Volt egy Trabink. Tudjátok, olyan, ami még tényleg papírból készült, 600 köbcentis motorja gyönyörű, kékes-zöld füstöt okádott, és úgy indult, hogy nyiki-nyiki-sündüründüründürün. A mai napig úgy van a fejemben, hogy én annak a hátsó ülésén keresztben is elférek, az akkora, és persze a Trabi sosem megy tönkre. Azóta sem nőtt kocsi a szívemhez annyira, mert az volt az első, az etalon.
Volt egy Trabink. Tudjátok, olyan, ami még tényleg papírból készült, 600 köbcentis motorja gyönyörű, kékes-zöld füstöt okádott, és úgy indult, hogy nyiki-nyiki-sündüründüründürün. A mai napig úgy van a fejemben, hogy én annak a hátsó ülésén keresztben is elférek, az akkora, és persze a Trabi sosem megy tönkre. Azóta sem nőtt kocsi a szívemhez annyira, mert az volt az első, az etalon.
Úgyse olvassák, nyugodt szívvel mesélek még egy családi anekdotát: meccset néztem, méghozzá emlékeim szerint a legendás Werder Bremen - Portót. Már ment az első félidő, amikor bejött Apu a kertből (teljesen józanon, de elég fáradtan - ez a későbbiek szempontjából lényeges). Kérdi, kik játszanak. Válaszolok, készségesen hozzáteszem, hogy a zöld a Bréma, a kék-fehér meg a Porto, itt van a Basler, amott meg a Kosztadinov. Egy ideig csend, aztán fater újra kérdez: -Szóval akkor kik a zöldek? Válasz megismétel, további bennfentes infók a bundásról (a Sportvarázs nevű műsor jóvoltából szakértőnek számítottam akkoriban német fociból). Megint vagy öt perc hallgatás. Majd Apu újra megszólal: -Most már mindent értek, már csak azt nem tudom, melyik a Milan...
És tulajdonképpen igaza volt, a kilencvenes évek elején ugyanis a BL-közvetítésekben mindig a Milan meccsét adták. Esetleg a Barcáét. Épp ezért azóta is valami gyermeki örömmel várom ezen két gárda összecsapásait - hiába játszunk a Milannal mostanában többet, mint egy átlagos spanyol első osztályú ellenféllel. Nekem tulajdonképpen ezek a csapatok jelentették a - külföldi - topfocit akkor, amikor szerelembe estem az egész közeggel. S mindezt tetézte a masszív holland jelenlét mindkét helyen, akikért meg ki tudja már miért rajongtam oly' veszettül (nyilván miatta, de pssszt...), még Tibi bácsitól is - roppant szerényen - őket kértem. (Nem lett belőle persze semmi.) Mindenesetre ez az időszak azóta is meghatározója a fociidentitásomnak (van ilyen szó?), mint ahogy a Trabink is örökké a valaha volt legjobb kocsink lesz.
Szóval senki ne gondolja, hogy Berlusconi nagyobb kujon, mint amekkora csapat a Milan! Ahhoz még legalább egy pár évtizedes állandó merevedést kellene produkálnia az öregnek. Pont teszek rá, hogy éppen hányadikok a tabellán, vagy hogy Baló György kihagyja-e a tizit. Erre a hétre sikerült besűríteni az ősz összes komoly meccsét - a visszavágót leszámítva persze. Nem akarom látni az összefüggést, de minő meglepetés, hogy Puyí épp' mostanra épült fel...
Bármennyire is szeretem persze a Milan elleni derbijeinket, hazudnék, ha azt állítanám, hogy a mostani előtt különösebben izgulok. (Nem úgy, mint tavasszal...) Az a helyzet, hogy a glasgow-i győzelemmel nagyon kényelmes helyzetbe hoztuk magunkat a csoportban, hiszen már csak hat pont kell a (matematikailag is) biztos továbbjutáshoz. Ehhez egyrészt rendelkezésre áll még két hazai meccs, ami normális esetben ugye elég is. Azután ott van még az amszterdami kirándulás is, ami meg ugyan nem ígérkezik sétagaloppnak, de megismétlem magam: az Ajax stílusa eléggé fekszik nekünk szerintem, hiába lehetett belemagyarázni az első meccsünkbe, hogy szinte szoros volt.
És itt van persze ez a meccs is. Akárhogy is tiszteljük az ellenfelet, talán már túlzás lenne azt mondani, hogy ők az esélyesek - hétvégi randaság ide, hétvégi randaság oda. A Milan egyáltalán nincs jó formában, és most már azt sem mondhatják el magukról, hogy van néhány sztárjuk, akikben mindig benne van a mágia. Nincs már sem Seedorf, sem Nesta, de még Gattuso, Boateng vagy Ambrosini sem. Csak rengeteg olyan játékos, akikre maximum egy kisebb csapatban kapnánk fel a fejünket, de mostanában befér még az "életembennemhallottam" kategóriás Valter Birsa is - leginkább persze a számtalan sérülés miatt. Mindezt pedig betetézi az olasz csapatokat általánosan körüllengő lustaságszag: ők aztán csoportmeccseken ha nem nagyon muszáj, akkor nem fociznak. Aligha pont ellenünk tervezik begyűjteni a továbbjutáshoz szükséges minimális pontszámot, amikor kínálkozik könnyebb út is.
Saját házunk táján ellenben - legalábbis az orvosi szobára nézve - egészen jó a helyzet, Jordi Albán kívül Piqué küzködik kisebb problémával még mindig, de Bartra remek formája, és Puyol felépülése okán ez most nem akkora probléma. A középpályán mindenki a fedélzeten, itt kifejezetten kellemes gondjai vannak Tatának. Elöl pedig összeállhat a dél-amerikai trió, tőlük egyrészt mindig sokat várhatunk, másrészt viszont az egyéni formájuk némileg kétséges lehet. Összességében azért azt hiszem, hogy joggal várjuk - pontosabban várjuk el - a csapattól a tavaszi milánói borzalom (ismételt) feledtetését, reméljük, a fiúk is így gondolják.
A várható kezdő: Valdés, Alvés, Mascherano, Bartra, Adriano, Busquets, Fabregas, Iniesta, Alexis, Messi, Neymar.
TV: Sport1, kezdés: 20:45, nézni: kötelező
