Nagyjából senki számára nem lesz érdekes, de a posztot ezúttal egy blogon belüli szervezési „titokkal” kezdem. Ráadásul jó sokat pofázok is róla, hogy gyarapodjanak a betűk a "papíron", végül a poszt végére körülbelül el is jutok a mondanivalóm lényegéig.
Ugyanis két héttel ezelőtt vigvik felvetette: kialakíthatnánk úgy a kötött posztok (=beharang+értékelő) elosztását magunk között, amely munkarendnek egyenes következménye lenne, hogy engem – a lehetőségekhez képest - tehermentesítenek a többiek.
A célja az egésznek az lett volna volt, hogy a változtatás következtében rendelkezésemre álló szabadidőben elborzasztó tömegben lehetek képes minden másféle posztokat készíteni érdeklődésre feltételezhetően számot tartó témákról. A terv jónak tűnt, és majdnem be is jött.
Nagyjából senki számára nem lesz érdekes, de a posztot ezúttal egy blogon belüli szervezési „titokkal” kezdem. Ráadásul jó sokat pofázok is róla, hogy gyarapodjanak a betűk a "papíron", végül a poszt végére körülbelül el is jutok a mondanivalóm lényegéig.
Ugyanis két héttel ezelőtt vigvik felvetette: kialakíthatnánk úgy a kötött posztok (=beharang+értékelő) elosztását magunk között, amely munkarendnek egyenes következménye lenne, hogy engem – a lehetőségekhez képest - tehermentesítenek a többiek.
A célja az egésznek az lett volna volt, hogy a változtatás következtében rendelkezésemre álló szabadidőben elborzasztó tömegben lehetek képes minden másféle posztokat készíteni érdeklődésre feltételezhetően számot tartó témákról. A terv jónak tűnt, és majdnem be is jött.
Az ötletet gyorsan megegyezés és cselekvés követte, a nagy átszervezés következtében pedig az utóbbi két hétben máris kétszer annyi kötött feladatom lett, mint korábban. Az egész kavarodás vigvik költözéséből adódott, amely miatt – működő netkapcsolat hiányában - naponta átlag húsz percet képes a blogolásra fordítani, ez pedig kevéssé tekinthető elégségesnek az aktív részt vételhez. A tegnapi beharang egyeztetési folyamatában nagyságrendileg fél órán múlt, hogy az végül nem rám maradt, egyben most már senki nem tudhatja meg, hogy bejósoltam volna egy elméletet, ami tegnap este igazolódni is látszott.
A meccset megelőzően olyan gondolatok forogtak a fejemben, mely szerint a nemzetközi porondon a Barçának van egy olyan előnye, amely hazai környezetben már nincs. Vagy még inkább: a spanyol mezőnynek van egy olyan előnye a nemzetközi csapatokkal szemben, ami akár alapjaiban el is döntheti a meccseket. Az elmélet igen egyszerű, és máris elkezdem kicsomagolni. Egy ideje hallani már feltételezéseket, melyek szerint a Barça játéka kiismerhető, továbblépve, egyes csapatok már konkrétan ki is ismerték, és - egyebek mellett - ennek köszönhető az idei szezon visszaesése. Persze rengeteg tényező játszik szerepet az idei bajokban, de legalább egy oldalról nézve hajlok arra, hogy némi igazságot érezzek ebben a "kiismerés-elméletben" .
Bárki egy gyors fejszámolást követően kikalkulálhatja, hogy a spanyol bajnokság mezőnye minden évben minimum két meccsel többet játszik a Barça ellen, mint bármelyik nemzetközi csapat. Folytatva az elmélet boncolgatását, a kettő hamar négyre emelkedik, ha a sorsolás a hazai kupában is összehozza a csapatokat.
Elég csak a Madridot, a Valenciát és az Osasunát megemlíteni, akik két hónapon belül három meccsen próbál(hat)tak bizonyítani, és nem kevésbé érdekes az sem, hogy a Real és az Osasuna éppen a harmadik alkalommal lett képes nagyon is komolyan megcibálni az oroszlánbajszokat. Taktikai oldalról nem akarok belebonyolódni a kérdésbe, mert minden csapat (játékos kerete és szakmai stábja) egészen más, de egy tényező szerintem érdekes lehet. Ez a tényező pedig a legyőzhetetlenség mítosza és az, hogyan kezelik azt az ellenfelek. Egy dolog a sajtószobában elmondani, hogy a csapatok mire számít(h)a(t)nak a Barça ellen, egész más azonban a valós lehetőségeket a pályán megtapasztalni. Egy dolog a játékos kijáróban akármilyen fajta hozzáállással kivonulni a pályára és egészen más testközelből megérezni, milyen az, amikor Messi bök egyet a labdán és megindul.
Nem feltétlenül a számok az érdekesek, de a fent említett három találkozóból mondjuk az első kettőn még képes életben maradni - és a Barça számára pozitív eredményt hozni - a mítosz, egyben az ellenfél újra és újra kénytelen átélni a tehetetlenség érzését.
Aztán egyszer csak eljön a harmadik alkalom, és X játékos észreveszi, hogy „Messi most nem annyira penge, mint a múlt héten, lehet, hogy ő is emberből van? Mi lenne, ha elhinném, hogy képes vagyok megállítani? És bakker tényleg már másodszor szereltem őt tisztán!” Y játékos pedig azt tapasztalja, hogy: „Alves most nem annyira összeszedett, mint a múlt hónapban volt. Mi lenne, ha nem csak szavakban gondolnám azt, hogy nincs vesztenivalóm, de valóban úgy is játszanék? Mi lenne, ha elhinném, hogy képes vagyok lefutni őt és begyalogolni a labdával a kapu elé? És bakker tényleg sikerült!”
A kiragadott példák tökmindegyek, a lényeg az, hogy szerintem a mítosz bénító hatása korántsem működik a spanyol mezőnynél annyira erősen és olyan hosszan, mint a nemzetközi csapatokban. Az Osasuna például úgy lépett pályára az idei – akkor már - negyedik egymás elleni meccsen, hogy már az első percekben se volt béklyó a fejekben és a lábakban, ezzel pedig szerzett is magának egy félidőnyi előnyt. A Leverkusent tegnap este negyvenöt percen keresztül lebénította a mítosz ereje, ezzel pedig ők adtak egy félidőnyi előnyt nekünk. Mindkettő elég volt ahhoz, hogy a már ismert végeredmények kialakulhassanak. 
A tegnapi persze csak egy meccs volt, így korai messzemenő következtetéseket levonni a fent vázolt elképzelésből. De talán nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, a Barcelona számára a jövőben is létező és megtapasztalható előny lehet a BL-ben a legyőzhetetlenség mítosza.
Egyáltalán nem akarom azt feltételezni, hogy ez a sorozat könnyebb lehetne számunkra, mint a bajnokság. De ha már a posztban azt boncolgatom, hogy ez az előny a javunkra szolgál(t), akkor azt is megkockáztathatom, hogy a nemzetközi porondon várhatóan nagyobb százalékban kijöhet a csapatok közti különbség, mint a spanyol mezőnyben. Sokkal inkább számíthatunk arra, hogy érvényesülnek a csapatok közti erőviszonyok, és talán kevésbé érhetnek váratlan meglepetések minket.
Amennyiben összefutunk a Madriddal, ez az előny persze máris nem igaz, egyben azt is megemlítem, hogy a hétvégén a Valencia lesz az ellenfelünk. Két hónapon belül immár harmadszor…
Egyéni értékelő:
Valdés – már nem az első meccse volt az idén (naptári idén!), hogy nem csupán tétlen nézelődéssel töltötte az idejét. Egyben újra bizonyította, hogy kiváló kapus, mert legalább két alkalommal kulcspillanatban avatkozott közbe. Ez a bonyolult megfogalmazás kellett, hogy jó hosszan kitöltse a szöveg a helyet, de magyarán azt jelenti, hogy legalább két góltól mentette meg a csapatot. - 8
Alves – mivel a BL sorozat kapcsán könnyen hozzá lehet jutni a legfontosabb statisztikai adatokhoz, nála – és a többieknél is – élek is az ebben rejlő lehetőséggel. A számadatok lefigyelése után kiderül, hogy az egész csapatból a legtöbb alkalommal (140!) került közeli kapcsolatba a labdával, máris megállapíthatjuk, hogy az egyik legaktívabb játékosunk volt. Nála külön plusz pont, hogy ezek a labdaérintések nem csupán a védelem labdázgatásaiból jöttek össze, de legalább fele a támadójátékából. A jó teljesítménye átjött a képernyőn is, szintén számadatra támaszkodva illik megemlíteni, hogy 3 kulcspasszt jegyezhetünk a neve mellett, közte azzal a király pörgéssel, ami a harmadik gólt eredményezte. - 8
Puyol – bár a védelem közepét meglehetősen sok kritika éri manapság, nála is a számokat hívom segítségül, amelyekből kiderül, hogy a maga 92 %-os passz statisztikájával ő lett a harmadik legjobb a csapatban tegnap este. Ennél sokkal fontosabb, hogy ő nyerte a legtöbb csatát a levegőben azzal, hogy 5 alkalommal bizonyult jobbnak, mint a Leverkusen. (Ez főleg akkor szép, ha hozzáteszem, hogy a németek összesen 9 fejpárbajt nyertek éles helyzetben, tehát nem a semleges mezőnyben. A dolog szépséghibája számunkra az, hogy a 9-ből 6 a bekapott előtti körülbelül fél percben történt, egyben a Milan meccs után újabb igazolást kaptunk arra, hogy a Barça bizony verhető, ha elég ideig képes az ellenfél magasan tartani a labdát. - 7
Mascherano – a harmadik legtöbb (3) általa nyert fejpárbaj máris jól jelzi, mennyire hasznos tud lenni egy erőember, ha az ellenfél játéka ilyen erényeket kíván. Nála se meglepő az aktív játék (113 labdaérintés), ezt tegnap ráadásul sikerült megfejelnie 1 darab kulcspasszal is. Anélkül, hogy kritizálni akarnám, egy hiányossága sajnos elég szembetűnő volt: meglehetősen nagy hibaszázalékkal helyezi a hosszú keresztlabdákat. Talán ennek is köszönhető az amúgy nagyon jónak nevezhető (91 %-os) passz statisztikája. - 7
Abidal – a védelemből ő volt a legkevésbé aktív (84 labdaérintés) és talán nem meglepő módon övé a csapat negyedik legtöbb (2) megnyert fejpárbaja. Ahogy az egész védelem, az idén ő is hajlamos hibákat elkövetni, nem nehéz őt megtalálni a bekapott gólban sem. Viszont most már állapot, hogy jó százalékban képes megtámogatni a támadójátékot a saját oldalán úgy, hogy az általa hátrahagyott terület nem jelent azonnal öngyilkosságot a csapat számára. Persze sokkal jobb lenne, ha a tavalyi játékát láthatnánk, de az is normális, hogy a Barça egységes visszaesése az ő teljesítményében is érzékelhető. - 7
Busquets – Puyolhoz hasonlóan nála is meg kell megemlíteni, hogy összesen 4 alkalommal nyert fejpárbajt, ezzel pedig máris ő lett a magasan előrejátszott ellenfél támadások legfőbb ellenszere. Övé lett a második legtöbb labdaérintés (123) és posztjából adódóan ez nála nem jelenti a töketlen oldalra és hátragurigázások tömegét. Ahogy a hétvégén hiányzott az összekötő kapocs a csapatrészek között, ő már nem először garancia arra, hogy ezzel ne legyen problémánk. - 8
Iniesta – nem kérdés, hogy a csapat egyik legfontosabb tagja. A játéka ugyan visszafogott volt, a legmagasabb színvonalú (97 %-os) passzjáték, valamint 1 darab kulcspassz a bizonyíték, hogy nélküle gyengébb a Barça, mint vele. A gyilkos betöréseit ezúttal nem még nem láthattuk, de biztos vagyok abban, hogy amikor játékba lendül, meccsek sora jön, amikor a személye a javunkra billenti a mérleget. TV-ben volt szerencsém a meccset látni, így a műsorvezető értetlenkedésével szemben, én pontosan tudtam, hogy azért jött le 60 perc után, mert egyelőre ennyit bírt, és nem pedig Pep pihentette őt a hétvégére. - 7
Adriano – a labdaérintéseinek száma (34) a csapatból a legkevesebb, szemre is lejött, hogy nagyon passzív volt. Valamikor a meccs közepe felé ugyan már érzékelhető volt, hogy lenne elképzelése a feladatáról, de egyelőre nála is tudjuk be a visszafogott játéknak azt a tényt, hogy játékba kell lendülnie. Ebben a szezonban már többször produkált király meccset szélsőként, jelenleg nincs okunk azt feltételezni, hogy képtelen lenne megismételni azokat a teljesítményeket. - 6
Cesc – a labdaérintéseinek száma (120) a harmadik legerősebb a csapatból, a posztjával együtt ez azt is jelenti, hogy ő volt a középpálya motorja. A passz statisztikája (91 %) azt is jelenti, hogy a jók közé tartozott, ez pedig a sokszor feltolt pozíciójával együtt azt is jelenti, hogy a kihívásnak nagyon korrekt módon meg tudott felelni. Alves után a második legtöbb (2) kulcspassz is a neve mellé került, ebből egy nála is gólpasszt jelent (ráadásul milyet!). A Valencia ellen lőtt már abból gólt, hogy abban a pillanatban megindult előre, ahogy Messihez került a labda. Tegnap ezt lemásolta abban az értelemben, hogy ő futott fel Sánchez mellett az első gólt megelőzően. - 8
Messi – övé lett a legtöbb kapura lövés (4), a második legtöbb kaput eltaláló kísérlet (2), és a második legtöbb gól (1). Övé a második legrosszabb passz statisztika (82%), de ez szerintem logikusan következik a pozíciójából. Lefordítva a számok azt jelentik, hogy egy védőnek nyilván könnyebb magas százalékot kihozni a meccsből, ha a kutya nem támadja meg, szemben azzal, hogy a támadó (főleg Messi) meg állandóan embertömeg közepében próbálkozik játszani. Egy gólpassz is a neve mellé került, még hozzá nem is akármilyen, az aktivitása szemre se kérdés, de a számok is alátámasztják (108 labdaérintés a neve mellett éppen úgy, mint Puyolnak). Elképzelhető, hogy lesz aki megtalálja a csomót, de az egyéni betörése utáni kapufájával együtt a tegnapi játéka nálam éppen ennyit ér. - 9
Sánchez – tegnap este éppen úgy oszlottak el a statisztikai adatok a játékosok között, ahogy azok a legszerencsésebbek számunkra. A cseréket nem számítva ő ért a legkevesebb alkalommal labdába (37, mint Valdés), ő játszott a legrosszabb passz statisztikával (73 %), cserébe viszont ő lőtt a legtöbbször kapura (3), ő találta el legtöbbször a kaput (3) és ő lőtte a legtöbb gólt (2). A csatárnak ez a dolga, róla pedig elmondhatjuk, hogy többekkel ellentétben gyilkos hatékonysággal lövi be a helyzeteit. Emlékeim szerint Samu óta nem volt ilyen hatékony befejező emberünk, ha ezt képes lesz tartani a jövőben, én nem bánom, ha „csak” ilyen hosszú idő után találjuk meg a kameruni utódját. - 9
Thiago – kár volt azért a sárgáért, a BL-ben könnyen bosszantó is lehet az ilyesmi.
Pedro – a hétvégi gyalázat után örömmel láttam, hogy már nem csak a szándékát vehetjük észre a pályán, de nem felejtett el focizni sem. Szorítok érte, hogy megtalálja a régi önmagát, mert nagy szükségünk van arra, hogy mindenki képes legyen a legjobbját hozni.
Cuenca – négy percet kapott.
