról a meccset, hanem inkább vegyük komolyan, éppen úgy, ahogy a mester is jelezte szokásos meccs előtti nyilatkozatában játékosai felé.
Asszem nincs már senki, aki meglepődne azon, hogy véglegesnek tekinthetjük a csapat szerkezetváltását. 3-7-0 formációban játszunk most már minden meccset, ahol a 3-as szám jelöli a három darab védőfunkciót, a 7-es pedig a középpályásokat össze-vissza, mikor ki éppen merre jár, sétál, szalad, ugrik, fejel, cselez, labdavezet, összejátszik, labdakezel, passzol röviden, esetenként hosszan, jellemzően laposan, alkalmanként magasan. A december hónap eredménysora és a mutatott játék alapján azt se felelőtlenség kijelenteni, hogy mostanra a csapat a közepesnél kicsit magasabb szinten bírja játszani ezt a felállást, a kezdeti problémák tovatűntek, szabadon érvényesülhetnek a csapatban és egyéniségeiben rejlő lehetőségek. Az átállás egyelőre lezárt kérdésnek tűnik.
A meccs előtti óvatosság mindenképpen indokolt, de az aggodalom talán nem. A Barcelona nagyon jó passzban van, egyben a fiatalok (tömeges) beépítése nagyon jó úton halad (=az ígéretes variációk száma nagyon nagy), és én azt gondolom, de la Peña távozásával sokat veszített az Espanyol. Elsősorban játékerőben, sokadsorban pedig abban, hogy a Barça ellen mindig képes volt bámulatos meccseket játszani, ezzel pedig további erőfeszítésekre sarkallni, egyben remekül vezérelni a csapattársait. Eszemben nincs olyasmit belemagyarázni, hogy „pont és éppen a Barcelona ellen…”, vagy hogy „valamiféle bosszúállás tüze űzte őt előre…”, csak azt gondolom, hogy ezt a „tüze űzte” szópárost mindenképpen bele akartam tenni a posztba, ez a mondat meg éppen megfelelt ehhez.
Az idegenbeli frászunk is tovatűnni látszik, de azt is érdemes hozzátenni, hogy az érzés csalóka lehet, merthogy nincs rá bizonyíték. Ugyanis az van, hogy a Barça majdnem pont egy hónappal ezelőtt játszott utoljára bajnokit, ami pedig a Madrid meccs volt és éppen idegenben sikerült egy jó kis győzelmet kasszírozni. Viszont az a meccs külön kategóriát képvisel, előtte meg ott sorakoznak a bosszantó döntetlenek és a Getafe elleni vereség is. A betegség tűnni látszik, de majd kilátjuk, valóban eltűnt-e?
Beharangnak alapeleme kell(ene) legyen a várható kezdő, én egyszer próbálkoztam meg vele és akkorákat trafáltam mellé, hogy ezúttal nem kívánok felületet adni a „de hát nem is azok játszanak” típusú kommentekhez.
RCD Espanyol - FC Barcelona
TV: 21:30 – Sport1
