Meccs előtt még azon filóztam, mennyire örülnék akár egy kiszenvedett, egygólos győzelemnek is ez ellen a flottul összerakott Villarreal ellen. Sérültek sérültek hátán, Arda fellebbezéséről sem hallani egy ideje, Rakitic is kiesett, a négyből két csatárunk fogalmam sincs, mit keres az első csapatnál, és még Douglas sem bevethető, hogy legyen egy kis (kár)örömünk is. Aztán elég volt kilencven perc, és minden megváltozott… kivéve Douglast. Douglas ökör örök.
Ahogyan ladlac is említette a beharangban, aki kicsit jobban figyeli a spanyol ligát tudja, hogy a Villarreal egy nagyon jól összelegózott kis banda, akik hétről hétre bizonyítják, igenis számolni kell velük a topcsapatoknak is. Rövidpasszos, gyors játékstílusukról még Guardiola is csak elismerően beszélt, a három szűrő, Bruno Soriano, dos Santos és Pina úr, a két villámgyors szélsővel és a kőkemény védelemmel a hátuk mögött pedig sok csapat ellen képes dominálni a játék túlnyomó részében. Az első félidőben nehezebben is ment a labdajáratás, és leszámítva néhány individuális villanástól és egy-két félresikerült távoli próbálkozástól sok minden nem is történt. Az persze feltűnő volt, hogy többször is sikerült beszorítanunk az ellenfelet a saját tizenhatosa elé, s a pontos labdajáratásnak köszönhetően (és talán az EL szereplés miatt is) egyre fáradtabban loholt az ellenfél a labda után. Ruizék kiválóan szűkítették a területet, de egy ilyen formában futbalozó Neymar ellen még az egyébként nagyszerűen összerakott védelmük is kínlódott. Az áttörést aztán egy Bruno Soriano által eladott passz hozta meg, amit a Busi-Neymar kettős nagyjából három másodperc alatt váltott gólra. A csapat feltűnően jó fizikai állapotának és a kissé megnyíló sárga védelemnek köszönhetően aztán egyre több helyzetet sikerült kialakítani, amit egy Sui büntetővel és egy Neymar csodagóllal sikerült megpecsételni. Jól járattuk a labdát, jól ment a letámadás, jól ment a védekezés, jól ment a gólszerzés, és bónuszként még a Real is kikapott, így kicsivel nagyobb önbizalommal és három pontos előnnyel utazunk az El Clásicóra.
Van ez a mániám, hogy időről időre kiragadok egy-egy jelenetet a mérkőzésekről, amit vagy érdekesnek, vagy kulcsfontosságúnak tartok. Ma inkább az előző szekcióból szúrtam ki egy helyzetet, pontosabban Mathieu lövését egy a kontra végén, ami sok szempontból hasonlít a múltkori Bravo-S. Roberto - Neymar kontrára.
Az első félidő 27. percében járunk, amikor a Villarreal szögletet végezhet el. A betekert labdát Suarez bólintja ki, amire Munir sprintel rá. (A többi elmosódott figura körülötte Alves, Piqué és Mathieu.)
Alves - Suarez - Piqué - Mathieu az ötösön. Sergi Roberto a tizenhatoson biztosít.
A srác ugyebár vaságyastól 40 kiló, így a fejpárbajt ugyan meg nem nyeri, de szerencséjére Denis Suarez sem egy John Cena hasonmás, így kellően meg tudta zavarni, hogy az ne tudja emberhez irányítani a lasztit.
A hátsó négyesből három ezalatt megindult előre Suival az élen, aki rátapos a gázra, s rohan az üres területre érkező labdáért. Itt Neymar okosan visszalép, így az uru egyből tudja azt továbbítani egy Mátrixos mozdulattal a brazilnak. A Villarreal hátsó természetesen még nem tudott visszarendeződni, így mindössze hárman vannak a labda előtt – akik közül az egyik a védekezéshez nem sokat konyító Denis Suarez.
Munirnak jár a pacsi , amiért szépen elhúzza Denist a szélre, azaz ha már segíteni érdemben nem tud, legalább ne zavarja a kontrát.
Sui egy gyors kényszerítőzés után Neymarral tempóvesztés nélkül feljut a büntetőterületig, ahol a kontra gyorsaságának köszönhetően még mindig ugyanaz a három védő vár a támadókra. Csakhogy, ez alatt a Barca támadóinak száma szinte megduplázódott, és a Suarez-Neymar-Munir hármason túl rohamléptekben megjelenik a Mathieu(!!)-Piqué(!!)-Sergi Roberto hármas is, akiket tíz méteres hátránnyal követ a Pina-Bonera-Ruiz trojka (közelebbről mozizták végig az akció végét).
Sui felnéz: középen Piqué legalább két védővel kell, hogy felvegye a harcot, a balján viszont Mathieu előtt tiszta a terep, ráadásul lendületből kerülhet a szélén a védelmi sor mögé.
Mátyásnak három lehetősége van. 1. Bejátsza középre a szintén lendületből érkező "randasárgával" jelölt Piquének, aki a három védő között egyedül állna a töküres kapuval szemben. 2. Bejátsza a "randarózsaszínnel" jelölt Sergi Robertónak a védők mozgásával ellentétes irányba, vagy 3. beleteszi az összes nikotint, és belerúg egy marhanagyot, hogy csak úgy füstöljön a labda.
A vörös krampusz (sajnos?) a lövés mellett döntött, de védelmére legyen mondva, az a labda tényleg lövésért kiáltott, pedig egy pontos bepassz esetén nagyon nagy rá a sansz, hogy Areola a hálóból húzhatja ki a pettyest.
Bravo – az fix, hogy az önbizalmával nincs gond. Mondjuk, miközben Soldádót elküldte szotyiért, azért kapott egy taslit, amolyan emlékeztetőként, hogy „Cimbi, azért jó lesz ezzel vigyázni.” A védelem nagyszerűen zárta a területet előtte, így alig akadt dolga az első félidőben, de annál a Samu Castillejo helyzetnél úgy robbant ki, mint a chilei bányászok a mentőakció alatt. 7
Dani Alves – eleinte csak a szokásos felesleges labdacipelés és néhány másodperccel későbbi passzok jellemezték, de hála istennek védekezésben nagyon szépen tette a dolgát. Később aztán – lehet Lucho kérésére – leegyszerűsítette a játékát, és ezzel támadásépítésekben is sokat javult. Amit még kiemelnék, az a harciassága, amit a legjobban kedvelek benne. Bármilyen kétes helyzetbe belemegy, bárkivel felvállalja a párbajt, és ezekből nagyon nagy százalékban jól is jön ki. A megítélésén Munir játéka sajnos nem sokat segíti, de ebben a Leo nélküli világban egy ilyen partnerrel nem is várhatunk tőle többet. A lövése az első félidőben jól indult, a kapufája pedig egy gyors reflexmozdulat következménye, ami miatt semmiképp nem hibáztatható. A jelenléte és labdakihozatala az első félidőben a Villarreal egyetlen igazi helyzeténél kulcsfontosságú volt. Nekem ez kifejezetten tetszett. 7
Piqué – kevés embert dicsérek sárga miatt, de abban a pillanatban meggyőződésem, hogy a legjobb döntést hozta. Ha nem áldozza be magát a csapatért, könnyen lehet, hogy Soldadóék visszajöttek volna a játékba. Mátyással is úgy fest megtalálták az összhangot, s amíg a vörös kombájn takarít, pusztít, rombol, robotol, addig Gerard marad biztosítani, irányítani, söprögetni hátul. A cseréje okos húzás volt, jó formában várja Ronaldóékat. 7,5
Mathieu – ez egy nagyon fasza kis teljesítmény volt tőle újra, ami arra enged következtetni, hogy biztosan ezt a tengelyt látjuk majd Madridban is. A védekezést probléma nélkül oldották meg, s ha kellett kisegített Busi mellett is a középpályán. A sprint utáni lökete is szép, egészséges vállalkozás volt. Gól ugyan ez sem lett, de valahol örülök neki, hogy elvállalta, mert ez is azt bizonyítja, kezd visszatérni az önbizalma a vörös óriásnak. 7,5
Jordi Alba – két hét szörnyedelem után újra a régi, ami azért is fontos, mert a Real ellen bizony kulcsfigura lehet majd. Elsősorban védekezésben javult fel, ugyanakkor támadásban és pozíciós játékban is sokat javult. Amióta Neymar a csapat karmestere, neki is kissé más szerepkör jutott, mint a „szimpla futérolás” a balszárnyon. A sebességét így persze nem tudjuk akkora mértékben kamatoztatni, mint előtte, de szépen lassan kezd ráérezni a dologra, s a védők elhúzásában a kis brazil elől még mindig fontos szerepet játszik így is. Samu Castillejo, aki általában a Villarreal egyik fő veszélyforrása talán egy alkalommal nem tudta tartani, így mindenképp jár a pirospont és a 7 pont.
Busquets – ez a csávó esküszöm, görbíti a teret. Szorított helyzetekben, amikor az ember azt várná, hogy gyorsan fog szabadulni a labdától Busi csak lép egyet jobbra, balra vagy hátra, amivel a semmiből csinál magának annyi területet, hogy bőven legyen ideje felnézni, vagy bedobni még egy gatyacselet. Amit reméltünk tőle az év elején – ilyen vagy olyan módon, de felveszi Xavi szerepét a csapatban – beigazolódni látszik. Elképesztő formában tolja az utóbbi időben. 9
Iniesta – Két dolognak örülök vele kapcsolatban a leginkább. Egy: végigtolta az egész meccset, s bár a formáját tekintve még nem száz százalékos, fizikailag úgy fest igen. Kettő: amikor rárontott a bíróra a folyamatosan kétes döntései után, kibújt belőlem egy „Na végre!” némi ökölrázással körítve. Végre a kapitány! Végre látom, érzem, hogy a csapat vezére vagy. S nem csak játékban vállalt többet, de a kesztyűt is felvette a három keménykötésű szűrőközéppályással felálló ellenféllel. Ha a hajszálpontos tekert labdája Suinak maga volt a gyönyör, akkor a Busival lefolytatott mini-tiki-takát nevezhetjük laza szexuális játszadozásnak, ahol Bakambu többnyire csak szopott. Óriási pluszt ad a jelenléte és a játéka is. Ha azt a Suarez által átlépett passzt visszateszi az urunak bokából, bizonyisten el is bőgtem volna magam. Mocskosul jól esik kimondani: a csapat vezére volt. 7,5
Sergi Roberto – Sokáig nem értettem, miért hasonlítják Keitához a játékát, hisz egyrészt sem fizikailag nem az a szint, sem játékstílusában nem hasonlít Pep egykori kedvencére. Most már értem. A srác minden héten meg tud lepni valami újdonsággal. Ma például Rakitic szerepét vette át, s a kreatívabb énjét beáldozva Businak kisegítve, Munirt támogatva, s mindenemellet rengeteget futva a csapat egyik leghasznosabb játékosa volt. A tipikus munkakutya performansz. A két lövés a végén eléggé lecsúszott, ami ront kissé az összképen, de azt már a fáradtság számlájára írom. 7
Munir – amikor Neymar beadása után luftot fejelt a lelkem elmondtam őt mindennek, de valamelyest sikerült jóvátennie egy klasszist idéző, tökéletes ütemű labdaátvétellel a dolgot. A srác fokozatosan javul, ezt kár lenne elvenni tőle, ráadásul már az összjátékok tekintetében is egészen használhatónak bizonyul. Egy gól nagyon jót tenne az önbizalmának. 7
Suarez – jött a két gyatra kapáslövés, ahogyan azt megszokhattuk tőle, aztán jöttek a zseniális megmozdulások is. Ahogyan átlépte a labdát Munir passza után, aztán már rohant is az újabb üres területre, mutatja, mennyire érzi a vérszagot a kapu előtt. Rengeteget harcolt a Ruiz-Bonera duóval, a büntetőt pedig úgy verte be, ahogy illik. A gólpasszánál azért mosolygtam egy kicsit, hisz általában a fejünket fogjuk, mert nem képes letenni egy labdát a két méterre álló csapattársa elé, most meg szépen, lágyan, ballal(!!) tekeri három védő közé Neymarnak. A végén kissé elönzőzte a helyzetet, de ezt írjuk a csatárvér számlájára… meg hát ki akarna lemaradni Neymar mögött a góllövő listán? 8
Neymar – Talán a világ második legjobb játékosa. Talán a csapat második leghülyébb frizurájú játékosa. Talán az elejétől ő jelentette a veszélyt Areola melleire kapujára, s talán csak a Villarreal jól záró védelmén múlt a dolog, hogy nem szerezte meg korábban a vezetést. Busquets lőtt passzának átvételénél talán csak az gyönyörűbb, amilyen gyorsan felismeri a lehetőséget és beindul az üres területre. A második gól pedig talán mindenkit a mosolygós istenre emlékeztet. Mit lehet mondani két ilyen találat és játék után. Bombasztikus formában utazik el a válogatott meccsekre, ahol bízom benne, hogy Tata nem rúgatja szilánkosra a bokáit. Talán a meccs embere. Talán 9,5
