Pezsgő. És még több.
Pezsgő. És még több.
Ím már huszonkettő vagyon! Örvendjünk hát, sokszorosan! Másnak egyelőre helye nincs. A kis katalán médiatörténelem így öleli ezt fel*:
I
II
III
IV
V
VI
VII
VIII
IX
X
XI
XII
XIII
XIV
XV
XVI
XVII
XVIII
XIX
XX
XXI
XXII
Ja, egyébként tegnap játszottunk egy meccset is - melyet egyszerűen teljesen felesleges komolyabban értékelni. No-de-ha-már így, úgy gondolatmorzsák:
1. Nagyon szép volt a kétoldali díszsorfal - biztos sokat gyakorolták a tornateremben -, ráadásul valahol jelképes és jogos: még ha elérhetetlen is maradt a Simeone-klán számára a civilizáció, és barbárságuk kötöttségei ellentmondást nem tűrően meg is fojtották őket tavaszra, bizonyos értelemben akkor is ők voltak idén az ellenfelek. A Madrid - a fehér - túl hamar került, túl messzire: a hite bánta. Ők - a piros-kékek - sikertelenül megpróbálva a helyükre lépni legalább előidézték az őszi ámokfutásunkat. Köszönet érte. És gratuláció és úrias elismerés mindkettőjüknek! Szépen csillog az az ezüst!
2. Aki a tegnapi partiból próbál szakmai következtetéseket levonni, játékunkból kiolvasni az enyészet jeleit, a középcsapattá-süllyedés-szédítő-szakadékába-történő-belenézés ékes bizonyítékát - muhaha -, az - legyünk őszinték és szókimondóak -, szóval az egy egész picit, egy hangyányit csupán, de menthetetlen. Az ilyen MÁR semmi téttel sem bíró meccseket egy bajnokcsapatnak valójában kötelező elveszítenie, és ezt a feladatot a vonatkozó bajnokcsapat általában hibátlanul teljesíti is. Éppen ezért...
3. A tegnapi tizennégy fiunk minden dicséretet megérdemel. Egyáltalán nem számít a játék minősége - egyébként sem volt mérhetetlenül vacak -, a hogyan. Már nem. Nyertünk. Még teljesen feleslegesen is. Valahogy. Pont. Lényegtelen.
Az Atletico először az idény legjobb játékosánál rója le tiszteletét.
Mégis-értékelő, hiszen számok nélkül biztosan megállna a világ:
Pinto (6) - Alves (6), Piqué (6,5), Adriano (7), Jordi Alba (6), Bartra (6) - Song (5,5), Iniesta (5), Cesc (7), Busquets (6,5) - Tello (6,5), Sánchez (7), Messi (4), Villa (-).
Röviden kibontva:
Pinto helyben volt - Alves és Alba szalonmeccset hozott - Adriano egy magas színvonalú szokásosat: Falcao egyszeri míves lefutása és alkalmankénti porig alázása mellett még simán belefért az újabb sérülés is - Piqué rajta vesztett egyszer, rosszkor; de megvoltak az ezt ellensúlyozó közbelépései is - Bartra építi magát (reméljük, kopp-kopp) - Song szunyókált, aztán a gólnál ezúttal sután belerontott: tudjuk, ilyen ez, meg popszakma; gond egy szál se - Busquets malter a 3-4-3-hoz - Iniesta ünnepelt, mármint meccs közben is: neki igazán járt, csapatkapitány - Cesc döntően friss volt és elegendően produktív - Tello azért eléggé balfasz, de a Messi-időben csak benne volt egyéni átütőerő - Sánchez a meccs legjobbja, a Messi-utáni-időben már nyíltan próbálkozni is mert - Villa lőtt egy satnya mellét: nyertünk vele.
Magának Messinek meg kár ezt erőltetni. Legalábbis így.
Azt tudod, hogy én még nem kaptam ki a bajnokságban, Gyuri?
Összefoglaló itt.
* Természetesen az El Mundo Deportivo ünnepi fotósorozata másodközlésben, fordított sorrendben - pusztán a klubtörténelem felületes szemléltetése végett. Gondoljunk csak bele: az elsőnél még férfikorát élte például Gandhi is, az utolsó nyolc meg tizenhat éven belül érkezett. Na és az utolsó négy! Hogy dö-dö-dö, erről nincs vita? De van, mert az ostobaság köde bezony sűrű: példának okáért a Tito elleni felhangokból kiindulva vajon pontosan melyik decens kurvaanyjába hova lenne elküldve mondjuk Helenio Herrera, Kubala László, Udo Lattek, César Luis Menotti vagy Johan Cruyff, ha a '80-as években tetszik élni?
