Mivel negaro - reméljük, csak átmenetileg - nincs közöttünk, hogy a döbbenetes részletességű elemzéseit megossza velünk, kénytelenek vagyunk idegen forrásokból táplálkozni, ha efféle posztot akarunk kidobni. Szerencsénkre az angol szakírókat továbbra is élénken foglalkoztatja az, hogy mi történik a Barçával, így van hol keresgetni és van hol találni is megfelelő alapanyagot.

A hajtás után található írás eredetije a zonalmarkingon jelent meg, én pedig igyekeztem legjobb tudásom szerint magyarba ültetni, ami azt jelenti, törekedtem arra, hogy ne csak a mondanivalója maradjon meg, de lehetőség szerint élvezetes olvasmányt is jelentsen számunkra.

Az írás nagyon jó (különben minek tettük volna ide…), ugyanakkor hosszú, ráadásul meglehetősen kevés a kép is benne. Bár itt-ott kihagytam belőle (blogolvasók számára evidenciákat tartalmazó) részleteket-mondatokat, így se akartam túlzottan megnyirbálni, hadd jöjjön át minél inkább a szerző alapossága és egyáltalán az, ahogy felépíti az elemzést. Ahogy fentebb írtam, nagyon jó alapanyagról van szó, leszámítva egy bizonyos szakaszát, ahol a fenntartásaimat jeleztem is.

A poszt oka egyértelműsítve, olvasásundorban szenvedők előre figyelmeztetve, ettől a ponttól a szerzőé a szó:

Mivel negaro - reméljük, csak átmenetileg - nincs közöttünk, hogy a döbbenetes részletességű elemzéseit megossza velünk, kénytelenek vagyunk idegen forrásokból táplálkozni, ha efféle posztot akarunk kidobni. Szerencsénkre az angol szakírókat továbbra is élénken foglalkoztatja az, hogy mi történik a Barçával, így van hol keresgetni és van hol találni is megfelelő alapanyagot.

A hajtás után található írás eredetije a zonalmarkingon jelent meg, én pedig igyekeztem legjobb tudásom szerint magyarba ültetni, ami azt jelenti, törekedtem arra, hogy ne csak a mondanivalója maradjon meg, de lehetőség szerint élvezetes olvasmányt is jelentsen számunkra.

Az írás nagyon jó (különben minek tettük volna ide…), ugyanakkor hosszú, ráadásul meglehetősen kevés a kép is benne. Bár itt-ott kihagytam belőle (blogolvasók számára evidenciákat tartalmazó) részleteket-mondatokat, így se akartam túlzottan megnyirbálni, hadd jöjjön át minél inkább a szerző alapossága és egyáltalán az, ahogy felépíti az elemzést. Ahogy fentebb írtam, nagyon jó alapanyagról van szó, leszámítva egy bizonyos szakaszát, ahol a fenntartásaimat jeleztem is.

A poszt oka egyértelműsítve, olvasásundorban szenvedők előre figyelmeztetve, ettől a ponttól a szerzőé a szó:

Egy ideális világban Tata Martino nem is lenne a Barcelona edzője ebben a szezonban. Míg más klubok szakmai okok miatt kezdték új szakvezetővel az idényt, a Barça Tito Vilanova egészségügyi problémái miatt volt kénytelen váltani a padon.

A Barcelona háttere

Ez teszi nehézzé Martino helyzetét, mert a nyáron nem volt kérdéses az, hogy a Barça játékstílusának fejlődésre van szüksége. Martinót nem azért jelölték ki, mert az elődje sikertelen volt, hanem mert egyszerűen nem tudta folytatni a munkát. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a Barcelona megsemmisítő vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája elődöntőjében (összesítésben 0-7). Már az eredmény is megdöbbentő, azonban az igazi sokk az, amilyen mértékben a csapat elveszítette a fonalat, ahogyan teljesen szétesett a játéka ezeken a mérkőzéseken. Ezzel jogosan vetődött fel a kérdés, hogy a klub vajon nem túlzottan elkötelezett-e a kedvelt stílusa mellett? Ám ezen túl az is jogos felvetés, hogy a hasonló stílusok összecsapásában a Bayern esetleg „túlnőtt mesterén”? Ha ez utóbbi a helyzet, jogos lenne a következtetés, hogy akad olyan csapat, amelyik jobban képes játszani a tiki-takát. Egyben azt is jelentheti, hogy nem szükséges ennél szélesebb vizsgálata a kialakult helyzetnek. Végkövetkeztetés lehet az is, hogy a Bayern egyszerűen csak kihasználta a Barça tradicionális hiányosságait – hiányzó magasságbeli és fizikai képességek, túlzott kiszolgáltatottság a kontratámadásokkal szemben. De akár jogos lehet felvetni problémaként a megszállott ragaszkodást a tiki-taka mellett.

Azonban az elemzés során figyelembe kell vennünk Tito Vilanova egészségügyi problémáit is. Mindenki jól emlékezhet a jelenetekre, amikor a játékosok és a közönség is együttérzését és támogatását fejezte ki felé, akár a bátorító üzeneteket tartalmazó pólókkal, akár az egyperces tapsokkal, de meglepő, hogy milyen ritkán került szóba Tito három hónapos távolléte a Bayern elleni vereség kapcsán. Elképzelhető, hogy Vilanova hiánya nagyon erőteljes hatással volt a csapatra és mire – éppen az elődöntőkre – visszatért, már visszafordíthatatlan kárt okozott a Barçának. Ha egy csapat ilyen hosszú ideig kénytelen nélkülözni a vezetőjét, óhatatlanul veszteséget szenved az intenzitás és az összpontosítás, különösen azért, mert – az ideiglenesen megbízott – Jordi Roura (akiről azt kell mondanunk, nem úgy tűnt, mint aki szívesen vállalja ezt a kitüntetett feladatkört) tehetetlennek bizonyult a problémákkal szemben. Nem akarjuk elvenni a Bayern érdemeit, de talán mondhatjuk azt, hogy az eredmény abnormális. Talán a Barça nincs ekkora – hétgólos - hátrányban Európa legjobbja mögött. Mindazonáltal ilyen pillanatokban a kluboknak le kell tudniuk vonni a helyes következtetést: a csapat taktikájának változásra van szüksége.

Martino háttere

A Barçának egyértelműen olyan embert kellett a padra keresnie, aki ismeri a csapat alapvető stílusát – labdabirtoklás, letámadás, 4-3-3 formáció. A közös pont Pep Guardiola és Martino között Marcelo Bielsa munkásságának tisztelete. Ahogy Jonathan Wilson mondja: „Miután játszott Bielsa ’92-es csapatában (megj.: a Newell’s Old Boys-ról van szó), Martino érzelmileg is kötődik a Barcelona modellhez: letámadás, labdatartás, rugalmasság (~folyékonyság).” Ed Malyon a Daily Mirrorban így ír: „[Martino] nagyszerű edző, akinek stílusa tökéletesen illeszkedik a Camp Nou-hoz … azonban sokkal kiegyensúlyozottabb, mint mesteréé [Bielsa] – aki lényegében fundamentalista értékeket képvisel a labdarúgásban – és a hasonlóság ebben az esetben fontosabb Pep Barcelonájával, mint Bielsa Bilbaójával … több értelemben a Barçával volt azonos Martino Newell’s-e.”

Azonban Martino sokkal inkább ismert a paraguay-i válogatott éléről a 2010-es VB-n és a 2011-es Copa Americán, mintsem egy kevéssé ismert dél-amerikai klubcsapatból. Ezeken a tornákon Paraguay szélsőségesen védekező futballt játszott, és ez akkor is igaz, ha egyenletes fejlődést tudtak felmutatni. Spanyolországra például konkrétan ráijesztettek a VB-negyeddöntőben, amikor gólnélküli állásnál bűntetőt hibáztak. (2010. július 3. Paraguay – Spanyolország 0-1). Még ennél is nagyobb siker volt azonban a következő évi Copa America, ahol öt egymást követő döntetlennel egészen a döntőig jutottak. Ott végül teljesen megsemmisültek Uruguay letámadásaival szemben, de volt valami csodálatos abban, amilyen módon sorban jutottak túl ellenfeleiken. (Megj.: például Brazíliával azon a tornán két döntetlent is játszottak. A csoportmeccsen csak a legvégén hozta a meccset Brazília 2-2-re, a negyeddöntőben pedig Paraguay úgy nyerte meg a tizenegyes-párbajt, hogy a brazilok egyet sem lőttek be). Nyilvánvaló, hogy Martino Barçája soha nem fog úgy játszani, mint Paraguay, az azonban biztos, hogy pályafutása során sem Guardiola, sem Vilanova soha nem küldött pályára ennyire védekező szellemű csapatot.

„Martino igazolt valamit abban a több, mint tizenkét hónapban, amíg semleges nézőit untatta, és ellenfeleit dühítette” – írja Rupert Fryer a SouthAmericanFootball.co.uk-n. „Megmutatta, hogy képes alkalmazkodni, bebizonyította, hogy olyan edző, aki képes elszakadni a gyökereitől, ha szükséges.” Összegezve megállapíthatjuk, hogy Martino rugalmasabb szakember, mint elődei voltak.

A stílus megváltoztatása?

A Barça kerete csupán kismértékben változott erre a szezonra. Neymar érkezett, Villa, Abidal és Thiago távoztak, ám a távozók közül senki nem játszott tizenhét bajnokinál többet tavaly. A csapat alapjaiban változatlan, így ahelyett, hogy Neymar hatása lenne a beszélgetések fókuszában, Martino filozófiája a központi kérdés. A vita különösen a Rayo elleni (4-0-ra megnyert) bajnoki után vált igazán buzgóvá. Az eredmény rendben van, ám a labdabirtoklás 54 %-ban a Rayoé volt, amire nem volt példa a Guardiola korszak kezdetétől fogva. Azon a mérkőzésen Pedro Rodriguez lőtt egy gólt, ami tiszta kontratámadás eredménye volt. „Meglepő volt látni, hogy a Barça kontrát játszik” – nyilatkozta Carlo Ancelotti, akit megkérdeztek, mit gondol a szokatlan eseményről. A megállapítás a legtöbb csapat esetében említést sem érdemelne, ám a közvéleményt annyira meglepte az eset, hogy még a legfőbb rivális edzőjét is megkérdezték róla.

Annak ellenére, hogy a Barça öt éven keresztül a legjobb passzmutatókkal büszkélkedhetett, azon a bajnokin a csapat élvezte a kevesebb labdabirtoklást. Ha ez ellentmondásnak is tűnik – megbízhatóan passzolnak, de nem birtokolják sokat a labdát – egyszerűnek tűnik a következtetés: a Barça „problémája” csak az, hogy nem szerzik gyorsan vissza a labdát.
A játékosok szemszögéből

Gerard Piqué korábban már beszélt a változásokról, amiket Martino hozott: „A házon belüli edzőinkkel éveken keresztül olyan irányba haladtunk, melynek következtében túlzásba vittük a saját stílusunkat. Egészen addig a pontig, amíg már rabszolgái lettünk. Most azonban itt van Tata, aki kívülről jött. A filozófiája ugyanaz, de új lehetőségeket is ad számunkra, abban az értelemben, hogy alternatívákat jelentenek számunkra az elképzelései. Ha a letámadás működik, nem jelent semmi problémát, ha hosszú labdákkal játszunk, mert ez megváltoztatja a játék sebességét, és átmeneti pihenőt enged nekünk.”

„Ha lehetőségünk adódik kontratámadásokra, érdemes próbát tennünk. Edzéseken gyakorlunk néhány új dolgot is, hisz a pályán úgy kell olvasnunk a játékot, ahogy az edző azt elvárja tőlünk.” (Cesc Fábregas)

„Csak jó az, ha több variációs lehetőségünk is van. Lesznek napok, amikor az ellenfél tizenhatosa előtt járatjuk a labdát és lesznek olyanok is, amikor jobban járunk, ha védekezünk, és kontratámadásokkal játszunk.” (Lionel Messi)

Úgy tűnik, voltak, akik nagyon rosszul viselték, hogy a Barcelona elvesztette a labdabirtoklást a Rayo ellen. Emiliano Contreras a ’Marcában’ feltett néhány kérdést Martino stílusáról: „Miért adja fel a labdabirtoklást az ’Azulgrana’, amikor az szabja meg az identitását és hozott számára oly sok dicsőséget? Miért szorult háttérbe Xavi és Iniesta jobban, mint eddig bármikor?” Érdemes megemlíteni, hogy bár a Rayo legyőzte a Barçát passzok számában, a legtöbb (sikeres) passzuk mélyen a saját támadóvonaluk mögött volt.
Védekezés

Az egyik terület, ahol Martino megkérdőjelezhetetlenül követte elődei elképzelését az volt, hogy elismerte egy új középső védő érkezésének szükségességét. Guardiola és Vilanova előszeretettel támaszkodott a védekező középpályásaira, ha a védelmet kellett kitöltenie játékosokkal, de különösen meglepő, hogy Piqué hullámzó formája, Puyol sérülései és Abidal távozása ellenére sem érkezett új játékos a védelembe ezen a nyáron. Voltak, akik azzal érveltek, hogy a csapat továbbra is támaszkodjon az erősségeire, ahelyett, hogy a hiányosságait csökkentené – ez taktikai szempontból nagyon érdekes. Azonban jelenleg úgy néz ki, hogy a tétova vezetést megmentette Bartra fejlődése, aki az előjelek ellenére is pozitívummá tudta változtatni a hibát.

A csapatnak nincs különösebb szüksége középső védőre akkor, amikor a labdabirtoklás és a labda gyors visszaszerzése működik. Guardiola azért is érvelt amellett, hogy ilyen helyzetben egy középpályás is tökéletesen képes megfelelni a védelem közepén, mert a Barça olyan magasan helyezkedik, hogy a leghátsó ember is a félpálya közelében helyezkedik. Így az utolsó védővel szemben máshol szokatlan elvárások jelentkeznek – helyezkedés, fordulás és futás. Ugyanakkor a védekezéssel szembeni problémáknál mindig kihangsúlyozták, hogy ha a letámadás működőképes és a labdatartás a megszokott módon domináns, akkor a védekezés is rendben van. Ha viszont Martino nem ragaszkodik a labdabirtokláshoz és a presszinghez (mint ahogy például a Rayo ellen), akkor a középső védőnek is egészen más elvárásoknak kell megfelelnie. Ezzel együtt többen gondolják úgy, hogy a Barçának szüksége van B-tervre, amikor elől nem működnek a dolgok. És szintén szükségük van klasszikus középső védőre akkor, ha nem működnek a dolgok hátul.

Presszing

Meg kell tehát vizsgálnunk, a Barça mennyire ragaszkodik a presszinghez. Martino kedvelt taktikai eszköze volt Argentínában a magasra tolt letámadás, valamint a nyári felkészülési időszakban is azt sugallta, hogy ugyanezt elvárja a Barcelonában is. Pontosabban így fogalmazott: „nagyon fontos a csapat számára, hogy Messi kezdje a presszinget”. Ugyanakkor Paco Remez (a Rayo edzője) elismerte, hogy újszerű megközelítéssel találkozott csapata, ugyanis a Barça nem akart dominálni, mivel a megszokottnál mélyebben helyezkedett. Martino maga is elismerte, hogy sokoldalú megközelítésre van szükség a presszingben is: „ha az ellenfél védekezik, és hosszan előrelőtt passzokkal akar játszani, nagyon nehéz fenntartani a presszinget, és fontosabb második szándékból megszerezni a labdát”. „A presszinget ugyan gyakorolhatjuk sokat edzéseken, de ez olyan dolog, ami függ a játékosok motivációjától és meggyőződésétől is” – mondta egy másik alkalommal.

Guardiola idejében gyakran tűnt úgy, hogy tavaszra elfáradt a csapat, különösen érezhető volt a kimerültség a Bajnokok Ligája utolsó szakaszaiban. Képes lehet a Barcelona vég nélkül fenntartani a presszinget? Jonathan Wilson azt sugallja „a három éves szabály különösen alkalmazandó azoknál a csapatoknál, amelyek keményen játsszák a presszinget”. És bár a Barça megnyerte a bajnokságot Vilanova irányításával, az időszak „ötödik évében” úgy tűnik, a jövőben egyes meccseken felismerhető lesz a korábbi erős presszing, míg máskor a csapat passzívabb lesz az eddig megszokottnál.

Problémák a levegőben

Ez magával hozza, hogy a Barça a megszokottnál inkább ki lesz téve a magas támadásoknak. A csapat ebbéli gyengesége világosan megmutatkozott a Sevilla elleni 3-2-es győzelem alkalmával, amikor egy abszolút érvényes szögletgóltól fosztották meg a Sevillát, ők mégis képesek voltak egyenlíteni, a góljaikat pedig légicsaták megnyerésével szerezték meg. Egy másik 3-2-es győzelem (a Valencia ellen) alkalmával Hélder Postiga duplázni tudott úgy, hogy szintén hasonló körülmények között szerezte góljait. Ezek az esetek világosan megmutatják a Barça hiányosságait, de arra is választ adnak, miért ragaszkodik Martino a területvédekezés helyett az emberfogáshoz a rögzített helyzeteknél. A probléma nem az, hogy a Barça rosszabb arányban nyerné a fejpárbajait, hanem az, hogy a korábbiaknál több alkalommal kényszerül ezekre. Guardiola utolsó szezonjához képest majdnem megduplázódott az ilyen esetek száma.
A három tényező (a Barça mélyen helyezkedik, a középhátvéd hiánya, zónavédekezés helyett emberfogás) kombinációja azt jelenti, hogy a Barça több időt fog védekezésben tölteni, mint Guardiola és Vilanova idejében, és talán sebezhetőbb lesz a gólokkal szemben. Mindenesetre Victor Valdés ebben a szezonban eddig nagyszerű formában véd.

Középpálya

Sergio Busquets valószínűleg a Barcelona második legkövetkezetesebb játékosa (az első nyilvánvaló) és ez ebben a szezonban eddig nagyon fontos volt. Úgy tűnik, a különböző meccseken különböző szerepkörökben játszik. A Real Sociedad (4-1) ellen önmagához képest szokatlanul mélyen helyezkedett, már majdnem harmadik középső védőt játszott – részben azért, mert a Sociedad két támadóval játszik, ami meglehetősen ritka a spanyol bajnokságban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Barça 3-4-3-at játszott volna, ahogy azt gyakran tette Guardiola idejében, csupán azt, hogy Busquets védekezőbb szellemű feladatot kapott. Másik alkalommal Busquets kiválóan játszotta a letámadást. A Valencia ellen (3-2) például magasan szerez labdát, amelyből Neymar lesgólt szerez, aztán később ugyanígy ad lehetőséget Cesc-nek, hogy egyérintőből gólpasszt adhasson Messinek. A Sociedad ellen közvetlenül a tizenhatos előtt szerez labdát, amiből a gólját szerzi. A szereléseit (és szerelési kísérleteit) általában magasan találjuk a pályán:
A szerepe két szempontból nagyon fontos a Barcelonának: kisegíti a középső védőket és segít a középpályás társának a letámadásban – senki másnak nincs ilyen kiváló helyezkedési intelligenciája.

Ha Contreras (’Marca’) kérdése arról szól, miért jut kevesebb szerep Iniestának és Xavinak – és tegyük fel, hogy ez az elemzés helyes -, akkor a válasz az, hogy már nem teljesítenek a korábban tőlük megszokott színvonalon. Iniesta formája továbbra is nagyon jó, sőt tavaly az egyik legtöbb gólpasszt adta a csapaton belül, ezzel pedig kijavította egy korábban tapasztalható hiányosságát: azt, hogy milyen ritkán tudott utolsó passzokat adni. Ám Xavi ereje már nem a régi. Még mindig kiváló játékos, megkockáztatom, világklasszis, de a formája 2008 és 2011 között volt rendkívüli – a dominanciája ebben az időszakban talán példanélküli. 2009-ben például a Bernabéuban (2-6) a legtöbb passzt adta és rekordot állított fel a négy gólpasszával. A következő szezonban (0-2) majdnem megismételte ugyanezt, csupán Casillas védései jelentették a különbséget, amikor „két góltól fosztotta meg” Messit, aki többször is egy-egyben vihette rá a labdát. Így azon a meccsen Xavi „csak” két gólpasszt jegyzett. A 2010-es VB-elődöntőn ő passzolt a legtöbbet, ő futott a legtöbbet, de már „csak” egy gólpasszt adott. Ez csupán három példa, de három mérkőzés a szezonok legjelentősebbjei közül. Ez az enyhe, de szignifikáns csökkenés biztosan az elsődleges oka annak, hogy Martino kevésbé hisz a passzjáték mindenhatóságában.

Az igazat megvallva, eljött az idő, amikor Xavinak át kell adnia a helyét utódának, de az átállás nem működik zökkenőmentesen. Fábregas hullámzó formája az utóbbi két évben és az érzés, hogy ő egy „anarchista” opció (szemben Xavi végletekig fegyelmezett és okos labdatartásával), azt jelenti, hogy nem ideális csere. A rosszul menedzselt Thiago esete azt eredményezte, hogy ő már nem a Barcelona nagy középpályása lesz, hanem Guardiola Bayernjéé. Tekintettel arra, hogy Song hiányosságokkal bír (inkább arra adhat lehetőséget, hogy Busquets fentebb játsszon a pályán), Martino hozzáállása érthető. De valóban csökkent Xavi hatása? Még mindig a legtöbb passzal játszik a spanyol bajnokságban, a pontossága pedig 93 %.
Még mindig a jövő kérdése, hogy Xavi képes lesz-e dominálni a legfontosabb meccseket, én azt gondolom, nem lesz képes megismételni a korábbi remekléseit a Real Madrid ellen és a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Ha pedig ez a helyzet, Martino nem függhet kizárólag a dominanciától, alternatívákat kell találnia. Xavi és Iniesta csak ritkán volt együtt kezdő – háromszor a nyolc bajnokiból, egyszer a két BL meccsből és egyszer a két Szuperkupa meccsből.

Pedro és Sánchez

Pedro az a támadó, aki a legideálisabb a Barça számára. Kevésbé tehetséges, mint Messi, Neymar, Henry, Ibrahimovic, Eto’o vagy Villa, de egy szempontból több náluk - tökéletesen illeszkedik a rendszerbe. Pontosan tudja, hol kell helyezkednie, mikor kell letámadnia, mikor védekeznie. Elégedett azzal a helyzettel, hogy sokszor csak Messinek teremt lehetőségeket és még így is képes mesterhármast szerezni (a Rayo ellen). A személye minden tekintetben alkalmas arra, hogy a Barça többet kihozhasson ebből a szezonból, mint az előzőből.

Alexis Sánchezben továbbra sincs meg az az egyéni minőség (de legalábbis nincs meg benne következetesen) ahhoz, hogy ne bonyolítsa túl a játékát a támadóharmadban. Tanulhatna Pedrótól, hogyan legyen kevésbé önző, és hogyan egyszerűsítse a játékát. Habár az, amilyen remekül futott keresztbe Messi előtt az Ajax ellen, és tette lehetővé a gólját, jelzi, hogy kész tanulni.

Bár nem célom nálam lényegesen jelentősebb szakértők véleményét (főleg negatívan) minősíteni, ezt nem állom meg szó nélkül. Az előző bekezdés az írásnak az a pontja, amit testületileg (=a blog) kapitális marhaságnak minősítettünk! Sánchez „csak” azokon a meccseken áldozza be a saját játékát Messi "miatt", amikor egyszerre a pályán vannak, így személy szerint nem érzem szükségét annak, hogy még ennél is alázatosabb legyen. A szerző által említett keresztmozgását, amivel elviszi az ellenfelek védőit Messi elől, kivétel nélkül minden meccsen átlagban háromszor láthatjuk a pályán, más kérdés, hogy értelemszerűen nem mindegyikből lesz gól. Az előző bekezdésből ráadásul kihagytam azt a mondatrészt, mely szerint Sánchez játéka dühíti Messit és Neymart, de ezt már nem is minősítem. Éppen eléggé minősíti önmagát.

A taktikai különbségük miatt Pedro bizonyosan előnyben van a nagyobb mérkőzéseken. Egy Sánchez-Messi-Neymar hármas túl agresszív egy ’Clásicón’, még akkor is, ha a Real Sociedad ellen önmagában ez nem jelent problémát.

Neymar

Neymar egy rendkívül tehetséges egyéniség, ugyanakkor remek csapatjátékos is. Miközben máris bemutatott jónéhányat a fantasztikus egyéni megoldásaiból, abszolút tisztelet jellemzi a viszonyát Messihez. Egy-két alkalommal túlságosan is igyekezett neki passzolni, mintha ezzel is azt akarná bizonyítani, hogy nem kívánja magára terelni a figyelmet az ő kárára. Ugyan vitatható, hogy a Barçának szüksége lenne Neymar egyéniségére, de az előző szezonban a csapat bizarr módon igazolta, hogy Messi nélkül a kivételes játékosok összessége is teljesen tehetetlenné válik. Neymar megadhatja a lehetőséget az ellenfelek védelmének megnyitására egyéni megoldásokkal. Jellemzően a baloldalon játszik, és amikor Messi a jobb oldalra került, a csapat egyensúlya tökéletes volt.
Messi távollétében Neymar középen játszott. Ez olyan poszt, amely nem minden szélső számára kényelmes, ő mégis a csapat legjobbja volt (Valladolid 4-1). Gólt lőtt, gólpasszt adott a mérkőzésen.

Messi

A fő vitapont Messi esetében az volt, hogy Martino a biztos vezetés birtokában kétszer is lehozta őt a pályáról. Ennek eredményeként születtek (valószínűleg eltúlzott) jelentések a boldogtalanságáról. Igaz, hogy nem veszi szívesen, ha lecserélik (részben azért, hogy versenyben maradhasson a gólkirályi címekért), viszont Martino célja minél jobban védeni őt. Messi nagy erénye volt korábban az alacsony sérülési hajlam, viszont a tavalyi Bajnokok Ligája sorozatban nagyon meghatározó lett a hiánya. Az Almería elleni sérülés ugyan szerencsétlen mozzanat, de Martinónak az a szándéka, hogy minél többet pihenhessen, logikus. „Minden játékosunkra egészségesen van szükségünk a szezon döntő pillanataiban.” (Martino)

Ennél is érdekesebb azonban Messi újbóli megjelenése a szélen. Nem kétséges, hogy a gólkirályi címek szempontjából nem az számára a legideálisabb hely, bár Guardiola utolsó évében is visszavontabb szerepben játszott, miközben Sánchez feladata volt előtte széthúzni a védelmet. Felmerül a kérdés, hogy Messi még mindig „fals kilencest” játszik-e, mint ahogy azt legjobb időszakában tette, Guardiola idejében? Az ő középre helyezése akkor figyelemre méltó újítás volt, hisz korábban a jobb oldalon játszott. Eto’o és Henry (később Pedro és Villa) a szélső védők előtt helyezkedett, míg Messi inkább játszott negyedik középpályást, aki mélyebbről indul a támadásokkal. A 2010/11-es szezonban például inkább volt középpályás, mint támadó, főleg a kiemelt mérkőzéseken. Úgy tűnt, kissé túlzott volt ez a visszavont szerepkör és bár az eredmények jók voltak, néhány mérkőzés problematikusnak tűnt.

Most már sokkal ritkább, hogy Messi ezt játszaná. Persze még mindig kiveszi a részét a mezőnyjátékból, de úgy tűnik, mintha inkább lenne középső támadó, inkább közelít a játéka a csatárokéhoz.  Nyilvánvaló, hogy olykor mélyebbre sodródik most is, de úgy tűnik, a megváltozó feladatköre újabb taktikai forradalmat sejtet. Úgy látszik, Messi pozíciója több lehetőséget ad számára a támadások felépítésében – a Valencia elleni harmadik gól a legjobb példája a kettős szerepének. A támadás kezdetén ő a plusz középpályás, mielőtt előreindulna, hogy befejezhesse a támadást. Általában véve ebben a szezonban úgy látszik, örömmel hagyja a többieknek, hogy uralják a középpályát, ő pedig jobban koncentrálhat arra, hogy a befejezésekhez érkezhessen. Martino alatt Messi tisztább csatár, mint valaha – átlagosan tízzel kevesebbet passzol meccsenként, mint az előző szezonban, viszont valamivel több lehetősége van kapura lőni.

Formáció

Guardiola ragaszkodott a 4-3-3-hoz, egészen addig, amíg meggyőződésévé nem vált, hogy változtatnia kell a játékon. A „hamis kilences” rendszer csak apró módosítás volt addig, amíg nem váltott a 3-4-3-ra gyémánt középpályával, amely néha már közelebb állt a 3-3-4-hez. Guardiola ragaszkodott a változtatásokhoz, de fennáll a kísértés, hogy azt mondjuk, túl sokat kísérletezett az utolsó szezonjában. Pillanatnyilag Martino is ragaszkodik a 4-3-3-hoz. Kevesebb a helycsere a játékosok között, illetve a csapatmozgások is kevésbé látványosak. Eddig talán csak Pedro és Alves összjátéka az, ami lenyűgöző az egymáshoz viszonyított mozgások tekintetében. Busquets mélysége és Messi módosított pozíciója azt jelenti, hogy a Barça alakzata valószínűleg kiszámíthatóbbá válik, Fábregas az, aki továbbra is a kiszámíthatatlanságot jelenti a mozgásával. A kérdés, hogy ő is megkapja-e majd a szabadságot a nagy meccseken? Korábban a kiemelt meccseken Iniesta helyezkedett a pálya szélén, hogy Fábregas-szal összjátékokat építhessen, ám ez most már Neymar kihagyását jelentené. Úgy tűnik, Messi nem nagyon szereti, ha elmozdítják kedvenc posztjáról, azaz látszólag Martinónak nem áll rendelkezésére túl sok felállásbeli variáció. Ez problémát jelenthet majd a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, azonban a spanyol bajnokságban elegendő lehet az „A terv” is.

Több direkt passz?

A Barcelona direktebben játszik idén. Azt az érzést kelti, mint a Guardiola előtti időszakban, amikor szintén törekedtek a labdabirtoklásra, de nem ragaszkodtak hozzá mindenáron. „Nem akarunk változtatni a csapat stílusán, de láttam a Barçát öt évvel ezelőtt, amikor Rafa Márquez hosszú passzokkal játszott. Ez nem jelenti azt, hogy változtatunk a stíluson, csak azt, hogy alternatívákat adunk a játékunknak.” (Martino) „Victor Valdés húsz alkalommal lőtte előre hosszan a labdát a Rayo elleni meccsen, ebből tizenhat alkalommal céltalanul. A csapat ezzel fel is adta a labdabirtoklást.” (Guillem Balague) Sokkal több volt a hosszú passz, mint tavaly ugyanezzel az ellenféllel szemben és hasonló végeredménnyel:
Martino el is magyarázta: „A Rayo letámadott minket és ez nehézzé tette, hogy rövid passzokkal játsszunk. Lehetőségünk volt hosszú passzokkal játszani és néha így is kell reagálnunk a siker érdekében.” Paco Jemez, a Rayo edzője egyetértett ezzel a megállapítással: „letámadtunk, magasan presszionáltunk, főleg a középső védőiket”. Amikor a Barça védői nyomás alá kerülnek, szívesen szabadulnak gyorsan a labdától, de valójában a csapat kevesebb hosszú passzal játszik, mint tavaly. Viszont sokkal több közvetlen vertikális passzal vezetik a támadásaikat. A Celtic elleni gól az egyik ideális példa, amiről Martino így beszélt: „Vannak alternatíváink. Választani tudunk a hosszas labdabirtoklás és a vertikális játék között”. Alapvetően a Barça akkor szerzi a góljait idén, amikor közvetlenül tör be a megnyíló területekre. Neymar különösen megfelel ennek a játéknak, de a csapat szintén számíthat Fábregas-ra, Pedróra és Sánchezre is. „Különböző változatait keressük a játékunknak a ritmusváltásokkal és a több vertikális játékkal” – mondja Martino. Az eredmény nyilvánvaló: a Barça több alkalommal lő kapura, miközben az ellenfelek nem jutnak több lehetőséghez.
A hátránya annak, hogy csökken a Barça labdabirtoklása az, hogy a labdatartás ugyanúgy a védekezés eszköze, mint ahogy a támadásé is.

Következtetés

Még nagyon a Barça szezonjának elején járunk, így tudhatjuk, hogy Martino igazi vizsgája majd a Real Madrid elleni meccsek és a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza lesznek. Eddig minden bizonyíték arra utal, hogy Martino igyekszik megtalálni a kompromisszumot a Barça saját stílusa, és az általa eszközölt változtatások között. Ez különösen a passzokra vonatkozik, ahol a Barça még mindig uralja a statisztikákat, de több direkt passzal játszik, különösen akkor, ha letámadják a hátsó sorukat. A középpályások kismértékű háttérbe szorulása és a közvetlen támadásvezetés logikussá is teszik ezt. Ugyanez vonatkozik a presszingre is. Még mindig a Barça játékának kulcseleme, de az intenzitása változik a mérkőzéseken, feltehetően a kondíció hosszútávú fenntartása miatt. Feltételezhetjük, hogy a kontratámadások is jellemzők lesznek ebben a szezonban a csapatra.

Úgy tűnik, a Barcelona megtalálta a tökéletes edzőt. Azt, aki figyelembe veszi a tradicionális stílusát, ám olyan módosításokat vezet be, amelyek kiszámíthatatlanná teszik a csapatot és rugalmasabbá a taktikát. Ahhoz képest, hogy a Barça nem is akart új edzőt, elég jól bevált.