Eljött hát a vég. De ahelyett, hogy tábortüzes romantikával tekintenénk vissza a szezonra, esetleg az utolsó csajozási alkalom megragadására szőnénk terveket, igazából inkább valamiféle legyen már vége, és dübörögjön teljes sebességgel a nyári keringő hangulatban várjuk a mérkőzést. Ez a bajnokság gyakorlatilag ellenfél hiányában elmaradt, még ha rutinból aggódtunk is időnként, hogy el ne sinkófáljuk az elsinkófálhatatlant. A pontrekord beállítása ezért is lehet valamelyest érdekes - versenyezthetünk egyet a tavalyi Madriddal, ha már az idei erre jobbára alkalmatlan volt (legalábbis a bajnokságban).

Mindez persze nem a megszerzett cím devalválását jelenti, inkább csak az izgalmakat, a feszültséget hiányolom kicsit, az álmoskás legyen már vége érzés helyett. Még az ünneplés sem olyan édes így, hiszen gyakorlatilag hónapok óta csak hitegettük vele magunkat, hogy még nem főtt le teljesen, holott legbelül mindenki tudta már, hogy valójában de. Nem is olyan régen volt, amikor az utolsó néhány rundot is masszív (és távolról sem triviális) győzelmi kényszerben toltuk végig, és még a 38., záró összecsapás elé is remegő gyomorral ültem le - emlékezve 2007-re. (Amikor még 76 ponttal bajnokságot lehetett nyerni.) 

Talán a csúfos BL-perec teszi valóban keserédessé a dolgot, mert jogosan merülhet fel a kérdés: hova tepertünk itthon ennyire? Nem lett volna okosabb jobban elosztani az energiákat? Igen, utólag vagyok okos, hisz' év közben fennhangon hirdettem, hogy igenis ezt kell csinálni, a bajnokság a legfontosabb. Mivel azonban távol áll tőlem a jólneveltségnek már a puszta gondolata is, így most mégis van pofám a vezetőségnek szegezni a kérdést: muszáj volt rám hallgatni?

Na, de térjünk rá inkább a mai csörtére. A Malaga érkezik, és talán a legfontosabb infó velük kapcsolatban, hogy nekik még valamennyire számít. A hatodik európai kupaszereplést érő* helyüket védik a Betis ellenében, és már egy pont is elegendő lenne nekik a biztos boldogsághoz, de feltehető, hogy annyi kelleni is fog, mert a sevillai gárda az ellen a Levante ellen lép pályára, akiknek már végképp édesmindegy. A Malagához egyébként az utóbbi időszakban csupa jó élményünk kötődik, nem sok sót ettek ellenünk, sőt február tájékán még kifejezetten kapóra is jöttek némi - a lelki békénkhez feltétlen szükséges - önámításhoz is azzal, hogy rendre benyalták az Iniesta bal szélsőben felállásunkat.

Két játékosukba - pusztán a kölcsönös szimpátia jegyében - még mindenképp ildomosnak érzem beletörölni a lábamat. Az egyikük, a La Liga Pepe-díjas brazilja, az általam adományozott Malaga valaga lovagrend büszke tulajdonosa (lásd még cím), Weligton. Nála nagyobb tahónak már tényleg csak igazán kivételes képességű futballisták mondhatják magukat. (A nyitóképen az esélyegyenlőség miatt Demichelis van, tudok róla.) A másik Saviola, akin csak szimplán jól esik röhögni időnként, hiába volt egy rövid jó időszaka nálunk, egyetlen húzással sikeresen annulálta az összes megszerzett kreditet. (Amúgy arra emlékeztek, amikor Gudjohnsen és Saviola versengett a sérült Eto' posztjáért?)

Saját házunk tájáról gyors helyzetjelentés: Alvés nincs, már a válogatottal készül, Abidal feltehetően valamennyit játszani fog, és elköszön a közönségtől, sőt elvileg Messi is kaphat pár percet a végén**, hogy még egyszer láthassuk idén. Valdés tegnapi bejelntését öten hatféleképpen értelmezték, mindenesetre nagyon valószínűnek látszik, hogy nem megy ő nyáron sehova, de a mai viselkedését látva is okosabbak lehetünk majd.

Spanyol bajnokság, 38. forduló
Barcelona-Malaga, 19 óra
TV: Sport2

*A Malagát természetesen kizárták a jövő évi európai küzdelmekből anyagi okok miatt - köszönet bastilának az észrevételért.

** A Sport friss információja szerint, Messi ma elutazott Argentínába, így nyilván nem fog játszani (feltéve persze, hogy helyes az értesülésük).