Sok út vezet a Nirvánába

Facebook Tweet Tetszik

2012. október 07. - vigvik

"Buddha úgy jellemezte a Nirvánát, hogy a tökéletesen nyugodt tudat állapota, amely megszabadult a vágyakozásoktól, haragtól és egyéb kínzó állapotoktól (klésák). Ez egyben a "világ végét" is jelenti, hiszen nem marad utána öntudat és a tudatnak nincs határa. A tudat megleli a békét az egész világgal, együtt érez minden lénnyel és lemond a rögeszmékről és a berögzülésekről. Ezt a létező alaköltés szenvedéseinek lecsendesítésével és az újabbak megszületésének megakadályozásán keresztül éri el. A nirvánában a vágyakozás és utálat gyökere kerül kiirtásra. Ezután az ember már nincs kitéve szenvedésnek (páli: dukkha) és további újjászületéseknek a szamszárában. A páli kánon szerint a nirvánában megtapasztalható a dolgok üres természete (szunjata) is." /wikipédia/

A Nirvána egyszerűbben mondva a megvilágosult buddhista (tudat)állapota. Hogy idáig eljusson valaki, sok év meditációra, zarándokutakra, meg ki tudja még mire van szüksége. Érdekes, hogy bár nem lehet egzaktul definiálni ezt az állapotot, mégis a megvilágosult mesterek között teljes egyetértés van arról, hogy egy társuk valóban eljutott-e a Nirvánába. Az európai elme számára ez egy felfoghatatlan valami. A kulturális különbségek olyan nagyok, hogy legtöbbünk valójában el sem hiszi, hogy a Nirvána egyáltalán létezhet. (Nekik üzenem, hogy olvassanak Mérő Lászlót, tőle nyúltam a címet is, de ez már erősen off.)

Az biztos, hogy legtöbben nem vagyunk olyan bölcsek, mint az indiai buddhisták, nem hajszolunk valamiféle mindenre kiterjedő abszolút elfogadást és nyugalmat. Megelégszünk azzal, ha este ránk mosolyog a gyerek, előléptetnek a munkhelyen, vagy éppen rágyújthatunk egy jó szivarra egy pohár száraz vörösbor mellett a hosszú hét végeztével. Elaprózzuk a Nirvánánkat, nem vagyunk elég türelmesek ahhoz, hogy összevárjuk a jó dolgokat, és egyben, de akkor végleg élvezzük ki az okozott lelki békét. Mini-Nirvánáink (aka. az élet apró örömei) sokfajták lehetnek. Ha nyer az imádott focicsapat az ősi rivális ellen - az például elég jófélének számít.

Na de mit érezhetnénk vajon akkor, ha az imádott focicsapat konkrétan edzőként alkalmazna minket? Egy ilyesfajta világraszóló diadal nem elég katartikus egy ember igazi megvilágosodáshoz? Josep Guardiola 2008 decemberében már egy jó formában játszó Barcával érkezett az első klasszikusára - és győzött egy heriokus összecsapáson. Meggyőződésem, hogy Pep ott és akkor - ha nem is teljesen a szó eredeti értelmében - megvilágosodott. Vannak különleges tehetségek, akik nagyon könnyen és gyorsan jutnak el a Nirvánába. Korábbi edzőnk az utóbbi években olyan bölcsességről tett tanúbizonyságot, hogy ő feltehetően ezek köze tartozik.

Ma Tito Vilanován a sor. Személyes véleményem, hogy ő nem akkora - ha már a rockbandák úgyis befurakodtak ebbe a posztba, hát legyen - prodigy, mint elődje. Ettől függetlenül, ha még ma nem is sikerül neki az áttörés, akkor is egyedfejlődése egy sarokkövéhez érkezett - az első igazán komoly mérkőzéséhez. Szinte biztos, hogy ez a csata későbbi életét, karrierjét, döntéseit alapjaiban határozza majd meg.

Ellenfele a nyugati ember legszélsőségesebb prototípusa lesz: José Mourinho. A Real Madridnál jelenleg nem uralkodik belső harmónia, aligha véletlen, hogy a madridi sajtó is ellentétekről cikkezik folyamatosan - José überracionalizmusa a nyugodt öltöző megteremtésére csak ideig-óráig képes. Viszont mindig kíméletlen pontossággal pakolja a sakkbábukat a táblára fel, épp ezért roppant veszélyes. Az utóbbi pár hétben három korábbi alapember helye is meginogni látszik: Arbeloa, Khedira és Xabi Alonso is izgulhat a kezdő kihirdetésekor (Özil meg pláne, de az már nem újdonság). Ez nekünk aligha jó hír, bár nehéz belelátni Mourinho fejébe, lehet hogy még nem érzi eljöttnek az időt, hogy a Barca ellen is új arcokat vessen be.

Tito bölcsességét persze nem csak az ellenfél teszteli, hanem saját csapata is. A roskatag védelem stabilizálására több út is mutatkozik, amik közül még az is lehet, hogy egyik sem helyes. A tavaly többször látott három védős játékrendszer felbukkanása logikus lépés is lehetne a sérülések miatt, de igazán értelme inkább akkor volna, ha lenne négy-öt csúcsformában lévő támadónk - de hol az az egy? A második opció, hogy bízunk a Song-Mascherano párosban, és az eddig 4-3-3-ban. Érzésem szerint ez sem sok jóval kecsegtet, kiscsapatok is eredményesen kontráztak szét minket az utóbbi időben.

A legvalószínűbb, hogy védelem megtámogatását egy extra középpályással lehetne eredményesen megoldani. Így egycsapásra megoldódna "a formába lendülő Fabregás vagy a zseniális Iniesta kezdjen?" kérdés is. Ezzel a csapat roppant mobilissá is válna, Don Andrés és Cesc is felléphet a támadósorba, ha úgy alakul, de képesek az elhárításban is pluszt adni, így cserék nélkül reagálhatnánk a meccs alakulására is. Nagy dilemma még, hogy ki legyen Messi mellett elöl. Én biztosan betenném Villát, de nekem persze esélyem sincs megvilágosodni, így a véleményem is csak egy a sok közül.

A legnagyobb munkája azonban Titonak nem a taktikával van. A fejekben kell újra rendet raknia, amit a Szuperkupán nem sikerült megtennie, most ismét meg kell próbálnia. Sok út vezet a Nirvánába, de egyik sincs fehér márványlapokkal kirakva. Bizonyos hegyeken mindenképp át kell mászni, néhány folyón át kell úszni, olykor nyakig kell merülni út közben a mocsárban. A kulcs, hogy hinnünk kell benne, jófelé tartunk, és minden erőnkkel a célra koncentrálni. Hajrá Tito, hajrá Barca!