Tegnap a meccs nyolcvanadik percéig szentül meg voltam győződve arról, hogy a mai értékelő rendkívül rövid lesz és velős, ahol nyomdafestéket nem tűrő stílusban fogom ráhúzni a vizeslepedőt Stégától Sandrón át mindenkire... Aztán (szerencsére) jött két perc, ami miatt át kellett értékelnem a "koncepciót". Hajtás után elemzünk, beolvasunk, értékelünk.
Messi (Arda, Xavi, Padro) és Rafinha hiányában a mérkőzés előtt sokan Neymartól várták, hogy átvegye a kis argentin szerepét (már amennyire ez lehetséges), hisz a brazil válogatottban is ő a kulcsfigura, aki fazont ad a támadásvezetésnek. A kezdőt látva arra számítottam, hogy Suarezzel és Sandróval folyamatosan variálva a pozíciókat (hisz utóbbi fizikailag is képes rá, hogy átvegye akár a középcsatár szerepét is, Luistól pedig nem idegen a baloldali támadó szerepe) káoszt teremtsenek, s néhány Neymar – Rakitic - Iniesta háromszögelés után összekócoljuk a fritzek védelmét.
A másik eshetőség, - amely mellett végül Lucho is döntött – Iniesta teljesen kötetlen pozícióban szerepeltetése volt, azaz a spanyol zseni kezébe adta a karmesteri pálcát. Az elején gyakran feltűnt, hogy Andrés Rakitic helyén vesz át egy-egy passzt, s onnan, a szokottnál jóval közelebbről próbál támadást vezetni a jól tömörülő Leverkusen védelmére. Ez sajnos csak félig járt sikerrel, ugyanis míg Don Andrés a középpályás sor előtt villant fel, addig az általa üresen hagyott területet a Rakitic-Mathieu páros nem volt képes levédekezni, így a bal oldalunk szinte átjáróházzá degradálódott. Ennek elkerülése érdekében a mester visszaparancsolta a kapitányt az eredeti helyére, amivel bár némileg sikerült stabilizálni a védelmet, a Neymar- Suarez páros azonban támogatás nélkül maradt. Nem volt Messi, így nem volt, aki lekössön plusz egy embert a jobb oldalon, nem voltak mélységi passzok, nem voltak kényszerítők a pálya utolsó harmadában, s Neymar olyan benyomást keltett, mintha a partra vetett hal vergődését kellett volna végigmoziznunk kilencven percen át.
Busquets - Rakitic - Iniesta háromszög
És ha már Leverkusen és tervek, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Roger Schmidt nagyon közel volt ahhoz, hogy taktikailag Luis Enrique fölé kerekedjen. (Sőt?) A 4-4-2-es felállással, a rendkívül gyors és erőszakos letámadással valamint a hátul kiválóan záró és területet jól szűkítő védelemmel szinte áthatolhatatlan feladat elé állította a Barcát… A terve precíz volt, jól megtervezett, s úgy festett játékosai végig fenn bírják tartani az őrületes fizikai és pszichikai igénybevételt. Szerencsénkre nem így lett.
Olvasni itt is, ott is mennyire okosan cserélt Luis Enrique. Nos, ha jobban szemügyre vesszük a cserepadot, láthatjuk, hogy a három becserélt játékoson kívül szinte senki mást nem tudott volna pályára küldeni. A Masip, Douglas, Bartra, Munir, Jordi Alba, Sergi Roberto, Gumbau sorból Masip és Douglas ugyebár alapból kilőve, (habár Ter Stegen lepkéjét elnézve sokan kacsintgattak a pad irányába,) Bartra csak a védelemben szerepeltethető, márpedig a csapatnak támadókra volt szüksége, Gumbaut pedig lássuk be, még Disneyland-ben is kockázatos beállítani Donald kacsa és Miki egér közé, hogy lenyomják a kacsatáncot…
A csapat tegnapi teljesítménye tökéletesen beleillik a nagyjából a Levante ellen kezdődő és azóta is tartó katasztrofális produkciónkba, már ami a játék képét illeti. Fásult, pontatlan, dekoncentrált, a ránk jellemző kreativitás és dominancia teljes hiányával. A pályára lépő játékosok most esetlen, átlagos spanyol kiscsapat benyomását keltik, nem pedig egy nemrég triplázó bajnokcsapatét. Fogalmunk sincs, mi játszódik le az öltözőben, mennyire viseli meg a játékosokat a sérülések, családi problémák és adócsalási vádak, de ha ezt Tito látja odafentről, biztosan eltakarja a szemeit.
Mi azonban nem szeretjük az önsajnálatot, nem szeretjük a kifogásokat, és ami a legfontosabb, nagyon nem szeretünk veszíteni, ezért a tegnap esti két percből reméljük a csapat olyan önbizalomra és mentális erőre tett szert, amivel képesek lehetünk kihúzni ezzel az igencsak csonka kerettel a következő néhány hetet.
Ter Stegen – Nincs ezen mit színezni, nyakig sáros volt a gólban. Egy kapusnak az ötösön belül uralnia kell a légteret. Állhat előtte egy bamba Mathieu, egy mutogató-vitatkozó Suarez, nincs pardon. Szörnyű volt látni, ahogyan a gól után hajba kaptak Luisitóval. Később aztán bemutatott egy piszoknagy reflexmozdulatot, amivel megmentette a reményeinket, és a passzjátéka is szinte hibátlan volt a letámadás alatt, de ez a lepke sajnos nem segített a megítélésén. Hétvégén már valószínű, hogy a padon kezd. (6)
Középpályán még jól jöhet
Dani Alves – sokáig fel sem tűnt, hogy a pályán van. A mérkőzéshez adott értéke kb. a semmivel volt egyenlő. Valamelyest persze érthető, hogy ha nincs előtte Messi, akkor azt az ő teljesítménye is megsínyli kissé, de ez kérem tömör alibizés volt, néhány katasztrofális beadással és labdavesztéssel fűszerezve. (5)
Piqué – mostanában olyan érzésem van a védelmet illetően, amilyen Tata évében volt. Esetleges, egyéni hibák, az összhang teljes hiányával megspékelve. Jó Gerardunk igencsak keresi önmagát, mióta visszatért az eltiltásból. Pozitívumként legalább annyi írható fel, hogy nem pofázik a partjelzőkkel. Olyan, mintha egy párhuzamos univerzumba kerültünk volna, ahol egy tizedmásodperccel felgyorsult az idő, a csapat pedig képtelen felvenni a tempót. Miután Bellarabi beforgatta, ő pedig eldőlt, mint a krumpliszsák, szerintem még Shakirát is a sírás kerülgette. Lehet, hogy én vagyok naiv, de ilyen nehéz szituációkban tőle (is) várom, hogy példát mutasson a csapattársainak, és vezérként lépjen fel, ahogyan azt éveken át nézhette végig testközelből... (6)
Mascherano – a hátsó négyes legaktívabb és egyértelműen legjobb tagja. Amikor a második félidőben perceken át hátul passzolgatottak Busquetsel és Piquével ő volt az, aki kezébe vette a kezdeményező szerepet, és próbálta felnyitni a Bayer védekezését egy-egy labdafelhozatallal, vagy gyors passzal. A német retesz azonban sokáig jól zárt, így Jefecito sem járt sok sikerrel, de ő legalább próbálkozott színt vinni a szürke, impotens támadásszervezésekbe. Védekezésben a mexikói Inzaghival kellett tartania a lépést, és bár előfordult, hogy helycserés támadások során szem elől tévesztette, többnyire jól őrizte a lesipuskás támadót. A mérkőzés végén, amikor helyet cseréltek Mathieu-vel azért megmutatta, többre képes, mint amit mostanság látunk tőle. (6,5)
Mathieu – ha Jérémy kreativitását egy 1-től 10- ig terjedő listán szeretnénk jellemezni, ahol az egyes egy radiátorcső, a tizes pedig Ronaldinho és Zidane szerelemgyereke, akkor kapna tőlünk egy hármast. Valami borzasztó mennyire nincs meg nála ez a “bal bekk életérzés”. Labdakezelési hibák, eladott passzok, kései letámadások, helyezkedési hibák elöl és hátul, a gólnál pedig fogalmam sincs mit csinált azon kívül, hogy bakot tartott a görögnek… soha többé nem szeretném látni a szélen. Az ellenfelek mérkőzések óta az ő felén próbálkoznak, tisztán látva, ki is a Barca gyenge pontja. Amikor Iniesta sérülése miatt a pályán maradhatott és átálltunk három védőre egy kicsit javult a helyzet, de annyit nem, hogy ezért dicséretet érdemeljen. Az utolsó nyolc percre aztán helyet cserélt Mascheranoval, ahol más dolga nem volt, mint kifejelgetni a beíveléseket és elrúgni a pettyest a náthásba. Nem értettem, hogy a herébe nem adtuk el a félidőben, azt pedig végkép nem értem, hogy egy Grimaldo kaliberű tehetség miért kell, hogy a harmadik vonalban rohadjon. (3)
A Leverkusen hőtérképe. Minden középen és a bal oldalunkon...
Busquets – neki sem volt jó meccse, de embertelen sokat gürizett, s ha ő sincs, merem állítani, már az első félidőben lekapcsolhatták volna a villanyokat a Camp Nou-ban. Persze nála is áll, ami a többieknél is: rengeteg eladott labda, iszonyatosan pontatlan játék, de taktikailag az egyetlen, aki képes volt tartani a ritmust Iniestával, amíg a pályán volt. (7)
Rakitic – Nem akarom újra azt írni körbe-körbe, hogy pontatlan és belassult, de egyszerűen ez jellemzi legjobban a játékát. Tavaly még éles volt, mint a penge. Felszántotta a pályát, a passzpontossági mutatói is kifejezetten jók voltak… mi a fene történt vele? A fejese a 7. perc környékén is olyan volt, mintha a Juvenil A-ban fejberúgtak volna valakit, s a labda mindenféle erő és helyezés nélkül repülne tovább egyenesen a kapus kezei közé. A cseréje miatt tavaly még aggódtam volna, idén már nem. Tanácstalan a kapu előtt betömörült védelemmel szemben, Iniesta és Rafinha kiesésével pedig nem jó jel, hogy az egyetlen talpon maradt kreatív középpályásunk ólomlábakon jár. Jobb mint legutóbb, de önmagától még messze jár.. (6,5)
Felkészül: Gumbau
Iniesta – a kezében landolt a varázspálca Messi kiesése után, ő pedig ennek megfelelően igyekezett is eleget tenni a feladatnak, kisebb-nagyobb eredménnyel. Megvoltak a tökéletes labdaátvételek, pontosan megjátszott labdák, jó megoldások szűk területeken, a baj csak az volt, hogy nem talált ehhez igazi partnert. Mathieu-vel a háta mögött egyszerűen Ő sem képes arra a produkcióra, ami Albával magától értetődően megy. Az első jelentések alapján 4-6 hétig nem léphet pályára. (7)
Neymar – igyekezett egyedi megoldásokat vinni a rettenetesen unalmas és tanácstalan játékunkba, s ha ő nincs, még ennyi veszélyt sem jelentünk az ellenfél kapujára. Tizennyolc alkalommal próbálkozott cselezéssel, a védelem megbontásával, de a Papadopoulos vezette Leverkusen rendkívüli figyelmet szentelve neki, az esetek nagy részében hatástalanítani tudta megfelelő távolságra a kaputól. Amennyiben Iván gólra váltotta volna a fejére rajzolt beívelést, talán sokkal több területe nyílhatott volna, így azonban maradt neki is a kínlódás három védő gyűrűjében. A sárga a színészkedésért jogos volt, pozitívum azonban, hogy már nem nyafog és pofázik annyit, mint régebben. (7)
Sandro – befejező csatár létére igencsak mintaszerűen sikerült elpuskáznia mindkét száz százalékos ziccerét, amit írjunk most még az izgalom számlájára. Az első helyzeténél mondhatnánk akár azt is, hogy Leno védett bravúrosan, miután Ramirez úrfi kikaparta magának a gesztenyét, míg a második esetben rutintalansága miatt nem emelte fel kissé a lövést, amely Papadopouloszról jutott a kapu mögé. Személy szerint jobban kedvelem a játékát, mint Munirét, de ha a partner szétnyitja a lábait, akkor nincs mese, be kell neki verni. A következő hetekben bőven lesz alkalma feledtetni a tegnap estét. (5)
Suarez – félidőben ezt írtam fel a neve mellé: „egy szép nagy rakás szar” Igaz, kiosztott egy fél gólpasszt a félnótás Sandrónak, de a Barcánál alapvetően elvárható dolog egy támadótól, hogy mezőnyben is hozzájáruljon a csapat játékához. Kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt nagyon nem tetszik, hogy állandóan reklamál, és többet törődik az ellenféllel, mint a játékkal, hogy labdavesztések esetén nem támad vissza, és hogy nem képes átvenni a kicsit erősebb passzokat, vagy neadjisten pontosan kényszerítőzni valakivel. Másrészt Luisito egy szörnyeteg, akiből bármelyik pillanatban kibújhat a zseni, és eldöntheti a mérkőzést, akár egy olyan csodálatos góllal is, mint a tegnapi. Inkonzisztens, labilis és mégis tudod, hogy mindig benne van a végső megoldás. Dr. House. (7,5)
Jordi Alba – Félidőben már vártam Mathieu helyére, Lucho azonban úgy döntött, még fárasztja a franciával a németeket és minket is. A beállása után a bal oldalunk azonnal felélénkült, és sikerült sokkal nagyobb nyomás alá helyezni az ellenfelet, akik fokozatosan hátrébb kényszerültek, s a végén már nem bírták a nyomást. Jó hír az, hogy már egészséges, a rossz pedig, hogy nem tanul a hibáiból és nem képes uralkodni magán, ha nagy rajta a nyomás. Nincs alternatívája. (8)
Sergi Roberto – a beállása után gyakorlatilag három passzal megfordította a meccset. Sosem szerettem, ha a középpályán kellett szerepelnie, de tegnap olyan nyugalmat és gyorsaságot hozott magával a pályára, ami rendkívüli hatással volt a csapattársakra is. Sokan Xavihoz hasonlították, most már (kicsit) értjük, hogy miért. Jobb bekkben azért még mindig jobban mutat. (8)
Munir –nem érdekel, hogy úgy néz ki, mint egy leszbikus autószerelő, amit tegnap csinált a (kifárasztott) gyógyszergyári védelem ellen, annál többet egy ilyen fiatal játékostól nem várhatunk el. A lövése bár gyenge volt, de pontosan akkor volt ott, ahol és amikor lennie kellett, a gólpasszát pedig bár szerencsés körülmények előzték meg, majdnem olyan szépségesnek látom, mint anno Messi passzát Iniestának. Három védőn áthámozva, Lajos elé tálalva… (GOLDENBOY)
