Valószínűleg az Elche is tisztában volt azzal, hogy a Barcára nagyon húzós hetek várnak, mert szokatlanul udvarias vendégeknek bizonyultak. Ugyan próbálkoztak ők valamiféle kettős védelmi vonalat felhúzni, de az igencsak szedett-vedettre sikeredett, ráadásul az eltökéltségüknek elég nyilvánvaló jele volt az is, hogy az első sárgára a második félidő majdnem végéig kellett várnunk.

Bemelegítésnek ez a meccs persze ideális volt számunkra. Jövő héten máris itt a Getafe, ahol ezúttal nem ragaszkodunk ahhoz, hogy 0-2-ről induljon a meccs, hétvégén pedig az a rangadó Madridban, csak nem a Bernabéuban, ami valószínűleg jelentős súllyal befolyásolja majd a bajnokságot. És hiába szeretnénk azt hinni, az Atlético ellen idegenben nem mi vagyunk az esélyesek.

Hajtás után csak értékelő, az ellenfélről nem igazán van mit mondani:

Valószínűleg az Elche is tisztában volt azzal, hogy a Barcára nagyon húzós hetek várnak, mert szokatlanul udvarias vendégeknek bizonyultak. Ugyan próbálkoztak ők valamiféle kettős védelmi vonalat felhúzni, de az igencsak szedett-vedettre sikeredett, ráadásul az eltökéltségüknek elég nyilvánvaló jele volt az is, hogy az első sárgára a második félidő majdnem végéig kellett várnunk.

Bemelegítésnek ez a meccs persze ideális volt számunkra. Jövő héten máris itt a Getafe, ahol ezúttal nem ragaszkodunk ahhoz, hogy 0-2-ről induljon a meccs, hétvégén pedig az a rangadó Madridban, csak nem a Bernabéuban, ami valószínűleg jelentős súllyal befolyásolja majd a bajnokságot. És hiába szeretnénk azt hinni, az Atlético ellen idegenben nem mi vagyunk az esélyesek.

Hajtás után csak értékelő, az ellenfélről nem igazán van mit mondani:

Valdés – egyelőre még nem tudhatjuk, melyik Victort kaptuk vissza a sérülés után – az utóbbi évek jellemzően közepes, néha gyenge meccseit produkálót, avagy az idei szezon egyik húzóemberét? De persze nem is az Elche lesz az az ellenfél, ahol ez kiderül. Gyakorlatilag semmi dolga nem volt, néhány kósza magas labdával kellett foglalkoznia – 7

Montoya – személy szerint lassan kezdek türelmetlen lenni vele szemben, egyben kicsit elégedetlen is vagyok. Egy dolog, ha a támadóharmadban nem bizonyul kellőképpen higgadtnak, egészen más (és nagyobb gond) az, hogy a védőfeladatainak nem tud maradéktalanul megfelelni.

Sehol nem lesz jó arány az, ha közel 50-50 %-ban képes szerelni, amikor rávezetik a labdát, mert a fennmaradó hányadban meg úgy mennek el mellette az ellenfél támadói, ahogy csak jólesik. Ma ráadásul sikerült mindezt megfejelnie azzal, hogy ő adta el a labdát az Elche kapufa előtt, egyben a maga mögött hagyott üres területre roboghatott be az ellen támadása. Egyáltalán nem gondolom már annyira fiatalnak és rutintalannak, hogy ne várhatnánk el határozottabb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt tőle – 6

Bartra – amikor a védők kerülnek szóba az értékelőben, az a legjobb, ha az erőtlen ellenfélnek köszönhetően szinte említésre nem méltó a teljesítményük. De még inkább az, ha egyéb dolguk hiányában a néhány felfutásuk érdemel szót. Nem kritika, csupán észrevétel: ha már Puyolhoz hasonlóan néha előrelép a védelemből, hogy letámadja az ellenfél labdás emberét, akkor azt tegye úgy, hogy mérje fel pontosan a lehetőségeit. Legyen magabiztos és ellentmondást nem tűrő, különben a maga mögött hagyott üres területből problémái lehetnek a védelemnek – 7

Piqué – személy szerint nagy örömmel láttam, hogy a csapat ismét olyan meccset játszott, ahol érezhetően tudatosan állt vissza már előny birtokában. Azért volt nyilvánvaló, hogy utasításra tették, mert az Elche pont nem az az ellenfél, akiben lett volna erő irányítani a meccset, egyben önerőből visszakényszeríteni a Barcát a saját kapuja elé.

Illetve a saját kapu nyilván túlzás, mert mi is azt játszottuk, ami ellen a legkevésbé szeretünk játszani: két vonalban felálltunk a saját kapunktól kábé 20-30 méterre, az ellen meg kezdjen vele, amit tud. Ez volt az oka annak, hogy a védőinknek nem kellett kontrákra reagálni, és az is, hogy gyakorlatilag dolguk se volt. Ami pedig akadt, azzal már jelentősen megszűrve és lelassítva kellett foglalkozniuk – 7

Alba – egyelőre nem tudhatjuk még, mi lesz, amikor Alves visszatér, az biztos, hogy ő nagyon élvezi amikor kedvére játszhat elsősorban támadóként és csak másodsorban védőként. Konkrétan bámulatos volt, amiket Iniestával játszottak, még a képernyőn is elég volt észrevenni, mikor ki és hova indul be a sok-sok helycserés bemozgásban. Az ellenfél védőinek meg már nyilván sokkal kevésbé volt élvezetes mindezt testközelből látni. A gólpassza elképesztő meglátás és technikai bravúr volt, és ez még akkor is igaz, ha Sáncheznek lesről kellett indulnia ahhoz, hogy a négy védő mögötti egyedüli támadóként el is juthasson hozzá a labda – 8

Song – mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Busquets révén hétről-hétre láthatjuk, milyen a világ egyik legjobb védekező középpályása, sehogy nem lenne tisztességes számonkérni Songon, hogy ő meg miért nem tudja ugyanazt a pályán.

Főleg a kreativitást nem fair hiányolni, de tény, hogy bizony akadnak problémái, amikor építeni is kellene a játékot, nem csupán rombolni az ellenfélét. Alapvetően jó meccset játszott a több jó ütemű közbelépésének köszönhetően, viszont rögtön gondban volt, ha Xavi elé keveredett. Minden rendben volt addig, amíg letudta a labdajáratást azzal, hogy automatikusan Xavinak passzolt előre, de nem igazán tudott mit kezdeni azzal, ha neki kellett volna megtalálni a legjobb megoldást támadásépítésben– 7

Xavi – az ünnepekben volt szerencsém belenézni a „2-6-ba” és ott lett igazán mellbevágó számomra, milyen mértékben lelassult a játéka. És ez még akkor is igaz, ha senkivel szemben nem fair pont élete egyik legnagyobb meccsét viszonyítási alapként felhozni. Ugyanakkor azt hiszem, körvonalazódni látszik, mi is lesz a megoldása a jelenlegi helyzetnek: az ő posztja kötöttebbé válik, a csapatjáték kreativitását pedig Cesc biztosítja számunkra előtt. A posztja kötöttsége alatt azt értem, hogy szigorú(bb)an mélységi irányítót játszik majd, egyben közelebb áll majd a feladatköre egy védekező középpályáséhoz. Illetve valószínűleg egyre gyakrabban láthatunk majd olyat, hogy az „igazi” védekező középpályásunk helyezkedik majd előtte, nem pedig fordítva. (Mivel más hirtelen nem jut eszembe, Matthäus-t említem párhuzamként, aki idővel szintén egyre hátrébb került a mindenkori csapataiban, szerintem itt is ugyanerről a folyamatról van/lesz szó.) Az világos, hogy még mindig nagyon nagy szükségünk van rá. Konkrétan érezhető, mennyivel egységesebb és kiegyensúlyozottabb a csapat, ha ő a pályán van. Bár a tizenegyest kihagyta, cserébe a meccs egyik legjobb jelenete volt Puyol kétségbeesése a padon, amikor látta, hogy mellément (ld. fentebb) - 8

Cesc – ha így megy tovább, nálam ő lesz a szezon embere. Egyrészt a szezon meglepetés embere, ha végre nem ereszt le a második felére, másrészt pedig a szezon legjobbja, ha továbbra is képes lesz ezt a színvonalat tartani. Már hetek óta ő a kreativitás, ő a váratlanság, ő az a plusz, ami a csapat egyik legnagyobb erőssége, és ami az egyik legkomolyabb esélyt jelentheti arra, hogy valóban kiugró szezont zárhassunk.

Hihetetlen könnyedséggel képes megdobni azokat a sallangmentes, mégis gyilkos passzokat, amiket korábban elsősorban Xavitól láthattunk. A játékában folyamatosan jelen van az a fajta váratlanság, aminek köszönhetően sokszor csak az ismétlésben vehetjük észre a miérteket és a hogyanokat, mert az élőképen ugyan természetesnek tűnt, mégis a nagyon gyors helyzetfelismerés, a társak tökéletes ismerete és a nagyon pontos technikai végrehajtás együttese kell ahhoz, hogy gólhelyzetek-gólok szülessenek ezekből a pillanatokból. Le a kalappal az utóbbi hetek teljesítménye előtt! Minden persze nem lehet tökéletes, mert nagyon jó lenne, ha felhagyna a primadonnáskodással. Még mindig túl könnyen esik el (nyilván nem arra gondolok, amikor felrúgják), és még mindig túl sokat pofázik feleslegesen - 8

Iniesta – utólag már könnyű rámondani, de gyanítottam, hogy a szerződése aláírása után egy másik Andrést láthatunk majd a pályán és ez a mai meccs alapján be is jött. (Jó persze azt is tudom, hogy Neymar és Messi együttes hiánya nagyon megadja neki a területet és a szabadságot ahhoz, hogy igazán kitűnhessen.) Az esetében persze nem arról van szó, hogy addig nem volt hajlandó igazán odatenni magát, amíg ki nem csikarta a klubtól, amit akart, hanem arról, hogy ő van annyira érzékeny személyiség, akit nagyon is befolyásolnak-megzavarnak a külső események. A szezon elejével ellentétben a mai Iniesta már az volt, akit nagyon szívesen látunk a pályán. Alapja volt a labdajáratásnak, nagyon komolyan kivette a részét a védőmunkából, és főleg számtalan alkalommal tört be a túlerő ellenére is az ellen védelme mögé. Plusz mezőnyben is nagyon sokszor hülyítette őket, amikor csak lehetősége volt rá. Már csak azokkal a fránya kapuralövésekkel kellene kezdeni valamit… Nem kell mindenáron a jónál is jobb lehetőséget keresni, amikor pont a lábában lehetne egy határozott befejezés - 8

Pedro – úgy néz ki, hogy a Barça végrehajtotta a futballvilág legnagyobb átverését és a tavalyi Pedrót kicserélte egy dublőrre, aki focizik is, nem csak a mezőnymunkával bajlódik hétről-hétre. Az máris meglepő, hogy nem hagyja ki a helyzeteit, az megint csak örömteli, hogy gólpasszokat is dobál, de a legjobb az, hogy végre felhagyott az alibijátékkal.

Eltűnni látszanak a semleges visszapasszok, helyettük lefordul, meghúzza a labdát, bevállalja a cseleket, majd ahogy helyzetbe kerül, rá is küldi a labdát, mindegy, mi lesz a vége. Bár Messivel és Neymarral persze nem játszhat majd a számára legjobb pozícióban (középen, de főleg a baloldalon), őszintén remélem, hogy a vállalkozókedve megmarad, és igazán hasznára lehet majd a csapatnak a jövőben is – 8 (Visszamenőleg meg jár neki egy hatalmas 10-es a Getafe meccsért!)

Sánchez – ahogy a régi Pedro is a múlté, szerencsénkre és örömünkre a régi Sánchez is múló emlék(nek tűnik) csupán. A tavalyi önmagával nemhogy a mesterhármasáról nem beszélhetnénk, de inkább kihagyta volna az ezeknél sokkal nagyobb helyzeteit is. A tavalyi önmagával hétről-hétre a csetlés-botlásaival szórakoztatna minket, nem pedig egy ilyen bődületes szabadrúgásgóllal (ld. lent).

Bár korábban csak pletykaszinten halhattuk, látva Martino őszinte mosolyát a gólja után, most már biztosak lehetünk abban, hogy mindezt az edzőnknek köszönhetjük. Ő volt az, aki valóban bizalmat szavazott neki, ő volt az, aki fel tudta annyira erősíteni az önbizalmát, hogy végül így hálálhassa meg. Csak csendben jegyzem meg: ez bizonyíték arra is, hogy Pep sem tökéletes. Ugyan felismerte Sánchez értékét, de felszínre hozni és kiaknázni azt a csapat hasznára már nem volt képes. Pedig nagyon úgy néz ki, a Barçának most éppen arra volt/van szüksége, hogy kilépjen „Messi árnyékából”. Ilyenkor tapasztalhatjuk, hogy minden játékosnak szüksége van a valódi felelősség és elvárás súlyára, különben hamar belefásulhatnak a mindennapokba és könnyen elszürkülhetnek - 10

Tello – majdnem adott egy gólpasszt Cesc-nek, ügyes volt az elfutása is, meg a meglátás zsenialitása a bepassznál is. Megértem Martinót is, hogy biztosra akar menni a rotációban és nem akarja elengedni, de őt is, mert most már olyan sokan vannak előtte a sorban, hogy a mellőzöttsége hosszútávon akár a karrierjét is veszélyeztetheti

Sergi Roberto – elég ideig volt a pályán ahhoz, hogy érezhessük benne, miért is lehet ő az egyik lehetséges opció Xavi utódaként

Neymar – szerintem eldöntötte, hogy ilyen előny birtokában kizárólag sarokkal hajlandó labdához érni és ez akkor is jó, ha úgy igazán sok haszna végül nem volt a megmozdulásainak. Ilyenkor jöhetünk rá, hogy valójában Ronaldinho óta hiányzott nekünk egy könnyed, vagány fickó, aki úgy produkál áll-leesős pillanatokat a pályán, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne