Xavi január óta másodszor távozik a csapattól – míg januárban ő mondott fel, májusban már a klub nem akarja megtartani, noha időközben áprilisban már meggondolta magát és bejelentette a maradását a vezetőség legnagyobb örömére. Igen, ez így történt, mi nem haldoklunk, kérem, mi így élünk. 

Hogy mi vezethetett idáig, mi történt a vezetés és az edző között az elmúlt hónapokban? Nos, ezt valójában senki sem tudja. A sajtóban megjelent információk semmilyen ténnyel, esetleg névvel, vagy név nélkül adott nyilatkozattal nincsenek alátámasztva, vagyis nem tekinthetők többnek egyszerű találgatásnál, azonban arra elegek, hogy egy leegyszerűsítő narratívaként kijelöljenek egy bűnöst és egy ártatlant és egy mindenki számára kellően egyszerű olvasatot adjanak a történteknek – vélhetően alacsony igazságtartalommal.

Azonban mielőtt erről beszélnénk,

nézzük, hogy jutottunk el 2024. május 24-ig!

Xavi szerződtetése edzőként, már az érkezése előtt egy évvel is szóba jött a klubnál, sőt, megkeresés is történt, azonban a csapat volt legendája akkor még nem érezte magát felkészültnek arra, hogy a világ egyik legnagyobb klubjának a kispadjára üljön (még ha ez is szíve klubja és ott is töltötte a profi karrierjének a zömét).

Koeman menesztését követően azonban 2021. november elején már igent mondott az akkor az Al-Szaddnál dolgozó tréner és november 6-án be is jelentette a Barcelona az új edzőjét: Xavi Hernándezt.

Érkezésekor a Barca a 9. (!!!) helyen állt a tabellán, első meccsén pedig Xavi legyőzte a házi riválist, az Espanyolt. A csapat azonban döcögött, de a 23. fordulóban aratott hazai győzelem az Atlético Madrid ellen fordulópontot jelentett és a Barcelona végül magabiztosan mászott fel a dobogóra, egészen a 2. helyig, két ponttal megelőzve a február hatodikán legyőzött Atléticót.

A következő szezon már sokkal pofásabban indult, köszönhetően a Busquets vezette stabil középpályának, Lewandowskinak, a beépítés alatt álló fiataloknak, Dembélé széljátékának és noha a nemzetközi színtér csalódást okozott (tovább nem jutás a BL-ből, aztán kiesés az EL-ből) a bajnoki cím (10 ponttal a Real előtt) és a Szuperkupa (1-3-ra a Real ellen) visszaadta a hitet a csapatnak és a szurkolóknak is. Minden olyannak látszott, mint a mesében, sokan vizionáltak egy új Pep-korszakot és megfogalmazódott a következő szezon elvárása: a BL.

Szezon közben viszont távozott a két lábon járó katalán öntudat, Piqué, év végén pedig a csapat jól bejáratott motorja, Alba, a magához tért Dembélé és a Barca esze és karmestere, Busquets – ami a következő szezonon már jól meg is látszott.

A csapat játéka ekkor alapjaiban változott meg, Xavinak pedig még mélyebben kellett a Masiába nyúlnia. Gyakorlatilag, aki U11 felett volt, már szóba jöhetett opcióként és hála Sárkányölő Szent Györgynek, Xavi tényleg aranykézzel nyúlt a srácokhoz. És hiába a két hasznos portugál érkezése, valami mégsem működött. Részint szétverte a szezont a példátlan sérüléshullám, a védelem bizonytalansága, de még inkább az, hogy két elképesztő fontos összetevő hiányzott: a hit és Busquets. A középpálya nyugalma helyett kaptunk sokszor átjáróházat, Championshipre emlékeztető adok-kapokokat, a tökösség hiányában pedig elképesztő sok egyéni hibát.

Mindeközben a katalán sajtó (a madridista sajtó perverz támogatását élvezve) egészen brutális offenzívát indított Xavi és a csapat ellen, ami ahhoz vezetett, hogy a maestro januárban, mint derült égből gumibot, bejelentette, hogy "szevasztok, gyíkok", júniusban lelépek.

A csapat ekkor (talán épp a nyomás lekerülése miatt) meglódult, még a bajnoki cím is reálisnak tűnt, a BL egyenes kiesésben továbbjutottunk a Napoli ellen, megvertük otthon a PSG-t, majd miután már minden újra kifaszázódni látszott, jött két letaglózó vereség (PSG és Real) Xavi pedig április 24-én bejelentette, hogy, "na, jóvan, maradok".

Ezután jött pár hét pletyka- és szarvihar, majd a hivatalos bejelentés pont egy hónappal a maradás bejelentését követően: a következő szezonban már nem Xavi irányítja az FC Barcelonát.

Hogy mi történt, vagy történhetett ebben a négy hétben, azt senki sem tudja biztosan. Nem, az sem, aki biztosan állítja, hogy tudja.

(A „mindenki azt írja” nem egy érv, ugyanis évek óta tudhatjuk, hogy a pletyka, a fake pestisként terjed a sajtóban, twitteren, facebookon és tűnik el anélkül, hogy annak bármilyen következménye lenne, vagyis bátran lehet újra és újra a világba hablatyolni, úgysem lehet belőle baj, majd holnap hablatyolunk mást. Mindenki tudja írni napokig ugyanazt a faszságot, éppen ezért egy hír megjelenési mennyisége nincs kapcsolatban annak minőségével és az igazságtartalmával.)

De akkor mégis mi történhetett? Nézzük a lehetőségeket:

„A harag napja” teória

A legnépszerűbb, de legjobb eséllyel nem-, vagy nem teljesen igaz verzió, hogy Laporta elnök Xavi igazságbeszéde miatt (miszerint az anyagi helyzetünk miatt nem tudunk versenyezni a Reallal) éktelen haragra gerjedt és a szintén haragra gerjedt stáb nyomására annyira kirúgta Xavit, hogy az elnök a következő idegenbeli meccsre az Almeria ellen már el sem kísérte a csapatot.

Nos, ez az a verzió, ami így, ebben a formában valószínűleg nem igaz. Az persze világos volt már két hete is, hogy a dolgok nem lehetnek teljesen rendben Xavi és Laporta között, azonban szinte bizonyosan kijelenthető, hogy a dolgok nem ennyire egyszerűen történtek. Leginkább azért, mert a dolgok a valóságban sosem történnek ennyire egyszerűen.

Ha fenntartjuk azt a feltételezést, hogy ez a nyilatkozat volt a kiváltó ok, akkor is érdemes belegondolni néhány körülménybe.

Volt-e ennek a Xavi nyilatkozatnak felek közt előélete? Simán elképzelhető hogy volt, mégpedig úgy is akár, hogy Xavi szerint erről beszélni kell a nyilvánosság előtt, Laporta szerint pedig nem. Ez esetben viszont mindkét félnek igaza van, ugyanis Xavi szempontjából érthető, hogy nyomást akar levenni a saját és a csapata válláról a gazdasági helyzetre való hivatkozással, Laporta viszont a csapat finanszírozhatóságát és befektetőkkel, szponzorokkal való kapcsolat biztonságát félti a nyilvános válságkommunikációtól. (Ha valaki vezetett már céget, boltot, giroszbüfét, bármilyen szervezetet, tudja, hogy a nyilvános válságkommunikáció bizonytalanságot szül minden partner felé, legyen az bank, szponzor, potenciális befektető, vagy egyszerűen a vevő, a szurkoló. Márpedig a bizonytalanság borzasztó sokba kerül, magasabb kamatokban, alacsonyabb szponzori bevételekben, csökkenő jegyár- és merch-bevételekben jelenik meg.)

Hogy a csapat gazdaságilag nagyon nehéz helyzetben van, anyám is tudja, pedig Róza néni igazán csak marginálisan foglalkozik sportgazdasággal, mert lefoglalja a kertészkedés és az unokák, vagyis arról beszélni, hogy a csapat szarban van felesleges, hiszen mindenki tudja. És ami még fontosabb: ez egyáltalán nem az edző dolga. És ha feltételezzük, hogy volt vita a nyilatkozatot megelőzően az elnök és az edző között arról, hogy kell-e erről az edzőnek beszélnie és az edző ennek ellenére beszélt erről a nyilvánosság előtt, mindjárt teljesen más megvilágításba helyezi Laporta döntését Xavi menesztéséről. Pedig még csak egyetlen elemet tettünk a leegyszerűsített képletbe (azt, hogy erről már korábban beszélhettek) és máris teljesen másképp néz ki a végeredmény.

Na, de akkor tegyünk bele még egyet:

„A kezelhetetlen” teória

Ennek a lényege, hogy Xavi amúgy jó eséllyel egy kifejezetten nehéz és nehezen kezelhető fickó. Részint a karrierje alatt megszokta, hogy az történik a pályán, amit ő akar és amit ő csinál, másrészt edzőként az Al-Szaddnál ez a tulajdonsága nem derülhetett ki, hiszen ott ha kért valamit, megvolt, nem vitatkozott, vagy mondott ellen neki senki, tudta, hogy az ott egy bohócliga, ahol a játékosoktól nem várhat egy szintnél többet, a nyomás pedig pont nulla pascal volt.

Azonban ez a tulajdonsága (amint azt minden meccsen láthattuk) fokozottan kijött a Barcelonánál, amint megjelent a valós nyomás. A baromi nehéz körülmények, egy zömében szedett-vedett keret, a Negreira-ügy által keltett egyértelmű játékvezetői ellenszenv és végül a katalán sajtó nyereségvágyból elkövetett hazug és igazságtalan lejáratókampánya. 

Hogy a pálya szélén hogyan viselkedett Xavi, mindannyian tudjuk, amit viszont nem láttunk, hogy mi zajlott az irodákban, a tárgyalótermekben, a megbeszéléseken és azt sem, hogy végül mi zajlott az öltözőben. Utóbbiról csak annyit vélünk tudni, hogy ter Stegen, mint kapitány és mint Laporta bizalmasa, nem túl jó öltözői hangulatról számolt be az utóbbi időben és ha Xavi ellentmondás esetén hasonlóan viselkedett mondjuk a vezetéssel, mint ahogyan a pálya szélén, az simán (és érthetően) vezethetett bizalomvesztéshez és töréshez, különösen egy olyan fickóval szemben, mint Laporta. Pláne, ha hozzávesszük, hogy a maradás bejelentésével visszatért a nyomás, ami láthatóan nincs jó hatással Xavira, hiába hangoztatta, hogy nyugodtak vagyunk. (Pedig nem voltak azok, mondja a háttérben Morgan Freeman.)

„A mesterterv” teória

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a dolgok javarészt eltervezetten történtek és Laporta nagyon is tudta, hogy mit csinál, vagyis szó sincs indulatból hozott döntésről. Xavi menesztése, Flick várható érkezése, nem lehet egy-két nap, vagy hét eredménye és leginkább azért, mert a dolgok nem így szoktak működni. Vannak olyan hangok, amik szerint már két hete egészen biztos Xavi távozása és az is, hogy a helyére Flick érkezik. Erre bizonyítékként az szokott elhangzani, hogy Flickkel leült tárgyalni a Chelsea és megdöbbenéssel értesültek róla, hogy a német szakember már nem elérhető. Márpedig ez egyféleképp lehetséges, ha már volt egy előszerződés, vagy szerződés a Barcelonával.

Na, de akkor ez a helyzet vajon miért állt elő? Miért érezte Laporta szükségesnek, hogy így járjon el? Hát, az okokat valószínűleg a fenti elemekben együttesen kell keresnünk. Így az is lehetséges, hogy Xavi igazságbeszéde nem kiváltó ok, hanem válasz volt Laportának és az is, hogy az elnök döntése mögött sokkal mélyebb és nem csak emberi, hanem szakmai, sportpolitikai, szponzori és végül is pénzügyi szempontok állnak. Márpedig az elnök nem csak a futballeredményekért felel, hanem az égvilágon mindenért, de legfőképp azért, hogy legyen és sikeres legyen az FC Barcelona.

Laporta számára pedig ez bármire felhatalmazást ad. 

Hogy igaza lesz-e a végén, vagy sem, ezt még ma senki sem tudja. Természetesen baromi rossz Barca-szurkolóként látni, hogy a klub hogyan bánik a legendáival, azonban, ha komolyan vesszük azt, hogy soha senki sem lehet nagyobb, mint maga klub, még Laporta stratégiája is lehet érthető, védhető, vagy indokolható. Csak szar látni.

És hogy mi jön ez után?

az elvárások

Flick valószínűleg egy munkatábort szervez Barcelonában, ahol reggel láb, délben has, este edzőterem. Pedrire felugrik 2 hónap alatt 5 kiló izom, aztán bal kézzel nyomja el Tchouaménit, mint a csikket, Gavi pedig, ha csak ránéz valakire, az inkább magától odaadja majd neki a labdát.

De addig is, előbb zárjuk győzelemmel az évet a Sevilla ellen.

Búcsúzzon szépen, győzelemmel Xavi, mert amúgy (és összességében) kurvára megérdemli a szép búcsút, hiszen nagyon nehéz helyzetben segített a csapaton nagyon sokat.

Ha csak időszakosan is, de visszaadta a szurkolói hitet, egy darabkát magával hozott a múlt dicsőségéből, felismerhető és hiteles arcot (a sajátját) kölcsönzött a csapatnak, szenzációs fiatalokat talált és épített be, hozott egy bajnoki címet, egy Szuperkupát és visszavitte a Barcát Európa legjobb csapatai közé. Ezért pedig (bármi is az igazság a szakítás mögött) jár a köszönet és az örök hála.

Köszönjük, Mester!