Tisztában vagyok azzal, hogy sokaknak a töke kivan már a témával a könyökén jön már ki a La Masia és a „csodagyerekek”, de a szombat este után a téma adja magát. Ugyanis az van, hogy győzni tudtunk egy nagyon nehéz meccsen, jelentős mértékben támaszkodva hirtelen a mélyvízbe dobott és a „semmiből” előkerülő fiatalokra.
Korábban már írtunk a miértekről és a hogyanokról, így most csak az marad, hogy a pillanatnyi helyzetről ejtsünk szót. Előre kívánkozik a poszt lényegi mondanivalója, a hajtás után leírom azt is, miért gondolom ezt: az FC Barcelonán kívül valószínűleg nincs egyetlen másik topcsapat a világon, amelyik megúszta volna új játékos leigazolása nélkül ezt a januárt, egyben változatlan kerettel neki mert volna indulni a tavasznak!
Tisztában vagyok azzal, hogy sokaknak a töke kivan már a témával a könyökén jön már ki a La Masia és a „csodagyerekek”, de a szombat este után a téma adja magát. Ugyanis az van, hogy győzni tudtunk egy nagyon nehéz meccsen, jelentős mértékben támaszkodva hirtelen a mélyvízbe dobott és a „semmiből” előkerülő fiatalokra.
Korábban már írtunk a miértekről és a hogyanokról, így most csak az marad, hogy a pillanatnyi helyzetről ejtsünk szót. Előre kívánkozik a poszt lényegi mondanivalója, a hajtás után leírom azt is, miért gondolom ezt: az FC Barcelonán kívül valószínűleg nincs egyetlen másik topcsapat a világon, amelyik megúszta volna új játékos leigazolása nélkül ezt a januárt, egyben változatlan kerettel neki mert volna indulni a tavasznak!
A csapat kerete – most már kijelenthetjük, hogy megszokott módon - akkor sem nevezhető bőségesnek, ha a sérülések eddig jelentősen nem befolyásolták az utóbbi szezonokat. Bár korábban többször elhagyták - virtuális és valódi – szájainkat a „csak sérülés ne legyen, mert…” kezdetű mondatok, az idén rendesen becsapott a mennykő (ld. még ménkű). Afellay kiesése még senkit nem ijesztett meg, azonban kábé másfél hónap leforgása alatt Villa, Iniesta és Fontás hosszas távolléte, megspékelve az össze-vissza harcképtelen Pedroval, Adrianoval, továbbá Keita afrikázásával és Maxwell távozásával már bőven alapot adtak arra, hogy nem lepődtünk volna meg akárki érkezésén. A vezetőségnek ugyan feladata azt kommunikálni, hogy immár elhatalmasodott rajtunk a nyomorúság, de nyilván akadt volna pár millió szabad euro valamelyik költségvetési számsorban, ha Pep úgy döntött volna, hogy neki márpedig ide sürgősen játékos(ok) kell(enek). De ő nem döntött így és a viccelkedésen, valamint néhány erőtlen médiapróbálkozáson túl fel se merült, hogy játékos(ok) érkezzen(ek) vészmegoldásként.
A Pep éra kezdetekkor szerintem nem volt józan gondolkodású Barça szurkoló, akiben ne fordult volna meg a gondolat, hogy az általa rendszeresített kispadok még akkor is neccesen bírnak végig egy szezont, ha mindenki tökegészséges. Aztán teltek-múltak az évek és egyrészt nem lett igazunk, másrészt pedig hozzászoktunk, hogy ez így normális. Hozzászoktunk ehhez is, meg ahhoz is, hogy elfogadjuk, és el is higgyük azt, amit Pep mond. Márpedig ő azt mondta és mondja, hogy számára ez a keret megfelelő ahhoz, hogy bármit elérhessen a csapattal. Az elmúlt években gyakorlatilag olyan tökéletesen lettek „idomítva” a Barça szurkolói, hogy míg más kluboknál hasonló helyzetben hemzsegnek és röpködnek a lehetséges igazolások tucatszám, nálunk gyakorlatilag nem is találkozhat(t)unk ilyen reakciókkal. Egyszerűen szólva bízunk a mesterben, egyben nem akarunk mindenáron belepofázni abba, mit és hogyan kellene/lenne érdemes csinálnia. Pep úgy gondolja, a második keret azért van, hogy ilyen helyzetekben átvegyék a stafétát a fiatalok, mi pedig elfogadjuk az értékítéletét és – ahogy a szombati példa mutatja – olyan közelről még szemüveg nélkül is jól látja a csapat dolgait. 
Dobok ide jó sok számot, mégpedig azért, mert kitöltik a helyet, és ha már kikeresgettem őket, ne vesszenek kárba. A Barcelona első kerete a kapusokat leszámítva az évet 19 nevezett játékossal kezdte, ez Maxwell távozásával már csak 18. Keita Afrika kupán van, Afellay, Villa, Pedro, Iniesta, Fontás nem bevethető, hamar kijön a végeredmény, hogy marad egészen pontosan 12 darab mezőnyjátékos, amivel gyakorlatilag ki sem állhatna a csapat, ha nem lennének a B csapat tagjai. De mivel itt vannak, az előbb említett első keret máris hivatalosan további 11 emberrel bővül, akiket „normális” klubnál nem is vennének emberszámba, tehát maradna számunkra a lehetőség: játékost KELL venni, de izibe’. A gyerekek közül többen már persze játszottak az első csapatban, így az is ki fog derülni, hogy Tello üstökös szerű felbukkanása csak a felületes szemlélődő számára ekkora meglepetés. Hogy mindenki örüljön, le is írom, hogy mi volt eddig (zárójelben mindenkinél az idén játszott percei). Bartra (90), Cuenca (1086), Deulofeu (49), Dos Santos (315), Montoya (180), Muniesa (33), Rafinha (85), Riverola (12), Sergi Roberto (229), Tello (252). Viszonyítási alapként az összesített legtöbb Messi 3066 (bakker, ez több, mint Valdesé!), a legkevesebb Fontás pedig 367 percet játszott eddig ebben a szezonban a tényleges első keret tagjai közül. További izgalmas adat, hogy az előbb felsorolt gyerekek mindösszesen 10 (Cuenca – 4, Sergi Roberto – 2, Montoya – 1, Tello – 3) gólt vállaltak az eddigi 111-ből, és az pedig az összes 9 %-át jelenti. 
Nagyjából tök érdektelen, hogy ezeket a számokat milyen színvonalú ellenfelekkel szemben produkálták, mert a lényeg, hogy akkor sincs másik futballklub, aki ilyen szinten számíthatna az utánpótlására, ha már nagyon unjuk a „meszkét”, meg a „lamazját” hallgatni. Nincs másik klub, amelyik „megengedhetné magának a luxust”, hogy bizonyos meccseken feldobja a B keretet (nem a padon ülő második sort!) néhány első emberrel, számítva arra, hogy úgyis hozzák majd a kötelezőket. És a legfontosabb, hogy nincs másik futballklub, aki ilyen sérüléshullám mellett szinte az ismeretlenségből hozhatna nyerőembereket a saját utánpótlásából! 
Az említett skacokat elég tíz percig figyelni a pályán és máris kiderül, hogy kevésbé test idegenek, mint Maxwell két és fél év, valamint összesen 6519 játékperc után. Az említett skacok értik a játékot, tudják a dolgukat, és fenntartások nélkül kiköpik a tüdejüket a pályán „csak azért”, mert magukra vehették a Barça mezét. Az említett skacok kész és teljes értékű futballistának számítanak, olyanoknak, akik az itt-ott megbicsakló csapatjátékon túl többet tudnak a totális fociról, mint egyes világsztár vendégművészek. Az említett skacokat Pep oda teszi ahova csak kedve tartja, - ahogy a B csapatban, itt is - képesek akár egy sorral fentebb, akár egy sorral lentebb, akár a saját oldalukon, akár az ellenkezőn, akár középen jól teljesíteni. Az említett skacok technikai alapképzettsége annyira magas szintű, hogy akár olyan bámulatos trükkökre képesek, amiket egyébként úgy kell összevadászni a világ bajnokságainak összterméséből, ráadásul ezeket olyan lazasággal képesek előadni, mintha a legjobb brazil tengerpartokon tanulták volna a focit. Az említett skacok egyértelműen bizonyították, hogy képesek megoldani kieső játékosaink pótlását és ez még akkor is igaz marad, ha az idén akármilyen ok miatt esetleg nem kerül újabb trófea a vitrinbe.
Az említett skacok kiérdemelték a bizalmunkat, kiérdemelték, hogy a csapat teljes értékű tagjainak tekintsük őket és ez utóbbi a legnagyobb elismerés, amit nekik adhatunk.
Egyéni értékelő:
Valdés – kíváncsi lennék, hogy akik szerint ő a csapat leggyengébb láncszeme, vajon látják-e ezeket a meccseket is, vagy valahol egyszer olvasták, hogy márpedig ő a leggyengébb láncszem és azóta ezt axiómaként hirdetik? Nem először nyer meccset a csapatnak, nem először bizonyítja, hogy a világ egyik legjobbja az egy-egy elleni játékban. Nálam ott tart a dolog, hogy halálos nyugalommal figyelem, amikor 1-1-ben viszik rá a labdát és csak nagyon-nagyon ritkán kell meglepődnöm, hogy valaki mégiscsak gólt tudott lőni neki. A három alkalomból tegnap csak egyszer kellett meglepődnöm. - 8
Adriano – a csapatszerkezetből adódóan ezúttal nem volt szükség (lehetőség?) a támadójátékára, a védekező feladatait pedig gyakorlatilag hiba nélkül hozta. Nem élhetett meg senki az oldalán, mindig idejében vette fel és állította meg az előretörési kísérleteket. Ez egy korrekt meccse volt. - 7
Mascherano – a hétközi meccs után ismét egy a kiváló teljesítményei közül. Az egész meccsen talán egy pillanat volt, amikor okosabban is reagálhatott volna, de azon kívül nagyon stabilan állt a lábán. Legalább három alkalommal kritikus helyzetben lépett közbe, egyszer pedig kettő-egyben is képes volt megfogni egy kontrát. Nagyon jól beletanult a hátsó sor labdajáratásába, sőt most már azon se kell meglepődnünk, ha olykor hasznos felfutásokkal segíti meg a támadósort. - 7
Puyol – az lett az utóbbi hetek legérdekesebb hozadéka, hogy felhördül a nép, amikor előretőr. Mascheranohoz hasonlóan tőle is láthattunk majdnem keménységbe hajló belépőket, döbbenet még ennyi idő után is újra és újra azt észlelni, milyen távolságokról képes megérkezni a bajok epicentrumába. Egyre inkább viszi a hátán a csapatot a példamutató határozottsága, megalkuvást nem ismerve takarít el mindent és mindenkit az útból, ebben a szezonban jellemzően szabálytalanságok nélkül. Nem tudom, hol lennénk most nélküle, gyanítom, hogy a bajnoki ponthátrány még nagyobb lenne. - 7
Alves – őt a legnehezebb értékelni, mert nagyon vegyes képet mutat a játéka. Kezdem a pozitívummal: hatalmasat focizott védekezésben, rengeteg futással, mozgással játszotta be nem csak a jobb oldalt, de gyakran a pálya közepét is. Jó ideje olyan meccse volt ez, amikor mindig képes volt visszaérni, sokszor pedig már a pálya közepén fogta meg az ellent. Ugyanakkor a mezőnyjátéka meg katasztrofális volt. Iszonyat mennyiségű labdát szórt el, képes volt a legártatlanabb helyzetben is pontatlanul passzolni, mindezek megkoronázásaként a kapott gól előtt is ő hibázott. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, támadásban a lehetőségekhez képest aktív volt, több helyen is feltűnt, és többször is nagy okosságokat játszott Messivel, közte a gólpasszal, amit neki adott. Védekezésből jeles, mezőnyben egyes, támadásban közepes. - 7
Dos Santos – először is jó volt, másodszor pedig olykor túlzottan lelkes. Az biztos, hogy hirtelen jött számára a mélyvíz, Busquets-et pótolni nem hálás feladat. A lelkesedés itt-ott túlzásokba csapott nála, de egyébként meg nagyon is jól helytállt. Rengeteget melózott, elég jó hatásfokkal sikerült lefednie a védelem előtti területet, az meg természetes, hogy a társak külön figyeltek rá és kisegítették, amikor szükséges volt. A szabályos szerelések kevésbé nagy számban sikerültek, de akivel találkozott, nem ment tovább mellette, a szűrőfeladatoknak pedig ez a lényege. Labdajáratásban szerintem nagyon jól tudott együttműködni a csapattal, és az előreirányzott labdáit se szórta el tömegével. Nálam ez nagyszerű bemutatkozás főleg a hirtelen jött elvárások tükrében. - 7
Thiago – végre láthattunk egy kicsit abból, milyen, amikor kap némi szabadságot támadásban. A középpályás védekezés egyik fontos láncszeme volt, jellemzően Keita posztját játszotta, egyben megmutatta azt is, mit jelent egy kreatív és technikás játékos azon a helyen. Védekezésben nagyon sokszor láttam, támadásban is remek összjátékok sokaságát produkálta. Voltaképpen gólpasszt is adott, szám szerint kettőt, nyilván nem az ő hibája, ha nem lövik be a többiek a jól időzített és pontosan helyezett labdákat. - 7
Cesc – lekopogom, de úgy tűnik, egy átmeneti januári visszaesés után kezd ismét magára találni. A játéka ugyan mostanában ritkán számszerűsíthető gólokban, de a csapatban betöltött szerepét tegnap is kiválóan hozta. Játszott szűrőt, „játszotta Xavit”, játszott hátravont támadót, játszott minden létező szerepkört a középpálya bármely pontján és oldalán. És mindezt jól is tette, mert ismét láthattunk tőle két gólpasszt, amiből csak a gól hiányzik, de ahogy Thiagonál említettem, kihagyni a helyzeteket, nem az ő hibája. - 7
Messi – már most megint „mit csináljak vele”? A meccs tanulsága az lett, hogy nem szereti az egyszerű megoldásokat, inkább csak abból a helyzetből hajlandó lő gólt lőni, ami kihívást jelent számára. Raklapnyi helyzetet hagyott ki, de győztes gólt lőtt. Bőven van mit kritizálni a játékán, de gólpasszt is adott. Még mindig szereti ellenfélbe vezetni a labdákat, de képes lefoglalni akár hat embert is. Nem ragozom tovább, mert beszéltünk már róla éppen eleget, érdekesség, hogy hosszú idő után először láthattuk őt mosolyogni a pályán. - 8
Tello – ismét egy olyan játékos, aki képes (volt eddig) megoldani Villa legnagyobb hiányosságát = bevállalja a megindulást és jó százalékban sikeresen végig is viszi a le/befutásokat. Nem számoltam, mennyi szögletet harcolt ki, de biztos, hogy sokat. Nem számoltam, hányszor futott el sikeresen, de biztos, hogy kettőből életveszélyes beadás lett. Azt se számoltam, Messi hány jó labdát dobott neki, de biztos, hogy az egyikből lélektanilag nagyon fontos pillanatban gólt lőtt. Samu óta vagyok nagy rajongója az ilyen egyszerűen begurított góloknak, lássunk tőle abból is meg az ilyen jó teljesítményekből is minél többet a jövőben. - 8
Cuenca – a hétközi után ez már olyan meccse volt, ahol érzékelhetőek voltak a támadó erényei. Tellohoz hasonlóan legalább kétszer pontosan középre tudott adni, nem az ő hibája, ha nem lesz az ilyenekből gól. Sikerült néhány alkalommal 1-1-ben is jól elfutnia, talán-talán kezd visszatalálni az útra, amin elindul néhány hónappal ezelőtt. Alap tőle, hogy több alkalommal is visszafut védekezni, szombat este a legfeltűnőbb az volt, milyen magas százalékban szerezte vissza saját maga az elszórt labdákat. Szépen alakul ez, majd meglátjuk, mi lesz a vége. - 7
Abidal – nem is emlékszem, szükség volt-e bármiféle aktivitásra tőle. Talán azért, mert nem is volt ilyen pillanat.
Busquets – lefogadom, hogy a TV nézők 90 %-a felhördült amikor eldobta magát, bevallom, nekem is az volt az első gondolatom, hogy khmmm… kissé eltúlozza a szituációt. Aztán Cesc arcát látva, már nem gondoltam ezt.
Piqué – kényszerű csere volt, egyszer küzdött egy vicces földön csúszó-mászóst a labdáért.
