"- Miért gyűlt össze népünk a köztéren?

- Mivel ma megérkeznek a barbárok.

- És miért nem sürög a szenátus, mért nem tart ülést,

dolgozza ki a taktikát, hoz törvényeket?

- Mivel ma megérkeznek a barbárok,

és nincs értelme az okoskodásnak.

Barbárok jönnek: taktikájuk erős,

és nem tartják be a törvényeket."*

Vigyázó szemeinkkel pásztázzuk a horizontot: már látjuk jurtáikat, falainktól hat mérföldre táboroznak. Vezetőjük, Cholo, a civilizált, ravasz szemmel tekintget körbe-körbe. Eljöttek hát hordáikkal, óvakodva mégis megállnak, nem kell sietniük. Tudják, hogy ez itt a legbátrabb város. Tudják, hogy mi úgyis összegyűlünk, előjövünk a falak mögül és magunktól megütközünk velük Katalónia szent mezején. Célunk nem a győzelem lesz - hanem a győzelem ismételt példamutatással. Példamutatással arról, hogy nem szabad félelemmel élni, mert az teljesen irracionális. A vereség egyszer úgyis eljő! Aki ezt rettegi, az nem odázhatja el a napját sem - aki viszont képes együtt élni ezzel a tudattal, annak házfalai rögtön masszívabbak lesznek. Hadd jöjjenek hát! Erős várunk nékünk a Camp Nou.

"- Miért gyűlt össze népünk a köztéren?

- Mivel ma megérkeznek a barbárok.

- És miért nem sürög a szenátus, mért nem tart ülést,

dolgozza ki a taktikát, hoz törvényeket?

- Mivel ma megérkeznek a barbárok,

és nincs értelme az okoskodásnak.

Barbárok jönnek: taktikájuk erős,

és nem tartják be a törvényeket."*

Vigyázó szemeinkkel pásztázzuk a horizontot: már látjuk jurtáikat, falainktól hat mérföldre táboroznak. Vezetőjük, Cholo, a civilizált, ravasz szemmel tekintget körbe-körbe. Eljöttek hát hordáikkal, óvakodva mégis megállnak, nem kell sietniük. Tudják, hogy ez itt a legbátrabb város. Tudják, hogy mi úgyis összegyűlünk, előjövünk a falak mögül és magunktól megütközünk velük Katalónia szent mezején. Célunk nem a győzelem lesz - hanem a győzelem ismételt példamutatással. Példamutatással arról, hogy nem szabad félelemmel élni, mert az teljesen irracionális. A vereség egyszer úgyis eljő! Aki ezt rettegi, az nem odázhatja el a napját sem - aki viszont képes együtt élni ezzel a tudattal, annak házfalai rögtön masszívabbak lesznek. Hadd jöjjenek hát! Erős várunk nékünk a Camp Nou.

"Valaki már régóta az arcomba bámul, de én még mindig nem látom."**

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, hogy az évtizedekig alufóliacsákóval és rózsafüzérrel a Marsot meghódítani vágyó hevenyészett idióták gyülekezetéből hogyan lett a Holdat precíz űrhajóval és légmentes szkafanderrel elfoglaló összehangolt sereg, nos, ahhoz bizony vissza kell kanyarodnunk egészen 1970. április 28-ig. Az ekkor sajnos még valóban funkcionális Francoország szívében éppen a bajnokság megnyerésének apropóján részegedik le a Vicente Calderón minden fizetett alkalmazottja - ez az, amit láthatunk. Amit viszont tudhatunk - hála a civilizációk pusztuláselméleteinek -, hogy ez már szükségszerűen a klub vaskora: az utolsó félig-meddig boldog pillanatok, mielőtt oly hamar megnyílna a föld. A remény 10000 km-rel arrébb, Buenos Aires utcáin sejtelmes szél formájában söpri a szemetet. Hűvös van és sötétedik, egy ablakban felgyullad a mécs - és erre szinkronban felsír a kis Diego Simenone. Nincsenek három királyok, kik fényes csillagot követnek, nincs ökör-szamár, ki lehelget reája, sőt, még az a nyamvadt jászol sem piros-kék - cirka negyven év múlva mégis e felcseperedett fiúcska lesz az Atletico Madrid Megváltó Krisztusa. Ezt persze ekkor még nem tudjuk. A gyermekből először legény lesz, majd a legényből férfi: szállnak az évek. Távol az otthontól mediterrán tanyákon dorbézol és kártyázik (értsd: gyűjti a lapokat). Jó gaucho módjára beáll matrackészítőnek is, és ahogy az már az elhivatott és elviselhetően pokróc tahókkal lenni szokott: imádják. Aztán az ifjonti éveknek vége szakad, ő pedig száműzetésbe vonul - paradox módon saját szülőföldjére -, és csendben várja, várja, hogy szólítsák.

Amikor visszatér, hatásos belépőként e szavakat intézi a szedett-vedett gyülekezethez:

- Figyeljetek rám! Ti nem vagytok lúzerek!

- (Hitetlenkedve:) Tényleg nem? Hát komolyan beszélsz, Cholo, bízhatunk szavaidban?

- (Szünet:) Naa jóó, ti azok vagytok, de én nem - és nem is szeretném, hogy e bélyeg a homlokomat érintse! Ha hűséget fogadtok és teljesítitek parancsaimat, akkor megígérem, hogy ledobjuk ezt a gerincgörbítő terhet! Megígérem, hogy nem mutogat majd röhögve ránk, aki csak fel tudja emelni a kezét! Megígérem, hogy még a fehér öltönyös hájas földesúrnak is meg kell gyorsítania lépteit, ha utol akar érni minket! Mit szóltok?

- (Egyként:) Követünk, a végsőkig!

Az események pedig felgyorsulnak: nem kell neki fél év, hogy Európa kettes kategóriájú versmondó versenyén pragmatikus tiszta rímjeivel tönkretegye a romantikus bilbaoi asszonáncot.

"És amikor a barbárok megízlelik a kenyeret, a friss kenyeret eperlekvárral vagy egreslekvárral, életmódunk elcsábítja őket."**

Jutalma: az alatt-és felettvalók tartják hűségesküjüket, és nem árusítják ki a fészekaljat. Jön is az igazi ámulat! Legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy a folyó évben végre méltó helyére vezeti az Atleticot a fővárosi csapatok hierarchiájában. Igen, igen, a madridi dobogó tetejére, közvetlenül a Getafe elé. Jár a kocka, jár, ő otthon tologatja a bábukat, miközben kuncogva meg is jelenik a kontinensen meg nem is - és ünneplik. Az, hogy nem az őt éltető éljenzésektől hangos Madrid, az csak azért van, mert egyre több habfehér városlakó motyogja egyszerre:

"Ez nem az a jelenet, amelyikről álmodtam. Mint mostanában olyan gyakran, ostobán érzem magam, mint aki rég tudja, hogy eltévedt, de csak tör előre küszködve egy olyan úton, amely, meglehet, sehová sem vezet."**

Persze mit ér a mesés gondolat, ha a test nem tudja végrehajtani. Ennek a testnek pedig mind a tizenegy pontja masszív - ha nem is mind ügyes. A kapuban Courtois, aki nem a legfényesebb bizonyítéka a virágzó belga futballkonjunktúrának, de aligha fog rajta múlni bármi is. Egy sorral előtte, a Juanfran-Miranda-Godín-Filipe formáció jeles bizonyítéka annak, hogy 4*1 > 4 néha igaz lehet. A középpálya már más dió: a szűrő(k) előtt Arda helye biztosnak tűnik, naná, hiszen csak ő tud labdát kezelni, Koke helye bizonytalannak, és valószínűleg ott lesz még Diego Costa. Utóbbival jó lesz vigyázni, nehogy otromba jegygyűrűjével (vőlegény: Pepe) nyomott hagyjon ápolt arcunkon.

Elől meg napjaink egyik legsikkebb futballkulturális mémje, akinek alakja bekúszik mindenhova, hogy már egy családi kerti partin vagy színházi spontán összefutásnál is nekünk lehessen szegezni a kérdést: "Na és mi jut eszetekbe Kolumbiáról?" A kedvesem ilyenkor lelkes arccal ragyogja, hogy hát Garcia Márquez meg a Nobel-díj, én meg elfúlóan hebegek, hogy nekem meg Escobar és a kokain. De nem, nem, nem. A helyes válasz: RF09. És még a szemöldököt is felhúzzák meg a mutatóujjat is égnek tartják a nyomatékosítás végett. Jó, jó, aláírjuk: tényleg veszélyes mint az NGM-ből kiszabadult költségvetési terv, de azért ácsi már - valóban ő lenne a mesésen remegő fenekek országának legfontosabb kultúrexportja? Talán árnyaltabb a kép. Kis szerkesztőségünk és szigorúan reprezentatív környezetem ezt gondolja róla:

"Ó, hát nagyon képzett. Szeretem. Szerintem ő a legjobb futsaljátékos."

"Az igazi Ronaldoval nem lehet egy napon említeni - de a portugállal simán."

"Ajj, de megsimítanám azt az olajos haját - le ne írd!"

"Az egyik legjobb center jelenleg. Nagyon harcos, jól fejel - persze Atleti-meccseket nem néznék miatta."

"Szegény ember Drogbája. Annyi esze is van."

"Gyere, Tigrisem, gyere, váám, harapj belém!"

"Mindig Jardel jut róla eszembe. Nem hiszem, hogy valaha igazán nagy csatár lesz belőle - igazán nagy csapatban. Ezért illene például a Realba."

"Állítólag sok gólt lő. Én egyszer láttam, az Európai Szuperkupa döntőjében: ott is sok gólt lőtt. Izé, nem beszélhetnénk inkább Falcãoról - róla minden épeszű ember többet tud."

Akármi is az igazság: ha jól játszik, és netán megússzuk kapott gól nélkül, akkor csillagszemű belső védőnknek rögtön visszaadhatjuk az einstandolt nevét (tudjátok, azt a bauerest).

Persze legyen bármily mocskos is ez a XXI. század, azért nemcsak vért szomjazó barbárok meg portugál udvari bolonddal kérkedő lezüllött uralkodóházak léteznek. Nem halt még ki a cizellált finomság, él még a nyugodt szavak békéje - van még oly szeglete a világnak, hol a gyermekek az iskolából művelt főkkel távoznak. Igen, ez a legbátrabb város. A város, ahol nem félik a tudást. Nyíljanak hát ki a kapuk!

"Ha elül a szél, megfogadom magamban, kimegyek, és eltemetem őket ott, ahol találtam."**

Érdekes módon a hátsó alakzatban kevesebb a talány: Valdés, Piqué és Alba helye fix. Továbbá a mutatott relatív játék, a hétközi kupameccs és a várhatóan magas hőfok miatt szívünk vezérünkért kiált - a jobb oldal meg mindegy. Mégpedig azért, mert nem szabadna, hogy ezen múljon. Kötéllel a nyakunkban talán Alvest mondanánk, de csak azért, mert első ránézésre jobban tudná semlegesíteni Baklava Boyt.

A kérdések amúgy is innentől sokasodnak - holott valójában csak egy ember kerestetik. A barbárvadász igazság az, hogy Fabregas kiesésével most nem csak egy lapot vesztettünk, de összedőlt álomszép harmóniánk törékeny kártyavára is. Ez volt ugyanis a tökéletes és eredendő "A", a lehetséges kombinációk ős-ideája - és ahogy az már lenni szokott, a fennmaradó változatokat - legalábbis most - torznak és rondának érezzük.

Operación B1: a kötetlen posztok helyett visszatérünk Guardiola világhódító 4-3-3-jára, bal oldalt Villával, jobb oldalt Pedroval - ugye senki fejében nem fordult meg, hogy esetleg nem játszik? -, egyszerre helyreállítva ezzel az MVP-t és az XIB-et. Nagyon nyafogni nem lenne okunk, ha a két említett rózsabimbó formája nem lenne aggasztó. Jöhet persze Alexis is, bármelyik oldalra, nyilván Davidunk helyett. Nevezzük ezt B1-variánsnak.

De van más út is a vadak táborához! A B2-es vezércsel a következő: Tello (!) kezd a jobb oldalon. Na nem azért, hogy labdát adjanak neki, hanem azért, hogy szigorúan az oldalvonal mellett tartsa Arbeloa alteregóját - ez még talán neki is menni fog -, és ebből kifolyólag ritkítsa a területet középen szeretett Sztálin-orgonánk előtt. Sőt, ebben a felállásban más lehetőségek is rejlenek. Kiállhatnánk például mi is tizenegy emberrel, amennyiben Messi kihúzódna Pedro helyére, Iniesta picit feljebb lépne a balon - Tello még mindig a partvonalnál pacsizik Juanfrannal, ne vegyünk róluk tudomást -, a középcsatárt meg játszhatná Alexis vagy Villa. Ennek neve legyen B2-variáns-1. Sok sebből vérzik, nagyon valószínűtlen - hát miért ne próbálhatnánk meg? A B2-variáns-2 kevésbé reformer, koncepciója azon alapszik, hogy Messi márpedig nem megy sehova középről, Pedro viszont elvánszorog a szélről a kispadig. Iniesta feljebb lép és aktiválja isteni kapcsolatát a friss kispapával, Alves bejátsza az egész jobb oldalt, a középpályát pedig Thiagoval izmosítjuk, azért, hogy...MICSODA??? Hogy ő is itt van? (Szünet:) Igen, tényleg hasonlít rá, a füle meg a szája is ugyanolyan, nem? (Vizsgálgatjuk:) Igen, igen, határozottan! (Lelkesen:) Az istenek üzenete ez!

Ne dobjuk hát félre, amit elvesztettünk! Játszunk A-variánst! Nincs Cesc, de velünk a Brazil! Igen, igen, már látjuk: Iniesta támad a szélen, kezeit nem kell elengednie Messinek és Albának, Alves szelíd ápolóként tolja Pedro tolószékét, még az ágytálat is cseréli - középen pedig új fogalom születik, az XTB, hiszen Xavi és Thiago nem felejt!

A döntés persze nem a miénk, de Tito bölcs tanár. Nézzünk a homokórára: már csak két szem pereg felül, új év közeleg. Fogjuk meg egymás kezét és nézzünk a barbárok szemébe: lehet nem is olyan vadak. Lehet, hogy kezeink alatt megszelídülnek. Jó volna fennkölt hangon zengeni a meccs után:

"- Mi ez a hirtelen nyugodtság,

mért ürülnek ki ilyen gyorsan az utcák,

terek, piacok, s gondtalan mosollyal

miért igyekszik mindenki haza?

- Mert itt az est, és a barbárok nem jöttek.

Néhányan, kik a határról érkeztek,

azt állítják: barbárok nincsenek is."*

Várható kezdőcsapatok:

Valdés - Alves, Piqué, Puyol, Jordi Alba - Busquets, Xavi, Iniesta - Villa (Alexis), Messi, Pedro

Courtois - Juanfran, Miranda, Godín, Filipe - Gabi, Mario Suárez, Diego Costa, Arda, Koke - Falcao

TV: Sport 1, 21:00.

* Konsztantinosz Kavafisz: Várunk a barbárokra című verse alapján. A szerzőről egyszer volt már szó, ugye. A vers formálgatásához  meg gyarló vagyok - bocsánatért esedezem!

** Részletek John Maxwell Coetzee: A barbárokra várva című művéből.