Barcelona - Malaga 4-1A műkorcsolyaversenyek végén szokás még egy lehetőséget biztosítani a legjobbaknak, hogy megmutathassák magukat a nagyérdeműnek - vagy talán helyesebb fordítva mondani: a közönség még egyszer megcsodálhatja az általában a versenykűrjüknél jóval látványosabban korcsolyázó táncosokat. Abszolút ilyen érzése volt az embernek a záró bajnokin, felszabadult örömfocit láthattunk, a védekezésre kisebb hangsúlyokat fektetve (mindkét csapat részéről), így az általam előzetesen hiányolt izgalom nélkül is felettébb élvezetes parti szemtanúi lehettünk. Mivel a gálákon már nem pontozzák a produkciókat, így ettől a szokásunktól most én is eltekintek.
A műkorcsolyaversenyek végén szokás még egy lehetőséget biztosítani a legjobbaknak, hogy megmutathassák magukat a nagyérdeműnek - vagy talán helyesebb fordítva mondani: a közönség még egyszer megcsodálhatja az általában a versenykűrjüknél jóval látványosabban korcsolyázó táncosokat. Abszolút ilyen érzése volt az embernek a záró bajnokin, felszabadult örömfocit láthattunk, a védekezésre kisebb hangsúlyokat fektetve (mindkét csapat részéről), így az általam előzetesen hiányolt izgalom nélkül is felettébb élvezetes parti szemtanúi lehettünk. Mivel a gálákon már nem pontozzák a produkciókat, így ettől a szokásunktól most én is eltekintek.
Mielőtt egyenként értékelnénk, a közvetítésben hárompercenként elhangzó tényeket azért mi is rögzítsük: 100 pontot gyűjtöttünk, ezzel beállítottuk a Madrid tavalyi rekordját, a 115 szerzett találat abszolút klubrekord. Ezen kívül az összes bajnoki mérkőzésen sikerült megzörgetni legalább egyszer a hálót, ilyenre korábban csak a Valencia volt képes, de nekik ezt csak 26 fordulón keresztül kellett produkálniuk. Végül a 18-1-0 hazai mérleg, illetve az ugyanilyen statisztikával bíró őszi félszezon is említést érdemel. Mindez egy abszolút rajt-cél győzelmet eredményezett, a szezon első pillanatától az utolsóig a hátsónkat bámulta a mezőny - pusztán a bajnokságot figyelembe véve, ez egy egészen brutálisan jó idény volt.
Pinto - Fogott, mint a zöld festék, ahogy idén szinte megszokhattuk tőle. Talán egyéni szinten a legjobb szezonja volt ez a klubnál, a bajnokságban is hétszer szóhoz juthatott a megszokott kupameccsek mellett. Azt hiszem, hogy beállításával Tito is kinyilatkozott a klub nevében: Valdés egyelőre nem megy sehova.
Montoya - Csatt. Faragó még az elején megjegyezte, mennyivel fegyelmezetebb, mint Alvés szokott lenni, és tény, hogy gyakorlatilag lenullázta az oldalán feltűnő igen jónevű támadókat, pedig az előrejátékban is végig aktív volt, még ha néha pontatlan is. A remekül sikerült ősz után tavaszra kicsit háttérbe szorult Alvés kiváló formája okán, és egyébként is felettébb nehéz dolga van a csapatbakerüléssel. Én remélem, azért türelmes lesz, és maradni fog még, bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy valaha is kiharcolhatja a stabil helyét az első csapatban.
Piqué - Egész évben bajban volt a földön, jobbára csak annyira telik tőle, hogy keresztben elfekszik a támadó előtt, de ezzel inkább csak lelassítani tudja általában az akciót, szerelnie ritkán sikerül. Ennek ellenére emberfeletti munkát végzett, egyszerűen a beívelt labdák eltakarításában senki nem tud hozzá felnőni.
Mascherano - Gerard cimborája ellenpólusaként brutális mennyiségű fontos szerelést produkált, ellenben statikus játékhelyzetekben kissé bizonytalannak tűnt. Ha Puyol felépül, és sikerül komoly erősítést hozni a védelem tengelyébe, bizony elkezdhet viszketni a hátsója. A Tito-féle taktika egyik vesztesének érzem, hiszen egyértelmű, hogy ez az idénye jóval gyengébben sikerült, mint az előző.
Alba - Meggyőződésem, hogy fizikális problémái voltak már tavasszal, azt az intenzitást, amivel bedobta magát ősszel, nem lehet folyamatosan fenntartani. Ezen a meccsen is inkább csak jó volt, semmiképp nem sziporkázó.
Busquets - Az utóbbi időszak egyik legjobb produkcióját láthattuk tőle, teljesen nyilvánvaló, hogy a sérülése masszívan befolyásolta a tavaszát - más kérdés, hogy problémájából Song sokat profitált, így összességében nem biztos, hogy olyan nagyon rosszult jártunk.
Xavi - 136 passz 96%-os pontosággal és egy assziszt - csak egy átlag bajnoki a mestertől.
Iniesta - Rajta érződött leginkább, hogy ez bizony gálameccs. A szokásosnál jóval több kockázatos megoldást vállalt, értelemszerűen többet is hibázott, másrészt az első két gól előkészítésében kulcsfigura volt, meg ugyebár tekert is egy nem éppen hétköznapit. Ha van ember, akinek igazán testhezállóak a gála fellépések, akkor az ő.
Pedro - Csudi mód aktív volt, kár, hogy ilyet alig-alig látunk mostanság tőle. A ziccerek megint nem sikerültek, de mondom, ha lett volna 15 ehhez mérhető bajnoki teljesítménye idén, a kutya nem piszkálná.
Fabregas - Mi tagadás, egyre frankóbban játssza a Messit, a gólja előtti szóló egészen pazar volt. A vele kapcsolatban való mindenféle pletykákat nem igazán értem, gyakorlatilag ugyanannyit játszott, mint Xavi és Iniesta (sőt, a bajnokságban hármuk közül ő volt a legtöbben a pályán), és egy rövidebb - az egész csapat gyengébb formájával egybeeső - periódustől eltekintve nagyon is rendben volt idén.
Villa - Szimpatikus, rutinos, megbízható, minden hájjal megkent arc. Feltehetően utoljára láttuk Barca-mezben, amit több szempontból sem feltétlenül értek, de tény, ő sem lesz már fiatalabb, és a sérülése óta szemmel látható problémái vannak a sebességével, dinamikájával, ezen a meccsen sem tudott igazán villogni, pedig lett volna rá lehetősége.
Alexis - Ha ott folytatja jövőre, ahol idén abbahagyta, akkor nem nagyon kérdés, ki lesz a Neymar-Messi duó mellett a harmadik csatárunk. (Az erre a mérkőzésre vonatkozó vigvik-mutatója 11,55 lett.)
Thiago - Tekintve, hogy gyakorlatilag a komplett őszt a kórházban töltötte, így az ő panaszkodását sem értem, 15 bajnokin kapott kezdőként lehetőséget, és összesen közel 2000 játékperce van.
Abidal - Róla hamarosan hosszabban is értekezünk.
