...pontokat bukni mindenkor bosszantó, de ha van pillanat, amikor legkevésbé zavaró, akkor az éppen egy válogatott szünet utáni bajnoki, ráadásul úgy, hogy a Real döntetlen utólagos ismeretében az előnyünk se szenved különösebb csorbát. De főleg akkor tolerálható a végeredmény, ha igazán jók se voltunk. A tegnapi meccsben ugyanis szó nincs káprázatos játékkal párosuló őrületes nyomásról, amikor épp csak a szerencse hiányzik egy meggyőző győzelemhez.
A Celta (legalább) két ok miatt megérdemelte a sikert. Az egyik, hogy helyenként kimondottan szépen játszottak, a másik pedig, hogy amikor hátrányba kerültek, azonnal váltani voltak képesek. Ez utóbbi az én értelmezésemben azt jelenti, hogy nagyon akartak, a cél érdekében küzdeni voltak hajlandók, ez pedig egy lottyadt Barçával szemben meg is hozta az eredményét.
A meccs a BL folytatás okán (is) felejtős, emlékezetes leginkább azért maradhat, mert ritkán láthatunk a kamera látószögében repkedő madarakat ilyen mennyiségben.
...pontokat bukni mindenkor bosszantó, de ha van pillanat, amikor legkevésbé zavaró, akkor az éppen egy válogatott szünet utáni bajnoki, ráadásul úgy, hogy a Real döntetlen utólagos ismeretében az előnyünk se szenved különösebb csorbát. De főleg akkor tolerálható a végeredmény, ha igazán jók se voltunk. A tegnapi meccsben ugyanis szó nincs káprázatos játékkal párosuló őrületes nyomásról, amikor épp csak a szerencse hiányzik egy meggyőző győzelemhez.
A Celta (legalább) két ok miatt megérdemelte a sikert. Az egyik, hogy helyenként kimondottan szépen játszottak, a másik pedig, hogy amikor hátrányba kerültek, azonnal váltani voltak képesek. Ez utóbbi az én értelmezésemben azt jelenti, hogy nagyon akartak, a cél érdekében küzdeni voltak hajlandók, ez pedig egy lottyadt Barçával szemben meg is hozta az eredményét.
A meccs a BL folytatás okán (is) felejtős, emlékezetes leginkább azért maradhat, mert ritkán láthatunk a kamera látószögében repkedő madarakat ilyen mennyiségben.
Egyéni értékelő:
Pinto: ha gonosz akarnék lenni, ráfognám, hogy Valdés képtelen lett volna két ilyen remek reflexmozdulatra, amit ő bemutatott Piqué leperdült labdája után. De persze gonoszkodás nélkül is tudtuk róla, hogy az erőssége pont ilyen és ehhez hasonló ösztönös védéseket produkálni. A gólokban nem találom bűnösnek. Ilyen gyalázatos helyezkedések és összezavarodások mellett a csapat egyáltalán nem volt segítségére, hogy legalább némi esélye legyen védeni valamelyiket is - 7
Alves: bár nem a tegnapi meccs volt a legjobb példa, fejben továbbra is az egyik legjobb passzban levő játékosunk, aki ha így folytatja, megmentheti a saját szezonját. Védekezésben meglehetősen korrekt volt, bár továbbra se értem, hogy lehet ezredszer is eljátszani ugyanazt a tolódási bakit, aminek következtében ilyen rohadt nagy lyukak maradnak a helyén? A második bekapott gól szinte már sorminta nálunk, az viszont nagyon bosszant, hogy miért nem lehet reagálni erre? Annyira szembetűnő hiba és olyan sok gólt kaptunk (vagy futott veszélyes támadás a védelemre) ebből, hogy érthetetlen, miért nem kezelhető a probléma? Támadásban megint kinyírtuk azzal, hogy vagy előtte maradt a támadó, vagy nem volt középen senki - 6
Bartra: amennyire vártuk a szezon elején őt is más fiatalokkal együtt, akkorát kellett csalódnunk benne. Már legalábbis az első félidőben, ahol gyakorlatilag folyamatos veszélyt jelentett a csapatra. Rossz passzok tömege (közte egy máris az első percben), pocsék emberfogás, bántóan gyámoltalan védőmunka, de a legrosszabb, hogy két esetben a segítségére igyekvő Piquét is totálisan megzavarta. A második félidőben már lényegesen jobb volt, az elsőt pedig tudjuk be annak, hogy sérülésből tért vissza (és nem is a B-be, hanem egyből ide), tud ő ennél sokkal jobbat. Minden gond ellenére is hiszem, hogy van benne lehetőség a jövőre nézve, de ez nagyon nem volt az igazi - 4
Piqué: soha nem volt kimondottan szellőléptű, de tegnap, ha lehet, még ezt is felülmúlta. Joggal juthatott eszünkbe róla egy birodalmi lépegető, de az is, hogy egyedül továbbra se képes vezére lenni a védelemnek. Egyszerűen nem érzem benne a tüzet, az akarást, így pedig van esély arra, hogy megmarad egy átlagos védőnek egy kivételes csapatban - 5
Montoya: ha nem lenne Alba, és Adriano nem futna ennyire jó szezont, gondolhatnánk őt előkelőbbhanyadik opciónak a védelem szélén, így viszont nem igazán látom a jövőjét. Korrekt játékos, akiben nincs különösebb extra, szorgos és kitartó iparos, aki védekezésben átlagos, támadásban pedig (ebben a keretben!) kevés. Bár az egész csapat gyalázatosan helyezkedett (és zűrzavarosan forgolódott önmaga körül), az első kapott gólnál sehogy nem értettem, mi a fenét keresett Bartránál is bentebb, miközben a helyén zajlott a Celta támadás java? - 4Song: most kaptunk ízelítőt abból, milyen lenne a Barça, ha (egyébként) nem lennének labdatartásra alkalmas játékosai a középpályán. Mivel ennek hiányában jelentősen kifordult a csapat játéka önmagából, neki is a hagyományos ütközőember szerepe jutott, amit egyébként nem csinált rosszul, csak mi meg nem ehhez vagyunk szokva. A szezon elejéhez képest nagyon sokban fejlődött és alkalmazkodott a csapathoz, idővel hasznos emberré lehet (illetve korábban már nem egyszer bizonyított is), csak most éppen nem játszhatta azt, amit itt kellene - 6
Thiago: szeretem, amikor az élet ilyen hamar visszakézből dob egy maflást valakinek. Már egy ideje nem hallhattuk Mazinhoapukát hisztizni, ehhez képest pont a héten vetette fel, hogy a fia igazán kaphatna több lehetőséget, különben… A tegnapi meccs után mi máris joggal kérdezünk vissza, hogy ugyan mire fel ez a nagy keménykedés, de ettől függetlenül is pont mostanában jutott eszébe vergődni, amikor gyakran kezdő a fia? Nagyon szépek ezek a bokából lökdösött labdák, szintén nagyon szépek ezek a bokából dobált emelések, de gyakorlatilag lófaszt nem érnek akkor, ha közben meg rossz helyre mennek. A biztonsági passzokon kívül szinte nem volt olyan labdája, ami embert talált volna, kétszer konkrétan veszélyes helyzetbe hozta a csapatot, amúgy meg védekezésben néha látható volt. Ha meg is fordult valakinek a fejében, mint lehetséges Xavi utód, akkor arra is igazolást kaptunk, hogy ez vagy nem lesz valóság soha, vagy nagyon össze kell szednie magát, különben Sergi Roberto alig néhány év alatt kijátssza őt (is) a csapatból - 2Cesc: jobb helyen ezt hívják kibaszott nagy alibinek, apukám! Sajnos nem meglepő ez tőle, de most különösen azért bosszantó, mert nincs mire, vagy kire fogni a bajait. Némi maszatolás, némi ímmel-ámmal bemutatott kiugr(at)ási kísérlet, mindez összegezve egy nagy és kerek - 0
Messi: szinte sütött a képernyőn keresztül, hogy iszonyúan fáradt, javára szól, hogy ennek ellenére is a csapat legveszélyesebb embere volt, aki ráadásul akart és hajtott is. Ezúttal (játszó)társakat nem kapott, így neki is lényegesen nehezebb volt, de egy gól és egy gólpassz bármelyik meccsen még tőle is nagyon jó teljesítménynek számít. Mivel főszereplője volt, a meccs "pillanata" is szót érdemel. Bár nem nézek gyakran és sok meccset, szerintem életemben nem láttam még ennyire tiszta buktatást a tizenhatoson belül, ami semmilyen reakciót nem váltott ki egy bíróból - 8Tello: tulajdonképpen életképes elképzelés a Barçában vonalszélsőt játszatni és tegnap javarészt erre is épült a csapat támadójátéka. A bizalmat meg is hálálta, ugyanakkor sehogy nem látom benne azt a pluszt, ami miatt valaha is jelentős egyénisége lehetne a klubnak. A tény ettől tény marad: ő az a fiatal játékos, aki bizonyít akkor is, ha a többieknek nem megy. Ő az a fiatal játékos, aki vállára veszi a meccset akkor, ha tartalékos a csapat és szerényebb képességű ellenféllel szemben kell bizonyítani. Márpedig egy pályafutás megindítására és a kereten belüli pozíció erősítésére éppen ilyen pillanatokban van lehetősége a fiataloknak - 8
Sánchez: az egészben az a szomorú, hogy már éppen azt gondolhattuk, magára talált az utóbbi meccseken, erre megint hoz egy ilyen színtelen-szagtalan semmit. Az első félidőben tulajdonképpen momentuma nem volt (jó, talán egy szép lefordulás), a másodikban meg alighogy belekezdett valamibe, máris a földön találta magát. Fáradtságra nem panaszkodhat (nem játszott csak egy válogatott meccset, aztán gyorsan vissza is jött), joggal várhattunk volna tőle lényegesen többet - 2
Iniesta: nyilvánvaló, hogy sokkal életképesebb lett volna a csapat vele, de az is, hogy a keddi meccs a fontosabb.
Villa: biztos vagyok abban, hogy többet ér volna kezdőként, mint Sánchez. Tello egyik remek beadása után így is kevés híján pontot tett a meccs végére.
Busquets: van az a pillanat, amikor a finomkodás helyett többet ér egy egészséges bikázás a vonalon túlra. Puyol ezt mindig is tudta, Piqué idővel megtanulta, jobb lett volna, ha ő is ezzel a fegyverrel él tegnap.