FC Barcelona – Real Betis 4-2 (1-2)

Ahogy az a Supernem-számban is szerepel: „Királyságunk ismét álom, sebaj, kihordjuk majd lábon". Örvendetes hír, hogy a BL-bukás ellenére a bajnokságban nem indultunk meg szélsebesen a lejtőn, pedig a történtek után akár ez is bekövetkezhetett volna. Ahelyett azonban, hogy mostantól elveszítjük a meccseinket, a Real Madrid ölébe hullajtjuk a bajnoki trófeát, és minden egyes kiscsapat ellenünk szerzi meg a bennmaradáshoz/európai kupainduláshoz szükséges pontocskáit, inkább játszottunk egy egészen élvezetes és látványos meccset a Betisszel, ahol a végeredménnyel majdnem megint megszívtuk, de a mutatott játékkal elégedettek lehetünk. Ennyitől persze még nem kerülünk vissza a futballvilág trónjára, hiába is tudjuk teljes bizonyossággal, hogy az a trón bizony gránátvörös-kék reflektorral megvilágítva a legszebb. Kezdésnek viszont nem volt ez egy rossz lépés a kiút felé.

FC Barcelona – Real Betis 4-2 (1-2)

Ahogy az a Supernem-számban is szerepel: „Királyságunk ismét álom, sebaj, kihordjuk majd lábon". Örvendetes hír, hogy a BL-bukás ellenére a bajnokságban nem indultunk meg szélsebesen a lejtőn, pedig a történtek után akár ez is bekövetkezhetett volna. Ahelyett azonban, hogy mostantól elveszítjük a meccseinket, a Real Madrid ölébe hullajtjuk a bajnoki trófeát, és minden egyes kiscsapat ellenünk szerzi meg a bennmaradáshoz/európai kupainduláshoz szükséges pontocskáit, inkább játszottunk egy egészen élvezetes és látványos meccset a Betisszel, ahol a végeredménnyel majdnem megint megszívtuk, de a mutatott játékkal elégedettek lehetünk. Ennyitől persze még nem kerülünk vissza a futballvilág trónjára, hiába is tudjuk teljes bizonyossággal, hogy az a trón bizony gránátvörös-kék reflektorral megvilágítva a legszebb. Kezdésnek viszont nem volt ez egy rossz lépés a kiút felé.

Azt már nem tudjuk meg, mi történt volna, ha Messi nem áll be – túl azon, hogy az egymás után két végigpadozott meccs miatt sürgősen pszichológushoz kellene őt vinni. Valószínűleg ezt a meccset nélküle is megnyertük volna, mert jól működött a támadójátékunk, ez a teljesítmény ősszel is az elfogadható kategóriába esett volna, de azért csak nem kockáztattunk, és a második félidőben pofátlanul bevetettük a legdurvább cheat-kódunkat.

A legfeltűnőbb pozitív fejlemény az elmúlt hetekhez képest, hogy ez alkalommal végre volt annyi helyzetünk, amennyiből még a gyatra helyzetkihasználásunkkal is tudunk lőni négy gólt. Persze nálunk mindig is létfontosságú volt, hogy egy meccsen legalább tíz helyzetünk legyen, mert tényleg soha a büdös életben nem leszünk mi olyan csapat, akik képesek három helyzetből három gólt lőni (vagy nullából egyet). A szabadrúgás kivételével a góljaink az ötösön belülről születtek, ettől függetlenül felüdülés volt látni, hogy újra felfedeztük a Barcánál már-már eretnekséggé degradált távoli lövésekben rejlő lehetőségeket is, emellett lenyúltuk a Bayerntől a fejesgólok ötletét is. A negyedik gól viszont maga volt az eredeti Barcelona-esszencia: ha kisfilmet készítenének a sok tudatlannak arról, hogy milyen az a hamisítatlan katalán tiki-taka, ez a gól jogosan követelhetne magának benne helyet a Santos-meccs és társai között.

Azért hibátlan persze nem volt ez a játszma (sem), mert a játékunkra idén jellemző idegesítő defektek (gyenge letámadás, erőtlen védelem, lassú passzjáték) nem szűntek meg varázsütésre néhány nap alatt, de a bajnokságban ezekkel továbbra is együtt tudunk élni. Ahogy azzal is, hogy a szögleteinkből pontosan egy darab ment emberhez, az az egy, amelyik kisszöglet volt, ettől viszont még rendkívül bosszantóak az így elszórt labdák. Ezzel így teljesen felesleges próbálkozni – pontosabban szólva: ideje felvenni a szögleteket is a jövőben megoldandó problémáink (egyre csak gyarapodó) hosszú listájára, mert annyira azért nem kellene revolucionista játékot játszanunk, hogy még a legalapvetőbb futballközhelyek (mint például: a szöglet fél gól) se legyenek igazak ránk.

Az nem kérdés, hogy megérdemelten győztünk és kerültünk ismét csak közelebb a bajnoki címhez. Az egyetlen felmerülő kérdés csupán annyi, hogy: milyen lett volna a meccs, ha Pedro is játszik?

Lesz még a hónapban egy kupadöntő Spanyolországban, amit mi nem fogunk nézni ami hétvégére esik, ezért a döntőben érdekelt csapatok előrehozhatták a 36. fordulóbeli meccsüket erre a hétre (igen, az Atlético is!), és ez most minket is érint: érdemes lesz szerdán fél szemmel a livescore oldalakon a Real Madrid–Málaga meccset skubizni (vagy alternatív változat arra az esetre, ha valaki elég szórakoztató elfoglaltságnak tartja Cristiano és barátai előadását: bekapcsolni a Sport1-et), mert amennyiben a Madridnak nem sikerül nyerni, akkor végre hivatalosan is a miénk lenne már a bajnoki cím. Mérget azért ne vegyünk rá, hogy a Málaga megszorongatja majd őket, elvégre mégsem sárga mezben játszanak, de azért nehogy valaki is lemaradjon az eseményekről, és hétvégén meglepve pislogjon majd, hogy miért áll sorfalat nekünk az Atlético.

Pinto (6) – Egyet kellett védenie, azt védte is. A góloknál kiszolgáltatott helyzetben volt és nem tehetett semmit, bár az első gól annyiból mindenképp felróható neki, hogy ő adta el a labdát egy teljesen egyedül ácsorgó Betis-játékosnak.

Alves (7) – A beadásai átlagos színvonalánál csak a szabadrúgásai szoktak szörnyűbbek lenni, de ismét elég volt egyetlen darab társnak adott beívelés tőle a gólpasszhoz. Olyan ez, mintha egy jó beadáshoz először a szemben lévő oldal szögletzászlóját el kellene találnia ötször, mert anélkül nem menne. A gólpasszon kívül is volt még számos hasznos megmozdulása, ő még ezen a haláltavaszon is jó formában van.

Piqué (6) – Ami egy védőtől elvárható, azt többnyire megtette: szerelt, közbelépett és labdát szerzett kritikus helyzetekben. Hiányérzetünk azért persze lehet, hiszen voltak pillanatok, amikor elvesztette minden magabiztosságát és higgadtságát. A hosszú labdái meglehetősen pontatlanok voltak, így a támadásokat sem tudta úgy támogatni hátulról, ahogyan régről megszoktuk tőle.

Adriano (7) – Megint kaptunk egy idétlen gólt, ahogy az szokássá vált, de ott az egész csapatvédekezés mondott csődöt, nem csak egy-két ember. Az első percek bizonytalansága után felvette a ritmust és onnantól kezdve magabiztosan akasztott meg sok Betis-próbálkozást, ez pedig mindenképpen kiemelendő, mert igazából azok után is, hogy ilyen sok alkalommal kellett a védelem közepén szerepelnie, még mindig süt a mozgásáról, hogy nem belső védőként érzi magát a legjobban: amint alkalom adódik, indul is előre támadni.

Alba (6.5) – Az első gólnál Adriano mellett az ő helyezkedésébe is joggal bele lehet kötni, a kapott gól után aztán taktikai utasításra egyértelműen a támadó oldalát vette elő, ebben pedig már hagyományosan jól teljesít, mert amilyen robbanékony és gyors, annyira pontosan is tud passzolni, így hát nem egyszerű az ellenfélnek lekövetni, amit csinál. Az egyensúlyt érezhetné jobban: hogy mikor maradjon fenn és mikor célszerűbb inkább hátrébb helyezkedni, mert bosszantó és teljesen elkerülhető hibákat vét.

Song (5) – Benne pont azt szeretjük, hogy mást játszik, mint Busquets (ezért lenne jó együtt szerepeltetni őket), de most inkább akart Busquets lenni. Így aztán ebből egy elég jellegtelen dolog sült ki, ahol igaz, hogy alig rontott passzt, viszont sok építő jellegű, támadásindító átadása nem volt, és ő már nálunk is elérte azt a szintet, hogy ez így némileg csalódásnak számítson.

Xavi (6.5) – Felelevenítette azokat az időket, amikor még elsősorban nem azért volt érdemes pályára küldeni őt, hogy tartsuk a labdát (és az eredményt), hanem a zseniális hosszú indításai miatt, amelyek csodálatot ébresztettek minden egyes szemlélőben. Tegnap több ilyet is bemutatott, és megmutatta, hogy ha nincs agyonhajtva, akkor még bőven számíthatunk rá komoly meccseken.

Iniesta (7.5) – A hamis kilences nélküli felállásban sokkal nagyobb szabadságot kapott a pályán, több területe volt, és ő ezt köszönte szépen, ki is használta becsülettel. A legtöbb támadás tőle indult, rengeteg kulcspasszt adott, aztán Messi beállása után egy kicsit eltűnt, de azért rutinból nyomott még egy ilyet.

Sánchez (7.5) – Talán már nincs sok hátra addig a pillanatig, amíg egy meccsen minden, de tényleg minden összejön neki. Tegnap szerzett egy gólt és adott egy gólpasszt, ezen kívül pedig küzdött és tevékenyen részt vett a helyzetek kialakításában – korábban nem sokszor láthattuk őt ilyen hatékonysággal játszani, és ez még továbbra sem a maximuma, mert még mindig körüllengi őt a többre hivatottság levegője. Folytatása következik.

Villa (6) – Nagyon kevés alkalommal találkozott a labdával, de amikor mégis, az majdnem mindig helyzet volt. Ha szegény Alexis hagyott volna ki belőlük ennyit, néhányan már rég elzavarták volna őt valamelyik haldokló félben lévő digó kiesőjelölthöz.  A lecserélése előtt azért csak megmentette a saját meccsét az egyenlítő góllal, de normális esetben simán meglehett volna a mesterhármasa is.

Tello (7) – Több okból is lehet dicsérni: hajtott és futott, ahogy csak tud (azaz nagyon), megmutatta, milyen az, amikor valaki teljesen friss és lelkes, mindemellett pedig a lövései is remekül sikerültek. A fantomgólját túl sokszor nem ismételték meg, de azért inkább úgy tűnt, hogy csak a vonalat tapogatta a labda. Kár, hogy a pontatlan passzainak száma túl van az egészséges tűréshatáron, és emiatt jópár támadás megakadt miatta. Ha megtanulna még két-három különböző játékelemet, azzal egyrészt megduplázná az eddigieket, másrészt tényleg klasszis szélsővé válhatna.

Messi (7.5) – Vitatkozni most már csak azon érdemes, hogy ki a világ harmadik legjobb játékosa, mert az első Messi, a második meg a sérült Messi. Megint ácsorgás közben fordította meg a meccset. Már épp hiányoltuk volna a szabadrúgásgóljait (ugye, Iker?), erre kis híján kettőt is lőtt tegnap. A dühkitörés nem volt szokatlan tőle, tavaly is alig tudta kiheverni, hogy kihagyta a tizenegyest a Chelsea ellen, „bosszúból" megdöntötte utána a Müller-rekordot. Valószínűleg azt sem fogja csak úgy annyiben hagyni, hogy nem tudta érdemben kivenni a részét a Bayern-meccsekből. Ha így folytatja, meg fognak szavazni egy ilyet:

A Spanyol Labdarúgó Szövetség Fair Play Szabályzata a 2013-2014-es szezonban

1.§ A játékjogosultságról

(1) A Fair Play szellemében és az egyenlő erőviszonyok biztosítása érdekében Lionel Andrés Messi (szül.: Rosario, Argentína, 1987. 06. 24.), a Fútbol Club Barcelona játékosa a spanyol bajnokság mérkőzésein maximálisan 30 percet tölthet pályán.

(2) Kivételes engedély kérhető a Szövetségtől a szabály időszakos módosítására abban az esetben, ha az ellenfél az adott pillanatban az FC Barcelonánál előrébb helyezkedik a bajnoki tabellán.

(3) A szabály megszegése esetén büntetésként az azt követő mérkőzéstől kezdve egész szezonon át kizárólag Pedro Rodríguez góljai számíttathatók be az FC Barcelona csapatánál, minden más találat érvénytelenné válik.