Ha vigvik írná ezt az értékelő, biztosan találkozhatnátok olyan mondattal benne, mint például „P*na nélkül nem megy a játék a fiúknak”, vagy „a f*szomat a P*nába, jól szétrúgott minket”, de az írás címe is lehetne akár „P*na-függőség”. Viszont én írom, így nem lesz benne.

Több.

Egyéni értékelő:

Ter Stegen – volt némi feladata, akadt közte komoly is, a gólban meg nem éreztem hibásnak – 7

Montoya – elég furcsa volt, hogy miközben Alves már éppen kezdi nem „önmagát” játszani, neki ilyen kevés játékperccel is hoznia kellett azt, ami gyakran problémát okoz a csapat jobb oldalán. Ráadásul a Villarreal is direkt dobálta mögötte a kiugratásokat, így meg volt időszak, amikor egyáltalán nem tetszett, amit csinál. Szerintem később rájöttünk, hogy a sokszoros előny birtokában felesleges erőlködnünk, az egyenlítés után meg nem is nagyon volt esélyünk ezt a butaságot folytatni – 6

Piqué – komoly szerepe volt abban, hogy tartsa Montoya mögött a területet abban a bizonyos veszélyes időszakban – 7

Mascherano – védőként „sikerült” pont a légüres térben tartózkodnia, mert vagy Piquére, vagy Albára jött ki majdnem minden lényegi momentum. A gólpassza pedig szép volt - 7

Alba – védekezésben nagyon is a helyén volt, más kérdés, hogy ismét kijött a védelem alapvető problémája a felfutkározó jobbhátvéd miatt. Ha a hátsó sor eltolódik, a magas beívelések éppen egy alacsony emberre jönnek ki (Alba addigra már középen helyezkedik), még rosszabb, ha mögé érkeznek és a támadó se ér vissza – 7

Busquets – a meccs érdemi részében (1-1 és a kiállítás között) már nem tudott pályán lenni, így számunkra se derült ki, mennyiben lehetett volna más a csapat vele

Iniesta, Rafinha – bár ettől még nem tendencia, sorozatban második meccsen voltunk bajban a középpályás labdabirtoklással. Egy dolog, hogy Barça szurkolóként okkal lehetnek fenntartásaink a túlzott labdatoszogatást illetően, de attól még tény marad, hogy a futballban alapvető a középpálya szerepe a támadások indításában is. Márpedig ők ketten elsősorban inkább az előrejátékban tudnak jeleskedni, gondjaink adódhatnak, ha túlzottan erőltetniük kell a védekezést. Azt gondolom, jó lenne megtalálni az egyensúlyt a középpályán abban, hogy mennyire tudunk/akarunk adott meccsen támadószellemiséget mutatni, mert gondban lehetünk, amikor a feladatra kevésbé alkalmas játékosoknak kell megbirkózniuk számukra nehezebben vállalható kihívással. Andrés persze megtesz mindent még visszavontabb szerepkörben is, mégsem lesz alkalmas fizikálisan tartani a védelem előtti területet, Rafinha pedig hiába nagyon jó az egyéni játékban, játékszervezőként nem igazán tudott még eddig bizonyítani. A csapat automatikusan arra van berendezkedve, hogy az irányító a középpálya jobb oldalán helyezkedik (Rafinha tegnap Xavi helyén játszott), viszont kevésbé fogja mindenki érezni a labda nélküli mozgásokat, ha ez nem valósul meg a pályán. Nem tartom véletlennek, hogy éppen Xavi érkezett a helyére a második félidőben – 6-6

Messi – az utóbbi heteket elnézve szokatlanul visszafogott meccse volt ez, de azt gondolom, ez most éppen így jött ki jól. Egyrészt „pihenhetett” a pályán, másrészt a nyomás is csökkenhet rajta, mert átengedhette a főszerepet Neymarnak és Suáreznek. Biztos vagyok abban, hogy idén még bőven láthatunk a mostanra kiválóan begyakorolt keresztirányú kiugratásaiból, gólpasszaiból – 8

Neymar – az első gólja és a róla kapott piros volt a kulcs abban, hogy lélektanilag nyerhessük a meccset – 9

Suárez – hétről-hétre elismeréssel nézem, milyen irdatlan mennyiségű melót visz a pályára, azt külön ígéretesnek tartom, hogy a szezon legfontosabb időszakában számíthatunk rá ebből a szempontból. Ráadásul most már a góltermés is igencsak rendben van tőle – 8

Mathieu, Xavi, Rakitic – egyedül Xavi cseréje volt szakmai döntés (megjegyzem, be is jött), a másik kettő kényszerűségből/elővigyázatosságból volt szükséges

Májusban kupadöntőt játszunk, és ugyan lehetnék szerény, mégis azt gondolom, gyakorlatilag máris borítékolhatunk egy trófeát ebben a szezonban.