Tot El Camp

Ici-pici keserűség

2013. április 26. - johneagle001

Valószínűleg többen nem fogják elhinni nekem, de ez a poszt NEM a Bayern elődöntő miatt született meg. Akik követték az értékelőimet, gyakran észrevehették (ha mást nem, kroki kommentjeiből), hogy eddig is minden lehetséges eszközzel igyekeztem NEM Messi érdemeit kisebbíteni, hanem másokat előtérbe helyezni a csapatból, amikor csak lehetőséget láttam erre.

Mindezt pedig tettem azért, mert a Barcelona még akkor is futballcsapat, ha természetesen van(nak mindenkori) kimagasló alakja(i). A poszt gondolata egy ideje érlelődik már bennem (a blogon belüli levlista erre a bizonyíték), leginkább pedig azért, mert a csúfos vereség előtt is bőven voltak jelzések, amik nekem személy szerint nagyon nem tetszettek. Szintén fontosnak érzem megjegyezni, hogy a poszt nem Messi ellen szól, hanem a Barça mellett! Még akkor is, ha ez bizonyos pillanatokban nem lesz mindenki számára egyértelmű.

Valószínűleg többen nem fogják elhinni nekem, de ez a poszt NEM a Bayern elődöntő miatt született meg. Akik követték az értékelőimet, gyakran észrevehették (ha mást nem, kroki kommentjeiből), hogy eddig is minden lehetséges eszközzel igyekeztem NEM Messi érdemeit kisebbíteni, hanem másokat előtérbe helyezni a csapatból, amikor csak lehetőséget láttam erre.

Mindezt pedig tettem azért, mert a Barcelona még akkor is futballcsapat, ha természetesen van(nak mindenkori) kimagasló alakja(i). A poszt gondolata egy ideje érlelődik már bennem (a blogon belüli levlista erre a bizonyíték), leginkább pedig azért, mert a csúfos vereség előtt is bőven voltak jelzések, amik nekem személy szerint nagyon nem tetszettek. Szintén fontosnak érzem megjegyezni, hogy a poszt nem Messi ellen szól, hanem a Barça mellett! Még akkor is, ha ez bizonyos pillanatokban nem lesz mindenki számára egyértelmű.

Szerintem Ronaldinho tündöklése és bukása óta minden Barça szurkolóban ott az óvatosság, ha az egyszemélyű csapattá válás leghalványabb esélye is felvillanni látszik. Magamat is Barça szurkolónak vélem, így nyilván én is így vagyok ezzel, a bevezetőben említett jelzések pedig tavaly óta nem hogy felvillanni látszanak, de kétezer wattos fényszóró gyanánt égetik a szemünket. Konkrétan a Gerd Müller féle gólrekordra gondolok, amit egyébként kiváló játékosunk megdöntött. Illetve annyiban pontosítanám az előző mondatot, hogy engem személy szerint azért kezdett el piszkálni a dolog, amit a közvéleményben (=a kibertérben) generált. Messi személye (inkább kultusza) mostanra olyan szinten elhomályosított mindent maga körül-maga mögött, hogy például többen abszolút megfeledkeznek egy vele minden tekintetben azonos kaliberű és azonos értékű játékosról, Iniestáról. Messi személye (inkább kultusza) mostanra olyan szinten elhomályosított mindent maga körül, hogy a legapróbb semmitmondó hír vele kapcsolatban tízszer-húszszor akkora érdeklődést generál(t), mint az egész csapat. Leszámítva persze a Shakira-Piqué párost, de ők meg egyébként is kettő, és sokkal szélesebb érdeklődési körű tömeget képesek megmozgatni, mint önmagában „csak” egy futballista.

A Messi körül kialakult (szerintem) hisztéria persze önmagában zavarhatná csak az én konzervatív gondolkodásomat, azonban az idei szezonban már annyi egyéb negatívum kapcsolódott hozzá, hogy meggyőztem magam: nem feltétlenül én értelmezem rosszul az eseményeket. A negatívum alatt konkrétan arra gondolok, ahogy Messi személye (a pályán és az öltözőben) kiheréli a csapattársait, így degradálva őket gyakorlatilag másodvonalas senkikké. Lássuk nagyjából sorban. Ibra esetében még ráfoghattuk, hogy a személye eleve kizárta a beilleszkedését a csapatba (=törvényszerű volt a bukása), már persze utólag. Azonban Sánchez és Villa esetében ugyanez az eseménysorozat gyakorlatilag kizárt, ráadásul mindkettejük esetében elviselhetetlenül durva a változás. Kiemelhetnék másokat is, de pillanatnyilag ők ketten a legerősebb bizonyíték arra, hogy sorozatban érkeznek hozzánk ragyogóbbnál ragyogóbb játékosok „csak azért”, hogy pályafutásuk legnagyobb balfogásaként értékelhessék néhány évvel később ezt a döntésüket. Nem arról van szó, hogy ne nyertek volna címeket, és ne éltek volna meg szép időszakot a klubnál, hanem arról, hogy ugyanezen idő alatt döntésképtelen, mihaszna, szánalmas, önállótlan játékossá lesznek.

Ha jól emlékszem, Ibra volt, aki elmesélte, az ő esetében konkrétan Messi volt az, aki addig nyafogott Pepnek, hogy a svéddel a csapatban mellőzötté válik, míg végül ennek hatására kegyvesztetté vált. Félreértés ne essék, továbbra sem kedvelem a Ibrát (főleg azért, amiket az ügynöke a távozása után művelt), ugyanakkor bolond lennék naiv módon azt feltételezni, hogy ne lenne igaz a történet. Bizonyítékom persze nincs rá, és ellene sem, de egyszerűen beleillik a képbe. Magyarán elég hihető ahhoz, hogy igaz legyen!

Én gyakorlatilag lehidaltam, amikor megtudtam, hogy egy régebbi sértődés okán, a Barcelona köteles(!) elsőként és azonnal tájékoztatni Messi aput minden olyan eseményről, ami a fiát érinti. A régebbi sértődés mikéntjére nem emlékszem (tulajdonképpen mindegy is), de számomra az üzenetértéke az, hogy itt bizony a klub úgy táncol, ahogy Messi (apja) fütyül. És én, mint Barça szurkoló azonnal fel vagyok háborodva azon, hogy bárki(!) is előrébb való lehet, mint a klub, vagy a csapat. Kigondoltam-kimondom, én bizony leszarom azt, hogy egyes személyek (legyen az bárki!) miként akarnak a csapat fölé kerekedni, hogyan kívánják önös érdekeiket mások elé helyezni, ráadásul azt is megmondom, miért. Barcelona volt Messi előtt is, van Messivel együtt is, de higgye el mindenki, lesz még utána is. Annak pedig, hogy ezt gondolom, egyetlen világos és komoly oka van: alig néhány éve ember nem volt, aki elhitte volna, hogy Ronaldinho nem a Barçából fog visszavonulni. Ehhez képest nagyon hamar nem így lett. Alig néhány éve ember nem volt, aki elhitte volna, hogy lesz még jó Barcelona valaha is Ronaldinho nélkül. Ehhez képest nagyon hamar lett. Ha ezzel összevetem a pillanatnyi helyzetet, egyszerűen nem érdekel Messi (szándéka) akkor, ha azt kell látnom, hogy cserébe megbomlik a csapat és szintén cserébe lényegesen többre hivatott játékosok pályán ténfergő bátortalan bábokká változnak át.

És egy pillanatra még visszatérve egy fenti mondathoz. Miért hiszem el az Ibra sztorit? Azért, mert ha a klub köteles tájékoztatni Messit minden olyan eseményről, ami érintheti, akkor köteles tájékoztatni például a tervezett játékosvásárlásokról is! Hisz nyilvánvalóan érinteni fogja az, hogy kikkel az oldalán kell pályára lépnie a következő szezonokban, illetve milyen „segédszemélyzetet” adnak mellé, hogy további soha nem látott magasságokba emelkedhessen a karrierje. Szintén kigondoltam-kimondom, cseszhetjük az egészet, ha eddig eljut(ott) a klub, szintén cseszhetjük az egészet, ha a klub ilyen nyíltan lefekszik egy játékosának, végül úgyszintén cseszhetjük, ha eljut(ott)unk oda, hogy minden játékos „köteles merev vigyázzban fogadni a keresztapát".

Ha az utóbbi megjegyzés túlzás is, tökéletesen érezhető a pályán. Nálunk a világ legmagasabb szintű befejező játékosainak más feladata sincs, mint minden segítséget megadni a "Numero 1" újabb gólrekordjához. Sikerült olyan szinten semmivé formálnunk világklasszisokat, hogy tulajdonképpen egyetlen önálló döntésük nincs a pályán, egyetlen önálló próbálkozást nem mernek tenni, különben…

Különben nem tudom, mi van, de a pályán pillanatnyilag ez a helyzet, akár van bármiféle utólagos következménye, akár nincs. Úgy egyetlen csapat sem működik, hogy egy emberen kívül senki nem dönthet önállóan. Úgy egyetlen csapat sem működik, hogy egy emberen kívül senki nem mer próbálkozni. Úgy egyetlen csapat sem működik, hogy a kizárólagos célja egyetlen ember kiszolgálása. Hogy miért? Azért, mert ez nem a „megyekettő”, ahol az egyetlen épkézláb csatár lövi a gólokat, a többiek meg amúgy a pályán vannak, hogy kilegyen a tizenegy. Villának nem kell „bocsánatot kérnie” azért, mert vette a bátorságot, és "merészelt" önálló döntést hozni! Sáncheznek nem kell bocsánatot kérnie azért, mert az önbizalma olyan mélyen van, hogy már azt se meri eldönteni, egyáltalán eldönthet-e bármit.

És persze jöhet az ellenvélemény mely szerint „a csapatból mindenki kihagyja a helyzeteit, kivéve Messit, akkor meg nyilván rá kell játszani mindent”. Szerintem ez egyszerűen azért nem állja meg a helyét, mert az ok-okozati lánc éppen fordított! A támadóink nem azért lettek gyámoltalan középszerek, mert különböző egyéni okok miatt éppen idejutottak a pályafutásuk ívében, hanem azért lettek azok, mert Messi mellett nem marad(t) nekik más!

Eljutottunk ugyanoda, ahol akkor tartottunk, amikor Ronaldinho elkezdett magasról tenni a focira! Mindenki tőle (=egyetlen személytől) várta a megoldást (inkább megváltást), ő pedig már rohadtul nem volt erre alkalmas. A végét mindenki tudja. Kínkeserves éveken kellett keresztülmennünk, mire (végül Pepen keresztül) megértette mindenki, hogy a csapatra támaszkodjon, ne pedig egyetlen emberre. A Barcelona akkor közösség lett, a sikerek pedig ezzel együtt érkeztek. Mondhat bárki bármilyen udvarias szépeket a közvéleménynek, a Barcelona jelenleg nem közösség, és nem is lehet az ilyen háttérrel. És ez valószínűleg ki is fog derülni x év múlva (=amikor már "szabad" beszélni ezekről a kínos dolgokról is), mint ahogy már számtalanszor kiderült amikor korábban hasonló események/folyamatok zajlottak le a klubon/csapaton belül.

Hogy miért pont most kongatok vészharangokat? A csúfos Bayern kudarc miatt, he-he. Azért, mert nagyon közel a pillanat, amikor Puyol és Xavi visszavonul. Illetve annyiban pontosítanék, hogy ez a folyamat tulajdonképpen meg is kezdődött. Azzal, hogy ők ketten gyakorlatilag fél szezonokat töltenek a pályán, egyre kevésbé tudnak meghatározó alakjai lenni a pályának és ezen keresztül az öltözőnek is.

Messi lehet a világ legnagyobb játékosa, lehet a Barça valaha volt legnagyobb alakja, még sincs és „soha nem is lesz meg neki az, ami ennek a két játékosnak van”. Ők hűségesen végigcsinálták azokat a hihetetlenül nehéz éveket, amit senki más a csapatból! Ők katalánok, ami Messi soha nem lesz, ebben az értelemben örökre kívülálló marad, tehet bármit!

Ők ketten jelentik Messi számára az elérhetetlen csúcsokat, kántálhatja a nevét akár még ezerszer a Camp Nou ezután! Ők ketten azok, akikhez soha nem érhet fel, hozzon bármit a jövő.  Ők ketten azok, akikhez egyetlen rossz szót nem szólhat, annál inkább van „joguk” nekik bármikor bármit kifogásolni Messiben. Ők ketten az a fék Messi számára, ami egyáltalán képes lehet valamennyire kordában tartani a személyi kultusz visszafordíthatatlan negatív hatásait. Mi lesz, amikor majd ez a visszafogó erő megszűnik jelen lenni az öltözőben, ha már most szinte kezelhetetlen a helyzet?

Elképzelhető, hogy várnak ránk jó szezonok, az is valószínű, hogy Messi játéka továbbra is csúcsokra viheti a csapatot. Hiszek és bízok ebben, ezért is van, hogy nem a keserűség beszél belőlem, amikor most kritikát fogalmazok meg. Ugyanakkor továbbra sem és egyre kevésbé tetszik az, hogy ilyen sok minden múlik rajta.

És egyszerűen azért nem tetszik, mert nem Messi szurkoló vagyok, hanem Barcelona szurkoló. Ez pedig azt is jelenti, hogy százszor inkább örülök egy olyan sikernek, amiből érzem, hogy igazi csapatmunka eredménye, mint annak, hogy Messi lövi a csapat góljainak irreálisan túlnyomó hányadát, a neve és a képe harsog mindenhol körülöttünk, és mellesleg a többiek is a pályán, illetve a tudatunkban vannak.

Joggal beszélhetünk nagyon sok mindenről az okokat keresve, én a legnagyobb problémánknak azt érzem, hogy pillanatnyilag súlyosan eltorzultak a csapaton belüli súlypontok, súlyosan eltorzultak az alapvető értékeink, súlyosan eltorzult az egész közösség. Természetesen jó dolog a siker és természetesen örülni fogok bármilyen jó eredménynek, ami a közeljövőben ránk vár. Azonban most már folyamatosan ott lesz bennem a hiányérzet és egy ici-pici keserűség, ha továbbra is ebben a mindenki mást megfojtó Messi dominanciában kell élnünk.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása