Szerintem nem tévedek nagyot akkor, ha azt mondom, a Barcelona szurkolói nem különösebben kedvelik aktuális elnökünket, Sandro Rosellt. A már több soron tárgyalt témába nem akarok ezúttal belebonyolódni, legfeljebb annyi megjegyzést teszek, hogy egy közkedvelt “bohém” - de főleg soha nem látott sportsikereket elérő - Laporta után valószínűleg bárki a “nemszeretem” kategóriába lépett volna nálunk.
Ha szeretjük, ha nem, egy érdemet nem fogunk tudni elvenni tőle: az üzlethez és azon belül is a marketinghez bizony nagyon is ért. És ha már ért hozzá, jelen pillanatban úgy látszik, hogy a háttérben felépít egy olyan Barcelonát, amilyet eddig még nem láthattunk. Ennek az "új típusú" Barcelonának pedig a lényege az egyre szélesebb körben letarolt digitális kommunikáció és az ahhoz szervesen kapcsolódó súlyos pénzkötegek begyűjtögetése. Korábban olvashattunk már írást a népsporton ezzel kapcsolatban, de a téma van annyira jelentőségteljes, hogy pár (száz) sort hozzáadjunk az ott leírtakhoz.
Szerintem nem tévedek nagyot akkor, ha azt mondom, a Barcelona szurkolói nem különösebben kedvelik aktuális elnökünket, Sandro Rosellt. A már több soron tárgyalt témába nem akarok ezúttal belebonyolódni, legfeljebb annyi megjegyzést teszek, hogy egy közkedvelt “bohém” - de főleg soha nem látott sportsikereket elérő - Laporta után valószínűleg bárki a “nemszeretem” kategóriába lépett volna nálunk.
Ha szeretjük, ha nem, egy érdemet nem fogunk tudni elvenni tőle: az üzlethez és azon belül is a marketinghez bizony nagyon is ért. És ha már ért hozzá, jelen pillanatban úgy látszik, hogy a háttérben felépít egy olyan Barcelonát, amilyet eddig még nem láthattunk. Ennek az "új típusú" Barcelonának pedig a lényege az egyre szélesebb körben letarolt digitális kommunikáció és az ahhoz szervesen kapcsolódó súlyos pénzkötegek begyűjtögetése. Korábban olvashattunk már írást a népsporton ezzel kapcsolatban, de a téma van annyira jelentőségteljes, hogy pár (száz) sort hozzáadjunk az ott leírtakhoz.
A klub sportszakmai sikerei mindenki számára nyilvánvalóak, és remélem, senki nem akar annyira naiv lenni, hogy azt gondolja, ebből nem érdemes eurokötegeket besöpörni tonnaszám. Már Laporta idejében is érezhető volt a szándék, hogy a klub a sportsikereket kiaknázva terjeszkedésbe kezdjen, és sok más európai klubhoz hasonlóan az első számú célpont nálunk is Észak-Amerika lett. Én annyira nagyon nem értek a gazdasági ügyekhez, de nekem is átjön a hírekből, hogy ott átmenetileg most egy kicsit elfogyott a pénz, és főleg egy olyan sportágra nincs, ami igazából annyira nagyon nem sok embert érdekel. (De legalábbis a hagyományos sportágak nyelik be a dollárok döntő hányadát.) Én azt vélem látni, hogy az USA-ban való terjeszkedésben még mindig jelentős akadály, hogy számtalan próbálkozás (Pelé, Beckenbauer, VB 1994, Beckham, Henry, stb.) ellenére se akar meghonosodni ott az európai futball úgy igazából.
A bevándorlók ugyan magukkal hozzák az óhazából a saját sportkultúrájukat és tele is a stadion velük, amikor pl. a Barça játszik Miamiban. Viszont egyelőre számukban, de még inkább pénzköltésben nem tudják hozni azokat a számokat, amit az USA vásárlóereje alapján feltételezhetnénk.
Még mindig nem értek a gazdasági folyamatokhoz, de azt viszont látom, hogy a nagy pénzek perpillanat Kínában vannak, és egy ideig valószínűleg még ott is maradnak. Ráadásul ott nem szükséges azon erőlködni, hogy az európai focinak népszerűségben le kellene győznie helyben egyeduralkodó sportága(ka)t, tehát abszolút ideális terep piacot kiépíteni. Szerintem ez ilyen egyszerű, aki meg ért hozzá, biztosan sokkal bonyolultabban is el tudná mondani.
Szóval adott a célpiac: Kína, ami számunkra egy felfoghatatlanul nagy ország. Ugyanakkor viszont adott a globális kommunikáció, aminek segítségével az a felfoghatatlanul nagy ország elérhetővé, ráadásul pillanatok alatt elérhetővé válik. Ehhez képest mit csinál a Barcelona az utóbbi néhány hónapban? Tökiggázon ráfekszik a digitális kommunikáció fejlesztésére, Rosell meg úgy repked össze-vissza a nagyvilágban, mint a jó magyar (politikus), amikor kölcsönért szaladgál a fűhöz, na meg a fához. Nézzük részletesebben, mi is történt.
A klub már tavaly nyáron kibővítette együttműködési megállapodását a spanyol Telefónica céggel, ami akkor még semmitmondó hírecskének tűnt. Azonban ha mellétesszük azt a sok ezer kilométert, meg a nemtomhánymillió embert, akit Kínában kell megszólítani, talán már adja magát, miért volt elengedhetetlen első lépésként telekommunikációs profikat behozni a buliba. Röviddel később aztán a klub honlapja is megújult, ami önmagában szintén nem nagy esemény, mert rá is fért. Az se különösebb döbbenet, hogy átlátható egységekbe rendezték a focihoz nem közvetlenül, de társadalmi szerepvállaláshoz annál inkább kapcsolódó egységeket (Fundació, Barça Fans, Penyes, FCB Júnior, Socis i Empresa). Mielőtt az egész poszt arról szólna, hogy semmi nem érdekes, kiemelem azt, ami számomra mégis. Konkrétan a „júnior” szó az, ami nekem feltűnt, és főleg azért, mert nem csak az Internetet, de a komplett médiát lefedték, és be is támadták ezzel a viszonylag újnak számító megközelítéssel. Ha ehhez hozzáteszem a 15 éves felső korhatárt a szocióság feltételenként megszabva, szerintem mindenki érti a csíziót, de ha nem lenne világos, lefordítom. A klub célzottan ráment a (még irányítható korban levő) fiatalok tudatos szocializálására, hogy a Barça márkanevet kitörölhetetlenül beépítsék a leendő fogyasztók fejébe.
Az utóbbi hónapokban a klub honlapja alaposan felfrissült, tartalma komolyan felerősödött. Jelenleg 5.900 oldalból áll, azon belül valós idejű statisztikák, 10.000 eredeti dokumentum digitalizált változata, és nagyságrendileg 12.000 feltöltött fotó található meg az oficiális honlapon. (Na persze azoknak, akik befizetnek némi kis hozzájárulást a „közösbe”, magyarán előfizetőkké válnak.) Szerintem az előzőekben ismertetett számok is sokatmondóak, egy további érdekesség az, hogy a klub webmarketingért felelős csoportjának vezetője egyszer csak egy Zach Lee nevű fickó lett. A nevéből elég jó eséllyel kitalálhatjuk, hogy nem egy született katalán, inkább konkrétan ázsiai. Máris gyülekeznek az egy irányba mutató folyamatok, de ennyit a passzív netes tevékenységről, lássuk a sokkal izgalmasabb interaktivitást.
/katt a képre a pontos staitisztikákért/
Nem tisztem eldönteni, tudatos volt-e, vagy sem, de a klub számára hatalmas ajándékot jelentett a Piqué baráti kör ökörködése (ld. moc-moc) a Twitteren. Részben ennek következményeként a Barcelona sikeresen be is zsebelte magának az egész felületet, már persze ami a sportot illeti. A Youtube-ot ugyan „csak” Spanyolországban sikerült letarolni, de – minő meglepetés – a Facebookon is a Barcelona oldala a legerősebb az egész világon (ismét jelzem: a sportról van szó!). Ez pedig azért komoly dolog, mert ebben a játszmában a hatalmas helyzeti előnyben levő észak-amerikai sportágakat kellett be,- és/vagy leelőzni! A klub stratégiája (utólag nézve már) egyszerű volt: olyan mennyiségben kezdték információkkal tömni a világhálót, hogy jelenleg nehezebb nem belebotlani az FC Barcelona névbe, mint szinte bármit megtalálni róla. (A kis kép kattintásra nagyobbodik.)
Jó hosszan írtam a semmiről, jöhet a valódi lényeg: tavaly november végén a Barcelona gondolt egyet és belépett a kínai piacra. Számunkra nyilván nem derül(t) ki, mi milyen előzetes tárgyalások folytak a háttérben, de biztos, hogy Rosell októberben már együtt vidámkodott a kamerák előtt egy Deng Pufang nevű fickóval (fotó lásd lentebb). A név valószínűleg nem sokat mond, apukájáé annál inkább: Teng Hsziao-ping Kína közelmúltjának - mindent - meghatározó alakja. Bár a fiáról nem sokat tudunk, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy feltételezzük: vastagon benne van a helyi pénzes játékokban, és azon se lennénk meglepődve, ha néhány dollármilliárdok figyelnének a szerény családi kasszácskában. Szóval Deng némi jótékonysági pénz ledobása után máris havercsótány, jöhet a következő lépés. Betámadjuk Kína legnagyobb szociálisan médiacégét és biztosítjuk számukra a kizárólagosságot, hogy a legfrissebb és ropogósabb pletyiket tudhassák meg és tehessék közzé a Barcelonáról. A Tencent nevű cuccról (=az egyik "kínai Facebook") van szó, és a mellékelt táblázatból elég jól kiderül, hogy x idő múlva agyonveri az Internet legnagyobb amerikai szereplőit is. (Ha ugyan már meg nem tette.) (Ez a kis kép is nagyobbodik kattintásra.)
Szóval a Barcelona az országba be van toppanva, a posztnak tulajdonképpen vége, de kiszedegetek a táblázatokból néhány számadatot, hogy érzékeljük a lehetőségeket. A Tencent az első Barcelonából érkező üdvözlő szövegre hozott 20.000 „lájkot”, az első 12 órában beugrott 50.000 rajongó, 48 óra után 80.000 felett álltak a mutatók, jelenleg valamivel 160.000 felett termel a klubnak. Ezzel párhuzamosan Messi saját oldala a Tencent Weibo-n (=a "kínai Twitter") néhány hónap alatt produkált egy laza 14 milliós érdeklődést. (A célszám jócskán feljebb lehet, tekintve, hogy Kína legnépszerűbb sportolója - Liu Xang gátfutó - 25 milliót bírt összetornázni magának nemtommennyi idő alatt.) A tisztá(bba)nlátás kedvéért megpróbálnám összegzés formájában is érzékeltetni, mit is jelenthet ez a kínai mutyizás. Az összes fellelhető „nemkínai” akármikben a sportkategórián belül a Barcelona több helyen is listavezető úgy, hogy megmozgat összesen 28,5 milliós néptömeget. A Tencentnek és azzal együtt kapcsolt áruként kapott Pengyou-nak és Tencent Weibonak ehhez képest perpillanat van 290 milliós aktív(!) felhasználói tábora. (Egyébként meg összesen több, mint 700 millió regisztráltja). Az alapok máris elég ígéretesek, egy további statisztikai adat, hogy a kínai újév (2012. január 22.) alkalmából készített Barcelona üdvözlő videót több, mint 6 millióan látták és nagyságrendileg 59.000 komment érkezett rá egy nap alatt. A számadatok agyban történő felfogása után állakat lehet földről felszedegetni, én pedig nem tépem tovább a számat. Aki ennyiből nem érti, ezután se fogja.
Ha már az elején említettem, írok néhány szót Rosell egyéb irányú tevékenységeiről is, mert egyebek mellett a tavalyi évben a klub összes létező szponzorával évekre meghosszabbította az aktuális szerződéseket. Szinte nem múlik el hónap, hogy ezen szerződéseket különböző formákban ki ne bővítené, egyben a klub jelenlétét, szerepvállalását ne erősítené szerte a világban. Íme néhány példa:
Már tavaly szeptemberben a Seiko megkapta egy exkluzív órasorozat elkészítésének jogát, amelyeken kivétel nélkül ott figyel a Barcelona logo. (Puyol gondolom marha boldog volt a hír hallatán, nem is vagyok biztos abban, hogy a mosolya őszinte a mellékelt képen.)
Tavaly októberben New York lakossága a Times Square-en egy álló napon keresztül láthatta, ahogy elnökünk és Pep Bill Gates-szel karöltve mutatkozik az „End Polio” feliratú Barça mezzel.
Másnap Rosell már Kínában fotózkodott az említett Deng Pufang nevű fickóval egy alapítványi bálon és szerintem senki nem lepődik meg azon, hogy egy hónappal később az Inter Sports nevű kínai cég és a Barcelona között szerződés született, melynek lényege, hogy Peking és Sanghaj városában mindenféle stratégiai együttműködés lesz közösen folytatva. (Ki fog meglepődni azon, ha a Barça hamarosan Kínába járkál majd nyári felkészülési túrákra? Én nem.)
Idén januártól a Sacoor Brothers nevű cég előlépett a klub kizárólagos partnerévé, ami a nem sportruházat kategóriát illeti. (Egyben minimálisra csökkent az esélye annak, hogy Puyol még egyszer rövidgatyóban jelenik meg díjátadó rendezvényen.)
Ezek persze nem mind a "kínai" szerződésekhez mérhető lépések, de a lényeg: nem múlik el hónap, hogy Rosell irányítása alatt a Barcelona legalább három-négy akármilyen volumenű gazdasági megállapodást ne kötne mindegykivel.
Mivel alaposan visszaéltem az olvasók türelmével, így gyorsan konzekvenciálok egyet és befejezem a pofázást. A fentiekből én azt vélem látni, hogy Rosell nem sokat tököl, annál többet cselekszik, nem mellesleg a maga agyából kiindulva marketing alapokon építi (tovább) a Barcelonát. Nem akarom én megmondani senkinek, hogy szeresse őt azért, amit és ahogy tesz, és azt se akarom minősíteni, hogy ez most jó-e vagy sem? De az megfordult a fejemben, hogy a klubnak most éppen egy ilyen kvalitású vezetőre volt/van szüksége ahhoz, hogy igazán kiaknázhassa a sportsikerekben rejlő lehetőségeket, mert elképzelhető, hogy egy „Laporta típusú” vezetőség nem lett volna/lenne képes ugyanezt elérni.
