Neeskens debütálása a Barçában egy évvel Cruyff után újabb holland futballcsillag érkezésének pillanata. A kilencedik Joan Gamper kupa tökéletes alkalom volt, hogy a szurkolók először láthassák őt, ráadásul éppen előző csapata ellen bizonyíthatott. És bizonyított is, mert a Barça 3-0-ra legyőzte ezen az estén az Ajaxot. 1974. augusztus 20.-án a csapat legyőzte Európa királyát, amely sorozatban három éven keresztül nyerte el a klubfutball legrangosabb trófeáját. Ezen az estén a két holland tizenhárom évvel a Barça saját berni tragédiája (1961. május 30., BEK-döntő: Benfica-Barcelona 3-2) után csodás időszak reményét csillantotta meg hívei előtt.
Eső fogadta a nyaralásukból visszaérkező szurkolókat, akik szendvicsekkel és italokkal megtöltött táskáikkal érkeztek aznap a Camp Nou-ba. Az első elődöntőben a Glasgow Rangers legyőzte a Bilbaot. A második meccsen az Ajax félelmetes soraiban Krol, Suurbier, Haan, Muhren, Rep és Keizer, de már Neeskens és Cruyff nélkül a csapat. Két perc után vezet a Barça! Cruyff szöglete után Marcial szerzi az első gólt.
Új arcok a csapatban, még uralkodik az összecsiszolatlanság, mégis érezni, hogy a regnáló spanyol bajnok ma este nem enged az ellenfélnek sok örömet. A lelátón feszült várakozással figyelik, hogy a Barça új játékosa, a német világbajnokság egyik csillaga milyen lesz a pályán. „II. Johan” fáradhatatlan és nagyszerű elme, testben és fejben is uralja a pályát a csapat középpontjában. Tizenkét perccel később ismét Marcialnak akad dolga. Cruyff távoli lövését még kiüti Schrivers, azonban érkezik a támadó és máris 2-0 a Barçának! Alig öt perc telik el és Asensi felteszi a koronát a mesterműre. Quique Costas passzából indul és máris 3-0 az eredményjelzőn. A „nagy Johan” testőre és hű fegyverhordozója megérkezett!
Neeskens debütálása a Barçában egy évvel Cruyff után újabb holland futballcsillag érkezésének pillanata. A kilencedik Joan Gamper kupa tökéletes alkalom volt, hogy a szurkolók először láthassák őt, ráadásul éppen előző csapata ellen bizonyíthatott. És bizonyított is, mert a Barça 3-0-ra legyőzte ezen az estén az Ajaxot. 1974. augusztus 20.-án a csapat legyőzte Európa királyát, amely sorozatban három éven keresztül nyerte el a klubfutball legrangosabb trófeáját. Ezen az estén a két holland tizenhárom évvel a Barça saját berni tragédiája (1961. május 30., BEK-döntő: Benfica-Barcelona 3-2) után csodás időszak reményét csillantotta meg hívei előtt.
Eső fogadta a nyaralásukból visszaérkező szurkolókat, akik szendvicsekkel és italokkal megtöltött táskáikkal érkeztek aznap a Camp Nou-ba. Az első elődöntőben a Glasgow Rangers legyőzte a Bilbaot. A második meccsen az Ajax félelmetes soraiban Krol, Suurbier, Haan, Muhren, Rep és Keizer, de már Neeskens és Cruyff nélkül a csapat. Két perc után vezet a Barça! Cruyff szöglete után Marcial szerzi az első gólt.
Új arcok a csapatban, még uralkodik az összecsiszolatlanság, mégis érezni, hogy a regnáló spanyol bajnok ma este nem enged az ellenfélnek sok örömet. A lelátón feszült várakozással figyelik, hogy a Barça új játékosa, a német világbajnokság egyik csillaga milyen lesz a pályán. „II. Johan” fáradhatatlan és nagyszerű elme, testben és fejben is uralja a pályát a csapat középpontjában. Tizenkét perccel később ismét Marcialnak akad dolga. Cruyff távoli lövését még kiüti Schrivers, azonban érkezik a támadó és máris 2-0 a Barçának! Alig öt perc telik el és Asensi felteszi a koronát a mesterműre. Quique Costas passzából indul és máris 3-0 az eredményjelzőn. A „nagy Johan” testőre és hű fegyverhordozója megérkezett!
A lehengerlő játék folytatódik, a döntőben a Barça 4-1-re gázolja el a Rangers-t, ezzel biztosítva feledhetetlen napot azoknak, akik kilátogattak a stadionba. A győzelmen túl a szerencsések mindenekelőtt Neeskens bemutatkozásának lehettek szemtanúi. Annak a Neeskens-nek, aki három évtizeddel később majd a Barça mítoszaként tér vissza a klubhoz. Az első meccse lenyűgöz mindenkit! Ragad a labda lábához, bámulatos passzokkal szolgálja ki társait, és szüntelenül az ellenfelek sarkában lohol. Soha nem ismert elveszett labdát! Ez volt a legszembetűnőbb jellemzője és ez tette őt az egyik legkedveltebb játékossá.
Johannes Jacobus Neeskens 1951. szeptember 15.-én született Heemstede városában, huszonhárom évvel később aláír a Barçához. A játéka még az ellenfeleiben is tiszteletet ébreszt, de egyáltalán nem ezért lett Katalóniában egy nemzedék hitvallása a Neeskens-éra. 
1974-ben a holland válogatott játékosai nem csupán a pályán hódítják meg a világot, de pajeszükkel, hosszú hajukkal, láncaikkal és extravagáns ingeikkel is. Az események láncolata persze a pályán kezdődik, a legjelentősebb újdonságot az jelentette, hogy a támadók ugyanúgy csúsztak-másztak a győzelemért, mint csapatuk bármely tagja. Egy új iskola képviselői voltak. Demokratikus forradalmat hoztak a futballba, de ugyanígy politikába, az erkölcsbe és az esztétikába. Neeskens érkezése nem csupán arról szólt, hogy a futball egy újabb nagykövete Barcelonába látogatott!
Ő volt a szexepil, ő volt a fiatalság, ő volt a rock! Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, ő az volt a Barçának, ami a Manchester Unitednek George Best. Jaume Boix mesél arról, amikor interjút készített a kórházban a sérülése után lábadozó Neeskens-szel. Ahhoz, hogy eljuthasson a szobájához, először át kellett gázolnia a játékosnak küldött virágtengeren. „Még soha nem láttam a szeretetnek ilyen erős megnyilvánulását, már-már ijesztő volt. Hasonlított a Beatles keltette őrülethez” – meséli.
„Nem kétséges, hogy Neeskens-nek köszönhetjük a Barça hirtelen megugró népszerűségét. Nem egyszerűen szurkolói voltak, de rengeteg rajongója. Ne feledjük, hogy addig a Barça játékosok megjelenése és viselkedése minden tekintetben visszafogott volt. Ők voltak a szomorú és balsorsú katalán hősök, akik „nem engedhettek meg maguknak” semmi különlegeset a pályán kívül, csak a játéktudásukkal tűnhettek ki a csapatból” – Rexach. Neeskens érkezéséig csupán Alcántara nadrágjába tűrt zsebkendője, Garchitorena öltönyei és Samitier életvitele jelentette a különcséget a klubnál. Mindezt közel hetven év történelme alatt!
Isabel Bosch abban az évben kezdte újságírói pályafutását, amikor Neeskens megérkezett. Nincs egyedül a véleményével, amikor hasonlóságot vél felfedezni Neeskens és Beckham hatásában. Mindketten hasonló jelenségeket generálnak, a futballt össztársadalmi eseménnyé szélesítve. Ha Beckham a metroszexuális töltet, akkor Neeskens a már-már nárcisztikus férfiasság jelképe. Alapvetően két dolog határozta meg a megjelenését: a fehér zoknin kívül hivalkodóan viselt bokalánc és a büntető kíméletlen erejű középre lövése.
Mindkettőben felismerhetjük a hatalom fitogtatását, az agresszivitás nemes értelmezését. Abban a lövésben, amivel Neeskens a kapust direkt megcélozta, felismerhetjük a Beckham által megrajzolt szinte már megalázó görbéket, amelyekkel beadásait íveli. A különbség, hogy az angol nem él a lázadás szellemében. A feleségével világszerte a médiában megjelenve vált a siker és a fogyasztás szimbólumává, ezzel szemben Neeskens spontán és olcsó példakép. A hosszú haj, a pofaszakáll, a viselt öltözetei a korszak bármely fiatalja számára elérhetők voltak, hogy az utcán járva azonnal jelezhessék mások felé a „klánhoz tartozásukat”.
„Azon túl hogy kiválóan látott a pályán, a döbbenetes fizikai teljesítménye nyűgözött le mindenkit” - Rexach. „Hírhedt volt a küzdőszelleme. Bár nem volt magas, mégis sorozatosan tudott fejpárbajokat nyerni” – Quique Costas.
Kitartó küzdelem, harc a pályán – Neeskens méltó képviselője volt a „Barça Tarzanjai” nem hivatalos hagyományának. Sagarra, Gallego, Migueli, Neeskens, Víctor, Bakero, Puyol jelöli számunkra az utat, melyet ezek a játékosok képviseltek és képviselnek a klub történelme során. Ők azok, akik számára minden egyes párharc élet-halál kérdése. Ők azok, akik szívüket-lelküket a pályára viszik, mert önfeláldozóbbak mindenkinél. Ők azok, akiknek a játék iránt érzett szenvedélyükön túl a csapat, a klub az életük.
A játékos búcsúja további adalékkal szolgált, miközben drámai hangokat csempészett az eposzba. 1979-ben amikor Baselben pályára lépett (1979. május 16. KEK-döntő: Barcelona – Fortuna Düsseldorf 4-3), már tudta, hogy a következő évtől nem lesz a Barcelona játékosa, mégis úgy játszott, mintha az élete múlna azon a meccsen. Megtehette volna, hogy kevésbé koncentrál, mégis a csapat egyik legjobbja volt. Az élet azon az estén keresztül adta meg nekünk a lehető legjobb forgatókönyvet, ami bemutatja őt és leírja számunkra a jellemét.
Neeskens majdnem pontosan Franco halálakor érkezett, itt tartózkodása éppen a diktatúrát követő átmenet éveire esett. Bizonyos értelemben a baseli győzelem tetőzte be a katalán szabadság eljövetelét és bizonyította, hogy minden korábbi nehézség ellenére is egy új és friss generáció nőtt fel ezekben az években. Sok család akkoriban költözött vissza Katalóniába és Neeskens lett számukra az új hang. A szabadság, a győzelem szimbóluma.
A döntő után az egész világ láthatta, ahogy közel harmincezer katalán szurkoló ünnepel Basel utcáin, majd buszaikkal hazatérnek, miközben végigvonulnak Európán, hirdetve nem csak a csapat, de egy egész nemzet régóta áhított diadalát. Közel egymillió ember fogadta a játékosokat Barcelonában, és mindvégig szinte tüntettek azért, hogy maradásra bírják a játékost. Az ünnepléssorozat közben a „Barça, Barça!” kórussal egyedül a „Neeskens, Neeskens!” szólamok állták a versenyt. A szüleikre kényszerített hallgatás évei után sok fiatal számára ez volt az első alkalom, hogy őszinte fájdalommal gyászolni láthatott és gyászolhatott egy közéleti személyiséget.
A világ nagyot változott azóta. A katalán társadalom összetettebbé vált, ezzel jelentősen megváltozott az emberek klubhoz fűződő kapcsolata is. Neeskens egy tisztább és egyszerűbb korszak hőse. Sokak gyermekkorának és fiatalságának példaképe, aki megtestesített egy újfajta együvé tartozást, aki szimbóluma lett egy új időszaknak a futballpályán és az utcákon egyaránt.
Forrás: Barca magazin 2006. augusztusi száma
